Regisztráció Blogot indítok
Adatok
noora

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tavaly ilyenkor még ő volt a Cosmo-lány, teljes erőbedobással, főállásban nyomta, hogy sikeres, szingli, karrier, meg Donna Karan-ruhák. És egyébként is egy Cosmo-lány csak azért nyeli le egészen, mert ő akarja, és tudja, hogy az életben mindent ki kell próbálni. Jaj, ne mondj…..
noora 2010.04.20 17:15:38
Torkonakadt Csütörtök-kollekciónk nem lenne teljes legalább egy étterem válasza nélkül. Szerencsénkre, illetve Ambrus szerencséjére a Kisrabló nem engedte el a füle mellett naiv ügyfele panaszát (3 óra várakozás után sem a rendelést kapták meg), úgyhogy a pincérnőjüknek…..
noora 2009.02.27 01:25:00
A 2009. évi Torkos csütörtöki akció keretében sajnos nagyon rossz benyomással távoztunk az étteremből.
Illetve már sajnos ez is túlzás, hogy távoztunk, hiszen be sem jutottunk, csak néhány percre. Egy 20 fős baráti társasággal foglaltunk le néhány asztalt az esemény előtt egy héttel.
A vacsora estéjén már kaptunk egy telefont, hogy jól tennénk, ha késnénk kb. 20 percet, mert elég nagy csúszásban vannak. Kérésükre késve érkeztünk, ám ez még mindig kevés időnek bizonyult számukra, hogy felkészüljenek fogadásunkra.

Udvariasan megkértek, hogy várakozzunk az épület előtt, hiszen nagyon kellemetlen lenne számukra, ha fel kellene állítaniuk az asztaltól a vendégeiket. Vajon nekünk nem kellemetlen az utcán ácsorogni?!?
Mindeközben a 3-4 fős társaságok sétáltak ki-be az étterembe, minket azonban 10 percenként kijöttek megnyugtatni, hogy hajnali egy óráig biztosan lesz konyha, éhen nem maradunk.
Amikor 1!!! órás várakozás után végre betessékeltek az előtérbe, leültettek és közölték velünk, hogy a konyhafőnök nem képes több ételt elkészíteni, hiszen elfogyott az alapanyag.
Azt gondolom, hogy nagyon nagy hibát követett el az étterem akkor, amikor nem gondolta át, hogy mit vállal fel ezzel az akcióval.
Ezek után csalódottan és még éhesebben távoztunk az étteremből, amit az sem csillapított, hogy kedves felszolgáló kisasszony szabadkozott, hogy nem ő tehet róla, hogy nincs mit ennünk.
Azthiszem ezek után már nem vágyom erre a helyre, akármilyen finoman főznek is! :(
A Homár ugyan távol marad az államilag elrendelt szervezett tömeges zabáltatástól, de szerencsétlen ismerőseit eltaxizta az Aréna Plázába, akik a Szfinx nevű gyorsétteremláncot próbálták volna be, ha nem kellett volna az asztalfoglalás ellenére 1,5 órát várniuk a konyhára.…..
noora 2009.02.27 01:16:57
A 2009, évi Torkos csütörtöki akció keretében sajnos nagyon rossz benyomással távoztunk az étteremből.
Illetve már sajnos ez is túlzás, hogy távoztunk, hiszen be sem jutottunk, csak néhány percre. Egy 20 fős baráti társasággal foglaltunk le néhány asztalt az esemény előtt egy héttel.
A vacsora estéjén már kaptunk egy telefont, hogy jól tennénk, ha késnénk kb. 20 percet, mert elég nagy csúszásban vannak. Kérésükre késve érkeztünk, ám ez még mindig kevés időnek bizonyult számukra, hogy felkészüljenek fogadásunkra.

Udvariasan megkértek, hogy várakozzunk az épület előtt, hiszen nagyon kellemetlen lenne számukra, ha fel kellene állítaniuk az asztaltól a vendégeiket. Vajon nekünk nem kellemetlen az utcán ácsorogni?!?
Mindeközben a 3-4 fős társaságok sétáltak ki-be az étterembe, minket azonban 10 percenként kijöttek megnyugtatni, hogy hajnali egy óráig biztosan lesz konyha, éhen nem maradunk.
Amikor 1!!! órás várakozás után végre betessékeltek az előtérbe, leültettek és közölték velünk, hogy a konyhafőnök nem képes több ételt elkészíteni, hiszen elfogyott az alapanyag.
Azt gondolom, hogy nagyon nagy hibát követett el az étterem akkor, amikor nem gondolta át, hogy mit vállal fel ezzel az akcióval.
Ezek után csalódottan és még éhesebben távoztunk az étteremből, amit az sem csillapított, hogy kedves felszolgáló kisasszony szabadkozott, hogy nem ő tehet róla, hogy nincs mit ennünk.
Azthiszem ezek után már nem vágyom erre a helyre, akármilyen finoman főznek is! :(
 http://www.kisrablopub.hu/És elérkezett a harmadik torkos csütörtök. A számla végösszegéből ezen a napon 50% kedvezmény jár. Két héttel ezelőtt a menjunkenni.hu-n elkezdtem böngészni az akcióban részt vevő éttermek listáját. A lista elejéről haladtam…..
noora 2009.02.27 01:14:06