Regisztráció Blogot indítok
Adatok
narancshéja

27 bejegyzést írt és 55 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mennyire gazdag Szijjártó családja? Kép: flashandbones Szijjártó luxusvillája nagyobb, mint a Ewing-család híres háza, a Southfork Ranch. A 90-es években Magyarországon sokaknak a Dallas-sorozat ikonikus épülete jelentette az amerikai jólét egyik szimbólumát. De Szijjártó…..
Jó hír volt tavasz első napján a szociknak az Ipsos-felmérése: 14%-ra jöttek fel, ami épp annyi, mint a többi ellenzéki párt együttesen. Elvileg adott a vezető ellenzéki párti szerep. Ott a kihívás is, hiszen a Fidesz még 19%-on áll. Ráadásul itt a jó idő, ilyenkor lehet(ne)…..
Augusztusban jeleztük, hogy a Nemzeti Együttműködés gépezetébe homokszem kerülhetett, hiszen június 14 óta nem került frissítésre a Fidesz.hu blogajánlója. (Korábban egy blog észrevette, hogy Orbán június elején abbahagyta a nagy sajtóval beharangozott Facebook-olását. De…..
A Fent és Lent blog három hete jelezte, hogy Orbán Viktor június 8-én abbahagyta nagy sajtóviszhanggal beharangozott Facebook oldalát. Hiába írták meg, Orbán vagy csapata azóta sem "fárad" az oldal töltésével. (Frissítés: augusztus 31-én csak újraindult - kampányban…..
A szocik legbiztosabb fellegvárának a XIII. kerület számít. Itt mindkét országgyűlési képviselőjelöltjük nyert. Most is az 1994 óta tevékenykedő, népszerű Tóth József indul polgármesternek. Ebből az következne, hogy a Fidesz egy helyben népszerűbb jelölttel próbálkozna.…..
"Kocsis Máté fideszes képviselő közlése szerint nem Borkai Zsolt győri polgármester miatt csökkent indítványukban az eredetileg tervezett öt helyett három évre az az időszak, amíg fegyveres vagy rendvédelmi szervek tagjai megbízatásuk megszűnése után az…..
Orbán Viktor a Nemzeti Érzelmű Offshore Vállalkozók Kongresszusán bejelentette, hogy megtalálták az azonnali radikális adócsökkentés forrását.…..
Fideszfigyelő 2 millió kopogató 2010.03.09 20:49:52
A Fidesznek saját bevallása szerint sikerült a kétmillió kopogtató megszerzése, ami nem kis teljesítmény. Az aktivisták megszervezése, sok helyen a gyors legyűjtés a startnál azt mutatja, hogy elismerésre méltóan dolgozik a Fidesz-kampánygépezete. Egyesek panaszkodtak, hogy a…..
"Olyan kormányra van szükség, amely nemcsak a kormányzást, de a jegybankot és a pénzügyi felügyeletet is megújítja, mert ezek együtt közösen viselik a felelősséget a magyar gazdaság összedöntéséért" - mondotta Orbán Viktor nemrégi beszédében, mely ettől a…..
Varga Mihály túlságosan őszinte nyugdíjügyi nyilatkozata után Orbán bekeményített, a hétfői, zárt Fidesz-frakció ülésen kijelentette: a kampányban nincs magánvélemény, nincs kibeszélés. A Fidesz-politikusoknak a párt programjának és kommunikációs stratégiájának…..
Népszabadság címlapja szerint a jövő az autóbontóban is elkezdődött. A képen Kusturica szelleme kísérti a leendő kormánypárt plakátját. Azt, amit még a nagyonkonzi blog is "vizuális elkúrás"-nak minősített, mert a "jövő szövetsége" plakátdizájnban…..
Avagy, hogyan mérjünk négyszeres nézettséget, s beszéljen még többről a polgármester és korábbi történetek.   Az ezüsthajós Káel Csaba rendezte Pécsi EKF megnyitóval nem volt különösebb bajunk, leszámítva, hogy sokalltuk az érte a 80 milliót. Persze ne legyünk…..
Sok szó van arról, hogy a Fidesz mit tenne a kétharmados, alkotmányozó többség birtokában. Bár Orbán azt ígérte, hogy nem csinálja meg a Stumpf által vizionált 8 éves elnöki ciklusú rendszert, senki nem ígérte, hogy a Fidesz például tartózkodna a választókörzetek Fidesznek…..
Török Gábor csütörtöken egy kisebb médiajelenlét-elemzésben lett figyelmes a következőre:[Másik két párt hírkísérletével szemben] "Legsikeresebbnek a Jobbik bizonyult: Pörzse Sándor bemutatása még ma este is címlapos az Indexen és a NOL-on - a Fideszhez közeli sajtóban…..
Újabb levelünk érkezett. Ennél szebben mi sem írhattunk volna Kiszelly Zoltán ismételt kardigánesélyes megszólalásáról.Kiszelly Zoltán, a hazai bulvárpolitológia celebje ezúttal visszatért a politika szikár tényeihez, és az MTI megkeresésére a legutóbbi időközi…..
narancshéja 2009.11.24 18:54:54
Kiszelly Zoltán alapvetően jó politológus, akinek volt egy hihetetlenül rossz mondata. Kiszelly értelmezésében vajon mit jelente, hogy Józsefvárosban nem indult a Jobbik? Azt, hogy jövőre, bár jól állnak a közvéleménykutatásokban, nem indulnak el, vagy cél az 5%? Mit mond az MDF-ről, amely szintén nem indult? Hogy nem is érdemes rugóznia Bokrossal és a szétzavart pártmaradványokkal? Nem is értem.

Az LMP a Szonda Ipsost kivéve minden közvéleménykutatónál rendre 2-4% között, az MDF és az SZDSZ előtt szerepel. Józsefvárosban az SZDSZ polgármester-jelöltje Csécsei Béla 50,48%-ot kapott, MSZP-s hátszéllel (ellenjelölt nélkül). A kerület egyéni önkormányzati képviselőválasztásait figyelembevéve átlagosan az MSZP 25-28%, az SZDSZ 15%-os eredményeket produkált. Ezt sikerült az SZDSZ-nek egyéniben és ha a közös ballib tábort szemléjük az MSZP/SZDSZ-nek megfeleznie mára, vasárnapra. Erre olyan nagyon büszke Taki alpolgármester úr? Vagy Komássy amíg volt pénz nem kérdeztük honnan van Ákos?

Tudatos elhallgatása az LMP-nek, hogy a TV2-ben nem sikerült bemondani, hogy nem három jelölt volt, hanem négy, és hogy gyakorlatilag egál volt a regnáló alpolgármester és az LMP teljesen ismeretlen, alig 400.000-et költő jelöltje között. Ez a kettős mérce és Kiszelly nyilatkozata valahogy nagyon egy irányba mutat... csak az LMP-t ne. Nem is értem ezt az irracionális félelmet.
Azon jót lehet vitatkozni, hogy kinek van médiatúlsúlya országosan. Azonban a helyi önkormányzati sajtóban tudnak az igazán durva  dolgok kijönni (mindkét oldalon). A mostani józsefvárosi polgármester-választás kapcsán külön érdekes megnézni a Józsefvárost, a fideszes…..
Fideszfigyelő Na végre! 2009.11.17 22:18:00
Nem lehet, hogy önvédelmi szervezetek vagy masírozó félkatonai csapatok vegyék át az állam szerepét; ez elfogadhatatlan - jelentette ki a TV2 hírműsorának a hétvégén Sajóbábonyban történtek kapcsán hétfőn Orbán Viktor.Korábban a gárdáról még csak csendőr-stílust idézve…..
Miután Áder János Brüsszelbe távozott megkeresni látványos angoltudását, megürült egyéni  képviselői körzetében időközit tartottak. Figyelemreméltó, hogy a 2006-ban is Fideszes győzelmet hozó körzetben, ugyan alacsony, de még így is  kb. kétszer akkora volt a…..
Úgy tudjuk, hogy az MSZP már majdnem összegyűjtötte. Állítólag hamarosan ők is leadják. A Jobbik meg sem próbálkozott vele, a Fidesz pedig szokása szerint felszántotta az egész kerületet, és túlgyűjtötte magát. Az LMP kerületi aktivistái még nagyban dolgoznak, vadásznak a…..
8ker Takács Gábor 2009.09.23 11:11:00
 Takács Gábor alpolgármester (SZDSZ)  1962-ben születtem, a Tanítóképző és az Államigazgatási Főiskolán szereztem felsőfokú végzettséget. Tőzsgyökeres budapesti vagyok, születésemtől a fővárosban élek.   Általános iskolai tanítói munkámat követően…..
narancshéja 2009.10.14 22:31:21
1. Alig várom
2. Szerinted elegáns amit teszel? Azzal kampányolsz, hogy alpolgármesterként ismernek az emberek. Lefényképezteted magad az autód előtt- micsoda szociális véna-, ami a te gondod, de szerintem gondold át: nem vette ki túl jól magát. A logót pedig vállalni kell, névvel együtt, vagy anélkül, de ez a minimum. Felesleges találgatásokra adhat okot, ha nem teszed elég világossá kinek a jelöltje vagy. Vagy attól tartasz a szadi mélyrepülése neked is árt? Feltehetően igen, magunk között vagyunk, nem engem kell meggyőznöd az új szdsz hitelességéről.
3. Néhány dolog az SZDSZ-ről: Ikvai Szabó Imre főpolgármester-helyettes. Pártod képviselője. Felelősségi területe: városfejlesztés, gazdálkodás. Hát ez talán érinti a BKV-t is. Közlekedési tanácsnok, Dancs úr. Szintén SZDSZ. Biztos semmi köze a BKV-hoz. Verók István: szegényt SZDSZ támogatással is választották meg 2006-ban. Nyilván véletlenül támogattátok. Hunvald György: nem részletezem, ugyanaz.
És persze a "kiskirály" Demszky: 20 év óta a város élén, töretlen lendülettel hittel. A város élhetetlenéségéért, egy helyben topogásáért, az elhibázott 4-es metro projektért, a Combino botrányért jórészt őt terheli a felelősség. Ő sem SZDSZ-es?
Bár manapság nehéz megállapítani ki az és ki nem. Nyilván neked sem sikerült, hiszen Csécsei Béla díszpolgári kitüntetése és az általa megkezdett politika folytatásának ígérete azt sejteti, hogy a szadiból kilépett polgármestert tekinted mentorodnak. Csak emlékeztetlek, hogy ő már nem tagja a megújuló SZDSZ-nek, amelyről a botrányos küldöttgyűlések mellett csak annyit hallani, hogy a frakció nem működik együtt a pártelnökkel, aki a szakpolitikai kabinetek mellett más összetett szót nem ismer.
4. Katasztrofális MSZP vereség? Alig 400.000 volt a szavazat különbség, és 9 mandátumot eredményezett ez a pofon. Ma 1.000.000 szavazóról csak álmodnak a szocialisták. (lásd: 10%-ra zsugorodott az MSZP c. hirszerzo.hu-n megjelent cikk) Ez hasonló a pártod esetében is: 237.000 szavazó, 2 mandátum. Elképesztően messze vagytok ettől.

Retkes Attila a megújhodás lelétetményese? Milyen újragondolt krédóval álltok a választók elé? Visszautalnék a korábbiakra: komolyan gondolod, hogy Retkes vonala jó irányba vezet? Légüres térben kapálództok, a párt hiteltelen, az alapítói elhagyták, szétesett, saját frakcióját sem tudja kontrollálni, a főpolgármester nem fog indulni 2010-ben, a szadi fülig szaros lett az utóbbi idők kemény küzdelmeiben, polgármestereinek egy része ellen vádhatósági eljárás folyik, más részük az MDF listáján indul jövőre, legalább 3+ a biciklistabaráttá vedlett Kóka-féle formáció akarja betölteni az SZDSZ űrt ... Reménytelenség. És nem lennék meglepve, ha nagyon komoly pofont kapnátok Józsefvárosban is. Persze, ha minden választót személyesen ismersz nem lehet olyan nagy gond. De tartok attól, hogy ott már nem lesz elég azt mondani: Csécsei Bélának gyűjök kopogtatót.
narancshéja 2009.10.14 23:10:29
1. Ha jelentkezni akartam volna, megtettem volna. A süllyedő hajót elhagyót patkányokat hibáztasd ne engem.

2. MSZP-SZDSZ közös polgármesterek ellen. Verók, Hunvald. De ez csak példa. Nem a lényeg,a fecsegő felszín.

3. Combinó botrány, 4-es metró, elcsalt kerékpárút, luxusmetró tervezet, végkielégítések. Ezekre ha felelnél, megköszönném.

4. Számomra John Emese egy rejtély: bement a Napkeltébe- még volt- és közölte, hogy az SZDSZ-nek nem volt tudomása semmiről a botrányok kapcsán. Elég érdekes. Két verziót látok, egyik rosszabb, mint a másik. A.) olyan tehetségtelenek a szadis képviselők, hogy nem képesek ellenőrizni a város és gazdasági társaságainak működését. Ergo: ostobák és felelőtlenek, de legalább ártatlanok. Rubasov elvtárs tapsol. B.) direkt nem vettek tudomást a botrányos működésről, ergo tisztességtelenek és immorálisan cselekedve kormányoznak. Melyiket választod?

5. A budapestieket nem hibáztatom: nem kaptak jobbat. Nem vagyok Tarlós- fan, elhiheted. Nem szeretem a bumfordi kispolgárokat. Demszkyt nem szeretik, csak megtűrik. Legalábbis eddig. Most, hogy reálisan megbukhatna meg lelép, mint aki jól végezte dolgát.
6. Nem utálom az SZDSZ-t, de utálom a stílust, amely eluralta, az embereket, akik megcsúfolják Solt Ottilía, Bauer, Kis liberalizmusát. Utálom azt a technokrata diskurzust, amely háttérbe tolta a valós, emberjogi, szociális arculatú eszdéeszt.

2002-ben és 2006-ban listás SZDSZ szavazóként köszönöm, hogy elvettétek a hitem.
8ker Kispál Gergely 2009.09.24 12:42:00
Nevem Kispál Gergely, 1980-ban születtem Budapesten. 1986-ban szüleimmel (Nyugat-) Németországba, a Ruhr-vidékre költöztem. Itt végeztem el az általános és a középiskolát, és itt kerültem először kapcsolatba a politikával, 2000 és 2001 között az önkormányzati politikába…..
narancshéja 2009.10.14 19:57:13
Kedves Takács Gábor!

1. A választás estéjén meglátjuk kinek lesz szebb napja: neked vagy Kispál Gergelynek.
2. Nem tudom, hogy szégyelled e, hogy az SZDSZ színeiben indulsz, de érdekes, hogy a meglehetősen nagyra sikerült plakátodon, amelyet voltál szíves minden postaládába begyömöszögetni, nem szerepel a címlapon SZDSZ logó. Figyelemreméltó, nem? Biztos megvan az oka, talán- ahogy te is írtad-: mert ismerjük egymást.
3. Nem érdemes az LMP-t cseszegetni azzal, hogy lekorruptozzák az elitet és micsoda komolytalan társaság, hiszen ha figyelmesen olvasod a sajtót biztos feltűnt bizonyos humánpolitikai osztályvezető végkielégítési botránya, fénymásoló állapotfelmérés-gate és sorolhatnám, amelyek csak a fővárost és cégeit érintik. És itt vannak persze a csepeli szocik, Sukoró, Zuschlag Jani és még sorolhatnám, nem teszem, nyilván tudod miről beszélek.

Ez az ország nem kér abból a poros, korrumpálódott, hiteltelen hatalmi elitből, amely saját koronabirtokának tekintette az állami irányítású vállalatokat, a polgármesteri hivatalokat, fb állásokat. Ezt már megüzenték a választók. Úgy hívták, hogy EP választás.

Tetszettek volna levonni a következtetést abból az épphogy 2%-ból. És lekomolytalanozni egy olyan pártot, amely úgy lecsapta 12 millióból a 19 éve állami tőkelélegeztetőgépen lihegő, nem keveset illegálisan is elköltő szadit hogy csak na, az igen érdekes taktika. Bizonyára zavar, hogy az LMP 4 hónap alatt szeretett Józsefvárosodban is 1%-al megvert titeket, és még az MDF is beelőzött. C'est la vie. Nem mondhatnám, hogy gentleman módon viselnéd ezt a nem kis megaláztatást.

Szóval sok sikert, és hajrá LMP. Már csak ezért is.
A Fidesznek már régóta megvan a combos médiabirodalma. Benne két tévével (Hír és Echo), két napilappal, rádióval (Lánchíd), és a két közpénzen jelentősen stafírozott hetilappal (Heti Válasz: 2 milliárd forintos támogatás, Demokrata: Andrássy úti szerkesztőséghez…..
A világgazdasági válság miatti megszorítások érintik az önkormányzatokat is. A Fidesz szívszorító történeteket szed elő, hogy mire nem lesz pénz, s ebben még igaza is van.A fideszesek őszinte aggodalmát már az is megkérdőjelezi, hogy közpénzből építenek tavat egy fideszes…..
(A cikknek nincs köze Dzsudzsák Balázshoz, viszont van Orbán Viktorhoz, akinek mindenhez van köze). Tegnapelőtt este a TV2 jóvoltából ismét megbizonyosodhattunk, hogy Orbán Viktor ért a focihoz. Ám most itt a lehetőség eldönteni, hogy született hivatása, az országvezetés mellett…..