Regisztráció Blogot indítok
Adatok
langostejfol

0 bejegyzést írt és 40 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Persze, nekem is kell a melegfelvonulásról írni. Kötelező, kihagyhatatlan. Csak épp el vagyok késve, egyre nehezebben tartom a blogoszférával a tempót, a hírek és események áradata elönt, nekem meg dolgozni kell.  Nem mintha a blogolás nem munka volna, de hát sem kenyérben,…..
langostejfol 2011.04.20 10:24:17
"Az egyik baj az, hogy olyan álláspontokat foglalunk el, amelyek mentén az események csak egyféleképpen, ráadásul egyféle ideológiai blokkban értelmezhetőek. Ha a bíróság kedvezően dönt, demokrácia van. Ha kedvezőtlenül, kifelé megyünk a demokráciából."

ha ez így lenne, akkor az álláspontod szerint semmit nem lehetne mondani az ilyen esetekről, max annyit, hogy ha a bíróság elé kerül az ügy, akkor jogállam van, ha meg nem, akkor nem. egyébként tartalmilag nem lehet semmit mondani döntésekről.
ez már önmagában is kérdéses, de pont azért mondhatta, aki mondta, hogy ez a jogállamiság és a demokrácia győzelme, mert 1. már rég bejelentették a felvonulást, amire a rendőrség nem reagált, tehát tudomásul vette. 2. meg akarták hosszabbítani az útvonalat, amikor is a rendőrség az EGÉSZ útvonalra mondta azt, hogy akadályozza a közlekedést.
nem vagyok jogász, de valahogy ez nem tűnik túlságosan jogszerű döntésnek. tehát ha a bíróság korrigál egy ilyen jogsértést, akkor az tényleg azt mutatja, hogy működik a jogállam és a demokrácia. mert az persze a kommunikációval is kezdődik, de elsősorban a szabályok betartása az alapja. ha a rendőrségnek x napja van arra, hogy "betiltson" tüntetéseket, akkor ezt követően már ne tegye. és ezt követően lehet felvetni, hogy a "betiltás" hogyan történjen. de itt szerintem egyáltalán nem erről szól a történet.
Egy jóbarátom hívta fel a figyelmem a Köztársasági Elnöki Hivatal karácsonyi és újévi  üdvözletére.  A szöveg dícséretesen rövid: „Áldott, békés karácsonyt, és  sikeres, kegyelmekben gazdag új esztendőt kívánunk.„ A Hivatal honlapja ezzel…..
Nos hát. Elérkeztem az utolsó estéhez. Először is köszönöm szépen a kitartó figyelmeteket! Nagyon jó volt érezni, hogy azért, mert székhelyem 1600 km-re tettem, az otthoniak nem feledkeztek meg rólam! Köszönöm!!! Ezt a naplót itt most befejezem.Az utolsó napomon elbúcsúztattam…..
langostejfol 2010.05.31 11:37:30
langostejfol 2010.06.01 16:32:15
Ancsa Tamperéből jelenti 2010.05.30 12:34:00
Nagyon-nagyon lebetegedtem a végére. Ma a lányok elmentek Oroszországba, picit kurtán furcsa volt az elköszönés. Valahogyan erőt veszek magamon és összepakolok, de eléggé le vagyok gyengülve. Valami hülye megfázás, de nagyon fáj a fejem, és teljesen be vannak dagadva a manduláim.…..
langostejfol 2010.05.30 18:23:38
Úgy nézem, hogy itt a finneknél Pünkösd hétfő nem szünet. Tegnap minden zárva  volt, és azt gondoltam, hogy megmentem magam az éhhaláltól, és elmentem vásárolni egy pizzát, gondoltam, kirúgok a hámból.És basszus, rákok voltak rajta!!! Ilyen apró pici rákok, és én…..
langostejfol 2010.05.24 21:36:13
Elkövettem a hibát, és nem írtam meg azonnal az élménybeszámolót a stockholmi kirándulásunkról. Tudatosan nem is vizionáltam előre itt a blogban ezt az utat, mert olyan hihetetlen volt az az ajánlat, amit a Viking Line komptársaság promotált, hogy komolyan azt hittem, hogy egy…..
langostejfol 2010.05.23 19:32:42
@vidra84: ennek nincs is semmi jelentése. mintha vietnámi nyelven lenne, de nem ismerem a hao szót...
úgyhogy: pirmas
langostejfol 2010.05.24 21:33:48
@gigoca: na jó, de a csóró k-európai diák a saját fajtájának mesél róla.
vagy ha nekik 5 euróért is megéri, akkor mennyire durva nyereség a 35 eurós jegy... de biztos az ny-európai diákok többet költenek az 5 euró mellé.
Ancsa Tamperéből jelenti 2010.05.08 12:37:00
25 fok lesz csütörtökön.Milyen kár, hogy ma, illetve holnap, amikor kirándulnánk meg várost néznénk, csak 7-8 fok van/lesz. Káromkodjak-e vagy sem?..
Tegnap, azaz ma egészen pontosan fél 6-kor szakadt el a cérna. Próbáltunk aludni, de egyszerűen nem lehetett az alólunk felszűrődő zajtól, orbitális dörömböléstől, még a sokat próbált VIP is meg volt rőkönyödve, hogy mi ez az elementáris üvöltés és dübögés. Nem tudtam…..
Az ötödiken valaki kipingálta a wc-t, jobban mondva befestették páran a tenyerüket temperával, és színes tenyérlenyomatokat hagytak maguk után a wc lehajtós nagy deszkáján.A durva az, hogy azzal szerintem nem számoltak, hogy gyakorlatilag az ujjlenyomatuk is ott van ezzel, és a…..
Ancsa Tamperéből jelenti Posta 2010.04.29 14:14:00
Ma voltam postan is. Otthon se jarok mar surun, mert szeretek komplett agyverzeseket meguszni, de ugy voltam vele, hogy egyreszt keresztlanyomnak mindenkeppen szerettem volna kuldeni szulinapi kepeslapot, es az milyen meno mar, ha Finnorszagbol kap, masreszt meg legalabb megtekintem ezt az…..
langostejfol 2010.04.29 20:52:01
@vidra84: ez egy büfé. ott van a ketchup a néni kezében.
Ancsa Tamperéből jelenti Tallin 2010.04.19 16:22:00
Voltunk Tallinban, képek itt.Csodaszép hely, nekem nagyon bejött. Hasonlít Prágához, de egyáltalán nincs még annyira ráfókuszálva a turistákra. Ide még vissza kell jönni. :)És kompoztunk is, nagyon szuper volt, és aztán este,mikor hazaértem, még simán azt éreztem, hogy ring…..
Ancsa Tamperéből jelenti kitűző 2010.04.15 01:50:00
Ma a Finnish Culture & Society óra előtt a tanár adott egy kitűzőt. Fogalmam sem volt,miről szól vagy hogy mi ez, de jól nézett ki, kiraktam a táskámra.Az volt ráírva, hogy "Puhu minulle suomea". Meg angolul az, hogy EU Európai Regionális Fejlesztési Alap. Gondoltam,…..
langostejfol 2010.04.15 08:14:27
Ha az előző posztban lerendeztem a finn választási rendszert (elég nagy vonalakban, de mégis), akkor ezt a posztot a finn pártok bemutatásának szentelem. Elöljáróban csak annyit, hogy itt Finnországban is előretört tavaly nyáron az EP-választáson a szélsőséges nézeteket…..
langostejfol 2010.04.15 08:13:48
@vidra84: ensimmäinen
nem is vagy igaz finn!
De most komolyan. Ez az ország egészen megváltozott az elmúlt egy hét alatt. Nem is tudom, hogy hol kezdjem. A hó egészen sokat olvadt, itt Tamperében már alig van, legalábbis a városban. A főtérre kikerült egy csomó nárcisz, a kávézók kipakolták az asztalokat és székeket,…..
langostejfol 2010.04.09 11:09:04
@gigoca: ja, az csak költői túlzás volt, hogy senki nem gondozza. csak azt akartam mondani, hogy simán lehet, hogy nincs abban semmi gender aspektus (mármint független a nemtől), hogy zömmel nők gondoznak zömmel nőket. (mondjuk főleg a zömmel nőket gondoznak részre igaz talán.)

amúgy szerintem tények nincsenek, mert azokat értelmezni kell.
én pont tegnap ezen akadtam ki. nyilván az egészen is, de főleg az utolsó "figyelemfelhíváson".
mno.hu/portal/705691
Ancsa Tamperéből jelenti 2010.04.07 22:20:00
Semmi szükség arra, hogy online kövessem az MU-Bayern meccset, hiszen alattam nézik, és minden reakciót hallok.3-2Na jó, a végét lemegyek megnézni!!!..
Litvániában nincs IKEA. Tegnap néztük Turku térképét, ahol volt egy IKEA-jel, és mutattam, hogy juj, de jó, itt van IKEA. A lányok meg döbbentek néztek rám, hogy az meg mi. Azt hittem, hogy viccelnek. :)Kultúrsokk...
Egyre érthetetlenebb bulimeghívókat kapok, amelyek a 3. emeletre invitálnak. A mai például: viselj bármit, kivéve ruhát!Viseljek bútort, ennivalót, bármit, kivéve ruhát...Hát nem mondom, kreativitást kívánna, az fix, de ezt is inkább kihagyom!..
A mai nap szép példája lenne annak, hogy hogyan töltsünk el úgy egy napot, hogy jóformán semmit sem csinálunk. Na jó, ez nem igaz, mert kijavítottam egy 30 oldalas mindjártkész dolgozatot. Mostanában a szükségesnél is kevesebbet fordulok meg a konyhában. Pedig van mindenféle finom…..
Ancsa Tamperéből jelenti Idő x. 2010.02.21 12:44:00
Én már semmit sem értek. Havazik, legalább 5 centi hó hullott az éjjel, és ennek ellenére -19 fok van. De hát most sokkal enyhébbnek kellene lennie az időnek! :SNapok óta ezért nem megyek korcsolyázni, mert a hidegben nagyon könnyezik a szemem, és kevésbé látok, és nem is merek…..
langostejfol 2010.02.22 10:27:53
@vidra84: ne személyeskedjünk...
Ancsa Tamperéből jelenti Gofri 2010.02.20 18:47:00
Az előbb egy lány úgy gondolta, jó ötlet lenne a kenyérpirítóban megpirítani/megmelegíteni a boltban vásárolt, általam is sokszor megvett tartós gofrit. Nem, nem volt jó ötlet, gyakorlatilag szénné égett. Ehhez a történethez kapcsolódik napi szavazásunk, amivel kapcsolatban…..
Ancsa Tamperéből jelenti fogkrém 2010.02.18 22:05:00
Az egy dolog, hogy a tubust kupak alatt egy fémlapocska zárja, amit le kell húzni, ha fogkrémet akarsz. Ez otthon is így van.De miért van még egy láthatatlan műanyag lapocska ugyanott? Hogy az ember lánya addig nyomja a tubust, míg a fele a fogkeféjén landol? Azé'?Azé. :) ..
Ancsa Tamperéből jelenti 2010.02.18 18:11:00
A városban ma bolondballagás volt.Francescával ebédeltünk, amikor meglepődve szólt, hogy nézzek hátra, mert valami furcsa dolgot lát. Még elkaptam egy teherautót, aminek a platóján emberek ültek, és felettébb lassan haladtak. Fogalmunk sem volt, hogy mi ez, semmilyen épeszű…..
langostejfol 2010.02.18 19:06:37
Na, átestem a tűzkeresztségen, és én is tiszteletemet tettem a közeli Love Hotelben. Még a pizsama party-n nyomta az egyik lengyel lány a kezembe azt a kártyát, amivel ingyen be lehet menni eme neves intézménybe, úgyhogy ezzel megúsztunk 8 eurót. A ruhatárért persze itt is fizetni…..
Az előbb sikeresen kizártam magam a szobából.A mosdóba akartam kimenni kezet mosni, és ahogy kiléptem a szobából, összefutottam a szomszéd lánnyal, hogy végképp esélyem se legyen emlékezni, hogy nálam van-e a kulcs vagy sem.Ugyanarra mentünk, mikor kiesett a kezéből a kulcs, az…..