Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ady800

0 bejegyzést írt és 41 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jogosan, tegyük hozzá. A 17 éves Fei Lam interneten, pontosabban a whiteiphone4now.com-on árulta a fekete iPhone 4-ből fehéret varázsoló csomagját, az Apple gyáraiból származó elő- és hátlapokkal, valamint egyéb szükséges eszközökkel. Korábban már írtam, hogy 130 ezer…..
Na, hát a nap végére az végérvényesen kiderült, hogy a Facebookra képtelenség képet posztolni, de hát miért is akar az ember ilyen hülyeséget csinálni egy közösségi oldalon, nem igaz?Most tehát downgrade-elünk egyet, és blogposzt formájában játszunk. A tét ugyanaz:…..
ady800 2010.11.08 23:43:57
A kommentelők hozzászólásaiból úgy vettem észre, hogy nagyon megcsappant a készlet iPhone-ból, nagyon úgy tűnik, hogy ma kifullad a kezdő készlet. Grafiqs ma fél egykor vette meg az utolsó előtti darabot az Euro Parkban, Viktor szerint az Árkádban reggel már szintén alig volt.…..
Appleblog Lezúztam az iPhone-om 2010.09.14 12:28:00
Nyugalom, az i-Doki rovat nemhogy nem szűnt meg, még csak át sem alakult, egyszerűen csak két hetet késik, de addig sem kell Apple-mester nélkül maradnotok, hála annak, hogy hétvégén kicsit összetörtem a mobilomat: Az eset azért meglepő, mert ez az iPhone lényegében már mindent…..
Alig három hónapja van piacon, máris átvette a vezetést az iPad az Android fölött, ha a netes forgalmat vesszük figyekembe. A Net Applications szerint legalábbis a teljes netes forgalom 0,17 százalékát már az Apple tabletje ata júniusban, szemben az Android 0,14 százalékával. Ebben…..
Két fontos információ a poszt elejére:1: Az Apple továbbra sem gondolja úgy, hogy ingyen kéne az iPhone mellé adni a jeleldobást megakadályozó burkolatot.2: Ma reggel beszélgetés közben az iPhone 3G-m eldobta a jelet. Ránéztem a telefonra, láttam, hogy se 3G, se EDGE, csak egy apró…..
ady800 2010.06.30 18:35:58
@landilevente: én is ezt mondom.... senki se vegyen ájfont, mert szaaar! Nem kell kifosztani a boltokat. annál hamarabb lesz nekem. :)
Megérkeztek az első tesztek a negyedik generációról, és ahogy az várható volt, az újságírók többsége el van ragadtatva. Az Engadget például kerek-perec kimondja, hogy ez most a legjobb okotelefon a piacon. A hardver remek, a kijelzőtől sokkot kap, aki csak látja, a szoftver végre…..
ady800 2010.06.23 12:51:21
@the bubba:
Kipróbáltam 3G-n a háttérképet. És olvastam Jobs válaszát, hogy miért nem támogatja alapból a készülék....
Azt kell mondjam rohadtul igaza van. Azért nincs a 3G-n háttérkép, mert szaggat! A lock feloldása után pl. nem folyamatos az ikonok begördülése. Szinte idegesítő. Újraraktam az iOS4-et és sokkal gyorsabb az ikonok mozgása, még a lapozás is.
Nem azért hagytak ki néhány dolgot a 3G-ből, hogy vegyük meg az új telót!
Egyszerűen használhatatlan a készülék multi-taskal és/vagy a háttérképpel.
Tehát inkább használom úgy ahogy ők elképzelték és megmarad a felhasználói élmény, vagy halálra hackelem és lesz egy baromi lassú mindentudó szarom.
Alapvetés: iPhone-t két generációként cserélünk, kivéve, ha annyi pénzünk van, hogy mindegyik modellt megvesszük, vagy ha annyira csalódunk a készülékben, hogy egy másik gyártó termékével vígasztalódunk. Máskülönben viszont kétévente van annyi változás az iPhone-nál,…..
ady800 2010.06.20 14:04:05
@reden87: A jailbreak miatt kell néha restore-olni. Sajna csak azzal együtt vagyok maximálisan megelégedve a telefonnal. Ha nem lenne jailbreak és cydia nem is vettem volna meg a telót.
Belefutottam már én is, a cikkben felsorolt hibákba. Igaz nem egyszerre jelentkeztek. Amint előjött egy ilyen baki, rögtön restore következett és azután távol tartottam magam attól az apptól ami kiváltotta.
Szuper paródiát találtam az Adrenalin blogon az iPhone 4-ről. Itt az eredeti videó, amiben Jonathan Ive és a többiek dicsérik a készüléket: És a paródia, amiből megtudhatjuk, hogy miért lesz jó 18-22 év múlva a még meg nem született gyerekünk szájmozgását figyelni: ..
Appleblog Bocsánat 2010.06.04 14:44:46
Nem volt szó eddig politikáról az Appleblogon, és ezután sem lesz, de NORMÁLISAK EZEK?..
ady800 2010.06.04 15:05:24
Alternatív felhasználás, 128. rész. A bűvész kezében is jól mutat. Egyébként ahogy az elején megpörgeti az iPadet, az pont az a mozdulat, ahogy én nyúltam a MacBook Air-hez annak idején...
ady800 2010.06.02 20:27:14
@VinSpark: Hát persze, hogy ollóznak! Mindenki ollózik. Pl. ezt a videót szinte az összes, Apple termékkel foglalkozó oldal közzétette. Csak éppen nem mindegy milyen a körítés. Itt a hírek mellé csatolnak némi humort is a fiuk( Ebben a cikkben pont nincs :S). És egész szépen meg tudják fogalmazni a mondandójukat. Arról nem is beszélve, hogy a többi olvasó egész jó kommenteket hozzá tud fűzni a cikkekhez. Fuss végig a magyar almás blogokon és mutass egyet, ami megközelíti ezt a színvonalt! A forrás sokuknak, az engadget, iclarified és a gizmodo. Ha perfekt angol vagy, akkor olvasd azokat. De én töröm az angolt és örülök, hogy magyarul is olvashatom a híreket. Szóval jó ez az oldal! Ana.Ge meg jó csaj! :)
Nem kell fikázni a srácokat. Nem laknak Steve bácsi garázsában, ezért nem ők szállítják a legfrissebb infókat, de járják a világot és megosztják velünk az élményeiket. Most is Kínában van, sok koMCSi... :S (irigykedem is)
A nyereményjátékokat pedig meg sem említem.... (a következőt én fogom nyerni, mert most csontig benyaltam) :)
Szóval, azért többet tesznek le az asztalra mint a többi magyar blog.

A bűvész meg nagyon béna. Illetve az operatör. Tegnap kikockáztam a videót. A kabátjából veszi elő a galambot. A villa már a kezében van. A füst akkor jön amikor megdörzsöl valamit az ipad hátulján... A kártya látszik a két ujja között. Dupla falu tejes poharam nekem is van...
A személycserét én is beszoptam... a villára figyeltem, ami egyébként már törött volt. Az amcsi Iphone bűvész sokkal ügyesebb volt.
Nem először csinálta már ezt velem, ezért most nyomtam néhány screenshotot, hogy lássátok, mire számíthattok, ha nem vigyáztok: épp a legnagyobb jóindulattal mutogattam Dóra fotóit egy ismerősömnek, amikor valahonnan előbukkant a billentyűzet, és elfoglalta a képernyő…..
ady800 2010.05.24 18:10:49
@valakitalánvagyok: HOME gombot nyomva tartod, és egyszer megnyomod a kikapcs gombot!
Oké, ennyire korhatáros anyag még sosem volt az Appleblogon. Sosem. Berakok egy fotót, hogy láthassátok, minél következik SOKKAL explicitebb videó a törés után. Ne kattints, ha nem múltál el 18 éves. Akkor se, ha mond neked valamit az a szó, hogy gentleman, jó ízlés, stílus! Ne…..
ady800 2010.04.14 19:44:20
Három óra, elkezdődött a kereskedés. Szerintem rövidesen kapunk Handrástól egy videót az első benyomásokról, és rövidesen Kaprinay Zoltán is átveszi a saját iPadjét, hogy elkészítse nektek az exkluzív tesztet.Holnap délelőtt meg a Ferihegyi reptéren Handrás a kezembe adja a…..
Egy perccel ezelőtt elmúlt 13:00, addig lehetett beküldeni a megoldásokat, aki a megadott időpont után próbálkozik, már nem vehet részt a MacBook kisorsolásán.Egy nap alatt összesen 1476 helyes megfejtés érkezett, és megdöbbentő módon megugrott a látogatottságunk is. Az online…..
ady800 2010.02.13 08:01:40
@zephyr2000: ez nem csalás szerintem, hanem leleményesség. A játékszabály nem tiltotta :D

De legközelebb egy képre fogják aggatni a megoldást... :)
Mint korábban már említettük, Zalakarosra mentünk egy négy napos stresszkezelésre és feltöltődésre. Az Appleblog ez idő alatt továbbra is üzemel, napi egy posztot mindenképpen ígérhetünk. Azonban még ennél is sokkal jobb hír, hogy a négy nap valamelyikén egy meglepetéssel…..
Appleblog Jó nekünk az iPad? 2010.01.28 09:12:00
Tegnap Steve Jobs személyesen mutatta be azt a terméket, amire állítólag eddig a legbüszkébb. Megpróbálok fogást találni rajta, kitalálni, hogyan viszonyuljunk ehhez a 24-szer 19 centis, 1,3 centi vastag valamihez, ami nagyjából olyan, mintha a MacBook Air billyentyűzetét és…..
ady800 2010.01.28 12:34:47
@hekike: Nekem egy jailbreakelt iphone3G-m van és semmi problémám nem volt vele. Kikapcsoltam a data roaming-ot és kész.
A TechCrunch ugyan elismeri, hogy nem első kézből hallotta megnyilatkozni a vezért, tehát Steve Jobs nem magának Michael Arringtonnak mondta, hogy az Apple Tablet lesz a legfontosabb termék, amin valaha dolgozott. Ugyanakkor a lap hangsúlyozza, hogy közvetve már rendkívül sok…..
Két dolgot szeretnék okvetlenül elmondani a Nexus-szal kapcsolatban: 1: Nagyon örülök az érkezésének, remek telefonnak tűnik 2: Ez még nem ok arra, hogy elhallgassuk, ha az iPhone bizonyos tekintetben jobb Már többször leírtam a blogon, hogy a Palm még mindig perifériára szorult…..
Új év, új szokások, és most nem arra gondolok, hogy Ádámmal ezentúl színes parókában próbálunk további olvasókat toborozni, hanem hogy bewebkettesedett az Appleblog. Mit jelent ez? Három dolgot: egyrészt egy ideje van már saját közösségi oldalunk az Indán, de ami a lényegi…..
ady800 2010.01.03 16:13:23
Ez még csak a karácsony második napja, de a sok-sok egyeztetésnek, háttéraklúnak, titokban megkötött szerződésnek hála pontosan tudom, hogy mit fogunk enni az ünnepek alatt. Átnézve a menüt, kétféle megállapítást tettem: egyrészt a családjaink hajlandók eltérni az előírt…..
ady800 2009.12.25 11:46:02
Appleblog Bombariadó 2009.12.20 09:36:26
Időnként belefutok Handrás blogján a Duna Pláza bombariadóiba: szinte heti rendszerességgel betelefonál valami idióta, emiatt aztán folyton ki kell üríteni az egész bevásárlóközpontot. Robbantás persze sosincs, nem valós fenyegetések ezek, csak egy töketlen tizenéves gondolja,…..
Hajnalban kaptam az információt, hogy hétfőtől a T-Mobile jelentősen csökkenti az iPhone 3GS-ek árát. Bár reggel hatkor a honlapon még az eredeti összegek szerepeltek, a nap során biztos, hogy ott is felbukkannak a olcsósított számok.Na szóval, két éves hűségnyilatkozat mellett…..
Az Apple négymillió dollárt költ egy chicagói metróállomás felújítására. A városvezetés úgy döntött, ezért a pénzért mindenre hajlandóak, így a cupertinói cégé a megálló elnevezésének joga is. A magas költségvetési deficit miatt kényszerült rá a CTA (Chicago…..
A világ legnagyobb mobilgyártója pert indított a cupertinóiak ellen, a Nokia beadványa szerint az Apple tíz levédett szabadalmukat is illegálisan használt fel, ezek a GSM, UMTS, 3G WCDMA és wireless LAN szabványok körébe tartoznak.Pontosabban: a Nokia szerint az iPhone-ban már a…..