Regisztráció Blogot indítok
Adatok
ZeDDy24

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Ahoj!Ezennel megnyitom a blogomat. Még sosem írtam semmiféle blogot, sőt körülbelül semmit másoknak, ezért előre is elnézést, hogyha unalmas lesz.Magamról csak pár mondatot szeretnék írni, hiszen ez a blog legfőképpen azoknak szól, akik már ismernek (és azoknak, akik…..
Normális országokban kárpótolják az utasokat a vonatkésés miatt, nálunk lehúznak róluk még egy bőrt, innen látszik, hogy mi egy beteg országban élünk. Olvasónk a vonat késése miatt lemondott az utazásról, inkább autóval ment. Később szerette volna visszaváltani a jegyet, de…..
ZeDDy24 2009.08.05 11:51:47
Hello!

Ezt velem is megjátszották. Ketten jöttünk Miskolcról IC -vel és nemzetközi gyorssal jöttünk volna tovább a keletiből Székesfehérvárra. Tehát menetjegy + helyjegy is megvolt. Az IC a keleti előtt ált 15 percet csak úgy, így pont az orrunk előtt ment el a Venezia. Ezek után úgy gondoltuk, hogy inkább kimegyünk a népligetbe, ami ugye nincs messze és busszal jövünk, mert azzal megspórolunk itthon egy taxizást a vasútról. Lementem a pénztárhoz elmondtam, hogy mi van erre a hölgy flegmán elküldött egy másik ablakhoz,hogy ott írnak egy papírt, hogy késett odamentem írt a nő. Vissza a pénztárhoz, ott vártam 10 percet mert szalagot cserélt a gépben, majd visszaküldött megint mert azt a kollegina nem X -elte be, hogy nem folytatom az utazást. Visszamentem az be X-elte. Vissza a nőhöz elkezdett kitölteni egy jegyzőkönyvet, majd elrontott rajta valamit 10 perc után, elvitte sztornóztatni, ez újabb 10 perc, majd kitöltötte ez újabb 10 perc. Ezek után visszakaptunk 800 valahány forintot úgy, hogy volt 2 db 50% BP - SZFV jegyünk 1100 Ft + két nemzetközi gyors jegyünk talán a kettő 600 Ft. És mikor megmertem jegyezni, hogy ez így nem túl fer akkor azt mondta a hölgy, hogy örüljek neki, hogy ennyit megkaptam. Majd mikor megjegyeztem, hogy remélem hamarosan csődbe megy végre a MÁV akkor elkezdett ordítozni a fülkében, hogy ő meg reméli, hogy én megyek csődbe és népművészeti cserépedénynek nevezett. :D

Eléggé elrontotta a hangulatunkat a kellemes miskolci kirándulás után ez a kb. 40 perc várakozás, amiből visszakaptuk kb. egyikünk jegyárát.
Olvasónk, N3o szerint csak az nem talál munkát, aki nem is akar dolgozni. Ti hogy látjátok? Aki akar munkát találni, az talál is. Én egy hét alatt alatt találtam, diploma nélkül. A fizetésem 100 ezer felett volt, plusz juttatások. Aztán ott hagytam, mert meguntam, és most a…..
ZeDDy24 2009.04.25 19:45:56
Strici: Nekem is van olyan civil szervezetem, amit örömből lelkesedésből csinálok, de van az a szint mikor annyi felelősség, feladat terhel, hogy kitölti a munkaidőmet is és csak úgy tudom felelősségteljesen csinálni, hogy azaz állásom és nem 8 óra munka után kezdek neki. Pályakezdőkről szóló dologra annyit, hogy 24 éves vagyok, nekem se tanította senki ezt az egészet, csak egyszerűen nyitott voltam és próbáltam tanulni. Mikor az elsőt írtam csak sejtésem volt a pályázati rendszerről stb., de az első pályázatom máris nyert, most jelenleg egy Norvég és egy KEOP projektet koordinálok. Szerintem az egész csak rátermettség kérdése. És mondhatom azt, hogy sokkal profibbnak érzem magam, mint a kollégák, akik 89 óta a nonprofit szektorban dolgoznak.

A magyarul kellemetlen igazság nevű ember hozzászólásaival is mélyen egyet tudok érteni. A projektjeim során rengeteg szolgáltató céggel vagyok kapcsolatban és valahogy folyton azt kell éreznem, hogy impotens emberek töltenek be fontos állásokat. Én ugyan nem a fővárosban csak megyeszékhelyen vagyok, de nagyon kevés esetben találkozom olyannal, hogy egy szolgáltató profi munkát és profi ügyfélmanagment végez. És ezt tényleg nem azért mondom, mert én mindenkinél mindent jobban tudok, de már nekem is feltűnnek dolgok, mikor például nem vagyok tapasztalt a nyomdaiparban.

Szóval tényleg érdekes a mentalitás hazánkban, sajnos...