Regisztráció Blogot indítok
Adatok
főlúzer

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem tudjuk, hogy Barna Krisztina nem torrentkirálynő-e. Ő azt mondja persze, hogy nem az, sőt egészen szerény internetezési szokásai vannak, mégis ott tart, hogy felmondták a mobilnetes szerződését, sőt elvették a család két telefonját is, és mostanra már 233 ezer forintos…..
főlúzer 2009.02.22 09:02:18
@MintaMókus: Szóval, a t-mobile-lal ki van a tököm.
Kaptam október folyamán többször is SMS-t, amelyben felkínálják az internet lehetőséget. Gondoltam, kérem a szolgáltatást, ezért visszaküldtem az aktiválást kérő SMS-t.
Aztán telt múlt az idő, és kábé három hete Szentgotthárdon eszembe jutott, hogy belenézek ebbe a majd’ elfelejtett szolgáltatásba. Mondjuk, a sebességtől nem voltam elszédülve, de végül is működtettem úgy két órát a net-t.
Viszont a meglepetés másnap ért, mikor már Bécsnél jártam, csörgött a telefon, és egy kedves női hang tájékoztatott, hogy ezt a beszélgetést rögzíteni fogják. Mondom, üsse kavics!
A hölgy közölte velem, hogy a tegnapi nap folyamán kiugróan magas volt a telefonszámlám, ezért azt kéri, azonnal fizessem ki a keletkezett díjat, mert különben következményei lesznek a késedelmes teljesítésnek (magyarul, kikapcsolják a szolgáltatást), valamint visszakapcsolási díjat is felszámolnak.
Kérdezem, mekkora az a számla, amely ennyire felhergelte a Nagyságos Szolgáltatót?
Azt mondja 57000 Ft. Hát kérem, azt hittem elájulok. Még szerencse, hogy ültem. Persze, első ijedségemben elküldtem melegebb éghajlatra a hölgyet is, meg a szolgáltatót is. Kérdem, mégis miként lehetséges, hogy ekkora számla jött össze (hisz még a felét is bődületes túlzásnak tartom)? Na, erre a kérdésre nem kaptam konkrét választ, hanem letolást, hogy miért nem tájékozódtam a cég honlapján a net díjszabásokról. Mondom, akartam tájékozódni, de az ad- hoc internetre díjszabást nem találtam.
Lényeg, hogy közöltem a hölggyel, hogy én nem tudok csak úgy beugrani egy t-mobile boltba, mivel kamion sofőr vagyok, és meglehetős ritkasággal érintem kis hazánkat. Közölte, 02.16.-ig ad haladékot, és akkortól nem üzemel a szolgáltatás. Na, most itt tartunk, hogy nincs szolgáltatás.
(Minden esetre megjegyeztem, hogy nem csak az én hibám, hogy nem tudtam tájékozódni a díjtételek után, hanem, ha jobban megvakarjuk a dolgokat, akkor a szolgáltatónak is illett volna (és nem csak a púdert előtérbe tolva, hanem pl. excel táblázatban) minimális tájékoztatás jelleggel közölni a nem kedvezményes díjtételeket. És, még gondolkodom egy Fogyasztó Védelmi hivatali megkeresésben is.)
(Minden esetre megjegyeztem, hogy nem csak az én hibám, hogy nem tudtam tájékozódni a díjtételek után, hanem, ha jobban megvakarjuk a dolgokat, akkor a szolgáltatónak is illett volna (és nem csak a púdert előtérbe tolva, hanem pl. excel táblázatban) minimális tájékoztatás jelleggel közölni a nem kedvezményes díjtételeket. És, még gondolkodom egy Fogyasztó Védelmi hivatali megkeresésben is.)