Regisztráció Blogot indítok
Adatok
spamle

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Akármennyire ragaszkodik ahhoz a Szent István Bazilika, hogy az esténként a lépcsőjén üldögélő, szerintük odavizelő turisták miatt van szükség a műemlék körbezárására, egy ilyen építkezésnek azért üzenetértéke van. fotó: Smiló Dávid Például azt lehet vele…..
A Zugügyvéd maximálisan megérti az alábbi levélírót, mivel pár évig egy hegedűtanárral szemben lakott albérletben, az három műhellyel is felért.Tisztelt Zugügyvéd!Én már pár éve külföldön élek, de ezen a héten meglátogattam szüleimet, akik egy 10 emeletes panelházban…..
A régi olvasók tudják, rettenetesen elégedetlen vagyok a kábelszolgáltatóval. A viszály  a digitális tv körüli mizériával kezdődött, és aztán pedig a drága programcsomag felhígításával folytatódott.A 2011-es év beköszöntével újabb mélységet sikerült elérni. Ez…..
Stohl András szombati szereplése után csak a média működéséről semmit nem tudó nézőknek lehetett meglepetés a Fókusz tegnap esti interjúja a színésszel, amit a műsorvezető ugyan úgy harangozott be, hogy most aztán mindenről őszintén, meg minden, de a kérdések csak amolyan…..
Slash – Slash  (Roadrunner) Saul Hudson, azaz Slash, a Guns 'n Roses egykori tagja korunk egyik legkiemelkedőbb gitárosa, ízes játéka és bluesos szólói szinte azonnal felismerhetők egy-két taktus alatt, és pont ez benne a jó. A csávó nem változik, ugyanazt a mocskos…..
Van egy olyan gyanúm, hogy ha céges tankolást számolnak el a benzinkutak és a lelkes dolgozók pontokat gyűjtenek, akkor az ő előnyüket a munkaadójukon verik le. Jobb ötletem nincs így Pierre levelét elolvasva, hacsak nem arról van szó, hogy nehogy már jobb legyen a parasztnak. Tud…..
autózz! Nagyon gáz vízművek 2010.02.16 13:58:00
A tavalyi évben Kekecke csak úgy ontotta magából a különféle történeteket, de egy ideje nem hallatott magáról, már azt gondoltam, hogy elege lett abból a sok szitokból és melegebb éghajlatra küldözgetésből és soha többé nem ír nekünk, de hogy a témára utaljak, megtört…..
Egy hétvégi napon az átlagember nem arra szeret kikelni az ágyából, hogy az arcába vágják, olyan világban él, ahol 25-30 fős, felfegyverkezett hordák kötekednek és gyilkolnak az éjszakában... Ezért is hatott sokkolóan, amikor majdnem napra pontosan egy éve mi, sportszerető…..
autózz! Megröptettem a biciklist 2010.02.05 16:25:00
Nem venném a szívemre, ha valakit autózz! blog olvasás közben cseszne le a főnöke munkaidőben, ezért ma csak így délután fél öt felé közeledve kaptok posztot. Na jó, meg azért is, mert nem volt eddig egy szabad percem se veletek törődni, de majd most! MutánsTehén egy…..
Vallomással tartozunk. Amikor először írtunk a Societas netkampányáról, kínosan éreztük magunkat, mert egyáltalán nem voltunk meggyőződve, hogy ez nem valami lejáratóhadjárat a túloldalról irányítva. Egyszerűen nem tudtuk elképzelni, hogy valaki magától ilyen hülye legyen.…..
Sokáig gondolkodtam rajta, hogy leközöljem-e Gábor levelét, mert a sportban elért eredményei miatt Erdei Zsoltot tisztelem és becsülöm, de végül úgy döntöttem, bevállalom, hogy kapok én is a pofámba. Ő is emberből van, biztos szar napja volt, nem épp a megfelelő módot…..
  2009 első hónapjaiban a nyilvános politikai események zömét a radikáljobb hozta össze, s mint kiderült, a hiperaktív Morvai Krisztina kikukázása és végighurcolása az országon rendkívül ügyes lépés volt a Jobbik részéről. Aztán április táján, miután a mókás…..
spamle 2010.01.04 20:55:23
@Rikki Harcos:
sztem egy ritka barom, párt függetlenül
Naiv mobilnetezőnk tegnapi levelére gyorsan válaszolt a T-Mobile. Webes felületen tényleg nem lehet megnézni adott előfizetés adatforgalmát ingyen, csak az 1730-as számra küldött smsben 56 forintért. Az elkavarodott 5GB-os értesítés miatt viszont jóváírták neki a korláton…..
Ide gyűjtjük azokat a magyar filmeket, amiket szívesen megnéznétek. Kommentben írjátok be a címét vagy az IMDB-linkjét, és a legnépszerűbbekre ráindulunk, mint egy drótszőrű tacskó...
Rájöttem! Zöldövezet 2009.07.21 10:20:00
Valamiért az emberek úgy gondolják, hogyha sok pénzük lesz, akkor okvetlenül ki kell költözni a városból a zöldövezetbe. Így is tesznek: kényelmes, jól megközelíthető városi lakásukat eladják, hogy méregdrágán vegyenek házat valamelyik budai kerületben. Arra azonban, hogy…..
spamle 2009.07.21 13:12:01
aki ezt a postot írta egy szimplán egy balf@sz, szívd a szmogot reggel, addig én nyugiban szürcsölgetem a reggeli kvémat a kertben madárcsicsergést hallgatva a kerti tó mellet nyugiban. laktam már a 8-ban és panel rengetegben is. eddig a kertváros a legjobb.
Apa 11 éves lányát a buszvezető fölengedte jegy nélkül, az ellenőr viszont könyörületet nem ismerve leszállította a semmi közepén. A Volán jeges szívű alkalmazottja szigorúan veszi a szabályzatot, biztos soha egy haverja sem utazott jegy nélkül és zsebre sem…..
autózz! Lustaság fél egészség 2009.04.29 18:21:00
KuKori önként és dalolva vette fel a játszós ruháját, bár én még egyelőre nem látom, hogy mi miatt fogja őt megdobálni népes olvasótáborunk sárral és egyéb biológiai úton termelődött salakanyaggal. Sokkal inkább megérdemel valami ilyesmit a Focus gazdája, aki indulhatna a…..
kár-park Kiflibe hajtott Passat CC 2009.04.25 00:13:00
Észak-budai autósoknak ismerős lehet a szitu. A helyszín az Árpád Fejedelem útja és a Komjádi Béla utca kereszteződése, rögtön a Komjádi uszoda előtt. A világoskék-metál Passat CC a Margit híd felől érkezett és balra próbált volna befordulni, a Komjádi utcába. A…..