Regisztráció Blogot indítok
Adatok
explorer

0 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Szép lassan megmondta neki, hogy ennyi volt, nem valók össze. Azt hittem, ettől észhez tér, de nem. Teljesen összetört. Napokig nem lehetett elérni, nem tudtam, mi van vele” – néha jól jön egy pletykás barátnő, aki már tanúja volt annak, hogy az idősebb pasik…..
4 óra alatt lett meg az első marathonja, hihetetlen! Már csak 19-et kell legyűrni:D Azóta is a második helyen van, bár utána lepihent pár órára. Szédítő, 12perces köröket fut (most számolom, ez konkrétan az 5. 13 perc alatti kör volt) ! Szerintem kapja az erőt Komáromból!…..
Lehet, hogy Stephen Hawking a világ egyik legnagyobb koponyája, de az biztos, hogy mostanában nagyon levert. Először arról beszél, hogy az idegenek IGENIS léteznek, de egyáltalán nem békések a szándékaik, inkább leigáznának bennünket. Most pedig azt mondja: ha nem hagyjuk el a…..
Van szép fekete edzőcipőm, egy derékban bevágó és combra pattanásig feszülő szürke térnadrágom és egy turkált márkás pólóm. Pont úgy nézek ki ebben a szerkóban, mint aki az elmúlt fél évet végigzabálta a tévé előtt és most kétségbe van esve. Az egy dolog, hogy…..
Már fel akartam ezt tenni itt kérdésben, csak elfelejtettem, de most reklámbuzi kollega eszembe juttatta a lelkes libavédőket.Egész egyszerűen nem értem hol vannak ezek az állatvédők, amikor pl. homárokat élve dobnak a forró vízbe, miközben azok a homárok sírnak ilyenkor…..