Regisztráció Blogot indítok
Adatok
profszab

4 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nos, mivel manapság olyannyira menő a világ népével megosztani a karácsonyfádat, vagy az ajándékaidat, hogy egy magára valamit is adó bloggernek (micsoda nagy jelzőkkel illetem magam, arcpirító...) kutyakötelessége pár sorban összefoglalni e csodás napokat.  A kép sajnos csak…..
Ahogy ígértem, magyarázat következik. Most, hogy megtaláltam az igazán a blogomhoz illő háttérsablont, szépen elmesélem nektek, miért is kezdtem el az oly hosszú "úgysem olvasnak majd" korszak után végre blogot vezetni. És hogy teljesen át tudjátok magatokat adni a jó borok…..
Kérem szépen ez itt egy világbajnok csapat egy félisten (a másik felére még nincs megfelelő kifejezés) tanárral, és hogy ne hagyjam az olvasóimat (fő az optimizmus) gyötrő kétségek között, mondván "Miről beszél ez az idióta már megint?", egy erre alkalmas bejegyzésben…..
Sajnos ez a nap is elérkezett, 2014 utolsó NBI-es fordulójához érkeztünk. Kedvenc bajnokságunk hosszú téli álomra hajtja a fejét. Szomorkodás azonban semmi ok, hiszen a hétvégén jön a Mikulás. Mindenki megkapja majd méltó jutalmát az egész éves teljesítményéért, legyen az…..
Nagyon sok szeretettel köszöntök mindenkit életem első blog-bejegyzésénél! Enyhén remegő kezekkel pötyögöm az első sorokat, remélve, hogy valami értelmes dolgot teszek majd közzé, és hogy rajtam és anyukámon kívül más is el fogja olvasni legalább egyszer, hiszen akkor már…..
ROFL-net Rovat: Partiarcok delüksz 2009.05.05 05:00:00
Ez túl könnyűKamerába néz is... meg nem isBal szélső sznobJól érzi magátCukiGarantáltan pár mp-ig nem fogod fel a képetCsávó felidegesíti, most HULK-ulSzexibojAz egyik szép, a másik... ehh...hát... Na meg szemöldökThanks Anitaxy,János..
Rossz PC játékok sorozat Update 2009.02.19 14:49:00
Uff, kezd megint sokminden kicsúszni a kezem közül... Lulából vettem fel valamennyit, de nem tudom, mikor fogok tudni jobban foglalkozni vele, mert sokminden összejött. Otherworld videókritika (legközelebb a "7 élet" következik), hétvégén sporteseményen leszek (tudtátok,…..