Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Nakivagyok

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Megint Homár-cikk. Három gyerek újságot vett, majd bementek utána a Tesco-ba. Aztán kifelé jövet az egyikük lemaradt, a másik kettő fizetett és várta a harmadikat. Ekkor megjelent a biztonsági őr, és a srácok hiába mutatnák a blokkot, a biztonsági őr bekísérte őket…..
Nakivagyok 2009.03.26 09:41:55
@TiZ:

Nagyon sajnálom, hogy 51 évesen, sok éves számítástechnikai multal rugtak ki. Én is ugyanebben a cipőben jártam, csak én akkor 45 éves voltam, több mint 25 év programozói, rendszergazdai tapasztalatt. Nem vettek fel sehova, mert vagy túlképzett voltam, vagy mert öreg. Persze csak 1-2 cég merte bevállalni, hogy azt mondja, hogy a korom miatt nem illek bele a csapatukba. Inkább be sem hívtak elbeszélgetésre, hiába küldtem a lehető legjobban megszerkesztett CV-t. 18 hónapig kerestem munkát, végén már építkezésen kaptam csak munkát mint segédmunkás. Az sem számított a cégeknek, ahova jelentkeztem, hogy hányféle képesítésem van és hány nyelven beszélek. Teljesen egyértelmű volt, hogy az életkorom miatt nem akartak felvenni sehova. Azt javaslom neked, hogy ha van rá egy ici pici esélyed, hogy elhagyd ezt az országot, akkor ne vacilálj, menekülj el innen. Ha nincs lehetőséged erre, akkor pedig legyén nagyon kitartó, és ne félj más területen munkát keresni.
Én a 18 hónap munkakeresés alatt közel 500 céghez adtam be a CV-met, ősszesen 8 helyre hívtak csak be elbeszélgetésre. Most már nem számítástechnikusként dolgozom, hanem kétkezi fizikai munkásként nyakig olajosan, koszosan, mert más munkát nem találtam, ahova felvettek volna. Ennyit ér csak a tapasztalat és a tudás ebben a tetves országban. Ezért mondom, hogy menekülj innnen, ha tudsz.
Sok sikert kívánok neked.