Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Palyatanacsado_

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
 Egy korábbi posztunkra nagyon sok érdekes, tartalmas komment érkezett. Ezek közül ma egyet emeltünk ki, amely nagyon jól foglalja össze a felsőoktatás hiányosságait egy oktató szemszögéből. Rávilágít arra, hogy milyen vezérelvek alapján szerveződik a felsőoktatás, és…..
Palyatanacsado_ 2010.03.19 11:26:03
Pályatanácsadó vagyok. Napi 8-10 órában olyan gimnazistáknak, főiskolásoknak, egyetemistáknak, friss diplomásoknak segítek megtalálni pályájukat, hivatásukat, akiknek elképzelésük sincs arról, merre van az előre. Az előttem szólókkal ellentétben azt gondolom, nem a motiválatlanságukkal, nem az írás, szövegértésükkel van problémájuk, hanem az önismerettel. Mert mindenkitől azt hallják, itt az idő, hogy megvalósítsák önmagukat, de nem tudják ki is az az „ön”.

Egyszer egy bölcs professzorom mondta, a gyerekkor ott ér véget, amikor elkezdjük a saját felelősségünket számba venni élethelyzetünkért és abbahagyjuk mások hibáztatását érte.

Nem szeretném demagóg módon kiüzenni az interneten keresztül, hogy kérem, kezdjenek el felnőni, és az iskolák, pedagógusok, szülők hibáztató háromszögéből tekintsenek magukba: valóban mindent megtesznek?

Lassan el kell fogadni, hogy a felsőoktatás nem olyan, mint a gimnázium, senki nem fogja erőszakkal rávenni a diákokat tanulásra, hiszen felnőtt emberekről beszélünk. Aki tudatosan tanul, fejleszti magát, TDK-zik, nyelvet tanul, részt vesz különböző iskolán kívüli aktivitásokban, tehát felelősséget vállal saját képzéséért, az sokkal könnyebben fog diplomázás után elhelyezkedni. Akik valóban részt vesznek szakmai gyakorlaton, nem szüleik ismerőseivel papírozzák le, 60-70%-ban el tudnak helyezkedni a szakmai gyakorlati helyüknél.
Ami valóban hiányzik, az a tudatosság. A tudatos iskolaválasztás (a „majd lesz valami” helyett) a tudatos karriertervezés („vegyenek már fel valahova” helyett) ami mind a felelősséget kell vállalnom saját életemért témakörből adódik.

Nem gondolom, hogy hazánk bármilyen szempontból le lenne maradva oktatásügyileg, pusztán szemléletváltásra lenne szükség. Hozzá vagyunk szokva a paternalista szemlélethez, ahhoz, hogy az állam majd úgyis gondoskodik az ő gyermekeiről. Igen, gondoskodik. Rengeteg lehetőség van itthon is. Csak sokan a cselekvés helyett kitátják a szájukat, széttárják karjukat. Lehet hazánkban is becsületesen boldogulni, sokat tanulni, szép, teljes életet élni. De nem jön magától, hanem tenni kell érte.
 Volt már ugyan udvaron álló házikó a szigorúan vett Belvárosban is, de az egyrészt nem volt eladó, másrészt nem volt ilyen mesebeli. (Igaz viszont, hogy olyan zöldbe volt burkolva, amit egy-két ingatlanos már-már ősfásnak nevezett volna). Ez a Dohány utcai kulipintyó viszont…..
Palyatanacsado_ 2010.01.20 12:25:31
Megint visszautasítottak egy állásajánlatot. Úgy tűnik, nem kell a németeknek a részmunkaidős, egyetemista, 3 hónapig munkaképes, németül gyengén tudó, tapasztalatlan munkaerő. Érdekes népség.Mellesleg tegnap kedves szobatársammal, BiGi-vel (képet később) pingpongoztunk 1,5…..