Regisztráció Blogot indítok
Adatok
garf

0 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem hittem volna, hogy Gyurcsánynak egyszer igaza lesz. Miniszterelnökünk pár évvel ezelőtt azt üzente a magyar vállalkozásoknak; el lehet menni ebből az országból. Aki hallgatott rá, az jól járt.Már az ominózus kijelentés előtt is megindul egyes magyar cégek áttelepülése…..
garf 2009.03.05 07:03:59
Hát én csak annyit tudok hogy aki mer azzal kampányolni, hogy megszorítani fog, a kiadási oldalt jelentősen csökkenti a bevételi oldalt a jelenleg nem adózók bevonásával növeli (összes vállalkozó) az biztos nem fog nyerni. Bár ki tudja. Én még emlékszem mikor Megyó egyik első törvénye volt hogy a kamatadót eltörölte, ez a kisember számára milyen nagy dolog volt. Igen csak azt elfelejtették publikálni hogy a jó magyar szokások miszerint a törvényeink, pláne adótörvény átláthatatlanok, ez azt is jelenti hogy a tőzsdei nyereség után nem kell fizetni egy kanyi vasat sem. pedig mondjuk 2001-ben a legnagyobb bevétel 2,5 milliárd HUF volt szóval egy évvel később ez adómentes bevétel volt már. Amikor az ország megint kezdett szarba kerülni a tőzsde kezdett összezuhanni akkor ismét bevezették. Miért nem lehet a két adó mértékét szétválasztani?
Itt ahhoz hogy valami is történjen gyökeresen meg kell változtatni a dolgokat. Hogy a munkának értéke legyen még a hyperpigmentáltak körében is bármilyen támogatás kizárólag adókedvezmény formájában lenne megkapható. Ha minimálbérre ven veleki bejelentve kapásból ugrott a dolog hiszen nem adózik. Tudom vannak akik tényleg annyiból élnek, de azok legalább dolgoznak.
Az hogy ki mikor mit lopott már oly mindegy. Az hogy ovinál milyen drága tüzijáték volt oly mindegy hiszen szinte minden évben azóta azt mondják hogy nagyobb mint előző évben, ergó drágább.
Itt csak akkor lesz valami ha képviselők nem a saját érdekeiket tartják majd elsődlegesnek. De mivel magyarországon vagyunk, szigorúan kisbetűvel, itt olyan a büdös életben nem lesz. Én ezért megyek el mindig szavazni és szavazok a dunakanyar mozgalomra vagy valami hasonló szervezetre mert úgy sincs értelme az egésznek. Az csak látszat hogy választ az ember.