Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Slowfox

23 bejegyzést írt és 3 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Elszántak, készen állnak a nagy feladatra 2012.01.03. 09:58 F. Kapus..
Ez ugyan vesztes mérkőzés volt, mégis jobban megérdemelték volna a csokit a végén a fiúk, mint a legutóbb általam látott győztes után (Legio Sopiane). Egyszerű nézőként is - úgy hiszem - élvezetes meccs volt. Attila a jobbszélső posztján szerepelt egy kis létszámú (12…..
Rövid összefoglaló következik két meccsről, amelyeknek az volt a fő pozitívuma, hogy nyert a csapat. Az első meccsen Attila a harmadik sor centere volt és ebben a szerepben nem igazán találta a helyét (annyi alapján, amennyit láttam a meccsből, mivel az első harmadot sajnos nem…..
A Bikák az alapszakasz második körébe léptek. A felsőházi rájátszáshoz fontos lett volna a győzelem. Ez nem sikerült, így elúszni látszik a felsőház. Kaotikusan indult a meccs. Az ellenféltől - a forgalmi dugók miatt - nem érkezett meg a csapat nagy része a kezdésre, ezért…..
Attila jó ismerősök ellen léphetett jégre, azok ellen a Hargitai Farkasok ellen, akikkel rendszeresen edzőmeccselt a Hockey Monkey gárdája. A Farkasokról sokat elmond, hogy az előző szezonban a 2. helyen végzett a volt válogatottakkal felálló Skate Track Masters mögött. A…..
Sajnos ezen edzőmérkőzés eseményeiről nem tudok helyszíni beszámolót adni, ellenben egészen megbízható forrásra támaszkodva írhatok ismertetést. Kapkodósan - az informátor szerint "őskáoszban" - indult a meccs. Nem találta a helyét sem Attila, sem az egész csapat,…..
 A bemelegítésnél úgy éreztem, hogy kevés keresnivalója lesz a Bikáknak. A Sólymok többségében egyénileg jobban képzettebbeknek tűntek, ráadásul náluk egy teljes sorral hosszabb volt a cserepad. Aztán a meccs szerencsére nem volt ilyen egyértelmű! Viszonylag rövid idő…..
Elég régen íródott értékelés, itt az ideje, hogy felújítsam. Apropóját az is adhatja, hogy Attila új csapathoz igazolt. Ez a nyáron már várható volt: az edzőtábor és az edzések a Hockey Monkey-val arra utaltak, hogy váltás lesz. Így is történt. A 88-as az új szezonban a…..
A szokásos szubjektív szülői értékelés következik: A célja az elemzésnek itt olvasható: http://szubjektivroka.blog.hu/2009/11/24/attila_no_88_i_resz Szittyák-Dragó Skorpiók 6:3 A csapat első megnyert meccse: 3 sor játszott (G:0; A:0; +/-: 0)  …..
A szokásos szubjektív szülői értékelés következik: A célja az elemzésnek itt olvasható: http://szubjektivroka.blog.hu/2009/11/24/attila_no_88_i_resz Jégveled-Szittyák 15:2 A csapat eddigi legnagyobb arányú ill. legtöbb kapott "gólú" meccse: 3 sor játszott (G:0; A:0;…..
A szokásos szubjektív szülői értékelés következik: A célja az elemzésnek itt olvasható: szubjektivroka.blog.hu/2009/11/24/attila_no_88_i_resz A mostani értékelés edzésről (Jégsólymok) készült. Több ilyen is lesz, lévén kevés hivatalos meccs van. Az edzés nagy részében…..
Remélhetőleg több postban foglalom majd össze a fiam teljesítményét a jégkoronggal kapcsolatban -ezért a fenti cím. Gyerekek között tanult meg korcsolyázni, hokizni, de nem akart versenysportoló lenni (mi sem szerettük volna és későn is kezdte) játszani viszont nem volt…..
Vasárnap a második (hivatalos amatőr) felnőtt meccsére készülődhetett Attila. Székesfehérvárra kellett utaznunk, mert a helyi Hevület volt az ellenfél. Délelőtt még lenyomtunk egy jó hangulatú "családi hockey"-t, amin csak átmozgatta magát, kicsit még görcsölt a…..
Szubjektív Róka Alázat 2009.08.25 17:59:00
Átéltem azt, amire - tudat alatt - régen vártam. Sokat jégkorongozunk a fiammal együtt, nézzük amikor Ő játszik egyedül, utána "elemzünk". Persze ezek csak afféle egyszerű beszélgetések, de a hatásuk mégis elemzésekké emelhetik őket. Egyszerű, de nagyszerű dolog…..
Nagyon jó kis film a "sötömik"-ről. Ha az ember odakerül a végén még Ő is "sötömi" lesz, és ez talán nem is baj!(r.: Dany Boon)..
Egy kezdetben nem túl szimpatikus fickó gyökereihez való lassú visszatalálásának története. Mindenkivel előfordulható problémák remek ábrázolásban. A filmes eszközei nem különlegesek, kellőképpen finomak. Az egyik ilyen, hogy a giccsbe hajló életképek fotografálásába is…..
Szubjektív Róka Felsőbb erő 2009.03.31 19:56:00
Azt hiszem, még nem láttam izlandi filmet. De örülök, hogy ezt láttam. Remek "gengszterfilm"! Nagyon élvezhető figurák és helyzetek vannak ebben a moziban. Minden kitaláltságuk ellenére közülünk valók és mégis különlegesek, annak ellenére, hogy érződik az egész…..
Szubjektív Róka Kétely 2009.03.31 19:48:00
Ahogy a film is utalt rá, a kétely is csak bizonyosság arra nézve, hogy nincs tökéletes bizonyosság. Mindenkiben felütheti fejét a kétely. Mindez jó színészekkel, tűrhető - amerikai - dramaturgiával, nézhető minőségben elmesélve. Valami ilyesmi.(r.: John Patrick Shanley)..
Azért néztem meg mert valahol azt olvastam róla, hogy derűs lesz az ember tőle, és ez így igaz. Teljes mértékben igaz. Mit lát a néző? Azt, hogy az életet lehet - sőt kell - boldogan élni. Ha eltűnik a bringád csak az bánt, hogy nem tudtál tőle elköszönni, ha tetszik valami…..
Szubjektív Róka Lezajlott a kupa 2009.03.09 15:38:00
Lezajlott a Budai Amatőr Jégkorong Kupa, melyen a fiammal együtt, egy csapatban vehettem rész - amiről már korábban jeleztem, hogy a döntésem nem teljesen önkéntes. Túl az eseményen azt kell mondanom, hogy mindenképpen megérte. Talán egyetemista koromban kerültem utoljára…..
Szubjektív Róka Gettómilliomos 2009.03.06 18:35:00
Színes, szélesvásznú "indiai" film ...amerikaiul! Jó az ötlet, hogy látjuk a "Hogyan legyünk milliomosok?" szcéna gyakorlati megvalósulását és az életet, ami ehhez szükséges - párhuzamban. Kicsit erőltetett dramaturgiai húzás a rendőrségi…..
Ördögök a küszöbön (Jiang Wen) Az ember azt hiszi a film utolsó ötödéig, hogy filmvígjátékot lát. Olyan egyszerű embereket, akik szembekerülnek a háború megmagyarázhatatlan, értelmetlen tetteivel. Ezek az emberek a felmerülő "problémát" - azt, hogy náluk hagynak…..
Négyszáz csapás (Francois Truffaut) Jó régen láttam! Ráférne egy "újranézés". Néhány kép él bennem a filmből, talán legjobban a várva várt tenger elérésének pillanata, amiről azt hiszi az ember, hogy a szabadság pillanata lesz, aztán kiderül, hogy a tenger - itt -…..