Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lzooltan

528 bejegyzést írt és 59 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
  Utálod, hogy állandóan zabálsz, de nem vagy képes megállni? Utálod, hogy bár nem vagy éhes, már megint ettél valamit? Utálod, hogy amikor elmész a boltba, mindig veszel valami nasit? Utálod, hogy egész nap a kaján jár az eszed? Ismerd fel, hogy mire nincsen…..
Úgy érzem, ezt az eseménytípust kerestem. Az elmúlt hetekben több kerékpáros teljesítménytúrán is részt vettünk. Az eddigi tapasztalataim alapján minden kritériumnak megfeleltek, amit eddig nehezen találtam: A poszt folytatását az EgyenSúlyt! blogon olvashatjátok. ..
Maratont futni sok felkészülést igényel. Rengeteg kemény és hosszú edzést. Szerencsére nem nekem. Ancsur októberben futja a harmadik maratonját és már gőzerővel készül rá. Ez egyben azt is jelenti, hogy általában nekem marad a konyhatündér szerepe. Ezúttal zöldségfasírt…..
  Amikor csak tehetem, télen-nyáron kerékpárral megyek mindenhova. Gyors, olcsó, kényelmes, mókás. A ma reggeli szomorkás esős sötét vacak viszont eléggé elvette a kedvemet. A sok fogyás mellékhatásaként jóval fázósabb lettem, mint korábban. A téli…..
Nem.   Viszont tekertem egy nagyon jót. 100 mérföld egy repülőtéren, rajt éjfélkor. Bár régóta bringázok, hosszabb túrákra eddig ritkábban indultam. A hosszú is relatív volt. Ha összejött egy 50-60 km-es kör, az már bőven hosszúnak számított. Az éves adag persze…..
Az utóbbi hónapokban jóval kevesebbet futottam, mint korábban. Egyszerűen elegem lett belőle. Nagyon ritkán esett jól, a legtöbb verseny, vagy futás rossz élményként maradt meg. Hőség, izzó aszfalt, tömeg. A K&H Félmaraton rettenetes volt. A Hungaroringen rendezett futóverseny…..
Nyúlcipő Kis mell, nagy segg 2013.08.22 17:28:19
Felül mindig is vékonyabb voltam, mint alul, de ami most történik az már tényleg igazságtalanság. Hiába fogytam le az elmúlt két évben tizenvalahány kilót, mégsem vagyok elégedett. Az elmúlt hónapok kitartó edzésmunkájával az álom alak helyett sikerült a felső testemről az…..
Lzooltan 2013.08.28 12:07:57
@kultúrpesszimista: Na most aztán jól megmondtad :D
A tanácsom: ne ítélj, hogy ne ítéltess. Amúgy pedig biztosan van millió másik blog, ahol megfelelően modorosan és úri módon fogalmaznak.
Lzooltan 2013.08.28 12:27:40
@kultúrpesszimista: Köszönöm a minősítést, mindig erre vágytam!
A napokban Orsi csapattárs dobta be a DK-ba a Randonneur honlapot. Kerékpáros teljesítménytúrák, amiket egy nagy múltú, több mint 100 éves szervezet rendez. Nagyon tetszik az alapötlet, megfogott az egyszerűsége és letisztultsága. A honlapot idézve: A "Brevet Randonneurs…..
Lzooltan 2013.08.26 10:31:07
@Bozót: Köszönöm az infót! :)
Egyensúlyt! Kis mell, nagy segg 2013.08.22 15:20:29
Felül mindig is vékonyabb voltam, mint alul, de ami most történik az már tényleg igazságtalanság. Hiába fogytam le az elmúlt két évben tizenvalahány kilót, mégsem vagyok elégedett. Az elmúlt hónapok kitartó edzésmunkájával az álom alak helyett sikerült a felső testemről az…..
Lzooltan 2013.08.22 21:24:43
@takysoft: A masszázs jó ötlet :D
Szombaton sikerült teljesiteni a Szálka Triatlonon az S távot, de erről majd a hét második felében irok bővebben. Most evezzünk kicsit más területre. Elutaztunk Ancsurral néhány napra Krakkóba. Jó néha kimozdulni és megnézni, hogy hogyan csinálják máshol ugyanazt. Mit esznek,…..
Miközben ezeket a sorokat olvassátok, már fürdőgatyában állok a rajtvonalon és várom a startpisztoly dördülését. Kipróbálom, hogy milyen is ez a triatlon dolog. Korábban nem tudtam róla túl sokat, még arról sem volt pontos információm, hogy melyik sportágak tartoznak ide.…..
    Kitűnően tudok úszni.     Gondoltam magamban, amikor azon kezdtem rágódni, hogy benevezek a II. Szálka Triatlon legrövidebb távjára. Rendszeresen járok úszni, legutóbb 20 évvel ezelőtt, általános iskola 2. osztályban voltam. Na jó, ennyire azért nem…..
Lzooltan 2013.08.15 16:12:29
@szancsurrr: Köszönöm :)
Kitűnően tudok úszni. Gondoltam magamban, amikor azon kezdtem rágódni, hogy benevezek a II. Szálka Triatlon legrövidebb távjára. Rendszeresen járok úszni, legutóbb 20 évvel ezelőtt, általános iskola 2. osztályban voltam. Na jó, ennyire azért nem szörnyű a helyzet,…..
Jövő hét végén lesz a következő kerékpáros kihívás, a 24 óra bringa. Különböző távok és versenyszámok lesznek, a széles választékból az éjszakai 100 mérföldes távot választottam. 160 km, rajt éjfélkor, cél legkésőbb reggel 8-kor. Sokat szoktam bringán ülni,…..
Egyensúlyt! Ébresztő 2013.08.13 10:12:35
Miután túléltük a Hungaroring futás poklát (50 fokos aszfalt, egy darab frissítőpont, zéró árnyék, hatalmas hegyek) úgy gondoltuk, hogy a nap további részét csak a vízparton lehet túlélni, tehát irány Horány! Akarom mondani Leányfalu. Rég jártam strandon és megdöbbentem.…..
4. hét hétfő Reggel müzli. Ebédre párolt zöldségek szardíniával és egy kis sárgabarackos gombóccal. Uzsonnára pufi, majd vacsorára saláta és sült csirkecomb. Napközben szokás szerint fel-alá mászkáltam a városban. Az egyik tárgyaláson ettem egy marék gabonapárnát.…..
3. hét hétfő Reggelire a szokásos müzli. Tízóraira saláta joghurttal, paprika, paradicsom, pufi és egy kis szalámi. Ebédre saláta és sárgadinnye. Uzsonnára pufi. Vacsorára pedig nagyon finom tökfőzeléket készített Ancsur, desszertnek pedig banános túró. A tökfőzelék…..
Lzooltan 2013.07.15 21:02:24
@iramszarvas: Súlyt heti egyszer mérek, konyhai mérleget vettem, amivel a kaját tudom követni.
A kúra második hete elég extrémre sikerült. Annyit dolgoztam, mint máskor egy hónap alatt összesen. Az ötből négy munkanap is úgy telt, hogy reggel 6-kor keltem és este 10-11-re értem csak haza. A szerda rövidebb volt. Ki is használtuk az alkalmat és elmentünk futni. Azaz először…..
1. hét hétfő A számláló szerint 1804 kalóriával zártam a napot. Az első napokban megpróbálom minél pontosabban mérni és követni a mennyiségeket. Néhány hét után szerintem automatikusan érezni fogom, hogy mennyi az elég és mennyi a sok. Bár nem ettem kevesebbet, mint…..
Az utóbbi időben az eddigiekhez képest alig sportoltam. Ennek elsősorban lelki okai voltak, amiket máig nem tudtam teljesen megfejteni. Több dologban kellett nagyot csalódnom, ami a futáshoz való hozzáállásomra is erősen kihatott. Volt, amiről azt gondoltam, hogy betonbiztos pont és…..
Ez a kalóriaszámlálós dolog mindig is eléggé távol állt tőlem. Úgy gondolom, hogy túlságosan leegyszerűsíti a komplex valóságot. Attól, hogy valami tartalmaz 100 kalóriát, a nagyon egészségestől az egészségtelenig még bármit tartalmazhat. Ha a napi adagot egy nagy doboz…..
Nagyon hajnal van, de már nem tudok aludni. Forgolódok még, de végül felkelek. Gumiruci fel. Kellékek: vazelin és kesztyű. Nem, nem pornófilm forgatáson vagyunk de a neoprént felvenni nem egyszerű művelet. A látvány sem az :) Elég szürreális ez a gumibugyi, mintha egy fura perverz…..
Itt az Ultrabalaton. Holnapután már Siófokon leszünk és az indulás előtti utolsó megbeszélés izgalmait éljük át. Szombaton a DK KondUBtorok csapat tagjaként indulok el a versenyen. Öten teljesítjük a távot. A tervek szerint 29 km-t fogok futni és mellette kerékpáros…..
Tavaly rájöttem, hogy egy közeli verseny nagy motivációt tud adni. Ha az van bennem, hogy hónapok múlva lesz a célverseny, hajlamos vagyok "majd holnap" elkezdeni felkészülni. Ennek persze az az eredménye, hogy a hónapokból hetek és napok lesznek, amikor már minden mindegy. Ezt a…..
Néha nehéz motivációt találni a folytatáshoz. Olyan ez nekem, mint amikor egy-egy vizsgát félévről-félévre cipeltem magammal, mert nem volt erőm megcsinálni. Amikor végre sikerült megfogalmazni, hogy ez is csak egy tantárgy, egyszerűbb bemenni arra a nyavalyás vizsgára és…..