Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Manci néni, a szomszéd

0 bejegyzést írt és 829 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egészen elképesztő sztori tegnapról. Ami csak a levélíróval való levelezésből derült ki: a Keletiben szállt fel, a jegye Kelenföldtől szólt, mert van BKK-bérlete (csatolta is, érvényes). Egyből jött a kalauz, aki inkább hitt a kütyüjének, mint bármi másnak, többek közt a…..
Manci néni, a szomszéd 2014.12.11 16:24:48
Drágáim, ti miről beszéltek? Oda van írva, hogy Budapest Bérlettel is igénybe vehető:

www.kephost.com/image/QQR

Erről ennyit, a posztoló meg jól teszi, ha nem hagyja annyiba a dolgot. Én a férjemmel biztosan kivasalnék belőlük egy hat-hét számjegyű összeget, csak a miheztartás végett.
Szegény Zsolt  csak egy univerzális feltöltést szeretett volna abszolválni aztán ni, mekkora Homár-poszt lett belőle! Mondjuk érthető, 13 ezer forintért beszélgessen az ügyfélszolgálattal az, akinek hét anyja van. Sajnos a 1430-cal kapcsolatban nem találtam külföldi…..
Manci néni, a szomszéd 2014.12.01 13:22:34
Lassan járj, tovább érsz, talán ez járt a BestByte munkatársainak a fejében, amíg egy hónapig vizsgálgattak meg rendelgettek alkatrészt egy laptophoz - amit végül máshol javítottak meg. Kedves Homár! Egy tanulságos történetet szeretnék megosztani veletek, hogy más ne…..
"...egy túracipő volt, amit utcai használatnak tettek ki...”- a Decathlon ezzel a brilliáns érveléssel utasította el a városi terepen két hét alatt kinyúvadt cipő miatti panaszt. Hát igen, elképesztő, hogy milyen felelőtlen emberek vannak. Nemhogy vitték volna szerencsétlen…..
Hát az attól függ, hogy hány órakor kérdezzük - a helyes válasz, mert lehet, hogy 285 ezerért, 10  perc múlva meg 400-ért, ha elég jó ütemben jön egy rivális licitáló. (Nesze neked nap kérdése: élelmes vagy nyerészkedő az AAA? Használt autókkal kereskedő…..
Manci néni, a szomszéd 2014.11.11 16:25:43
Igen, ez a hétvégi, és nem, mi ezer éve nem vettünk dvd-t, a régi lemezeinket dekorációnak meg alátétnek használjuk, és lejátszónk sincs már, úgyhogy a köz szakértésének adom át a témát. Kedves Homár! Irományom, ami a hazai DVD/BD vásárlók többéves…..
Csudálatos téma hétvégere: be lehet-e vinni egy 4 kilós kutyát szatyorban az IKEÁ-ba? És egy 8 kilóst? És pórázon? Mondjuk egy 30 kilóst? És mit mond a rendelet? És mit mondanak a homárok? (Én azt, hogy tényleg nem közintézmény az Ikea, de ebből csak annyi következik, hogy…..
Manci néni, a szomszéd 2014.10.17 20:12:42
Nem mondom, hogy teljesen értettem, mit is akar Gábor mondani, mert hol ironikusnak, hol komolynak tűnt a levele, ráadásul ez mondatonként váltakozott.  De a belül kirágott egészpizza meggyőzött, hogy az extrahosszú reggeli poszt után remek levezetés lesz belőle…..
Indul az új élet, ez a Homár Közösségi Izéje, az Offoló esetleg Dühöngő. Kéretik ezentúl itt megbeszélni a vacsora és az élet nagy kérdéseit, hogy a posztok alatt a híres releváns tartalmak maradjanak a mindenkori sorstársakat, ötleteket, megoldásokat kereső vagy csak…..
Manci néni, a szomszéd 2014.09.20 19:47:57
Manci néni, a szomszéd 2014.09.21 01:12:49
@Black Hole: Drágám, a vacsorát ne feszegessük. Kipróbáltam egy új receptet, mindent úgy csináltam, ahogy le volt írva, és a végeredmény egy borzalom lett. Annyira nem sikerült, hogy a férjem inkább lement az ivóba sört vacsorázni, és csak nem rég jött haza, de már meg is bocsájtott nekem.
Az Erzsébet-utalvánnyal való fizetésnél vannak megkötések, nem vagyok biztos benne, hogy az RS rugalmatlansága tehet a sztori ezen részéről, de az mi, hogy, ha több kiválasztott bútorból az egyik rendelős, a másik meg nem, akkor nem tudják félretenni a raktáron lévőt a…..
Gyerekkoromban gyűlöltem a hűtőleengedős napokat. Rákészülésként napokig a fagyasztó tartalmát enni, a maradékot átvinni a szomszédba, aztán kerülgetni a sok kipakolt kaját, majd rohamtempóban pucolni a gépet, hogy ne buggyanjon meg semmi, grrrr. Aztán jómérnökemberek…..
Manci néni, a szomszéd 2014.08.04 10:14:41
Úgy tűnik, Akasztják a hóhért rovatunk megszületése elemi erővel szabadította fel a szolgáltató szektor dolgozóiban az évek alatt felgyülemlett frusztrációt. Rövid időn belül ez a harmadik pult mögül érkező levelünk. A másik kettőhöz hasonlóan ez is kicsit pikírt és…..
Többször foglalkoztunk már a Spar Erzsébet utalvány felhasználási poliszijével, de úgy látszik örök darab ez is. A témához korábbi poszt APEH-állásfoglalással turbózott Spar-válasszal és egyéb okosságokkal itt. A hivatalos levél nekem mondjuk csak arra magyarázat,…..
  Ezt most speciel a Vodafone kapta, de úgy érzem, Csalódott Jenő mindazok nevében ordított az ügyfélszolgálaton, akik érezték már úgy, hogy csak addig fontosak a szolgáltatónak, amíg leszerződik élete végéig.  Szombat délelőtt abban a reményben kerestem fel a…..
Manci néni, a szomszéd 2014.07.22 10:24:55
@Dr. Kix: Drágám, erre mit lehet mondani? Én a postán is legalább három különböző sorszámot húzok, mert ott is ugyanezt játsszák.

A másik dolog, én nem veszek tízezer forintnál drágább telefont és azt is csak 5-6 évente, kizárólag kártyafüggetlent és feltöltőkártyával. Mert én ugyan nem hívok vissza senkit, ha meg trécselni van kedvem, akkor átmegyek a szomszédasszonyomhoz. A telefonomat is csak azért viszem néha magammal, hogy nehogy megszóljanak, hogy "nézzed mán, ennek még telefonja sincs e".
Barátságos vendéglátás, roskadozó bőségtál, gyógyító levegő és a Föld szívcsakrája - ezeket szerette volna Sándor a dobogókői vendéglőben magáévá tenni a múlt héten - akciósan, 46% kedvezménnyel. Ehelyett úgy tűnik kapott macskát, rizst, 1 db combot meg egy…..
Manci néni, a szomszéd 2014.07.01 23:15:13
@igi1: "Tudtommal a macskák nem szeretik a sót."

Drágám, a mi macskánk kifejezetten imádja a sót. Illetve a sós mogyorót. Két pofára zabálja. A nem sózott mogyoróhoz hozzá sem nyúl, ebből gondoljuk, hogy a só miatt eszi.
Nem mindegy, hogy hova utazik az ember: egy világvárosba (Budapest) vagy egy már a nevében is gyanús helyre (Baja) - röhögcsélhetünk olvasónk történetén, aki ezúttal a szárazföldön, a vasparipára szállva futott bele a telefonon mutogatott pdf és a Hol_a_kinyomtatott_ jegy?…..
Manci néni, a szomszéd 2014.06.27 23:44:38
@hagyma: "hát a Fordra jól rákúrtok szóltam utólag"

Hát nem tudom drágám, eddig semmi baj nincs vele. Dízel. Az előző (és egyben egyetlen tulaja) kioktatott, hogy hogyan kell beindítani, hidegben is. Tényleg "pöccre" indul, csak előtte 2x kell "izzítani", magyarul meg kell várnom amíg a sárga lámpa középen elalszik. Ez mondjuk elég furcsa nekem, de már kezdem megszokni. Aztán indítani kell gáz nélkül, 2-3 mp múlva egy kicsit rá kell lépni a gázpedálra kb 2 mp-ig, aztán lelépni a pedáltól, és már be is indult. Aszondta, hogy ezek mind ilyenek. Mondjuk nem megy úgy mint a trabantunk ment, de 5-5.5 liter dízellel beéri százon.

Jaj, a múltkor majdnem benzint tankolt bele a kutas képzeljétek el. Még jó, hogy észrevettem. Szerintem porig égett volna tőle. Tudom, mert volt nekünk olajkályhánk, és a dízel az nem ég annyira mint a benzin.
Manci néni, a szomszéd 2014.06.27 23:50:31
@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: Drágám, a kalauznak az a dolga, hogy jöjjön. Tehát elviekben kizárt dolog, hogy valaki jegy nélkül tudjon utazni és ne büntessék meg.

Ha meg nem jön a kalauz, akkor azt ki kell rúgni, mert nem végzi a dolgát.

Én mondjuk több mint harminc éve nem ültem vonaton, és nem is szándékozom kitenni magamat ennek mégegyszer, ugyanis nem vagyok mazoista.
Eszter levele nosztalgikus hangulatú leírással indít. Szinte látjuk a bajuszos, szalmakalapos nagypapát, ahogy kockás kigombolt ingben napról-napra lehetővé teszi csöpp unokái számára a homokozóban való létezést. Aztán amikor teljesen elandalodunk, és el is felejtjük,…..
Manci néni, a szomszéd 2014.06.27 20:28:14
@Kellemes Zérókomponista: Drágám, te csak egyszerűen irigy vagy. Azt ugyan nem tudom, hogy férfi vagy vagy nő, ha férfi, akkor azért, mert 40 kilós vagy kis pöccsel, ha nő, akkor meg azért mert, neked egy 40 kilós férjed van kis pöccsel.

Egyébként a férjemről: mindenki imádja, nagyon jó fej, és egyáltalán nem agresszív. És egyáltalán nem alkoholista. Délután le szokott menni a szemközti ivóba, megiszik egy-két sört, és aztán jön haza. Úgy estefelé. Addig beszélget a haverjaival. Én meg a szomszédasszonyaimmal. Mi van ebben kivetnivaló? Néha megiszik egy-két felest is, de ez nem jellemző. És? Ti nem isztok meg egy-egy felest, sört vagy egy-két pohár bort? Aki azt mondja nekem, hogy márpedig ő nem, az vagy igazat mond, vagy hazudik. Mert van olyan is, hogy valaki nem iszik egyáltalán. Pl. az Évi, az egyik szomszédom. Ő harminc évvel ezelőtt berúgott egyszer konyaktól, azóta még szilveszterkor sem iszik meg egy pohár pezsgőt sem velünk.

Visszatérve a férjemre, egyszer csapott fülön egy gyereket úgy, hogy azt hittük meghalt, mert részegen nekirontott, hogy kilöki az erkélyen. (A "gyerek" 26 éves volt, és kb. 60 kilós). Na a gyerek a pofon után két méter biztosan repült hátramenetben. Ezen kívül életében nem bántott senkit, ha volt is valami konfliktusa, azt elintéződött magától. Az ellenfelek felmérték az esélyeiket, és vérontás nélkül elfutottak inkább. A férjem soha nem keresi a konfliktust, tényleg egy jámbor természet, és hajlandó a WC-be pisilni, feltéve, hogy nem akarnak ezért 100 Ft-ot elkérni tőle.

Nos visszatérve az eredeti problémádra drágám, a férjem sosem pisilne bele egy homokozóba. De ha úgy hozza az élet, keres egy fát vagy bokrot és ott elintézi a dolgát. Mi van ebben kivetnivaló? Az a pasi vesse rá az első követ, aki még nem pisált fánál.

És hogy a nőket se hagyjam ki, az vesse rá az első követ, aki még nem pisilt bokorban. Mert én nem egyszer.
Lejárt kártya, figyelmetlen bank, hétvégére pénz nélkül maradó ügyfél és a soha el nem jövő visszahívás. Egy kollégánk nagyon megszívta a Unicredittel.  Június 30-án jár le a bankkártyám a Unicredit banknál, és mivel volt már ilyen esemény a praxisban, nem aggódtam…..
Manci néni, a szomszéd 2014.06.27 20:07:45
Drágáim, én nem bízok a bankokban és a kormányban sem (most nem a Fiestánk kormányára gondoltam, amit a Trabantunk helyett vettünk), ezért az én bankom maximum fél órán át bitorolhatja a fizetésemet. Mert amint megjön, én bizony megyek és kiveszem azonnal az egészet az utolsó fillérig. Illetve hagyok rajta néhány száz forintot az illetékekre. Mert ki tudja, hogy valamelyik kormányizének mikor jut eszébe rátenni a kezét a bankban tartott pénzekre. Láttunk már rá példát, ugye? Jobb félni, mint megijedni.

A héten feltöltöttük a szekrényeket cukorral, liszttel, jó lesz az még fizetőeszköznek.

Meg különben is, utálom azokat, akik a spárban kártyával fizetnek előttem. Feltartják a sort. Én meg odaadom a kp.-t és kész. Ők meg nem tudják a pin-kódjukat, vagy nincs pénz a kártyájukon. Ennél jobban már csak a játékpénz idegesít (gyengébbek kedvéért utalvány), mire a pénztáros beolvassa egyenként a 100 Ft-os utalványok vonalkódjait, megolvad a fagylaltom és ami ennél veszélyesebb, megmelegszik a férjem esti söre.

Azt én értem, hogy a bankkártya az készpénzkímélő, mert drága a kp gyártása, de miért én fizessem meg az állam takarékoskodását, miközben herdálják el a pénzt? Miért kell nekem egyáltalán bankkártyát fenntartanom azért, hogy megkapjam a fizetésemet? Miért kell ezért nekem fizetnem a bankomnak, hiszen havonta 30 percig ők használják a pénzemet? Na ezt mondjátok meg nekem drágáim.
Talpraesett olvasónk tanácsa telekomosoknak. Bónuszviccel! Tisztelt Homár,  Én is, mint egy kisvállalat tulajdonosa, mint a Telekom (T-Mobile) valószínűleg minden üzleti ügyfele, június közepén kaptam egy "Értesítés díjváltozásról" című levelet.  A…..
Homárok szevasztok! Átmeneti döcögés után újra munkában a Homár, dübör a fogyasztóvédelem. Továbbra is várjuk minden elégedetlen/ felültetett/ megalázott/ csalódott fogyasztó levelét, hogy a panaszt aztán továbbítsuk az illetékeseknek, így téve lassan jobb hellyé a…..
Manci néni, a szomszéd 2014.06.23 22:38:02
@Kitalátor (másként) gondolkodó:
@igazságos:

Köszönöm nektek drágáim, nagyon aranyosak vagytok :)
  Olvasónk írása tömör tanmese a hitelkártya-létezési költségekről. Magára vessen amiért kétszer is beadta a derekát egy karakán nem helyett, vagy már megint egy jóhiszemű ügyfelet húzott csőbe a a pénzéhes bank? A posztot elküldjük az érintett bank…..