Regisztráció Blogot indítok
Adatok
filyok

0 bejegyzést írt és 16 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Itt az ideje rendbe tenni a dolgainkat, ha már így is benne vagyunk a slamasztikában nyakig. Kérem, a Népnyúzás 2.0 legyen már ésszerű!Mai publikációnk blogposztja...
Belsőség Behoztuk a mezőnyt 2011.01.21 13:21:00
A barcelonai kuplungszerelős napunk után erősen bele kellett húznunk. Mindenképpen oda akartunk érni az első afrikai szálláshelyre, egy Azrau és Ifran közötti kempingbe, hogy ott legyünk a szerda reggeli eligazításon, amit akkor még fontosnak hittünk. Valencia melletti…..
filyok 2011.01.21 18:54:07
filyok 2011.01.22 07:37:17
@streetsta: A kerékcsapágyak rendben voltak itthon még? Hát nehezen hihető. Talán ha a bennük lévő kenőanyag már kicsit kikeményedett, megégett meg ilyesmi.
Inkább elképzelhető az "ez kitart még Bamakóig" kategóriába sorolás.
Azt nehezen hinném el, hogy a felkészülés alatt nem rángatták meg a kerekeket. Ezt még direkt kihagyni is nehéz lenne.
A kétszáz kilométeres vontatás utáni reggelen a szokásosnál nehezebben pörögtünk fel a kellő fordulatszámra, de hamar megvolt a terv. Mindannyian arra tippeltünk, hogy a kuplunggal lesz a baj, úgyhogy nekiláttam körbetelefonálni a barcelonai autóalkatrészboltokat. Egyből az…..
filyok 2011.01.21 10:32:04
siva.banki.hu/jegyzetek/Eroatviteltankonyv/Gepjarmuvek_eroatviteli_berendezesei.pdf

36-37. oldal

Devilnek igaza van.

De azért ne felejtsük el, hogy a hajtáslánc végén még mindig ott van egy rugalmas elem. Az autó kerekeire végül is gumit húztak.
Ezért lenne most igazi szopóroller, ha fogaskerekűvel indultak volna Bamacoba.

Motorkerékpárnál kisebb a nyomaték, nagyobb a fordulat, a lánc sem feltétlenül tekinthető merev kapcsolatnak.
Nagy fordulatnál a rugók nem biztos, hogy jól működnek.
Egy összenyomott rugónak is kell idő, amíg kirugózik.
Pl egy normál autó motorjánál pl 8-12ezres fordulat közt valahol el kezdenének lebegni a szelepek, mert a szeleprugók nem tudják olyan gyorsan visszahúzni őket. Mielőtt visszatérnének szerencsétlen szelepek újra hátba vágja őket a vezérműtengely bütyke.
Lehet, hogy hasonló okok miatt nincs rugó a motorkerékpár kuplungban.

Azt nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy a spanyol traktor is elmegy nélküle. Nem tudni, hogy van e a trakesz hajtásláncában más rugalmas elem.
filyok 2011.01.21 10:33:17
@mtk001: Már reggel igazam van, akkor ez egy jó napnak ígérkezik:)
Még a nap is süt
filyok 2011.01.21 15:05:49
@Tomcsie: OK vágom.
Az is olvasgattam amit küldtem.
Tanulok fejlődök
:)
Visszatérve a Charade-ra, senki nem vitatja, hogy ez a gányolás jobb mint a gyári. De nem kell 100.000 km.t kibírni, csak pár ezret.
Szerintem menni fog.
Részemről várom a következő szerelést, had tanuljunk belőle még egy kicsit:)