Regisztráció Blogot indítok
Adatok
fogyaszto

38 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
„Meg kell felelni a tanároknak, a szülőknek, a barátoknak és az egyre gyorsuló trendeknek. Jövőkép nulla” – szegény pasi belegabalyodik egy olyan lányba, aki még túl gyerek egy kapcsolathoz. Mai posztolónk elgondolkodik rajta, milyen lehet a mai 17 éves lányoknak.…..
nem akarom nagyon búcsúzkodó hangulatúra venni a dolgot, de belső késztetésem mégis azt sugallja, bizony valami véget ért. Egyszer mindennek vége lesz. most ezt a blogot fejezem be. ez a lezárás egy amolyan megkésett befejezése egy hibátlan kalandnak. illetve teljesen mégsem…..
eszembe jutott exupéry. nagyon régen olvastam a regényt. nem is nagyon emlékszem. alig dereng valami belőle. hala bele tudnék olvasni, biztosan eszembe jutna.szeretném most látni az etnát. így éjszaka. biztosan gyönyörű. ma elhagytam tallinnt. jelenidőben írom a múltat. azonnal…..
minden AMI estonia 4.2.5.3.1. 2011.01.01 09:58:00
 negyedik kötet „egy szép nap becsukom, magam mögött az ajtót” énekli gyula bácsi, bill kapitány, a táltos. szót is fogadtam. meguntam, hogy otthon rajzolok, odakint csodás hóesés, félméterhó, bár nagyon felhős ég. nem olyan felhős, mint ahogy mi megszoktuk, ez…..
minden AMI estonia keila 2010.12.04 18:08:00
lehetne lánynév is, és talán az is, de ez most egy kisváros. tallinntól nyugatra nagyjából ötvenke kilóméterkére helyezkedik el. egész jó kis hely. de persze ezt azelőtt nem tudtam, csak mikor odaértem. hogy hogy kerültem oda? na az a jó az egészben.reggel felkeltem, mint mindig,…..
 nagyon felgyorsultak az események. már csak egy hét maradt. tegnap este szülinapi összejövetel a szomszédban, ma viljandi volt a terv, de ott felejtettem a szomszédban a fényképezőgépem. elmenjek így is? a hó esik, kb 50 cm van már, de még van olyan tengerparti képem is…..
megszerettem ezeket a hosszú címeket. nem tudom mi az oka. talán nem veszít következetességet az egész iromány, és éppen ezért kicsit visszatérek a táplálkozási témához. enni ugye kell, attól működünk. és ha ez még egészséges is, az annál jobb. de mit is jelent az…..
blokk az északi szuper-rimiből                             furcsa mód pont egy nem enyhén (hanem nagyon) illuminált állapotban lévő ötvenes fickó…..
minden AMI estonia mindig péntek 2010.11.21 13:58:00
sűrűsödik a dolog. érdekes lesz a kilépő. majdnem aggódom, de még nem. ma 18 a szám. és napról napra csökken. na hol a buli?..
minden AMI estonia elmértem 2010.11.21 13:54:39
hát béla háttal nem kezdünk mondatot, úgyhogy gyorsan forduljál meg! igazából azzal akartam kezdeni, hogy hányféleképpen lehet elrontani egy mondatkezdést. ez sem az ahogy indtani akartam, csak folyton nyelvi butaságok halmaiba ütközöm, hiába próbálok választékosan, és…..
egy hosszú este rövid történetét mesélem most el, ami egy távoli misztikus, és varázslatos helyen történt, az idő végtelen szőnyegének egy apró mintájában, amikor a bolygók állása olyan rendszert alkotott, hogy az áramló elemi univerzum mindent átható ereje, óvatosan…..
tegnap érdekes élményünk volt. juci apáját kísértük el a reptérre, amikor is felszálltunk egy aranyos kis villamosra amolyan véletlenszerűen. és ugyanígy, amolyan véletlenszerűen velünk együtt felszállt egy helyi lakos, vagy nemlakos, mert szegény elég mosdatlan volt. ám ami…..
habár gyakran azt mondják a honfitársak, hogy csak nálunk otthon van túrórudi, azt kell hogy mondjam, hogy ez nem igaz. csak még nem jártak észtországban. itt ugyanis valódi túrórudi kánaán van. persze nem a túrórudinak a legjobb itt, hiszen őt elfogyasztják, de nekünk ez nagyon…..
minden AMI estonia tóalmási 2010.11.09 19:42:58
ha az elején kezdem, akkor most az jön, hogy juci hazament. aztán visszajött. mert ő csak így repked. már amikor repked. de idefelé nem volt egyedül, meglepetésekkel felpakolva érkezett. sokféle dolog lapult a táskában, leginkább mindenféle elemózsia, ami ezen a zord vidéken…..
Ti művészek! Őszintén tudok gyónni a postai felhasználómnak, ki kiáltott az útról? Nem nagyon káros, mert a vicc a művészi események által születik! Ahti és hall! Szintén ki akarom próbálni a viagrát. Adj el nekem egy feljegyzést vagy valamit! Legyél…..
minden AMI estonia entek 2010.10.31 12:46:00
az előbb eltévedtem tematikailag. ennek a bejegyzésnek kellene észterdő cím alatt futnia, de ez most már így marad. ezért ki kellett találnom valami másik címet a témának. gondolom a gyűrűk urát láttad. abban voltak ent-ek. a fapásztorok. de akkor el is mondom, hogy miért lett ez…..
minden AMI estonia észterdő 2010.10.31 11:32:00
amint olvastad, ez utóbbi pár bejegyzés az élet élvezetéről, azon belül is a táplálkozás varázslatáról szólt. enni kell. és ezen felül sok minden más sajnos nem is történt. egy kissé ellepett a rajzolni való, hát inkább azzal foglalkoztam. de vannak fejlemények! tegnap…..
amikor reggel felkelsz, érzed, hogy ma valami megváltozott. feltápászkodsz az ágyból, megmosod az arcod, belenézel a tükörbe, és rájössz, hogy téves volt az előző gondolatod, mert legfeljebb a föld gravitációs viszonyai változtak meg a tegnap esti buli miatt, más egyéb nem. és…..
Helyszín: Budapest, Zichy Mihály utca 1. Magasság: 10 emelet Nikinek, akit PRNYE-n ismertem meg, ezen a napon lakásavatója volt, amiben az a jó, hogy egy 10 emeletes panelházba költözött! Vagyis ez magában még nem lenne jó, de korábban megígérte, hogy amikor megyünk majd…..
Sok problémát okozott nekem mindig is, hogy megfogalmazzam, mi ez a magasságmániám, hobbim, tulajdonságom nekem, hogy miről szól ez a blog, stb.. Többek között ezért találtam ki az altomán szót, hogy röviden tudjak utalni az egészre. Most viszont jelentős szókincsbővülés fog…..
 se edward király, se fakó ló, se zöld ország. ezek itt hajós népek. asszem. még csak egy patakot láttam, de tavacskát annál többet. lehet, hogy nem is hajós népek. de nem is érdekes a most következő témát illetően, ugyanis bemutatok neked. igen itt is vége lehetne a…..
 A Greenpeace szerint már a katasztrófa előtti napon készült műholdfelvételeken látszott, hogy megrepedt a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Zrt. Ajka melletti iszaptározójának gátja; a környezetvédelmi szervezet szerint a túl sok tárolt vörösiszap lehetett a…..
  első felvonás   szereplők: csaba, a kóborló művész* szél, a kóborló művész kulcs, a kóborló művész anna, a kóborló művész   csaba reggel korán felkelt, reggelizett mértékkel, felöltötte legszebb bőrjakóját, és szivacsért indult. az…..
piszok tré volt az előző hét. nem sokat aludtam, ami önmagában még nem baj. szeretek éjszaka dolgozni, amikor senki és semmi nem zavarhat. ketten vagy a gondolataiddal, úgyse kell tovább magyaráznom, ismered te is. és még jól is esett. nyűglődtem elég sokat, tudod milyen ez.…..