Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Journalist

7 bejegyzést írt és 2 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Örömmel írhatom ide, hogy immáron három hete működik új portálunk a www.masodosztaly.com oldal. Kicsit nehézkes volt az indulás, a médiabiznisz már csak ilyen. Azonban az elmúlt három hétben szinte villámrajtot vettünk. Gyakorlatilag már majdnem működik minden az oldalon, amit…..
Úgy érzem meg kell osztanom a hétközi élményeimet a társadalommal, mert egyetlen ember sem tud az információs világban létezni lényegre törő posztjaim nélkül. Kedden, azaz június 16-án, érett emberré váltam. Bár az érettséginél is ezt vetítették előre, még sem változott…..
Ahogy ígértem előbb vagy utóbb visszatér söráztatta bal lebenyem működése. Be is indult annak rendje és módja szerint, de az emlékek nem jönnek:)! Ezért kell hagyatkoznom a velem túrázok emlékeire, mert csak ők tudják igazán, hogy és mi történt ott éjjel.Ott tartottam, hogy…..
A Sörtúra egy általam minden évben várt fontos csoportos esemény. Ez meg is volt idén, na de...Asszem ebben az évben túllöttem minden célon, amit elvártam magamtól vagy elvárható lett volna tőlem. Egyéni rekordfelállítási kísérletem hamvába hullt a 11. állomáson, amikor…..
Tegnap este minden férfi ember kezében egy korsó sörrel, az M1 "Királyi csatornát" vizslatta meredt szemekkel. A BL döntőre készülve, a munkából hazafelé tartva, útbaejtettem egy közeli bevásárló egységet, ahol biztos voltam benne, hogy nem lyukra futok. Nem…..
Sörtúra Sörválság 2009.02.16 11:28:00
Elnézést kell kérnem, hogy sokáig tartott újabb publikációm közzététele, de ilyen ez a pop szakma. Néhány nappal ezelőtt Verda Fehérbálna kollégával igen mély és magvas okfejtésekben merültünk el. Az eszmecserénk lényege, hogy bajban van a Sör fogyasztásunk, illetve…..
Üdvözlök minden sörivót és bármi ivót. A blogalapító kistársadalmunknak csak Blazsej, de mások megtalálhatnak Pintarics néven is. Csepelen születtem, az akkori szigetországbéli kórházban.  Tehát nyugodtan mondhatjuk, hogy a panelrengetegből szabadult, a nagyvilág felé…..
Nagy Kőbányai hívőként egyszerűen megrázó élményt nyújotott a látvány ami a szokásos Old-Trefort (gimi...) -beli nagyderby előtt tárult elém mikor megvettem a menetrendszerinti keddi sört.A cimke megváltozott, new-age lett és nagyjából 30 Ft-os dizájnt vett fel. Ócska,…..