Regisztráció Blogot indítok
Adatok
peti251

0 bejegyzést írt és 115 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A múlt heti posztban azt ígértem, hogy nyilatkozni fogok az alvázvédőzésről. Hát, úgy tűnik nem mondtam igazat. Azt majd a következő részben. Ehelyett lássuk, hol tartunk most. Nyugi, horrort hoztam ma is.....
peti251 2017.03.15 20:25:16
@Pepejoe: Én lakatos vagyok egy nemhivatalos műhelyben. Hétfőn végeztem egy október óta tartó lakatolással egy Alfa 145-ön. Egy autó lett elbontva, ebből lett újjáépítve ez. tegnap nem dolgoztam mert megint szikrát kaptam szemüveg mögé, így a főnököm masszázta, majd alvázvédőzte az autót. én korábban értem be, üvöltöttem az idegtől. Neki nem volt fontos a kritikus helyek precíz masszázása, csakhogy gyorsan lelocsolja az alját azzal a fekete fossal. Mondom úgy, hogy majd három havi munkám van benne. Úgy, hogy minden olyan részt, amihez nem férni oda a kész karosszérián, mindent festettem előtte. Ezért dolgoztam? A kocsi tulaja is különben egy majom, akinek + 5000 forint is fáj. Rosszul vagyok az ilyenektől!

Ha az isten is megsegít bejön a pályázat, és lesz műhely ahol nem a "vizsgára", az "eladásra", hanem a minőség lesz a mottó.
peti251 2017.03.16 19:07:14
@Pepejoe: Az, galvanizált, mégis szanaszéjjel rohad. Nem láttam még olyan alfa 145-öst ami ne rohadna pl az első tornyok alján. Ez a konkrét példány egyébként erősen hátrányos helyzetű, mert Tiroli kocsi volt. (remélem mond valamit) A donor pedig Magyarországra készült és itt is lett futotta le az életét. Volt rozsda a donoron is, szó-szó. A gyengéje egyébként a (szerintem) környezetbarát bevonatok. Akár az "alvázvédő" akár a massza. Az alvázon, ahol nincs ez a gumis védőréteg olyan hártya vékony a festék, hogy a levegős pisztollyal "felfújom" róla. Olyan sík egyszerű(tehát nem összetétel, üreg, vagy zug) részeken volt rajta rozsda, hogy vicc.

Különben a főnökkel kapcsolatban részben igazad van. Engem csak az zavar, hogy azon a kb 1-1.5 órán meg azon az 1500 forintos masszán múlik kb 4 év. Mondjuk az 1K-s rozsdára való festéket a nitróval hígított bitumenes alvázvédő itt-ott azért megbasztatta...
 ‹⊗› Extra érdekességekért és semmire sem jó hülyeségekért érdemes a Moped blog Facebook-oldalát is lájkolni. ‹⊗›   Néhány hete találkoztam Péterrel, mert itt a blogon szóba került, hogy van neki egy 93.000 km-t futott S51-es Simsonja. Mivel az én egykori spenótzöld Simsonomról csak rosszat…..
Belsőség Megbűnhődtem 2015.06.29 17:25:09
Ez van, ha az ember felelőtlenül fogyasztja a totalcaros és indexközeli tartalmakat. Kezdődött azzal, hogy olvasom a vízmellé kihelyezett kommandónk sztorijait, amiket felváltva írnak a srácok. Koncz Jani már több anyagban is beszámolt a történésekről, ami az ő esetében egyet…..
Belsőség Bent a kövület-Pio! 2015.06.02 16:00:17
Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve vettem, bent lakik a Foltosban. Eddig egy szem, Borsi Miki barátomtól kapott ősrégi, monó Blaupunkt rádió szolgáltatta nekünk a talpalávalót, kis csalással egy kék (amerikai…..
A 2007-ben elhunyt tenor, Luciano Pavarotti F40-esét vette meg magának. És az szóljon be neki, aki nem ugyanezt tette volna, ha történetesen van annyi dellája. Eddig Infinitikkel és Renault-kkal kellett járnia, helyettük csak megteszi. Remélhetőleg, hamarosan posztol valami videót is…..
peti251 2015.02.20 18:02:29
Most nézem, több mint egy év eltelt azóta, hogy Dezsőről írtam e hasábokon. Kérem, ne vessenek meg, ne higgyék, hogy eladtam az autót, begyávultam, kivéreztem, mert még tart az elszántságom, de ez most a két lépés előre, két lépés hátra időszaka, számolatlanul fogynak a…..
Amíg a vágók átvágják (jaj) magukat a több gigabájtnyi forgatott anyagon, addig mi szépen-lassan felépítjük az anyagot, melyet három helyszínen, két napon keresztül vettünk fel Varga "Cigány" Zolival azaz Cigivel. Azzal a Cigivel, kinek sokszor sarkos véleménye helyenként…..
Emlékeznek arra, amikor gyerekként berregéstől zsibbadt a szájuk és tolták keresztbe a matchboxot a parkettán, hogy aztán egy könyvről eldobbantva átugorja a plüssmacit? RJ Anderson emlékszik, és mivel sikeres Short Course Truck, valamint ATV-versenyző, na meg a háta mögött áll…..
Nemrég belefutottam a kérdésbe a carthrottle-ön, hogy ha három autód lenne, mi lenne az. Egy hétköznapokra, egy hétvégére és egy pályázni. Be is küldtem a kérdést a szerkesztőségi levelezőlistánkra. Íme, a válaszok: Pere László (karmageddon)Hétköznapokra: Mivel van…..
Ha megnéznék ezt  a kisfilmet, talán a H. Péter-féle megélhetési taplók is megértenék, miért nem állunk rokkantparkolóba. Ezt még az olyan szánalmas alakok is felfogják talán, mint azok, akik azzal védekeznek, hogy csak két percre álltak meg. Meg hogy egyébként sincs annyi…..
peti251 2014.08.12 20:59:29
@Perverz Matyesz: Ezzel teljesen egyet tudok érteni!
1970, Monza. Monza, ahol abban az évben, pár hónappal később egy borzalmasan szétszakadt autóban veszíti életét a zseniális Jochen Rindt, Monza, ahol csak olyan van, hogy teltház. Áprilisban Rindt még élt és minden bizonnyal figyelemmel kísérte az 1000 kilométeres versenyt, hiszen…..
Belsőség Róma! 2014.07.26 10:29:01
Tényleg csak kicsit bénázott az alapjárat, de egyre többször, no meg gázrángatásra kicsit füstölt is. A gyújtásra gyanakodtam, hiszen azóta rakoncátlankodott a motor, amióta a Monfalcone-Modena útszakaszon többször ronggyá áztunk, majd a legdurvább özönvízben elhajtottunk…..
Belsőség Miki nem bír magával 2014.07.10 17:42:07
Mad Mike megrajzolta Goodwoodot is. Körzőn a bódé. ..
peti251 2014.07.10 18:53:45
@Gyurma73: hja. én is...
Még három éve sincs meg az 504-esem, két éve használom is, de már úgy tűnik, mintha legalább egy évtizede együtt lennénk. Ez egy emberek közötti kapcsolatban még akár pozitív kicsengésű is lehetne, de a Peugeot esetében a temérdek alatta, fölötte, mellette, olajosan,…..
peti251 2014.07.05 09:57:25
@DBandesz: Maximálisan egyetértek!!!
Pere Laci ismét jelentkezik Indiából, ezúttal a technika csodáiba avat be minket. A sztorihoz hozzátartozik, hogy komoly problémát okozott, sőt, egyenesen katasztrófával ért fel a tény, hogy az ezeddig remekül teljesítő Volvo Penta-motor (amellyel szivattyúztak) hirtelen…..
Belsőség Széles utak földjén 2014.04.28 14:28:00
Néhány napja rendezgettem a képeket a számítógépen, és két Ctrl+c/Ctrl+v között elkezdtem lapozgatni a két évvel ezelőtti amerikai utazás albumát. Egy gyerektáborban dolgoztam, New Hampshireben, ez Maine után a második legészakabbi állam a keleti parton. A világon szerintem itt…..
A Mazdám aksija célul tűzte ki magának, hogy az őrületbe kerget a random kamikaze akcióival. Gondoltam túljárok az eszén, és beszereztem egy aksitöltőt. Na de ahhoz helyváltoztatásra kellett volna bírni az aksit, ami sehogy sem akart magától bekövetkezni, így az internetet…..
Az egésznek az okozója Lacus barátom, aki megdobott egy levéllel valamikor január végén. Mert mint minden, a végén beláthatatlan következményekkel járó projekt az életemben, ez is ilyen ártatlanul kezdődött, hadd idézzem: „ha már azért vettem motort, hogy együtt menjünk…..
A blogposztok kegyetlenek. Ha nem lennének, kellemesen összefolyna az idő, és én is letagadhatnék egy-két évet, mint az idősödő nők. Fejből nem tudtam volna megmondani, mikor szántam rá magam, hogy szétkapjam, de pechemre letámasztottam ide egy-két mérföldkövet, csak hogy most…..
TComment Autót 200 ezresért? 2014.02.26 06:15:00
Keresik őket, adják-veszik őket, mennek, amíg van vizsga, aztán bontó. A Halál Völgye tele van romokkal, de vajon akadnak túlélők? Kapcsolódó cikkünk kommentposztja...
peti251 2014.02.26 17:53:38
@tailor13: Köszönöm, erre a kommentre vártam. jelenleg huszas skodát hajtok, 70-80, napi 70 km a hármason, nagyon hat körüli (5.8-6.2) benzinfogyasztással. Előtte Ascona C diesel volt. Tk-ra törtem ködben. megjártuk vele olaszországot, ausztriát, horvátországot. Kicsit féltem tőle hogy elszakad a vezérműszíj, mert volt már benne 60, a vízpumpában meg jóvaltöbb... Itthon aztán kicserélTEM, majdhogynem újszerű alkatrészek jöttek ki. A motorja megmaradt, 382 ezer van benne, -15-ben ha nem is pöccre de 10 fordításból beindult.

Ja, lehet mondani hogy igénytelen vagyok. 1, aki mondja, az lehet hogy nem 120 ezret keres, hanem a kettő vagy háromszorosát, és rákölti az új, vagy újabb kocsijára.

Én meg amíg van CO drót, gáz, festék meg szerszám addig autózok majdnem üzemanyag költségen.
Önök emlékeznek az első sebességgel kapcsolatos élményükre? Arra, amikor először irányítottak egy gépet, és mentek gyorsabban, mint arra két lábon képesek lettek volna? Jól tippelek, ha azt mondom, hogy ez egy biciklihez köthető? Van, aki megunja, és motorra ül, más autóba…..