Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mu3ik

0 bejegyzést írt és 12 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
14 évvel ezelőtt egy rakás magyar zenekar gondolta úgy, hogy jó ötlet készíteni egy AC/DC-tributelemezt. Bihari Balázs és Vörös András irányításával fel is vettek 17 dalt, ezt rápaszírozták egy lemezre, és ki is adták. Az elmúlt napok AC/DC-s történetei miatt mi úgy…..
Ma hajnalban, kéthónapos betegség után 63 éves korában elhunyt Bernáthy Sándor, a magyar kortárs művészet egyik neves alakja. Előbb képzőművészként tevékenykedett, majd zenei pályafutását az A.E. Bizottság alapító tagjaként kezdte, később meghatározó szerepet töltött…..
Mu3ik 2012.01.13 14:24:00
Ezt is megéltük. Kellett hozzá egy kis idő, egy remek helyszín, egy penge_verda és egy őrült a kormány mögött. Valamint egy szem operatőr(Szeljak György), aki érti a dolgát és szerszámát biztos kézben tartja. Iszonyatosan büszkék vagyunk rá mindannyian, hogy ez az egy szem…..
Mu3ik 2011.10.21 10:21:26
Bár nemrég a titokban megtartott angliai koncertjén egybehangzú vélemények alapján úgy tűnt, az elvonóról kijött Amy Winehouse-nak sikerült összeszednie magát, annyira talán mégsem meglepő a hír, hogy 12 állomásos turnéjának első állomásán Belgrádban olyan botrányosan be…..
Mu3ik 2011.06.21 15:26:04
Az a tény, hogy a legismertebb hazai underground dj májusban átlépi az ötödik ikszet, talán még az érintettet is meglepte. Hiszen az a Palotai Zsolt, akit mi a bulikból ismerünk és immár több mint húsz éve ugyanúgy szeretünk, egy percet sem öregszik. De hogyan lehetséges ez?…..
Mu3ik 2011.05.23 19:32:01
A január 15-ei tragédia mindannyiunkat lesújtott. Teljesen felfoghatatlan, hogy emberek haltak meg a West-Balkánban, és mérhetetlen részvéttel adózunk az elhunytak családjainak. Feldolgozhatatlan. Ezzel egy időben egy álomvilág is szertefoszlott. Az ítélkezés és felelősségre…..
Steven Tyler beugrott Jimmy Fallon talkshowjába, és ha már ott volt, a műsorvezető társaságában lenyomta a Walk This Way című klasszikust, amihez a műsor házizenekara a The Roots szolgáltatta a zenét. És most tessék elképzelni Kóbor Jánost és Fábry Sándort, amint előadják az…..
Mu3ik 2011.01.21 10:20:16
Az egyébként is csóró zenészek lehúzásának egy divatos módja: 1. Kapura játszás extrákkal: Kapura játszani, vagyis a koncerthelyszín által szedett belépődíj fejében muzsikálni önmagában még nem ördögtől való (bár egy alaposabb elemzésben ezt is lehetne…..
Korom zseni. Ezt azonnal láttam, amikor felbontottam a fenti képviccet tartalmazó levelét. A parasztkiejtéses zsibbasztóvicc kategória instant császára ráadásul értékes adalékkal is szolgál a kutatóknak azzal, hogy elmeséli a "vicc" születésének történetét. Ha már…..
Mu3ik 2010.01.15 09:37:48
@Krajcs: Pedig ha megértik az az igazi.:) Ha már magyarázni kell...
A hétfői Leopard update őrült ámokfutásba kezdett, és a hírek szerint sok ember gépét hazavágta. Nem működő Bluetooth-kapcsolat, furcsa pattogó hangok a bootolás során, halott USB-portok; ezekről számolnak be a károsultak az Apple fórumain.És ők még a szerencsésebbek közé…..
Mu3ik 2008.12.19 11:31:48
<object width="420" height="339" id="flvplayer"><param name="movie" value="http://files.indavideo.hu/player/vc_o.swf?vID=7f3cd353e2" /><param name="menu" value="false" /><embed…..
Mu3ik 2008.02.14 16:47:19
dogmasound Teszt 2008.01.31 12:58:00
Az elmúlt láblógatós időszakot azzal töltöttük, hogy más és más hangrendszeren hallgattuk az anyagot. A magam részéről nem hallgatok otthon zenét. Sosem volt türelmem leülni és csak úgy becsukott szemmel fülelni. Ennek mindig alvás lett a vége attól függetlenül, hogy…..