Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Samesz

224 bejegyzést írt és 31 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem csak a reformáció évfordulója közelít, de a Halloween is. Ebből az amerikai ünnepből a tökfaragáson kívül Magyarországra körül-belül annyi jött át, hogy ilyenkor rendezik meg azt a rengeteg tematikus házibulit, ahol valaki mindig kitalálja, hogy valamelyik vallás képviselőjére utaló jelmezt…..
Amerikába jöttem Az indok 2010.12.04 20:14:00
Talán észrevettétek, nem írok egy ideje. Pontosabban, mióta hazajöttem. Hogy őszinte legyek, az első pár napban annyi dolgom volt, mint kint kb 1 hónap alatt: be kellett költöznöm az új otthonom összes kis zugába. Konkrétan MINDEN új volt számomra. Meg kellett szokni a sok…..
1517. október 31-én függesztette ki dr. Martin Luther a wittembergi vártemplom kapujára 95 tételét, melyben megfogalmazta, miként kell megújulnia kora egyházának. Korunkban nagy a szükség az új refromációra. Klaus Douglass, református teológia professzor 96 pontban…..
Amerikába jöttem Vége 2010.05.27 12:30:00
Vasárnap reggelig nem tudtam elaludni, persze, ideges voltam. Ennek féyében hétfő reggel fáradtan keltem. Még volt pár apróság, amit el kellett intéznem, és a hűtőt is majdnem elfelejtettem kitakarítani, de pár sebes (a szó több értelmében vett) mozdulattal ezt is megoldottam.…..
Samesz 2010.05.27 14:14:24
Amerikába jöttem Utolso napok 2010.05.24 00:14:00
Chicago utan kicsit sokkolt voltam, meg nagyon faradt. Egy csomo mindent kihagytam egyebkent, de ezek most se jutnak eszembe, mert az elmult par nap is suru volt. Masnap koran keltem, hogy pakolni kezdjek, de nem nagyon ment. Tul sok cuccom van. Mondjuk nem volt nehez, mert ami nem szemet, azt vagy…..
Amerikába jöttem Tuladagolas 2010.05.20 10:48:00
Hetvegen megirtam egy csomo-csomo dolgozatot. Ki sem mozdultam a szobabol, amig be nem fejeztem oket. Hat nem volt konnyu, de muszaj volt, ugyanis kedd reggel koran utazni mentunk. A februarban kitalalt otletunket valositottuk meg, igaz roviditeni kellett rajta, de sebaj. Szoval kedd reggel 4kor…..
Eletem egyik legfurabb elmenyeben volt eszem: Phil jott delutan, hogy megy borkostolora, van-e kedvunk menni, szoval harmasban, Anastassya-val elmentunk. Jo volt, mert amelle a pizzeria melle mentunk, ahol osszel mar voltunk kajaert, csak akkor tok sotet volt. De igy vilagosban tok jo kornyek, szep…..
Amerikába jöttem Karaoke 2010.05.14 21:53:00
Vegre elkovettuk azt, amit mar sokkal elobb kellett volna. Igazabol a tobbiek mar mult heten is voltak, de nekem akkor Pearl Jam volt. Es feny derult arra is, hogy miert kajaltak burritot ejfelkor. Szoval ugy kezdodott a dolog, hogy jo sokan egyutt elmentunk egy helyre, ami tortenetesen egy…..
Amerikába jöttem Tele vagyok 2010.05.14 00:32:00
Lassan tenyleg vege. Erzodik a levegoben is. Mindenki keszul a nyarra. Tegnap volt egy ingyen ebed egy kulonleges esemeny kapcsan az ebedloben, este meg Sarah szulinapjat mentunk megunnepelni egy Mongolian BBQ nevu helyen. Olyan, hogy annyit eszel, amennyi beledfer es magadnak valogatod ossze a…..
Amerikába jöttem Idaig 2010.05.12 07:15:00
Sajnalom, hogy egyre ritkabban jelentkezek. Mentsegemre legyen, hogy kegyetlenul ossze vagyok zavarodva. Osszevissza alszok-eszek-elek; irom az utolso beadandokat, probalom teljes erommel, kozben a hazautazason agyalok, de emellett az is bennem van, hogy ismet veget er az eletem egy resze, amit el…..
Amerikába jöttem Tornado 2010.05.09 07:41:00
Tegnap este Tornado Watch volt, ami nem azt jelenti, hogy egy forgoszel nezett, meg sajnos azt sem, hogy mi neztuk azt, csupan megvolt ra az esely, hogy kialakulhat a szupercella, ami hatalmas pusztitasokat tud okozni. Az egesz ugy kezdodott, hogy kora este Thad ismet begyujtotta a tuzet, de nem…..
Amerikába jöttem A legnagyobb 2010.05.07 20:07:00
Nahszoval. Az egesz ott kezdodott, hogy reggel felebredve mar tok nagy izgalomban voltam, amiatt, hogy tudtam, ma latni fogok egy igazi, elo PEARL JAM koncertet.Elozmenyek: 2004 telen uj, oroshazi iskolas eveim alatt korulbelul 9dik angoltanart kaptunk. Mar elso oran felfigyeltem, hogy a fekete…..
Eletem egyik legjobb es egyben legerdekesebb napja all mogottem... majd holnap leirom es kifejtem, addig probalom feldolgozni.....
Amerikába jöttem Megjott! 2010.05.06 07:59:00
Kedd este mar nagyon faradt voltam irni. Este megint enekeltunk kint a tuznel es mivel masok lent jatszottak valami tarsast a pinceben, igy mi kint maradtunk. Vegul nem olvastunk Bibliat, de hasonloan ahhoz az estehez, amikor eloszor kiamardt a "szentlecke" es atbeszeltuk az elet nagy…..
Samesz 2010.05.06 15:31:24
Ma reggel valoban arra ebredtem, hogy mar csak 3 hetem van itt, ebbol csak 2 het suli. A vegen nagyon bele kell huzni, van meg par beadando, de most kicsit meglodultam veluk. Menni fog, csak sokat kell meg irni. Igy a vege elott olyan furcsa minden. Aztan arra is gondoltam, hogy jo sok fenykeppel…..
Tudom, tudom. Az elmult napokat kihagytam. Es azt is, hogy az elmult hetekben se tartottam a minden estes iras hagyomanyat. Bevallom, egyre furabban erzem magam. Reggel fel fogok kelni es ott lesz az agyamban, hogy pontosan 3 het mulva indulok haza. Nagyon keves. Hihetetlenul keves. Ijesztoen keves.…..
Amerikába jöttem A vege elott 2010.04.29 15:51:00
Bibliaolvasos estek utan mindig faradt vagyok, mert ugye sokaig fent vagyunk es reggel suli van. De nem aludtam be oran es ez jo volt. Utana nem nagyon volt kedvem IT-re menni, mert almos voltam, de a vegen ottragadtam es nem bantam meg. Jo volt, mert egy resze oromo nyelven ment (egy a sok afrikai…..
Samesz 2010.04.29 22:52:31
@dude=haver: Haver! Koszi a poztitiv kritikat =D majd igyekszem rajonni kiletedre = )
Hulye egy ejszakam volt; delutan megint elaludtam az almossagtol (az ido miatt, esik meg hideg van), aztan ejjel felebredtem es csak reggel tudtam aludni megint. Aztan 8kor megint kerestek Ryan-t, de mar idegesito, mert azt allitjak, hogy a csaladtagja vagyok (???). Erre finoman-leorditosan…..
Szombaton reggel bankba kellett mennem, mert ... hat ez egy hosszu tortenet, a lenyeg, hogy most keresem az "eterben elveszett" penzem. Majd Debbie holnap segit. Aztan megkaptam az oltonyt Mike-tol es kimentem a buszmegalloba, ahol persze megint jo sokat kellett varni. Amugy vicces, mert…..
Amerikába jöttem Raklapra 2010.04.24 09:01:00
Hetvege. Ugyertem, csutortok stb. Merthogy penteken nincs oram. Igazabol semmi extra. Na jo, van. A telefonom folyton csorog. Vagy valami Ryan-t keresnek, vagy kedves jobarat hiv otthonrol, akinek a fonoket fizeti a szamlat, igy jokat csevegunk regi meg uj dolgokrol.Ma megint volt az az eneklos…..
Ha jol emlekszem a tegnapi is kimaradt, mivel este 6kor ugy ereztem aludnom, kell, hat reggel 9ig sikerult... Uhmmmm... ez azert kicsit durva volt. Nah mindegy, valoszinu a kozeledo 24-e miatt. Ma I-groupra bejott 2 lelkesz, az egyik Buenos Airesben tanit egy Okumenikus egyetemen. Tok erdekes, nem…..
Amerikába jöttem Dolgok 2010.04.20 06:18:00
Tegnap megint jol elfelejtettem irni... Szoval Shaun-al elmentunk abba a baptista gyulekezetbe, ahol mar ketszer voltam, ahol en voltam egyszer az egyeduli feher ficko az egesz epueltben. Mondanom sem kell, meleg fogadtatas vart bennunket, igy az ajtoban mar vagy 2 ember lazan megolelgetett…..
Gáncs Péter püspök úr köszöntőjét olvashatjátok az alábbiakban. Megkezdődhet a visszaszámlálás: éppen hat hónap múlva startol az immár nyolcadik Szélrózsa Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozó, melynek ezúttal Szarvas ad otthont. Színes gyöngysort kapunk, ha…..
Samesz 2010.04.20 01:09:33
@annaberlin: nekem is megvan a repjegyem Szelrozsara, na meg haza!!! =D
szinten puszi a naaagy Amerikabol, Samuel (a Kevehazi Dé pont)
Amerikába jöttem Kedves Naplom! 2010.04.18 08:33:00
Bevallom oszinten, sosem rajongtam a blogokert. Eletem elso internetes naplo-elmenye kimondottan melyen es annal rosszabbul erintett. De ez mar reg volt es eletem azon reszet tobbe-kevesbe lezartam. A lenyeg, hogy nem volt jo, de mielott kiutaztam, celszerunek lattam egyet elkezdeni, mert tudtam,…..