Regisztráció Blogot indítok
Adatok
íyxcvb

0 bejegyzést írt és 50 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Jó kis felelősséggel kapcsolatos helyzetet küldött be Balázs, ami persze számára kevéssé jó, mert neki át is kellett élnie. Szerintetek a lenti esetben ki a baleset okozója? Az alábbi eset szeptember 21-én délután történt meg velem Budaörsön. Egy Renault Espace 3-at vezettem,…..
íyxcvb 2010.11.14 20:40:46
A posztolónak a kérdését sokan megválaszolták. 2010 január 1 óta a kerékpáros jobbról elmehet a sor mellett, ha áll, ha van megfelelő oldaltávolság stb.
Valószínűleg nem volt ennek tudatában, de ez az Ő mulasztása. Az is az Ő mulasztása, hogy nem jelzett és nem nézett körül. Ezt kresz jogszabály íra elő.
A kerékpárosok abban hibáztak, hogy olyan szitura akarták alkalmazni az új szabályt amire nem lehet. Sajnos ebben a kerékpárosok szövetsége is felelős, mert jónéhány dolgot kiharcoltak maguknak, egyirányú utcán szemben közlekedés, buszsáv használat, jobbról előre sorolás, gyorsabban mehetnek, mint a segédmotorosok stb. De a baj az, hogy a kerékpárosok nem ismerik, milyen feltételekkel élhetnek ezekkel a jogokkal. A média nagyjából annyit közölt, hogy nekik mostantól mindent szabad. Aki kijárta nekik az új jogokat, vehette volna a fáradságot, hogy felvilágosítsa a kötelességeikről is.
Az autós amikor arra számít, hogy a bringás ismeri a szabályokat, mikor nem is kötelzik a megtanulásukra, szerintem bolond. Legalábbis bírósági programot csinál magának, ahelyett, hogy figyelne rájuk. Utána pedig a tárgyalóteremben lehet vitatkozni méterekről, másodpecekről, km/h-ról, oldaltávolságról, az előzés fogalmáról stb.
A közlekdésben a kerékpárosok olyanok, mint a gyerekek, a szabályokat ismerőknek figyelni és vigyázni kell rájuk. Az ember a gyerekét nem üti el azért mert az nem ismeri a szabályokat. Lehetőleg más gyerekével sem kellene megtenni, csak azért mert tájékozatlan. A társadalom nem követeli meg tőlük a szabályok ismeretét, de számon kéri rajtuk. Ezen kellene változtatni először. Aztán számon kérni. Ha az autós számított volna rájuk, mert ismeri az új szabályt és azt, hogy valószínüleg a bringások nem ismerik, az egész elkerülhető lett volna. Tehát mindkettő hunyó volt, de az autósnak kötelessége lett volna tudni a szabály változását.
Nem a bringást védem, de Ő inkább tudatlan volt ebben a helyzetben.
Igazából nem tudok mit hozzátenni Egy autós leveléhez, pont az ilyen agyatlanok miatt halnak meg még mindig sokan az utakon. Egy tegnapi (10.06) történetet szeretnék megosztani, ami több szempontból is arra utal, hogy Magyarországon milyen vadállatok (potenciális gyilkosok) élnek -…..
íyxcvb 2010.10.06 21:15:29
@"streetfighter":
A kétszer kétsávos szakaszokon nincs korlátozás, csak ott ahol egy sávra szűkül. A posztíró is ugyanezt nézte be sebességhatárnak. Régen volt, de már nincs.

Én néha megteszem, hogy elengedem, majd megcsinálom amit velem tett, általában láthatóan idegesíti, hogy tolják hátulról, miközben nem tud menni.
Na ilyenről sem hallottam még, hogy a vizsgabiztos rosszul tudja, buktat, aztán a tanuló új vizsgáját neki kell állnia. Márpedig Krisi erről számolt be. Az új vizsga eredményéről még nincs hír, reméljük, nem szórakoztak vele a kollégák szolidaritásból... Érdemes elolvasni…..
íyxcvb 2010.06.14 23:15:33
@_ng_:
1. A cikkhez:
A Kresz hivatalos magyarázatából:
"Ha az osztott pályás út egymástól elkülönített úttesteit elválasztó létesítmény olyan széles, hogy az átjárókban egy adott jármű a forgalom akadályozása nélkül elhelyezkedhet, az elsőbbségadási kötelezettségek úttestenként külön-külön érvényesülnek. Ha viszont az úttesteket elválasztó létesítmény nem olyan széles, hogy az átjáróban az adott jármű a forgalomnak akadályozása nélkül elhelyezkedhessen, az elsőbbségadási kötelezettséget az út egyik szélétől a másik széléig kell értelmezni."

Ezt a részt valószínűleg abban a részben olvastad, hogy bemehet-e középre várakozni a az osztottpályás utat keresztező autó. Előbb elengedi a balról jövőket, bemegy középre ott elengedi a jobbról jövőket. Ettől nem változnak meg az elsőbbségi viszonyok. A posztoló hasonlót csinált, de neki csak a szemből érkezőket kellett középen megvárnia. Attó, hogy középen megállt nem változott az elsőbbségadás tábla hatálya.

Elárulom nektek ki a hülye! Az oktató! A korábban emlegetett dilemmák miatt forgalmi vizsgán nem osztott pályás úttesten kell végrehajtani a megfordulást. Ha az oktató itt kérte akkor Ő a legnagyobb hunyó. A vizsgabiztos csak tetézte a hülyeségével vagy "figyelmetlenségével".
Az autóvezetés oktatók legegyszerűbben úgy szokták elmagyarázni a záróvonal fogalmát, hogy arra falként kell tekinteni és tilos átlépni. Nyilván ez abban az esetben nem igaz, ha valami fix akadály miatt kerülni kell rajta keresztül, de ilyenkor ezt fokozott óvatossággal kell…..
íyxcvb 2010.05.20 21:30:31
@promontor:
Elég jól megfogalmaztad a dolgokat, csak egy kis adalék.
Aki járt kresz tanfolyamra annak megtanították a következőt, amit röviden csak erősorrendnek szoktak nevezni: rendőr, lámpa, tábla, közúti jelek (pl útburkolati jel), egyéb szabályok.
Ebben az esetben az útburkolati jel valóban tiltaná a megállást (bár ez a busz esetében tényleg forgalmi ok), de a kihelyezett megálló helyet jelző tábla magasabb "rendű" és a busz részére a kellő ideig megengedi a megállást. És ezt a mögöttes forgalomnak el kell viselnie.
Azon is érdemes néha elgondolkodni, hogy különböző rendeltetésű járműveknek más és mást jelent a forgalmi ok. A tömegközlekedésben részt vevőknek például azt is, hogy időnként megállnak utasokat letenni meg felvenni.
Az alábbi sztori jó példa arra, hogy attól, hogy valami nincsen táblával külön tiltva, attól még nem biztos, hogy szabad. Korábban sok vita volt akörül is, hogy mikor szabad járdára parkolni és mikor nem, a többség ezt már jól tudja - legalábbis a blog olvasói -, de kérdés,…..
Mindenki okulására küldte el saját buktáját Nobody, aki az előzés szabályait rosszul ismerve karambolozott egyet és bizony jogilag nem ő jött ki győztesen a dologból. Korábban is voltak már jó nagy viták abból, hogy kereszteződésben hol tilos előzni, íme a KRESZ ide vonatkozó…..
íyxcvb 2010.04.29 19:19:57
@ekutya:
Te itt a rendőrről, illetve a lámpás irányításról írtál. A poszt nem erről szól.
Abban igazad van, hogy nem gondolkodik egyik sem , hogy mivel jár az amit megcsinál, de ennek ellenére az egyik elviszi a balhét. És az általában az akinek táblája volt.
Akinek táblája volt az mindig azt keresi, hogy a másiknak miért nem kellett volna előznie, de abban a pillanatban mikor Ő kerül ebbe a helyzetbe, rögtön a másik oldal érveit hangoztatja majd!
autózz! Tanulók aranyköpései 2009.12.25 10:51:00
Ha jól vettem ki Gábor szavaiból, akkor autóveztést oktat és ebből adódóan sok emberrel találkozik. Ezek az emberek a nagy koncentráció közben tudnak hülyeségeket mondani, vizsgán, fokozott stresszhelyzetben ez különösen így van. Jókat derültem egyik-másik beszóláson én…..
íyxcvb 2009.12.25 17:15:05
@Marty Mcfly:

Valóban van közöttük standard poénok, de amikor átéled, hogy valaki ezeket komoly arccal mondja a szemedbe, akkor teljesen más, mint itt elolvasni.

Amúgy jórésze velem esett meg, de az igazán jók más oktatóktól, illetve vizsgabiztosoktól származnak. Sokkal többet is lehetett volna kigyűjteni, de karácsonyra ennyi futotta.
A kollégákkal már beszélgettünk róla, hogy komoly gyűjtést lehetne végezni.

Úgy olvassátok ezeket, hogy nem a kezdők kigúnyolása volt a cél, hanem az hogy jót derüljünk, és megértsük bárki kerülhet hasonló helyzetbe, amikor nem a saját szakterületén mozog.

Mindenkinek kellemes Ünnepeket!

Ja! Ez nemrég esett meg:
Járműkezelés vizsgán:
A tanuló megnyomja a fékpedált kiszáll és előre sétál a kocsi elé. Ránéz az autóra megcsóválja a fejét. A vizsgabiztos kérdezi, hogy most mit ellenőriz? A féklámpát. A vizsgabiztos döbbenten áll. A tanuló beszáll a kocsiba, hátramenetbe rakja, újra kiszáll, újra előre megy és megnézi a kocsi elejét. Ismét fejcsóva. A vizsgabiztos újra kérdez: most mit ellenőriz? A tolató lámpát, de nem értem, mert se a féklámpa, se tolató lámpa nem működik. A kocsi elejénél álltak. Itt megköszönték az eddigi részvételt és megkérték jobban készüljön fel a következő vizsgára.
íyxcvb 2009.12.25 17:41:40
@sreetfighter:

Sajnos igaz. Szerencsére nem az én tanulóm volt!

Most 1-2 napra elutazunk, sajna nem tudok több kommentre reagálni.

Sziasztok!
A kevésbé rutinos vezetők sokszor zavarban érezhetik magukat ismerősnek hitt forgalmi szituációban, ha nem az elképzelésük alapján történnek a dolgok. Attila a ti segítségetekre számít, és még le is rajzolta a kérdéses helyzet. Egy kérdésem lenne a blog olvasóihoz, mert a…..
íyxcvb 2009.05.21 22:13:37
@...::: Flúgos Kamionos :::...:
Promontornak igaza van: Álló járművet nem lehet előzni csak kikerülni, tök mindegy milyen okból áll.

Én szintén megcsináltam volna amit a posztíró tett.

Azoknak akik párhuzamos közlekedésre alkalmasnak minősítenek egy egysávos körforgalmat, azoknak szól a következő:
Ha két busz vagy teherautó elfér egymás mellett egy úton, és haladni is tudnak egymás mellett az oké, de attól mert két szemályautó vagy motor elfér, attól még nem alkalmas párhuzamos közlekedésre. El kellene szakadni a B kategóriás jogsitól és más járműveket is figyelembe kellene venni.
Egy barátom édesanyjával esett meg durvább verzióban az, amiről Pepe83 is írt nekünk, csak abban az esetben fékbetétet felejtettek el cserélni egy márkaszervizben, ami a pollenszűrővel ellentétben életveszélyes szituációt is teremthet adott esetben. Levélírónk esetében inkább…..
íyxcvb 2009.04.08 22:20:17
Ha valakit tényleg érdekel a dolog, akkor:

1. Márkaszervízbe nem szerelőnek, hanem alkatrészcserélőnek veszik fel a szerelőket, általában fiatalabb frissen végzett ifjú titánok.
2. Minden kereskedésnek van 1-2 régi, tehetséges dolgozója, aki a javításokat végzi, ezeket érdemes keresni. A munkafelvevő 1-2 ezerért "gondját viseli" az autónak, ennyit megér.
3. A gyártó a márkakereskedésekbe "általában" nem szállít apró alkatrészeket, hanem részegységeket, amiket kompletten, egyben cserélnek. Ha akarna sem tudna javítani, de nem is akar. Ha meg tudna, akkor olyan óradíjat számítana fel, hogy ugyanott tartanál.
4. Az én autómnak 30 ezer km a szervizintervalluma, nézz meg bármilyen szűrőt ennyi km után! Ezért cserélgetem 10 ezrenként.
5. Nem tisztem véleményt nyilvánítani az adott műhelyről, aki szakvéleményezte a pollenszűrőt, de éltem már át olyat, hogy : Uram, ezt a fékbetétet soha nem cserélték ki! Meglepő, mert jelen voltam korábban a cseréjénél. Akad aki csak arra használja, ezekt a momdatokat, hogy az ügyfelet megszerezze magának, nem általánosítok, de akad.
6. Általánosan elmondható, hogy garanciális korában érdemes visszahordani, nem feltétlen oda ahol vették, utána pedig keresni egy megbízható szerelőt, aki az autót végigkíséri az "élete során".
7. Próbálkozni lehet garanciális idő alatt máshoz hordani az autót, de utána kemény küzdelem érvényesítenia a garanciát. Általában nem megy.
8. Olyan eset is előfordul, nem is ritkán, amire a poszt írója panaszkodott.
9. A kis szervízben nem tart fenn felesleges dolgokat. A márkaszervíznek előírják milyennek kell lennie. Veszel egy hamburgert a büfében kb 400 forint , Meki 700-800 forint. Nagyjából e miatt van a különbség árban.

Szeretném kijelenteni, hogy tényeket, és alkalmazott technikákat írtam le, nem értek egyet velük, dolgoztam ilyen helyen, azért tudom, szerencsére nem szerelőként.
íyxcvb 2009.04.08 22:35:55
@zse:
Valószínűleg jogos a gyanú, de új hűtőn is gyakran gyűröttek a lamellák, illetve a lökhárító leszerelése után néha csoda dolgok derülnek ki és lehetett törött a ködfényszóró rögzítő lába. Esetleg, csak tipp.

Tavaly hátulról, kb 10-zel nekem gurult egy autó, kívülről akaig látszott valami, ismerős szedte szét. Lökhárító, hátfal, belső hátfal csomagtérajtó, meg hátsó szélvédőcsere lett a dologból, pedig enyhe benyomódással indult a dolog.
íyxcvb 2009.04.08 22:43:38
@Bambano:

Bizonyos opellekben 8-9 éve úgynevezett Car 400-as rádiós-magnó. Philips felirattal. Philips márkaszervíben közlik, hogy nem ők gyártották, nem értenek hozzá. Mutogatom a feliratot, hogy Philips. Ja! lehet hogy gyártottak az opelnek ilyet, de nekik nics hozzá semmi leírásuk.
Kis, eldugott szervíz egy kis utcában, két hét alatt beszerezte a hozzátartozó kapcsolási rajzot, megrendelte a szükséges alkatrészt és megjavította. Olcsóért. Mert akarta. Aki nem akarja, azt hívhatják Opelnek, Fordnak, Boschnak meg aminek akarják.
Pápa egy kedves dunántúli kis város, már ha az ember úszkálni, szaunázni és hasonlók miatt látogat el oda. Gábor autót próbált vásárolni, neki ezzel kapcsolatosan nem voltak olyan pozitív tapasztalatai, mint nekem tavaly nyáron a strandon. Vagy fürdőben. Vagy mi az ami ott van…..
Ismét egy olyan témához érkeztünk, ami nagy vitákra adhat okot, hiszen Gáborban is ott a gyanú, hogy az általa támasztott két verzión túl egy harmadik lehet a helyes megoldás. Kinek van igaza és miért? Legelőször Budapesten a Nádasdy és a Vas Gereben utca kereszteződésében…..
íyxcvb 2009.03.31 22:50:53
@szmeby:
Egyszerre kezdték meg a manővereket! Olvasd el a leírást!
íyxcvb 2009.04.01 16:31:26
@alte trottel:
Nekem elég ennyi. Ez alapján nem a tankönyv jelent meg, hanem a jogszabály. Ami nagyon helyes.
A tankönyvet meg megírta valaki a jogszabály alapján, a benne levő paragrafusokra hivatkozva, kifejezetten emészthető formában, ábrákkal, magyarázatokkal, hogy világos legyen a kezdők számára.
Az én általam említett könyvet is megírta valaki a jogszabály alapján és a vitás esetekre magyarázattal is szolgált. Megmutatták az illetékeseknek, jóváhagyták kiadták és akiknek a munkájához tartozik, azok használják. Nem változtatja meg a jogszabály értelmét, hanem magyarázza a vitás eseteket. Mikor egy törvény életbe lép, megjelenik stb kiadják hozzá a magyarázatot is. Ennek valóban nem jártam utána, hogy mikor és hol jelent meg, hanem én marha elfogadtam, hogy nálam okosabbak leírták, lektorálták, kiadták könyvecske formájában a Pityke Őrmester kft. neve alatt. Én ilyen marha vagyok, meg a sok hülye aki szintén ezt használja a munkájához az 1975-ben kiadott közlöny helyett.
Egyszer próbáld meg tankönyv, ábrák, képek stb nélkül a kreszt megtanítani valakinek. Ne is 10-12 fős csoportnak, csak egy valakinek! Élmény lesz!

És képzeld el, hogy Magyarországon az összes autósiskola (tisztelet a kivételnek) nem a 75-ös jogszabály ajánlja a tanulóknak megvételre, hanem a tankönyvet. Sőt továbbmegyek, a Közlekedési Hatóság az elméleti vizsgán elfogadja az abban leírtakat, pedig lehet, hogy a Kengyelfutó Gyalogkakukk Bt. nyomtatta ki. Ezekután semmi csodálatos nincs abban, hogy annyi a baleset, hiszen a vannak akik még a 75-ös közlönyből tanultak(ami hivatalos kiadvány), és vannak akiket átvertek, mert a tankönyvet tanulták, ami persze nem hivatalos kiadvány. De leginkább azokat verték át akik 1975-ben még nem is éltek, vagy nem tudtak olvasni és manapság meg én általam említett könyv használatával probálnak tanítani, meg igazságot osztani az utakon. Ezeknek a legrosszabb és képzeld közéjük tartozom. Úgy döntöttem utánajárok ezeknek a könyveknek és bezúzatom az összeset, csak remélni tudom, hogy képesek leszünk eleget fénymésolni abból a bizonyos 1975-ös közlönyből!
íyxcvb 2009.04.01 19:49:18
@alte trottel:

Nem vagyok haragtartó, igazából nem haragudtam, csak az bosszantott fel, hogy leragadtál a hivatalos kiadványnál, és ami azon kívül van, az nem is létezik. Természetesen egy pillanatig sem vitatom a közlöny meg a hivatalos kiadások fontosságát és tudom, hogy az alap. De valljuk be emészthetetlen. Ha valaki beleássa magát persze, hogy könnyedén idézget, de a magamfajtának kicsit könnyebb ezeket értelmezni.
Próbálgattam, amikor a kiegészítő táblákhoz megemlíti, hogy használható a 3§ 4 bek. a,f, k-m, r, és 6. bek t pontjában megemlített táblákhoz és akkor ott abbahagytam. Maximálisan egyetértek azzal, hogy a közlöny a hivatalos.

Ha esetleg van tudomásod arról adtak-e ki hozzá akkor értelmezést, annak örülnék ha megírnád. Bár lehet hogy ez későbbi találmány!
Alapvetően első mozdulatom szokott lenni a kukába helyezni a körlevél formájában terjedő, erősen hoaxgyanús sztorikat, az alábbi viszont már vagy negyedjére fut be - ezúttal Gyuri elszántságának köszönhetően, némi magyarázattal is kiegészítve -, ami azt jelenti, hogy nem egy…..
íyxcvb 2009.03.13 06:26:31
@non olet:
A mai gyakorlat szerint járműkezelés vizsgán ( b kategória )a tanulóvezetőnek 10-15 órás gyakorlás után meg kell tudnia állítani a járművet egy 14 méteres szakaszon intenzív fékezéssel 35-40 km/h sebességről. Általában kb 10 méteren meg tudják tenni. A tapasztalt, sokat vezett sofőrok nyilvány mégjobb eredmény érnének el. Ez a sebesség kb egyezik azzal amit a bírok a zebra megközelítésekor elvárnak. Ezek után ha valaki elüt egy gyalogost a zebrán elgondolkodtató lenne azt feltételezni, hogy a gyalogos volt a hibás, kikéve, ha öngyilkos jelölt. Számomra és nagyon sok hozzászóló számára világos miért közelítsük meg fokozott figyelemmel és mérsékelt sebességgel a zebrát. A Te hozzászólásaidból inkább az derül ki, miért ne tegyük. A szabályok amelyekre hivatkozol élő szabályok, hatályosak, érvényesek, senki nem ezeket vitatja. Talán az szemlélet idegen tőled, hogy mások is közlekedhetnek az úton és netán segítsük őket, különösen ha velünk szemben védtelenek.

Persze hogy nem mer autó elé lépni a gyalogos, még messziről érkező elé sem, amikor látja, hogy nem is figyelnek rá. Persze, hogy egy gyerek vagy egy idős nem átmenni, mert az autók nem is lassítanak, tehát már autó sem tesz eleget a mérsékelt sebességgel való megközelítésnek. Ezek után persze, hogy neked van igazad, hogy amíg a járdán van, nincs elsőbbsége. És ezek urán persze boldogan továbbhajt az autós és elkönyveli ismét nyertem. Aztán egy nap az Ő rokonát ütik el a zebrán mert vadul éle vetette magát egy szabályos autónak, de aznap már Ő fogja keresni miben hibázott az autótársa és miben nem a rokona. Csak addig boldogan autózik és és tudja a szabályokat, hogy miért is ne engedje át a gyalogosokat a zebrán.

Felőlem ezzel a gondolatsorral is vitatkozhatsz, és szerencsére sokunkat nem fogsz meggyőzni. Állíthatsz szembe paragrafusokat, de a "normális" emberi értékeket (pl segítőkészség, empátia) nem írod jogszabállyal felül.

És ha egy szemét gyalogos elém ugrik zebrán féktávolságon belül és semmi eselyem nem lesz megállni akkor, nem a te hozzászólásaid jutnak majd eszembe, hogy vígan elüthetem, mert úgyis Ő a hibás, hanem rálépek a fékre meg eltekerem a kormányt és megpróbálom a kivédeni a másik hülyeségét. Függetlenül attól ki volt a hibás.
Szegény Yossarian szabálytisztelő állampolgár és empatikus ember lévén csak át akart engedni a zebrán egy puhatestűt, akit aztán a gyorsajtók a másik sávban ki akartak lapítani. Ez ugyan végül elmaradt, lett viszont sorozatos ráfutásos baleset. Kb. egy hónapja történt meg…..
íyxcvb 2009.03.09 23:44:23
@vuk_:
Valóban nem lépett érvénybe, de már készen van szakmai szervezetek egyetértésével:

Módosuló KRESZ
Kötelező lesz a zebránál megállni a gyalogos jelzésére
2009. február 04. 00:00
Netriport - B. Tóth Krisztián

Kötelező lesz az autósoknak a zebránál megállni, ha a gyalogos jelzi áthaladási szándékát az úton; egyebek mellett ez a KRESZ-módosítási javaslat szerepelt a közlekedési kerekasztal ülésén - közölte az Új rend és szabadság program kormánybiztosa kedden kiadott közleményében.

Reklámozták is biztosan látta mindenki a plakátokat.
íyxcvb 2009.03.10 20:24:41
Tegnap írtam arról hogy nem szabályokkal és magyarázatokkal kell a gyalogosokat védeni, de tessék:

43§ Magatartás gyalogosokkal szemben

1-es bekezdés azt taglalja, hogy hol van elsőbbsége a gyalogosnak

2: Azt a helyet ahol, az 1-es bekezdés értelmében a gyalogosnak elsőbbsége van , járművel csak fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel szabad megközelíteni, úgy hogy a vezető elsőbbségadási kötelezettségének - a szükséghez képest megállással is - eleget tudjon tenni, és e kötelezettségteljesítése tekintetében a gyalogosokat a jármű sebességével ne tévessze meg.

A § értelmezése valóban azt taglalja, hogy a gyalogátkelőn stb közlekedőnek van elsőbbsége, de van egy érdekes kitétele is:
Ha viszont a vezető meggyőződött arról, hogy , hogy az elsőbbséggel rendelkező helyen gyalogos nem közlekedik, és a körülmények reális értékeléséből okkal juthat arra a következtetésre, hogy mire odaér, akkor sem várható gyalogos megjelenése( pl jól belátható körzetben sincs gyalogos , és a napszak is azt valószínűsíti, hogy gyalogos forgalom nem várható), akkor még a megengedett legnagyobb sebességhez közeli sebesség történő közlekedés is elfogadható.
Ebből viszont egyértelmű, hogy a járművezetőnek a gyalogátkelő környékét is figyelni kell, számítani gyalogos megjelenésére, nem a semmiből, hanem valahonnan a gyalogátkelőhöz közeledve, és ebben esetben már a kettes paragrafus értelmében fokozott óvatossággal és mérsékelt sebességgel kell úgy megközelítenie, hogy eleget tudjon tenni az elsőbbségadási kötelezettségének.
Mindenki levonhatja a következtetéseit ebből.
íyxcvb 2009.03.10 20:41:36
Tamás mindenkit végigkérdezett aki csak eszébe jutott és számított a szava, de senki nem adott igazat neki abban, miszerint nem az ő hibájából következett be az alább vázolt baleset. Rajtatok a sor, itt lesz aki igazat ad neki? A Pesti úton a következő eset történt meg velem.…..
íyxcvb 2009.03.05 21:05:07
@Fanta_sy:
Hiába hívtál volna rendőrt, hasonló esetben vétlenként még engem is elütöttek. A balra kanyarodót nekem lökte az egyenesen haladó. A balra kanyarodó nem akarta elismerni a felelősségét, rendőrt hívtak. A rendőr végig kérdezte ki merre akart menni, aztán mondta a balra kanyarodónak, hogy 1 perc múlva visszajön és ha addig nem ismeri el a felelősségét, akkor felveszik a baleset jegyzőkönyvét. Ebben az esetben arra is kell számítania, hogy a biztosítási ügyintézésen kívül még külön pénzbüntetést is kap. Mire visszajött, a balra kanyarodó elismerte a felelősségét.

Mindemellet sajnálom, ami veled történt de legközelebb már biztos megnézed jön-e valaki a másik mögött, Akár szabályos , akár nem. Különben kikerülhető jobbról a balra kanyarodó jármű. Legjobb ekkor arra gondolni, hogy egy robogós vagy motoros teljeden szabályosan végre is tudja hajtani, mert a saját sávjában kikerülheti a balra kanyarodót. Valamint Ő nem látja, hogy az előtte levő int, vagy pláne villog neked. Ha belegondoltok ezek a járművek általában meg is teszik. Ilyenkor felesleges ilyenekkel védekezni, hogy nem jöhetett volna ilyen gyorsan, nem indexelt, záróvonal volt, a másik elengedett, zebra volt stb. Számítani kell rá. Ha gyalogosként megyek át és egy elenged, azért még benézek mögé és ellenörzöm nem jön-e másik. Sajnos te vagy a hunyó!
autózz! Ismered a KRESZ-t? 2009.02.23 07:44:00
Gábor nemrégiben izgalmas közlekedési szituáció résztvevője volt és úgy gondolja, a gyakorlat és az elmélet nem egészen fedte egymást ebben az estben. A mellékelt ábra mutatja a helyzetet. Levélírónk fel is teszi a kérdést, vajon mi a szabályos megoldás? A héten történt a…..
íyxcvb 2009.02.23 20:50:44
@Bobby Baccala: a posztíró egy provokátor

Igaz!

Én ültem az oktató autó ülésében és tényleg érdekelt a véleményetek. Vizsgabiztosokkal egyeztetve a helyes megoldás például egy forgalmi vizsgán: az oktató autó mehet először, a citroen a második. Nézzük a citroen szemszögéből. A lámpa ebben az esetben az egyenesen és balra kanyarodókra vonatkozik, tehát aki jobbra megy a lámpa piros jelzése ellenére mehet, annyi a felelőssége , hogy elsőbbséget ad azoknak, akik azon az úton haladóknak, amelyre kanyarodik. Ebből következik, hogy bárki halad azon az úton, mindegy honnan érkezik, elsőbbsége van a citroennel szemben. Másik megközelités lehet az oktató autó felől, ami ugyanazt az eredményt hozza. A lámpa szabad utat jelzett a tanulónak, a tábla elsőbbségadási kötelezettséget a citroennek. Ha az elsőbbségadás tábla a lámpával együtt lenne elhelyezve, akkor a lámpa elromlása esetén az szabályozza az áthaladást. Ha külön helyezik el , akkor a lámpatól függetlenül szabályozza az áthaladást. Ha nem működne a lámpa, akkor más lenne a helyzet, akkor lenne érvenyes a kanyarodási szabály. Képzeljétek el a balra kanyarodók nem tudnák elhagyni az útkereszteződést a szemből érkező, jobbra kis ívben kanyarodók miatt. Erre találták ki oda az elsőbbségadás táblát. Nem mindig alkalmazzák, de ebben az elrendezésben , mikor külön sávot hagynak a jobbra kanyarodóknak, pont erre szolgál.

Köszi mindenkinek a hozzászólásért!
íyxcvb 2009.02.24 20:33:39
@kpetya: Köszi a lehülyézést!
De azt hiszem néhány kommentező leírta és értelmezte amire hivatkoztál. Az érkezési iránytól függetlenül érvényes a macisajt ebben az esetbnen, legalábbis a 29§ 2b pontja szerint. Te erre hivatkoztál. Akkor olvasd át újra!
íyxcvb 2009.02.25 21:58:23
@kpetya:
A hülyézésed nem engem minősít, ráadásul nem emlékszem, hogy én ilyet írtam volna rólad.

Te idézted:
28§ 2) A másik jármű érkezési irányától függetlenül elsőbbséget kell adni az útkereszteződésben

b) az olyan útról érkező járművel, amelyen az útkereszteződés előtt „Elsőbbségadás kötelező” vagy „Állj! Elsőbbségadás kötelező” jelzőtábla van, a keresztező – illetőleg a kiegészítő táblán vastag vonallal jelzett – útról érkező jármű részére;

Ez azt mondja, hogy akinek tábla van az megáll. Nem számít az érkezési irány. A ciroenre nem vonatkozik a lámpa, bár látja. Tehát a tábla vonatkozik rá. Ha nem működene a lámpa akkor alkalmazható a kanyarodási szabály.

A 31§ arról szól, amikor más szabály alapján nem dönthető el a továbbhaladás, mert egyenrangúban vannak és nem lehet jobb kéz szabályt alkalmazni, vagy mindkettő főuton halad, vagy mindkettőnek macisajt van, vagy mindkettőnek zöld lámpa világít: Ebben az esetben az egyik zöld lámpara megy, a másiknak táblája van, tehát nem alkalmazható a 31-es §. Tisztán az erősorrend dönt és a 28 2/b§ alapján akinek táblája van az áll meg.
31§ 5 pont: Elsőbbséget kell adni (kanyarodási szabály) ha a 28§ 2 bekezdésben foglaltakból más nem következik .... Mivel itt a 28§ alkalmazható, ezért nem a kanyarodási szabályt alkalmazzuk.
Ha nem hiszed az Te bajod. Attól még így van.

Az oktatóknak, és a vizsgabiztosoknak nincs jogi végzettsége. Ellenben továbbképzéken veszenek részt és vizsgáznak belőle( a vizsgabiztosok havonta), másrészt hatósági személyek (vizsgabiztosok), dönthetnek vitatott helyzetekben. Sok közöttük helyszínelő volt és számos tapasztalata van ezen a téren. Próbából utánaérdeklődhetnél a konkrét szitunak.
Ellentétben azzal, amit Hétköznapi autós írt, főhősunk, az autóvezetés oktató valószínűleg pontosan tudta, hogy szabályos-e amit csinált, legfeljebb azzal nem volt teljesen tisztában, hogy mekkora tapló. Mindenesetre nem kifejezetten tekinthetjük az alább olvashatóakat…..
Alábbi két történetünk ezúttal praktikus tanácsokkal szolgál a közlekedésben megfáradt idegrendszerű autósoknak. Richelieu írja le tapasztalatait némi "beletörődéssel" fűszerezve. Ti mit gondoltok, érdemes egy kicsit elhatárolóda közlekedeni, vagy ne hagyjuk annyiban…..
íyxcvb 2009.02.15 20:47:29
@Rainel:
Nincs elgépelve a rendszám.
Típus: A-H/MONOCAB Lefordítva: Opel Astra-H Monocab(egyterű)= Opel Zafira
Opelekkeldolgoztam majdnem 10 évig ez a hivatalos neve a Zafirának
A KRESZ-ben meglehetősen egyértelmű szabályok vonatkoznak a szabályos parkolásra- De mi van akkor, ha valaki ennek megfelelően parkol és mégis megbüntetik? Ami pedig még megdöbbentőbb, hogy mért nem kap kerékbilincset, aki pedig megérdemelné? B.P. értetlenül áll a kérdés…..
íyxcvb 2009.02.10 21:18:36
@Ex Termesz:
Nem akarom védeni, de egy ötlet: éppen nyitja az ajtót( az autó eleje és a garázsajtó nem látszik), Másik: Nem látni van-e valamilyen tábla ami esetleg megengedi ezt, Harmadik:esetleg mozgássérült igazolvány? Ilyeneknek szokott lenni!
Péntek délutánra íme egy kis közlekedési helyzetgyakorlat. Hozzátok fordul Zoltán, mert volt egy balesete a képeken látható kereszteződésben és nem nagyon tudják eldönteni, hogy ki nézte be a dolgot. Bár a levelében nem írja, hogy mi történt, gyanítom, hogy mindketten a…..
íyxcvb 2009.02.07 06:19:49
@boldii:

A kresz ezt nem jobb kéz szabálynak hívja, hanem úgy rendelkezik, hogy aki jobbról kezdi meg a sávváltást annak van elsőbbsége. Az egyenrangú útkereszteződésben haladunk át jobb kéz szabály alapján. A többi oké.
Illetve kíváncsi vagyok, hogy a jobb oldali miközben a középsőbe kanyarodik indexel-e és ha igen merre? Ha nem akkor szabálytalan, ha balra akkor miért jobbra kanyarodás közben,(megtévesztő), Ha jobbra akkor miért balra vált sávot. A lényeg, hogy a jobb oldali ebből csak akkor jöhet ki jól, ha érvényes a régi felfestés.
íyxcvb 2009.02.07 19:12:59
@promontor:
Nem tudom melyik hozzászólásra gondolsz, de ha arra amelyikben az értelmezést írtam le akkor: Kapható könyvesboltokban kicsi kis könyv, kresz szabályok és értelmezésük. Mindig amikor változik a kresz, kiadják és néhány hét alatt elfogy aztán nem nyomnak addig míg nincs változás. Igazából kresz paragrafusok és az értelmezésük, nem olyan tankönyv, mint amiből a tanulók tanulnak. Mint amikor kihírdetnek egy törvényt és kiadják hozzá az értelmezést. Azok veszik főleg akiknek "kenyerük". Én például autóvezetést oktatok és muszáj tudnom ezeket hivatalból. Persze az értelmezésen is lehet vitatkozni
íyxcvb 2009.02.07 20:29:03
@promontor:
Köszi a segítséget kipróbáltam amit ajánlottál, tényleg nemrég írkálok csak. Szóval amit írtam, elméleti tanfolyamokon tanítják, teszt kérdés is van belőle a vizsgán. Abban teljesen igazad van hogy ilyenkor nincs elsőbbségi kérdés, de valamilyen módon el kell dönteni ki mehet. A fent említett könyv a 29§ (irányváltoztatás)értelmezésében a következőt mondja:

"Ha az egymás mellett levő forgalmi sávban haladó két jármű egy időben akar a másik forgalmi sávba ( ez nem a mi esetünk),illetve a két forgalmi sáv között levő harmadik sávba behajtva forgalmi sávot változtatni, egyik jobbra , másik balra (ez a mi esetünk) elsőként az jármű hajthatja végre a forgalmi sáv-változtatást, amelyik a másikhoz képest előbbre van, illetve a forgalmisáv-változtatást előbb kezdte meg. Ha viszont egymáshoz viszonyítva egyik sincs előbbre, illetve egyszerre kezdték meg a forgalmisáv-változtatást, akkor a jobb oldali forgalmi sávban haladó számára kell a továbbhaladást lehetővé tenni"

Ebben az esetben semmi konkrét nem volt leírva, ki hogyan kivel, ki volt előrébb, ki kezdte meg előbb, egyálltalán kanyarodás vagy sáv váltás közben történt-e ezért kötöttünk ki ennél a témánál.
Gáborhoz hasonló halálközeli élménye bárkinek lehet egy magyarországi autópályán, hiszen a tapasztalatok azt mutatják, hogy a közlekedők egy része még mindig úgy hiszi, halhatatlan testet kapott és terminátor módjára közlekedik. Január 27-én, kedden reggel 9 körül mentem…..
íyxcvb 2009.02.03 22:18:14
"kimentem az előző sávba. Megyek, előzgetem 130-al a kamionokat, fehér - nem tudom milyen autó - utolér, tol le, villog, indexel, 5 cm-re a kocsim mögött, mindezt teszi 130-nál."

A kresz szerint jogosan indexelt, mert a szándékot kell jelezni nem a manőver kezdetét. A kresz szerint jogosan haladt a belső sávban maximális, megengedett sebességgel, mert előzött. A mögüle gyorsabban érkezőnek kötelessége felvenni a sebességét és nem megelőzni jobbról. Kötelező a felvenni a megfelelő követési távolságot és majd ha lement előle akkor megelőzni. Ha tényleg 130-cal ment, és nem vágott be elé hirtelen akkor ez a helyzet.

Azoknak akik a száguldozónak adnak igazat: mindig van egy nálad is jobb, akinek te vagy útban. Ezen kívül azoknak is jár az autópálya akik, nem tudnak versenyző szellemben hajtani, csak a másképp, de a szabályokat betartva. Ha valaki "jobban" vezet a másiknál, attól nics joga az úton halálfélelembe taszítani valakit, akiről neki az véleménye, hogy semmi keresnivalója előtte. Ha a hirtelen fékezése után a kamionok alatt kötöttek volna ki, talán másként néznétek ti is. Ha valakiről úgy gondolom nem vezet olyan jól mint én, akkor őrültség veszélyhelyzetbe sodorni, pláne ilyenbe, mert akkor én is megjárhatom. Tipikus semmi keresni valója az utakon.

Ha az eset kicsit másképp történt, például 80-nal esett be a belső sávba közvetlenül előtte, akkor a belső sávban hátulról érkező felháborodása jogos, de a bünti akkor is őrültség. Még inkább arra utal, hogy egyikük sem tudja hogyan kell közlekedni nagy sebességű utakon.

íyxcvb 2009.02.04 22:11:27
@psmith:
Nem kiforgatni kell a szavakat, hanem megtanulni értelmezni. Ha nem értesz vele egyet, lehet jelezni az aktuális és illetékes hatóságnál, nem én találtam ki. Ha át akarok menni egy másik sávba, de ott jönnek, attól még az a szándékom, pont azért hagyom kint az indexet, hogy a másik sávban érkezők közül valaki megkönyörüljön és beengedjen. Nem arról beszélek, hogy bevághatok elé, hanem mutatom nekik, hogy mi a szándékom. Én személy szerint nem mennék be egy állat elé, ínkább elengedném, de ha a te hozzátartozóddal tenné meg valószínűleg jobban aggódnál, mint a cikk írójáért.
Bucsi megszívta, mint oly sokan, akik írnak nekünk. Egy előzékeny furgonos maga elé engedte, ám azzal a lendülettel egy kevéssé figyelmes polgártárs ki is lökte onnan. Hozzátok fordul segítségért, ilyenkor ki a hunyó és mit tehet az igazának bebizonyítása érdekében?A minap…..
íyxcvb 2009.01.21 22:59:28
@107!: Elképzelhető, hogy így volt. Valószínűleg ki lehet hozni 50-50%-ra de hogy a kanyarodó kimaradjon a felelősségből, nem hiszem.

A takarásról jutott eszembe, mi van ha ez 1 sávos út, a furgon jelez balra, int a kanyarodónak és a furgon mögül egy motoros érkezik és azzal ütközik. A motoros a balra bekanyarodási szándékát jelzett járművet jobbról előzi (lehet) és közben a kanyarodó pedig elé vág. Csak arra szeretném példának hozni, miért kell az elengedés ellenére meggyőződni arról, hogy mehetek-e.
íyxcvb 2009.01.22 22:28:13
@107!: "Ha csak egy sáv van, az nem ugyan az!!! "
Igaz! De nem is ezt írtam.
Csak arra akartam példának hozni, miért kell az elengedés ellenére meggyőződni arról, hogy mehetek-e. Attól, hogy egy elengedett a másik, gyorsan jövő még megteheti a sávváltást. Nem a sávváltót védem, emberileg nem értek vele egyet.
De mivel tényleg nincsenek teljesen részletesen leírva, lerajzolva a dolgok, nehéz korrekten nyilatkozni. A leírásból csak az derül ki egyértelműen, hogy elfogadta a furgonos elengedését és nem ellenőrizte a másik sávot. Egy korábbi kommnentben leírta valaki, hogy nem lehett számítani rá. Azt amit a kresz megenged, arra számítani kellene. Attól, hogy az épeszűautósok többsége nem teszi meg, egy utólagos vizsgálatnál kiderülhet, hogy megtehető. A napi gyakorlatban sok mindent nem úgy teszünk, mint ahogy a kresz megengedi, de ennek ellenére jól működik. A villogás például a kresz szerint nem jelent elsőbbségről való lemondást, a magyar autós pedig alkalmazza és érti is. Pár rövid villantás= elengedlek, hosszú agresszív fénykürtölés= tűnj az utamból. Nem személyes tapasztalat, de olyanok mesélik, akik többet járnak külföldön mint én, hogy ez ebben a formában nem mindenütt divat. Ha valaki ezt a kresz szerint alkalmazza, az azt jelenti vigyázz jövök, én pedig ütközök vele, mert azt hiszem lemondott az elsőbbségéről. Ha vizsgálat van belőle, akkor nem a villogó a hibás. Forgalmi vizsgákon, ahol ezt a formáját az elsőbbségről való lemondásnak nem lenne szabad elfogadni, a vizsgabiztosok szólnak oda a vizsgázónak, hogy menjen nyugodtam, villogott, elenged minket. Még azok is így használják, akiknek ezt a legjobban kell tudniuk, hogy a kresz szerint nem így van. És csak segítőkészséből teszik. Mindenki így használja, de ha mégis baleset van belőle a kreszből kiindulva ellened ítélnek. Ezért kell tudni a szabályokat és óvatosan élni a lemondott elsőbbséggel.
Ezt nem erre az esetre írtam le, hanem csak arra, attól, hogy a többség nem váltogat sávot ezerrel útkereszteződésben, még minden jogosítvánnyal rendelkezőnek tudnia kell, hogy meg lehet tenni, és tudnia kell, hogy több sávos úton, több sávban is "közlekedhetnek", azért tettem idézőjelbe mert, amit a sávváltó csinált az nem közlekedés. Ez viszont nem menti a másikat az alól, hogy nem győződött meg arról ,hogy személyesen, hanem csak elhitte a furgonosnak, hogy mehet.

Egy másik dolog. Alkalmaznak egy bizonyos erősorrendet, Biztos emlékszik rá mindenki: rendőr > lámpa > tábla > útburkolati jel > közlekedési szabály . Ezt az erősorrendet alkalmazzák a helyszínelők is. A tábla bőven megelőzi a szabályt( sávváltás, kanyarodás)Emitt sem valószínű, hogy kárvallotnak fizetni fognak. A legjobb esetben 50-50% és biztosító jól jár, mindenki fizeti a magáét.

íyxcvb 2009.01.23 22:06:37
@bucsi64:
Kedves Bucsi!
Az előző hozzászólásaimban mindig hangsúlyoztam, hogy meg kell győződni az elsőbbségről, de találtam a leírásodban egy mondatot, amivel kezdhetnél valamit.
"elkezdtem a kanyarodást a belső sávba , egy sötét valamit a külső sávból felém tart ,azonnal fékeztem , megcsúszott így az én álló autómnak csúszott " Ha a furgonos segítségével tudod bizonyítani, hogy kellő figyelemmel, lassan araszolva toltad a sávba az autót, figyelve a másik sávban, a furgon takarásából érkezőket, és azonnal megálltál amikor észrevetted a másik felet, és már álltál, mikor az ütközés történt, akkor lehet keresnivalód. Ha te álltál, és másik megcsúszott és neked vágódott, akkor másképp néz ki a szitú. Mindenképpen azt kellene bizonyítani, hogy kellő gondossággal jártál el és főképp a megcsúszás okozta balesetet. Ezt helyszínelés hiányában nehéz lesz összehozni, de ha akarod utána járhatok, van rendőr ismerős, aki helyszínelő. Ha gondolód írj!
Szintén sajnálom a veled történteket!