Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Mildii

0 bejegyzést írt és 6 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Még mielőtt költöztünk volna, voltak dolgok, amiket azért sejtettünk előre, sejtettünk, hogy a faluban élők biztosan nagyobb figyelemmel kísérik a környezetüket, ott majd odafigyelünk egymásra mondogattuk, nem úgy, mint most. Mert milyen dolog már az, hogy abból vettük észre,…..
Mildii 2010.01.23 18:14:02
Igertem, hogy irok az itteni orvosi ellatasrol. Lassan meg fogom tenni tenyleg. Fogorvos ota jartam mar a haziorvosnal is, ahol a fogorvossal ellentetben egesz pozitiv elmenyem volt.De eloszor is par szot masrol. Szerdan utaztak el anyosomek, akik itt voltak egy hetig velunk. Elvittuk oket egy ujabb…..
A ruha és a cipő is tetszik, de így, együtt, ebben a formában gyenge - elsősorban azért látom annak, mert  túlságosan elüt a fenti meg a lenti rész, Willis kisasszony boka fölött olyan "üresnek" tűnik... Szívesen látnék rajta egy övet, szalagot, hangsúlyosabb…..
kiszállás! Így jöttünk be csütörtök kora reggel a kórházba, 5 perces fájásokkal, vérzéssel, egy ujjnyi méhszájjal. De aztán megállították még a dolgot (újra, már nem is tudom, hányadszor....). Mégis végállomás ez a hely, mert innen egyben már nem engednek minket haza.…..
Emiatt érdemes a Magyar Turizmus Zrt. hírlevelét járatni, ma például arról számoltak be, hogy egy több mint hetvenéves, a magyar székesfővárost bemutató turisztikai filmre bukkantak a svéd közszolgálati tévé archívumában. A Bada i Buda*, azaz Fürdőzz Budán című, tíz és…..