Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Barbamama

1 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kislány, aki – millió más társával együtt – kalimpáló szívvel vágyott egy gyönyörűséges babaházra. Sikerült is kiénekelnie a szülőkből néhány szobára való minibútort. Később saját fejlesztésű és gyártmányú…..
Sehogy. Csináljunk. Node kezdjük az elejéről!A babaház. Már egy hónappal karácsony előtt babaház-lázban égett kétéves gyermekünk. Valahol látott egy képet egy babaházról, és feltétlenül szeretett volna egyet, most, rögtön, este kilenckor, a babaházboltból. Így adódott,…..
Barbamama 2009.01.18 17:55:43
Az elmúlt években több babaházat is csináltam, így komoly tapasztalatokkal rendelkezem én is. :-) Két fontos dolog van, amit célszerű szem előtt tartani, először is pontosan megfogalmazni, hogy milyen korosztálynak, milyen céllal készüljön (másképp játszik egy kétéves, mint egy hatéves, vagy urambocsá' iskolás), illetve érdemes nem "Kutyafutta úrral" nekilátni, hanem bőven hagyni időt az elkészítésre, gyűjtésre. Az első babaházamhoz (saját gyerekeimnek) kb. 2-3 évig gyűjtögettem a "belevalókat". Így gazdaságosabb is, mint egyszerre levadászni hozzá mindent. A vázat asztalos csinálja minden esetben, lehet apró mintás, babaház léptékű tapétákat kapni (öntapadós pl. a padlóhoz), de "burkoltam" már valódi 2*2 cm-es mozaikkal is (hálón van, könnyű vágni), így olyan lett, mintha igazi kő lenne. Szépen lehet keretezni az ablakokat-ajtókat polystyrol díszlécekkel, ebben is léteznek 2 cm-es, keskeny profilok, nagyon könnyű vele bánni. A kész bútorokat be lehet szerezni a Játékszerek Anno boltjában (webshopjuk is van, úgy tudom), néha lehet jópofa küyüket találni a kézműves boltokban (Fakéz, Művészellátók, kirakodó vásárok), Bécsben pedig a Müller játékosztályán lehet vásárolni különböző stílusú berendezési tárgyakat. Ha fokozatosan gyűjtjük össze, nem olyan horrorisztikus (az ember marhaságokra is elkölti a pénzt és ennek tényleg van értelme), egyébként pedig már a gyűjtőmunka is nagyon szórakoztató. Egyébként Németországban hihetetlen hagyománya és kultúrája van ennek a speciális "modellezésnek", Münchenben a Karlsplatzon lévő játékboltban egész részleg működik babaház-témakörben. (Ezek természetesen nem csak gyűjtőknek valók, kimondottan jól lehet velük játszani.) Az én gyermekeim egyébként lassan 10 éve játszanak a házikójukkal (nem vicc, pedig ma már tinédzserek), szóval tényleg megérte az invesztet!