Regisztráció Blogot indítok
Adatok
deansam

1 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az AXN saját gyártású sorozatának harmadik évada alaposan átalakult szereplőgárdával indul: William Fitchner kiszállt a sorozatból, és két másik állandó szereplőt is kinyírtak belőle, így rá is fért a vérfrissítés a páneurópai bűnüldöző brigádra. Az egyik új…..
Drága Naplóm! Ma nagyon rossz napom volt. Pisti azt mondta, hogy undorító vagyok. Nem vagyok szép, mert tele vagyok látványos szépséghibával. Kérdeztem tőle, hogy mi a baja velem, erre azt mondta, hogy szőrös az alkarom. Nyakig vörösödtem, lehülyéztem, erre megmutatta a biológia…..
A döntőben a zsűri már nem szólt bele a dologba, csak leginkább öncélúan poénkodtak, és röhögtek jókat, a nézők viszont szavaztak (hogy hányan, azt nem tudjuk, a tévék nem szokták nyilvánosságra hozni ezeket a számokat), és ennek alapján, teljesen megérdemelten, Pál Dénes…..
Az 5. évaddal kezdődően elindítjuk a blogunkat is, ahol a Facebook oldalunkhoz hasonlóan rengeteg képet, videót találhattok majd a sorozattal kapcsolatban, emellett igyekszünk összefoglalókat is írni, amik majd a kibeszélők alapjait szolgálhatja! Mivel a blog üzemeltetése…..
deansam 2014.09.25 16:15:06
A csatorna (AMC) szakított az eddigi hagyományokkal, és nem az epizód sugárzása után, hanem már tegnap este feltöltötte a premier rész 10 promóképét! Természetesen ennek mi örülünk a legjobban! :) ..
deansam 2014.09.25 16:14:23
Hogy az a ... a Mások vinnék el ezt a képfeltöltő programot, már megint nem sikerült elsőre menteni a posztot. Este 10 óra van. Boldogan mondanám, hogy habos-babos kis ágyamban fekve olvasgatom azt a könyvet, amire már régen készülök, vagy végre az újabban teljesen elhanyagolt…..
Tisztelt Mt!    Hosszas munkakeresés után végre február 20.-án végre lett állásom. Az állásinterjún azzal kezdtem GYES-en vagyok tartósan beteg kisfiammal. Reggel 8 előtt nem tudok munkába állni, és hétvégenként csak 16 órától tudok dolgozni. A munkaügyis azt…..
A 24 óta nagy a hiány igazán pörgős és fasza akcióból, de Válaszcsapás címen érkezik január 3-án a Cinemax pörgős, macsó akciósorozata. A főszereplőkkel Londonban beszélgethettünk, és kinyomoztuk, hogy a budapesti éjszaka maradandóbb emlék, mint bármi más. Macsósorozat…..
Pluszmínusz Stop a celebkönyvekre 2013.02.16 08:30:54
Úgy döntöttem, nem megyek többet könyvesboltba. Persze, tudom, úgysem így lesz, de a hirtelen indulat nagyon tud dolgozni bennem. Főleg frissen. Bár annyira nem is friss ez az érzés. Mégsem tudom, mikor kezdődött…    Eddig is rendszerint már az internetről rendeltem a…..
deansam 2013.02.16 18:15:44
@sam poppat:

Hat ennek se fule se farka a hozzaszolasnak.Valami ertelmeset is irhatna....

Viszont a celebek konyvei nem erdekelnek.Nem is nagyon tudok roluk semmit. Inkabb olvasom mas ertelmes konyvet,mint azokat.
Vujity Tvriko konyveit olvastam.Tetszett. Mindenki penzt akar csinalni. Mindegy,hogy hogyan.csak legyen.
deansam 2013.02.17 01:06:56
@Sigismundus:

Vujitv ne hasonlitsuk mar olyanokhoz,akik csak beultek kamera ele honapokra s maris sztarok vagy celebek.Az olyanok mint Alekosz es tarsai nem ernek semmit.Nem tettek le semmit az asztalra.Pont az ilyen nem is erdekel.Mindenki iro akar lenni,mert azt hiszik abbol penz jon le neki.....Most Keresztesi is ir konyvet...Ki jon meg ezutan Gjoni??
A titkos háborúk sosem érnek véget... Akármennyire is szeretem Chris Ryan regényeit, a Strike Back első évadja nem tudott lenyűgözni. Hiába, egy népszerű alaptéma még kevés nekem, de ahogy látom a többségnek nyújtott valamit a széria. A beígért folytatás pedig nemrég…..
deansam 2013.02.16 01:22:49
deansam 2013.02.17 00:59:43
@Monty H.:

Koszonom.Az osszeomlas meg van.De a tobbit nem tudom hol meg venni.Librinel nincsen sajnos.
A diplomácia túlértékelt...Alig háromnegyed év telt csak el azóta, hogy végignéztem egyik újdonsült kedvencem legutóbbi szezonját, amikor is megtudtam, hogy éppen most kezdték a következő évad sugárzását... Több sem kellett és rácuppantam a témára. Mindannyiunk szeretett…..
„Belépek, és ott volt Ferenc. Félpucéran feküdt Szandi ágyában. Nem csináltam balhét, eljöttem” – még a könyvtárban szövődött ismeretség sem garantálja a sikert. Levélírónk összejön egy lánnyal, közös randik, pizzák, fagyik, aztán jön a sárga Golfos macsó és…..
Sziasztok! Régen írtam már.Igaz akkor sem sokat.Mivel nem igazán tudtam mit kellene írnom-Most sem tudom,de nem is ez a baj. Holnap megyek tanfolyamra,de nagyon nincs kedvem menni.Alig várom,hogy véget érjen a tanfolyam.Túl hosszu volt és kissé fáradt is vagyok ahhoz.Az a baj,hogy…..