Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dyva

0 bejegyzést írt és 27 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
B. Nóra anyukája úgy gondolta, hogy itt az ideje a nagybetűs életbe lépést (értsd óvoda) egy balettórával is tetézni. Szigorúan heti 1x. B. Nóra anyukája eltántoríthatatlanul hisz abban, hogy lánya megállja helyét a piruettek világában, holott B. Nóra nagymamái…..
Tegnap már reggel kicsit izgatottan ébredtem, aztán ez az érzés az egész napomat átjárta. Tegnapra terveztem az őszibarackbefőzést, hogy lekössem magam (egyébként megfigyeltem, hogy kizárólag kánikulában főzök lekvárt, a meggynél és a sárgabaracknál is isteni idő volt,…..
És igen, Fincinek már megint igaza volt! Egyelőre...Úgy látszik, látta rajtam az ebattakölyke, hogy kiborult a bili és valóban igen drámaian léphettem fel az ominózus eset kapcsán (konkrétan remegett kezem, lábam, hangom is), mert azóta a gyermek, mint egy angyalka közlekedik az…..
dyva 2010.06.29 06:52:27
Na, igen! Beköszöntött végre a nyár, és én egyből rácuppantam a témára, mivel egyre erősebb volt bennem az aggodalom, hogy Nóra lesz az első kamasz a világon, aki pelenkával közlekedik.Tudom, tudom, semmit sem szabad erőltetni, de ennek a csajnak esze ágában sincs megszabadulni a…..
dyva 2010.06.11 23:15:08
Nem értem, miért, de az első tavaszi fecskékkel együtt a fosós-hányós vírusok is megérkeznek hozzánk (talán túl szép lenne, ha végre csupán a szép időnek és játszóterezésnek örülhetnénk). Így volt ez tavaly és így lett idén is. Nóra bekapott valami szörnyeteget…..
Remélem, hiányoztunk az elmúlt két hétben! Na jó, nem akarok pofátlan lenni, ezer bocs az eltűnésért, csak időközben anyós elutazott, így maximálnunk kellett Nórával az együtt eltölthető időt, mialatt pont az az esős, kibírhatatlan, kimozdulnisemlehet időjárás volt, így…..
Azuram fejébe vette, hogy színészmesterséget szerintem ripacskodást tanít Nórának az esti fürdetések után, amely az idő folyamán kis szeánsszá fejlődött náluk (itt már írtam is erről). Hát igen, ez Azuram egyik furcsasága, de megbocsátom neki, mert nagyon viccesek.A…..
Egy liba és egy malac Mit jelent? 2010.04.13 10:17:00
Ha a lányom szorgoskodik a játékkonyhájában, majd hoz egy poharat és azt mondja, hogy anya, tessék, hoztam a borodat!:-)     ..
Hát igen, meg volt a nagy áttörés, igaz egyszer, és azóta sem, de mostantól reménykedhetek, hogy egyszer az én lányom is szobatiszta lesz ...Szóval az történt, hogy a délutáni alvásból ébredve Nóri azt mondta, hogy szeretne a wc-be pisilni. Én csak pislogtam nagyokat, mert…..
Egy liba és egy malac Hiszti 2010.03.02 09:36:00
Nem titok, hogy újabban a drága tündi-bündi lánykám elviselhetetlen boszorkány módjára tud viselkedni. És végre sikerült is megörökítenem egy ilyen nemes pillanatot, így kérném a gyenge idegzetűeket, a szoptatós kismamákat és azokat, akik még nem szültek, ezáltal olyan…..
Egy liba és egy malac Cumi ügy 2010.02.11 14:02:00
Fő a fejem ezerrel, hogy mit csináljak a cumi ügyünkkel. Merthogy az van bőven ...Fogalmam sincs, hogy én csesztem-e el, vagy jól csináltam, mindenesetre sürgősen le kellene szoktatnom Nórit a cumizásról, mert sajnos már látszik a fogain is és Réka (fogszabályzó fogorvos)…..
Egy liba és egy malac online sms 2009.12.17 15:28:00
Nagyon besűrűsödtek az elmúlt napok (sőt, már hetekben is számolhatok), így elnézést a lelkes olvasóktól a késedelemért, igyekszem mihamarabb pótolni a közlendőket...Alapjában véve jól vagyunk, mondom ezt pont akkor, amikor Nórinak beindult az orra, majd ment egy napig a hasa,…..
Egy liba és egy malac Mini me 2009.11.19 15:52:00
Szédületes látni, hogy ez a kis majom mennyire tud utánozni minket. Egyre többször vélem felfedezni a nagyszülőket, azuramat vagy magamat a gesztusaiban. Például mikor telefonál, pont úgy magyaráz, ahogy én szoktam. Végre sikerült is felvenni egy ilyen akcióját, mert…..
Egy liba és egy malac Plüssnóra 2009.09.20 21:19:00
Szegény gyerekkel néha teljesen úgy bánok, mint egy plüssmacival. Bármilyen váratlan pillanatban képes vagyok elkapni és agyonpuszilgatni, ráadásul pechére egyre jobban felbátorodom, mert az utóbbi időben már nem is tiltakozik annyira.Egyébként pedig imádom most ezt a korszakot.…..
dyva 2009.09.21 22:39:07
Ha reálisan szeretném nézni a gyermek fejlődését, be kell látnom, hogy sokkal ügyesebb volt, mint okosabb, a mozgásbeli készségek gyorsan fejlődtek nála, de a beszéd lassan és nehézkesen indult be. Mostanra viszont nagyon összeszedte magát és dumazsák lett belőle.Rengeteg…..
Egy liba és egy malac Nyaralás 2009.06.26 13:54:00
Szóval, az van, hogy eltűnünk egy kis időre, mivel megyünk süttetni a hasunkat vagy rosszabb esetben ázni-fázni a Balcsihoz. Nem tudom még, mennyire lesz lehetőségem internetre cuppanni, ha igen, akkor persze jelentkezem.Minenkinek jó nyaralást, pihenést!  ..
dyva 2009.07.15 14:15:57
@ritucci: A napallergia olyan kis piros pöttyök, ami a Fenistil hatására sem múlik el azonnal, 2-3 nap múlva is láthatóak voltak még Brigin. Megfogadtunk, hogy csak napernyő alatt pancsizunk itthon a kertben, így is nagyon jó színe lett a kis Hófehérkémnek és a piros pöttyök sem jöttek elő újra. Úgy vélem, lassan-lassan hozzászokott, hozzászokik a kis bőre a naphoz. Tényleg a fokozatosságon van a hangsúly.
Igen! Nagy nap a mai! Teljesen elolvadtam.Reggel éppen nagy bundáskenyérsütésben voltam (mivel meghívtuk Jonékat reggelire), Nóri pedig szépen játszott a nappaliban, mikor egyszer csak nagy trappolással kiviharzott a konyhába, hátulról elkapta a lábamat, átölelte, majd azt…..
Korábbi posztban említettem már, hogy lányom néha furcsán értelmezi a divatot. Újabban viszont teljesen újraértelmezte a hordhatósági szempontokat és javaslatokat mutatott be, mit hogyan kellene hordanom. Íme a Nóra szerinti új trend: Először is jól meg kell vizsgálni minden…..
Nagyon egy húron pendül ez a két tökmag.Jon és Nóri most új játékot eszelt ki. Ha kint vagyunk az udvaron, bekéredzkednek az autómba. Természetesen Jon mászik be a volánhoz - ahogy az egy pasihoz illik -, ő vezet, Nóri pedig beül az anyósülésre és figyel, csöndben van,…..
Egy liba és egy malac Lapátfogak 2009.03.20 14:26:00
Próbáltatok már fogat fotózni?Mióta kibújtak az első fogak, próbálom Nóri száját becserkészni és lefotózni. Nem egyszerű. A fogatlan_banya posztban sikerült megmutatni az első villantást, mivel akkor éppen sláger volt nálunk, hogy ő bent a szobából, én az…..
Egy liba és egy malac Előke 2009.03.19 10:40:00
Úgy vagyunk az előkékkel, mint Gombóc Artúr a csokikkal, van belőle kicsi, nagy, téphető, pattintható, műanyag stb. Szerintem anyukámnak LESZ-e van (azaz Látens Előke Szindróma), mivel rendszeresen beállít valami új darabbal azzal a felkiáltással, hogy na, ez a tuti, így a…..
Jelentem, új családtagunk van. Ez a cica, íme: jelzőkkel nem illetném, mert Nóri biztosan szuperlatívuszokban beszélne róla (már ha tudna), én pedig, hát, hogy is mondjam, kissé megorroltam rá.Tudom, most az ártatlan bárány, tündér, angyal arcát mutatja a fotón, pedig nagy…..
Ma délelőttre meghívásunk volt újra Jonhoz egy kis játékra, amely meghívásnak nagy örömmel tettünk eleget. Ennél jobb társaságot kívánni sem lehet magunknak. Nóri már mondogatja is, hogy Dzso és Edi, egyszóval ő is nagyon lelkes volt.Jót játszottak együtt, gyakorolták a…..
dyva 2009.02.26 19:17:58
@tejszagúselyemfej: Sajnos ilyen állandó partnere (még) nincs, viszont egy héten 2x (kedden és csütörtökön) délelőtt 8-tól 12-ig egy magánbölcsibe járunk, mert sokszor azt vettük észre, hogy már un bennünket, kell neki a változás, és különben is gyereknek gyerek a társa. Így legalább nekem is van heti 2x4 óra pihenőm.
Na, szóval van az a dilemmám, hogy kell-e esti mese vagy sem, vagyis inkább az, hogy mikortól, mert hát egyértelmű, hogy gyerek nem nőhet fel esti mese nélkül.Én most úgy állok a dologgal, hogy sumákolom. Két okból. Az első az önös érdek, mivel fektetés után jön el a nap…..