Adatok
seneca6688
0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
Orbán János Dénes tulajdonképpen jó verseket ír. Vagy hogy egészen pontosan fogalmazzak: nekem tetszenek a versei. Noha már elmúlt negyven, verseiben még mindig ott van a filiszternek ficus-t mutató kamasz, a szabad szájú nonkonformista, aki jót szórakozik azon, hogy vidéki…..
seneca6688
2014.09.19 16:34:08
@Stephanus Nugator: De jó Uram, itt az a helyzet, hogy te tudod, ki vagyok, míg én nem tudom kit és hogyan becsülhetek a név mögött, egy ifjú klasszika-filológust, netán egy teológust avagy egy jeles újhumanistát...
Hanem akkor a vers mellé még kérek 3-4 másikat is, legyen egy csokor jópofaság, válassz ki egy Janus Pannonius pajzán epigrammát is. S aztán megfabrikálandom őket, az ősz folyamán, most sürgős, határidős megrendeléseim vannak, és költözködnöm is kell. De meglesz. Vale! Johann von Kronstadt
Hanem akkor a vers mellé még kérek 3-4 másikat is, legyen egy csokor jópofaság, válassz ki egy Janus Pannonius pajzán epigrammát is. S aztán megfabrikálandom őket, az ősz folyamán, most sürgős, határidős megrendeléseim vannak, és költözködnöm is kell. De meglesz. Vale! Johann von Kronstadt
Belépve többet láthatsz. Itt beléphetsz
A latin frázisokban elkövetett bakikat természetesen latin lektor javította ki a kéziratban, a szerkesztés folyamán. Azt pedig sehol nem állítottam (ez a kommentelőknek), hogy én nem szeretném az antik metrumokat, igenis imádom, mint ahogyan a latin és a neolatin poézist is, meg az ógörögöt is. Azt mondtam, hogy a közönség nagy része idegenkedik tőle, ami sajnos tény – és ennek megvannak a magyarázatai, ahhoz hogy igazán érezzed az antik metrumba öltöztetett magyar költői nyelvet, egyféle beavatás szükséges. Mint látom, egyesek ebből azt a következtették ki, hogy én kerülöm a metrumokat (meg képtelen vagyok metrumban írni), ami azért megmosolyogtató, mert bizonyítékként ott van, amit eddig írtam, és aminek 95%-a metrumokban íródott, való igaz, antikban ritkábban, inkább nyugat-európai verselésben. De metrumban írni nem nagy kunszt, aláhúzogatva akár zenei hallás nélkül is lehet, ha meg van füled hozzá, akkor meg pláne. Jó verset írni, na az a kunszt – és a jó versnek nem elsődleges kritériuma a forma.
Pannoniust szánt szándékkal nem akartam disztichonokban átkölteni, hanem csapongó formában, szabad verset modernebb és változatosabb formákkal ötvözve, hogy színesebb legyen. Ehhez azt hiszem, alanyi jogom van. Vannak veresek, melyeknek van eredetijük, legtöbbnek nincs is – ezért lettek apokrifnak titulálva. Faludy György is kitalált Villon-verseket írt, és nem a Villon által használt formában. Őt is kitámadták, merényletnek nevezték, holott ez egy költői szerepjáték, nem pedig műfordítás, és mint ilyen, ugyanúgy teljes érvényű költészet, azaz az aktusba nem, csak a megírtságba lehet belekötni.
Mivel az, amit írtam, egyfajta verses regény, borgesi, villoni, Faludy-szálakra fölfűzve, szerintem csak az egész ismeretében kellene ítélkezni a megírtság fölött (is), ugyanis egy megszerkesztett könyv több, mint a benne lévő versek matematikai összege.
Úgyhogy ezért is nem kívántam bizonyítványt magyarázni, hanem fölajánlottam a teljes könyv tiszteletpéldányát. Lehet, az egész ismeretében fog tetszeni, de az is lehet, hogy még annyira sem – de az ítélkezés így már sokkal indokoltabb.
Hanem a próbatételes felhívást azért túlzásnak érzem. Ugyanis nem kívánom ily gyerekes módon bizonygatni, hogy meg tudok írni egy szaros disztichont. Anno, mikor verstant oktattam az egyetemen, aszklepiadészi strófákba foglaltam a vasúti menetrendet, hogy a diákjaim kedvet kapjanak, csakhogy annak volt értelme és célja. Mint ahogy értelme volt annak is, hogy anakreóni hetesben meg terzinákban publikáltam szerelmes verseket románul, mert szerelmes voltam egy szép román lányba és imponálni akartam neki. De ennek semmi értelme.
Gyerekek, én nem tartom magam a legjobbnak, nem én vagyok és leszek az, aki megváltja a magyar irodalmat, mert nem hivatásból, hanem kedvtelésből írok, meg különben sem vagyok akkora koponya, de azért nem ciki ilyet kérni egy alkotótól, aki már azért jócskán túlesett a pályakezdésen? Arra kérni, hogy rúgjon be üres kapura egy tizenegyest, bebizonyítandó egy pár kételkedő és a dolgokhoz szubjektíven viszonyuló bölcsésznek, hogy egyáltalán van (vers)lába?
Legalább egy annyira méltatattok volna, hogy egy kemény kihívást fogalmaztok meg, teszem azt, egy nehezebb antik metrumba/strófába, szlengbe és tolvajnyelvre ültetni Vergilius valamely bukolikáját, hátulról visszafelé, úgy, hogy a lényege azért megmaradjon, és akrosztichon is legyen. Vagy olyanszerű feladatot, mint Stanislaw Lem Kiberiádájában Klapanciusz az Elektrubadúrnak: „Írjon kiberotikus verset! […] Legfeljebb öt sor legyen, de szóljon szerelemről, árulásról és halálról, a néger kérdésről és a nimfomániáról, legyen benne a bonyolult női lélek extrém konfliktushelyzetben bekövetkező meghasonlásának ábrázolása, a középkori feudális viszonyok és erkölcsök maró bírálata, rímeljen, és minden szó K betűvel kezdődjön!”
[Folyt. köv. az alábbi bejegyzésben.]