Regisztráció Blogot indítok
Adatok
muszaka

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Napjaink közgondolkodását a nemi szerepekről szinte minden médium, illetve művészeti ág igyekszik valamilyen szinten formálni, vagy legalábbis választ kínálni azokra a kérdésekre, melyek az identitások körül felmerülnek. Ennek köszönhetően több releváns válasz is létezhet arra, hogy mitől tekintünk…..
  A kalácspuding egy szuper megmentős recept, mely bármilyen szikkadt, maradék kalácsból elkészíthető (valójában kenyérféléből is), teljesen átlényegítve az eredeti ételünket. Én most egy epres-fehércsokis verziót készítettem, de természetesen elkészíthető kedvenc gyümölcsünkkel, aszalványunkkal,…..
Emlékszem már tizenéves koromban furcsán néztem a politikai vitákra. Volt szó kommunizmusról, és nácizmusról. Kádárról és Horthyról, jobboldali polgárságról és baloldali ploretárokról. A két oldal folyton csatározott, és mindenki választott magának egy csapatot, pont mint a fociban. És a csapatot…..
muszaka 2017.07.07 16:33:18
Nem olvastam végig az összes hsz-t, nézzétek el nekem. És emiatt nem is biztos, hogy újat mondok, de nem is célom amúgy se. A rizsát félretéve és a lényegre fókuszálva a véleményem:
Egyfelől, tényleg nincs alternatíva, azzal engem se győzne meg egy ellenzéki párt sem, hogy arra építi a politikáját, hogy a másik nem túl népszerű húzását próbálja a maga előnyévé kovácsolni. Példa: a kormány nem akar migránsokat az országba beengedni, mire az ellenzéki párt azt nyomja, hogy öleljük őket keblünkre.
Másfelől az ilyen Momentumos suhancok, vagy akármelyik hirtelen fellángoló arcok 1-2 napi hírnévre tudnak csak az akcióikkal a címlapokra kerülni. Ebben látnám a jelenlegi kormány leváltásának lehetőségét, de sajnos egy fecske nem csinál nyarat. Nagyon sok olyan (értelmes és jövőképpel rendelkező) fiatal kéne, akikben megvan a tenni akarás és a kitartás. Mert csak a szaron át való gázolással lehet feljebb törni, mert ott fogják ocsmányabbnál ocsmányabb rágalmakkal illetni őket a kormánypártiak és az ellenzékiek is, ahol tudják, ahol érik. A leggyerekesebb módon is. És ha nincs kitartás, és süket fül az ilyen szidalmakra, akkor kár is azért az 5 perc rivaldafényért, mert örökre megbélyegzik: ő volt az, aki 5 éve próbálkozott, és a lelkesedése páratlan volt, de 2 hónap alatt úgy eltaposták, mint egy legyet. És minthogy élni, előrébb jutni akarnak ezek a fiatalok, nem engedheti meg maguknak a lázadást, mert akár a munkahelyükbe is kerülhet. Egy rebellis fiatalt elhajtanak, hogy nehogy már miatta rossz fény vetüljön a munkahelyére. Ha még ezek ellenére is kitartó, akkor itt jön még egy nagy probléma. Mégpedig az, hogy mi lenne, ha a hatalom mégis a kezükbe kerülne? Milyen politikai és gazdasági programjuk legyen? Mert ép kéz-láb ötletekkel senki nem rukkol elő. Ha meg hatalomra kerülne ténylegesen, akkor miként lehetne kiirtani azt a gyomot, ami a jelen kormányok alatt minden zegzugba megvetette a lábát? Unom már, hogy a rokon-rokonai kerülnek a mézesbödön mellé, nem számít, hogy ért-e hozzá. Lopjá', adjá" belőle, oszt jól megleszünk így. És ezen a mentalitáson nőttünk fel, mi fiatalok, mert anyáink,apáink megmondták, hogy tisztességesen nem lehet jómódra szert tenni. Amíg nem fog ez a szemlélet eltűnni, addig nem lesz jobb, csak a remény marad, hogy tényleg nem akarja kilopni a szemünket a következő kormány, és érzi belül,hogy van olyan, hogy elég. És az olyan inaktívak, mint én is (bár inkább szégyen, hogy felelős vagyok a döntésemért és a nem döntésemért is), inkább nem szavaz, mert nem is tudja, mi a kisebb rossz, csak magában forrong, mert félti a megélhetését. Vagy becsukja a szemét, és az utolsó vasából lelép külföldre boldogulni.
Mióta kiderült, hogy az ismeretségi körben van egy srác, aki melegpornókban szerepelt, azóta akartam rávenni, hogy meséljen róla. Amikor végül sor került a beszélgetésre, rengeteg kérdés merült fel bennem, de nem tudtam, hogyan hozakodhatnék elő velük. Aztán kiderült, hogy egyszerűen csak fel kell…..
Mindannyian ismerjük a Grimm-fivérek meséjét Hófehérkéről és a hét törpéről, ha mást nem, akkor a Walt Disney-féle adaptációt biztosan mindenki látta már. De létezik egy 1983-as magyar rajzfilm, amit a többek között a Macskafogón is dolgozó Nepp József rendezett, és ami meglehetősen a saját szájíze…..
A diplomás pályakövetésnek sok éves hagyománya van már a külföldi országokban, Magyarországon 2010 óta működik a Diplomás Pályakövető Rendszer (DPR). A módszerek országonként eltérhetnek egymástól, de közös bennük, hogy mindenhol a felsőoktatás és a munkaerőpiac igényeit akarják közelebb hozni…..
muszaka 2016.01.27 21:00:46
Részben reflektálnék a cikkre a saját tapasztalatom révén és kizárólag a véleményemet írom le, tehát nem kőbe vésendő szentírás ez, mielőtt nekem ugrana bárki. Nekem sikerült alapdiplomával elhelyezkedni gépészmérnöki szakterületen, nem dicsekedésként írom. És hogy tovább szűkítsem, tervezéssel foglalkozom, tehát ez a legvéznább fizetéseket adó ágazata. Nem mondom, hogy a fizetésem a csillagos ég, de nem fogom feláldozni magam a munka oltárán, hogy dupla ennyi legyen. Azt a nagy bérkülönbségek mellé elfelejtik odaírni, hogy azért van nagyobb fizetése a férfiaknak, mert napi 12 órát güriznek minimum, ők előbb mondanak le egy randit, azért hogy több landoljon a zsebükbe. És vannak olyan nők is, akik hasonlóan élnek, csak annyi különbséggel, hogy ők nem kérik meg/nem merik megkérni az árát a többlet munkájuknak.
A képzettség igazítása a piachoz egy szép és jó dolog lenne, de inkább legyen valaki egy szuper irodalomtanár, mint egy csapnivaló orvos. Szomorú tény, hogy az orvos megél (no nem kicsiny hazánkban, bár ezzel vitatkoznék), a tanár meg nem.
És sok cikk elolvasása után kezd az leszűrődni, hogy gyakorlatilag akkor keresheted hülyére magad, ha informatikus leszel.
A képzésről meg annyit, hogy valóban nem tanultuk meg alkalmazni, amit az egyetem évek alatt elsajátítunk/puskázunk. Nekem szerencsém volt, a cég el tudta/tudja viselni, hogy sok mindent nem tudok, és a gyakorlati tudást megszerezhetem náluk. Például a főnökeim nem keresnek olyan alkalmazottakat, akiknek van tapasztalatuk, mert nehéz átnevelni őket. Egy frissen végzett diák még jól formálható, jó esetben terhelhető is, és hát lehet harmatos fizetésen tartani, mert 1-2 évig úgyis deficitet okoz.
Összességében annyit, hogy vannak negatív élmények, és pozitívak is, mint azt ahogy az enyém is tükrözi. A statisztika meg az átlagon alapszik, a kivételek sose látszanak. :)
Csupasüti Philadelphia cheese flan 2015.05.17 13:17:07
    Ezt a csodálatos desszertet először egy fogadáson ettem , később addig nyaggattam a chefet amíg elárulta a receptet :))  elképesztően finom  és mivel nem tartalmaz lisztet és a cukrot kicseréltem gyümölcscukorra, akár  diéta esetén is  lehet (no jó, ez némi túlzás…..
A gyerekek Dédije 92 éves lett, az ő tiszteletére sütöttem ezt a lisztmentes máktortát joghurtos-fehércsokis mascarpone krémmel és hogy igazán különleges legyen, mintás fehércsokiköpenybe "öltöztettem", az egyik legkedvesebb gimnáziumi barátnőm által tervezett egyedi…..