Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Sütő Zsolt

169 bejegyzést írt és 53 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Korábban egész szép sorozatot hozott össze a TC olyan infinitis hírekből, amelyekből sütött, hogy a szerzőnek nem sok lövése van arról, amit ír. Megjegyzem a magyar autós újságírást nemzetközi szinten is nagyon nagyra tartom, sokkal jobb, mint a rideg, számító és kizárólag…..
Nem egész egy esztendeje, hogy a Nissan Qashqai+2 tesztjében közel kifogástalannak tituláltam a típust, amit utasterének ódivatúsága, az innovatív asszisztens rendszerek hiánya, valamint az éllovasoknál szűkösebb térérzete miatt javasoltunk volna fejleszteni. Nos, a japán gyártó…..
Álmodozni jó, s a képzelgésnél már csak az esik jobban a szürke hétköznapokon megfáradt lelkeknek, ha a vonzó vízió már-már kézzel fogható közelségbe kerül. Talán éppen ennek köszönhető a Dacia Duster mindent elsöprő népszerűsége is, hiszen az árlista után az autóra…..
A professzionalizmus megöli a lelket - legalábbis általában. Talán éppen ennek köszönhető, hogy kollégáimmal állandó szélmalomharcot vívok amiatt, hogy a prémium márkák iránti lelkesedésem nem töretlen. Vallom ugyanis, hogy a komfortérzetért küzdő elszigeteltség sokszor a…..
Az év vége felé közeledve mindenkiből kezd kifogyni az erő. Nemrégiben még a viszonylag kis gyártónak tekinthető Mazda is végnapjait látszott tengetni, ám egyszeriben mégiscsak főnix módjára éledt újjá, hogy aztán friss modelljeivel pezsdítse fel a vérünket. Legyen szó az…..
Vívódom magamban. Vívódom, mert a tesztben szereplő autó bizonyos szempontból a tökéletesség határait súrolja, ugyanakkor más nézőpontból több sebből vérzik. Utóbbi pedig annál is inkább sajnálatos, hogy a szentgotthárdi dízelmotor érkezésére messiásként vártunk,…..
„A tempomat rángat, a kipufogó búg, az ülés nyom, az USB akad, autópályán 8,4 litert fogyaszt” – így hangzott az a belső berkeinkben csak hiszti SMS-nek becézett üzenet, ami szerkesztőségünk irányelveinek megfelelően már a vallatás alatt vitára bocsátja a tesztalanyainkkal…..
A kevesebb néha több – tartja a mondás, de azt talán kevesen gondoltuk volna, hogy a népi bölcsességnek egyszer majd a műszaki életben is jelentősége lesz. Az autóiparra ugyanis szinte általánosan elmondható, hogy ami drágább, az törvényszerűen jobb is, még ha az objektíven…..
Fázom, mégis remekül érzem magam. Kétségtelen, hogy nem a tervek szerint alakultak a dolgok, hiszen elképzeléseim szerint pénteken korán szabadultam volna az irodából, így még napsütéses időben hagyhattam volna a hátam mögött azt a 200 kilométeres távolságot, ami elválaszt a…..
A pickup kategória térnyerése talán csak azok számára érthetetlen, akiknek még nem volt szerencséjük hosszabb időt eltölteni egy olyan autóval, ami tulajdonképpen az élet minden területén képes helytállni. A legyőzhetetlenség, a megkérdőjelezhetetlen biztonság, vagy éppen a…..
Az autózás szerelmesei minden egyes újabb típusban az igazi vezetési élményt keresik, ám a sors különös fintora, hogy minél több járművet teszünk próbára, a laikusként megálmodott átható öröm annál inkább távolabb kerül. Egy idő után a 420 lóerős…..
Vajon a szív vagy a józan ész szavára érdemesebb hallgatni? Erről a kérdésről bizonyára megoszlanak a vélemények, de a való életben talán ugyanúgy az intuíciók és a racionális gondolatok között érdemes lavírozni, ahogy az elégedettséghez vezető úton az autónk…..
A luxusnak számtalan megjelenési formája lehet, ám kétségtelen, hogy az igazi gazdagság túlmutat azon, hogy valaki egyszerűen csak megengedheti magának néhány irigyelt fogyasztási cikk birtoklását. A felső tízezer köreiben az igazi gazdagság jele az, ha az egyén már a…..
A Nissan Qashqai nagy összehasonlító tesztünk után vesztesen és győztesen tért haza. A típust egyrészt kénytelenek voltunk elmarasztalni, hiszen közvetlen konkurenseivel összehasonlítva szűkös helykínálatával és ódivatú berendezésével hívta fel magára a figyelmet,…..
Egyik kezemben egy pohár pezsgő, az út túloldalán a naplemente által a narancssárga legkülönbözőbb árnyalataira megfestett tenger. Egy barátom meghívásával az olaszországi Marotta csodaszép partján ücsörgöm, miközben azon morfondírozom, hogy vajon mitől is olyan sokszínű a…..
Szürreális látvány. Hitetlenkedve mosolygok magamban, ahogy az új MINI Paceman a felhajtón áll a házunk előtt. Furcsán hat ez az autó egy olyan család udvarán, ami mindig is racionális mérlegelések alapján hozott döntéseket, s emiatt talán számos váratlan élménytől is…..
Szeretnénk elhinni, hogy tévedünk, de reményeinkkel ellentétben a spórolás mindig lemondásokkal jár. A takarékoskodás árát persze nem feltétlenül pénzben fejezzük ki, sokkal inkább a szubjektív ismérvek kapcsán kell olyan megalkuvásokat kötnünk, melyek bizony a…..
Tágas és szemrevaló családi limuzin takarékos üzemeltethetőséggel, viszonylag megfizethető áron. Látszólag a franciák feltalálták a spanyolviaszt, hiszen ezen jellemzők hallatán a Citroën C-Elysée racionális gondolkodásmód mellett visszautasíthatatlan ajánlatnak számítana,…..
Végül elveszem a gázt. Harcból jövünk és a kellemesen bizsergető kimerültség most jó érzéssel tölt el. Már nem akarok küzdeni, csak hátradőlve hallgatom, ahogy a sűrű esőcseppek zongoráznak a szélvédőn, mielőtt az ablaktörlő lapátjai hanyag mozdulattal dobnák tova…..
A horizontról közeledik felém egy vörös démon. Laposra húzott, agresszív tekintetéből még csak találgatni tudom, hogy mivel lehet dolgom, de a szívem már most egyre hevesebben kalapál. Talán egy utcára csöppent tanulmány? Egy mennyei látomás? De nem, csupán az…..
Csak messziről merem nézni. A szívem hangosan dübörög, a tenyerem verítékezik. Tudom, ha odalépek hozzá, úgysem találok majd szavakat. Nap mint nap látom, mégis úgy érzem, hogy az átlagostól szinte semmiben sem különböző sziluettje ellenére ő a legszebb a világon.…..
"Pokoli tűz van!" - kiáltották már sokan számtalanszor, s én mindannyiszor töretlen lelkesedéssel siettem a katasztrófa helyszínére, ám hiába hittem a riasztásnak egyszer, kétszer, háromszor, vagy éppen négyszer, érkezésemkor legfeljebb csak pislákoló…..
Sok-sok év vegetálást követően a Volkswagen konszern szárnyai alatt dédelgetett Seat kezd újra magára találni. A nemrégiben bemutatott Toledo után most a friss Leon is megérkezett hazánkba, ami a remények szerint nagyot lendít a spanyol márka szekerén. Nem titok,…..
Hiába a történelem minden tanulsága, az előítéletek napjainkban is méregként itatják át az életünket. Márpedig a hamis sztereotípiák olyan valós értékek megismerésétől tántorítanak el minket, melyek igaz élményekkel örvendeztethetnének meg. Bizonyára mindannyian voltunk…..
Beszámolónk első epizódja azzal a tanulsággal végződött, hogy a SsangYong Korando ugyan az utastér minőségében nem veszi fel a harcot konkurenseivel, de praktikumában, helykínálatában egyenesen az élre tör, miközben megjelenésében is illeszkedik a kategória divatos…..