Regisztráció Blogot indítok
Adatok
m-s petra

0 bejegyzést írt és 14 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Végre, végre ebben az évben először sikerült Kittinek résztvennie az ovis fotózáson. Az előző két évben sajnos a fotózások idején Kitti beteg volt. Azért bántam igazán, mert az oviban mindig készítenek fényképet a csoportról is és ez neki kimaradt.Idén azonban már…..
Már aludtam egyet a tegnap történtekre, már nem tombol bennem annyi düh, mint tegnap és az idegeim is valamennyire kisimultak az éjszakai jótékony alvásnak köszönhetően. Értem én, hogy a mi, azaz gyermekeim (és mások gyermekei) érdekében történtek, történnek a dolgok, a mi…..
Kitti és Szonja blogja Türelem 2010.02.01 21:40:00
Ez az a dolog, amiből mostanában kevés van nekem. Amikor jóval túl a harmincon úgy döntöttünk párommal, hogy gyereket vállalunk, arra számítottam, hogy ennyi idősen sokkal több türelmem lesz a gyerek(ek)hez, mint huszonévesen. Igaz azt nem tudhatom, hogy fiatalabb énemnek…..
Valamelyik este Kitti elénekelte (kamera előtt!) azokat a dalokat, amiket mostanában tanult az oviban. (Kicsit már fáradt volt, ezért az előadásmódja kicsit hányaveti, de mi szülők nagyon élveztük:-) Az első dal az ovis csoportjának, a Sárga csibe csoportnak az…..
Egy éve voltunk ortopédusnál a Heim Pál kórházban. Annak idején számot adtam róla ebben naplóban is, hogy a vizsgáló orvos, majdhogy nem elküldött a búsba, hogy én ne akarjam betegnek látni a gyermekem, nincs neki semmi baja. Mondta ezt az én Xlábú, befelé dőlő bokájú Szonja…..
Kitti és Szonja blogja Feladtam 2009.09.30 21:25:09
Az úszást. Az előző bejegyzés(ek)ben kifejtettem, hogy ha törik, ha szakad Kitti úszni fog járni. Végül mégsem így történt. Már a tegnapi úszás óra előtt elbizonytalanodtam, egy kolléganőmet és egy három gyerekes barátnőmet kérdeztem, ők mit tennének. Mindketten azt…..
Igyekeztünk a 3 napos hosszú hétvégét kihasználni és minél többet együtt lenni a gyerekekkel, s lehetőleg a szabadban. Sikerült is tervünket megvalósítani részben Molnár-szigeten, részben Gödöllőn a kastélykertben, valamint Vácott a Duna parton.Szeretek a gyerekekkel a…..
Ez a napló a gyermekeimről szól. Elsősorban. Most mégis magamról fogok írni. Pontosabban az első munkás hét tapasztalatairól. Ki kell írnom magamból, mert sok minden bántja lelkemet.Majd 5 év után mentem vissza munkahelyemre. 5 év alatt kicserélődtek a munkatársak. Első nap még…..
Kitti az elmúlt nap részt vett élete első farsangján. Mikor hetekkel ezelőtt megtudtuk az óvodai farsang dátumát feltettem kislányomnak azt a nehéz kérdést, hogy mi szeretne lenni a télűző ünnepségen. Boszorkány, jött a válasz.Örültem neki, mert gondoltam, hogy egy boszorkány…..
...napok óta annyira feszült, ideges vagyok, hogy a gyerekekkel sem tudok normálisan foglalkozni. Pedig minden reggel úgy kelek fel, hogy ma nagyon türelmes leszek hozzájuk, nem veszekszem velük. Aztán az első konfliktus helyzet kihozza belőlem a boszit. Front van? Na de már napok óta???…..
Kitti és Szonja blogja Bölcsiben 2009.01.12 10:50:00
Múlt hét szerda óta próbálkozunk újból a bölcsivel. Mivel Szonja azért már ismerkedett valamennyit ezzel az intézménnyel, most kicsit felgyorsították a gondozónők az újbóli beszoktatást. Első nap kb. fél órára mentem be vele, majd kijöttem, sőt 10 perc múlva haza is…..