Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Herbert_West

0 bejegyzést írt és 343 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
       Joghallgatok hallgatoi jogviszonyat fuggesztette fel az ELTE, mivel emberi meltosagot serto szexista szovegek enekleseert voltak valahogy felelosek. Ez az ELTE maganugye, en is azt gondolom, hogy mindennek van hatara, talan pont ott van a hatara, ahol az ELTE gondolja.       …..
Herbert_West 2014.10.09 23:36:35
@jotunder:

Lófaszt.

Senkinek nincsen joga ahhoz, hogy ne sértsék meg. Felőlem aztán azt is énekelheti egy ELTEs diák, hogy "SS marschiert in Feindesland", vagy bármi megfelelő analógot a vörösöktől. Maximum megsértődöm. Na és?

Nem tudom a dolog hátterét, ha nem az egyetemen vagy egyetemi rendezvényen követte el, akkor még kevésbé van bármi morális alapja ennek a cirkusznak.
           Tellér Gyula, az újfideszes ideológia atyja egy közönséges náci bolond. Valójában az lenne a meglepő, ha nem lenne az. Az orosz tellérgyula, Aleksandr Dugin, a putyini ideológia atyja, az állami duma elnökének tanácsadója, a Krím-félsziget annektálásának…..
A képeket még tavaly nyáron küldte Dani a Csányi és a Király utca sarkáról, de ahogy néztem a múlt héten, a helyzet azóta sem változott semmit. Csoda is lett volna, ha változik, hiszen ez az ablak már 2008-ban is ugyanilyen csúnyán volt befalazva. Hogy miért? A fene se…..
Herbert_West 2014.03.11 22:14:44
@goldcity: Rendben, legyenek újra szépek ezek a házak.

Ki fogja fizetni?
Internetet lehet rekeszteni a világ legnagyobb dolgaival, melyek általában semmire sem jók, csak arra, hogy lefényképezzék őket és aztán az emberek küldözgessék egymásnak azt az idők végezetéig. Na most ez a Barbarian Group nevű NY-i cég új dizájnasztala nem ilyen. Ugyanis…..
Herbert_West 2014.02.17 01:05:16
@Tetves Dög:

Rendben, skálázzuk le. Akkor viszont nagyon hamar belefutnak abba a mérettartományba, ahol a középső magasított "búvóhely" elviszi az egész szerkezet jelentős részét. Onnantól meg helytakarékosabb és értelmesebb létrehozni egy külön sarkot valahol az épületben.

Szép koncepció (már akinek), de a lefele skálázni nehéz lesz, felfele meg hol van hely?
Idén is átadják a Média Építészeti Díját, ami tök jó, mert ismét szakmai zsűritag leszek, megint lehet poénkodni, meg kanapén kucorogni és úgy csinálni, mintha értenék az építészethez. Komoly fejjel fogni az állam, lehajtott tekintettel rosszallóan csóválni a fejem, meg…..
Örülünk, Vincent? Az ingatlan 2013.10.06 22:36:06
          Anyámék írták alá a szerződést, én nem is voltam jelen. Nem néztem meg az apró betűs részt, akkoriban nem érdekelt az ilyesmi. Egy ingatlanról volt szó, afféle társbérleti szerződésről.      Nem volt egy különösebben…..
Herbert_West 2013.10.08 14:53:13
@jotunder:

Mert ordítóak a metaforáid? Bár még mindig inkább ez, mint a nünükék.
Rengeteg mindenért lehet átkozni a rendszerváltástól 2010-ig létezett liberális pártot, az SZDSZ-t. Igen sok, khm, baklövés róható fel nekik, a taxisblokádtól az 1994-es koalíciókötésen át egészen a súlyos társadalmi problémákat elfedő, politikailag korrekt maszatolásig. Na…..
Tail risk. A pénzügyi terminológiában így nevezik a rendkívül kis valószínűséggel bekövetkező, ámde pusztító hatású eseményeket. A valószínűséget reprezentáló haranggörbe legszéle, egy pénzügyi atombomba, aminek a kockázatát nem lehet kezelni. Magyarország esetében a…..
Herbert_West 2013.08.02 17:45:47
@Doomhammer: Szép elmélet. Most mutass egy gyakorlati példát.
Cikkünk harmadik, befejező részében a krími háború végeredményében fontos szerepet játszó, ugyanakkor elfeledett északi front, valamint a távol-keleti front eseményeit tárgyaljuk. Mindemellett kitérünk a háború európai hatalmi helyzetet módosító utóhatásaira is. Északi…..
Herbert_West 2013.08.01 10:22:36
@NAR: Ez majdnem minden konfliktusra igaz:)
A haboruzo felek pezt es embert olnek a masik megolesebe, a semlegesek meg duskalnak a penzben a hadikereskedelembol.
Herbert_West 2013.08.02 13:23:34
@Kullancs1983:

Az USA deli allamaibol, leginkabb.
Herbert_West 2013.08.02 13:24:16
@Herbert_West: Sorry, brainfart. Onnan gyapot jott, nem gyapju. :self-facepalm:
Vannak olyan filmek, amelyeknek az egyszerűség az erénye. Nem emlegetik fel nekik, hogy a sztori borzasztó elcsépelt, hogy a karakterek unalmasak és hogy láthatóan mindennel arra játszik a mű: a néző sírdogáljon egyet. Van, hogy nem kell az eredetiséget, a váratlan fordulatokat, a…..
Herbert_West 2013.07.29 13:49:39
@S=klogW:

Az nem fer a fejembe, hogy ez neked miert ellentmondas, amikor egyertelmuen a "te tested, te jogod" elvbol jon le mind a ketto. Ha sokaig szeretnel leni, megadjuk a lehetoseget, ha tavozni szeretnel, arra is. Ez miert rossz?
Nincs ekezetem, a poszt olvasasa ezert nagyobb intellektualis kihivas lesz a szokasosnal. Sorry. Ezt a posztot amugy, minden evben megirom egyszer. Tegnap kihirdettek az az Europai Unio legfobb tudomanyos szerve, a European Research Council Starting Grant palyazatanak eredmenyet. Osszesen 287…..
„Azt kívántam, vegyék észre, ha jól csinálok valamit, de én ne vegyem észre, hogy észrevették” – fejtegeti a Folt című novella gyermekhangú elbeszélője, aki az edzésteljesítmény értékeléséről ábrándozik éppen. Másutt, a címadó írásban a szintén gyermek…..
Herbert_West 2013.07.15 22:07:06
@S=klogW: Lazán kidobtad a teljes 1850 utáni irodalmat, úgy egy az egyben. A többiből most lusta vagyok kihámozni, hogy melyik iró volt a te/ti ízléseteknek megfelelő szürke massza, de gyanítom, hogy Chaucer se volt az az ártatlan lélek (sőt).

Értem én, hogy neked csak a felkent-fennkölt szépséget bugyután szétkenő valami a művészet, de a valóság más tészta. Hogy egy könnyebben emészthető területre kanyarodjunk, Bergmann életműve egyértelműen művészet, hiába a belső feszültségek kiélése.

Egyáltalán, az elmúlt 150 évből ki neked a művész?
Herbert_West 2013.07.15 22:28:43
@S=klogW: Ó, igen, csupa békés, kiegyensúlyozott, tisztességes felsőközéposztálybeli polgár, ugye.
A konkrét ügyek mellett nyilvánvaló, hogy a nem-jobboldaliak egy része úgy gondolja, a Fidesznek nem olyan fontosak a demokratikus értékek, a fékek és ellensúlyok, a hibásan jogállamiságként leírt baloldali-liberális rend. Valójában nem a demokráciát, hanem a liberális…..
Herbert_West 2013.07.12 12:30:26
@sörtelen: Es az igazsag az, hogy igaza van. A Rechtsstaat es a demokracia mind fogalomban, mind megvalositasban oregebbek a poszt-2VH libdemeknel.

A problema nem ez. A problema az, hogy a fidesz rombolasat probalja igazolni a pre-2VH elvekkel.
Minél zártabb és hagyománytisztelőbb az arisztokratikus elit, annál kiemelkedőbb tulajdonságok kellenek azonban a felemelkedéshez... Nem mindegy, hogy az arisztokrácia felemel magához valakit a kiváló teljesítménye alapján, vagy az arisztokrácia süllyed és integrálódik az…..
Herbert_West 2013.07.11 16:48:06
@tollaszerge: Tipikus patriarchalis kisember-frusztracio. Kovetni nem tud, vezetni meg alkalmatlan. Ilyenekbol kerulnek ki minden rendszer kozepemberei, a csoportvezetoktol a blockleiterekig, es a taposott frusztraciojukat abban elik ki, hogy lefele taposnak tovabb.
Herbert_West 2013.07.12 09:42:20
@legeslegujabbkor: Francia nevelono csak azoknak kell, akik naluknal jobb utodokat akarnak.
Ismerünk csatákat, amelyek évszázadokra meghatározzák egy-egy ország sorsát. Ezek egyike volt az a japán klánok hatalmi harcait évszázadokra lezáró szekigaharai ütközet 1600 október 21-én. Az elkövető mentegetőzik, avagy előszó Remélem aki idetévedt, nem haragszik meg…..
Herbert_West 2013.07.10 19:33:10
@molnibalage: Várj.

Jól értettelek, hogy 1850 Japánjáról, vagy akár Kóreájáról állítod azt, hogy nem ismerték a tűzfegyvereket, és nem volt hajózási tudásuk? Ugye viccelsz? A kijelentésed 1500 körül sem igazán állja meg a helyét, 1850ben pedig akkora szakadás a realitással, hogy majdnem fekete lyuk.
1500 körül japán kalózok rabolgattak a Sárga tengeren, 1853ben pedig ezt építették: en.wikipedia.org/wiki/Japanese_warship_Shohei_Maru
Herbert_West 2013.07.11 09:46:20
@molnibalage: Jó, látom számodra a fejlettség egy bináris változó. Good day.
Herbert_West 2013.07.11 15:02:45
@teddybear01: 1860ban pont a britekkel osszevetni valakit haditengereszet ugyeben. OMFG.

Szardinia-Peimont, vagy portugalia, vagy valami hasonlo kozephatalom a jo meroszam.
A török függetlenségi háborúról szóló cikksorozat harmadik, befejező része. Az első rész itt, a második rész itt olvasható. 1921-ben már folyamatos tárgyalások folytak a sevres-i béke módosításáról, Ankara küldöttei és az elhúzódó háborút egyre kényelmetlenebbül…..
     Azt írja a Heti Válaszban egy Michnai nevű "újságíró", hogy a melegeknek nem kellene feszíteniük a húrt. Mert a homoszexualitást 5773 éve tiltják a keresztény-zsidó kultúrkörben.  A zsidó hagyomány szerint Isten 5773 éve teremtette a világot.…..
Herbert_West 2013.07.09 11:28:07
@gabcigirl: Spin doctoring 101.

kulonosen vicces/szanalmas/elszomorito, amikor a magyar blogszferan kerulnek elo olyan ervek mondjuk a kreacionizmus mellett, amelyeket mar az amcsi kreacionistak se nagyon mernek felhozni.
Herbert_West 2013.07.09 13:15:17
@gabcigirl: Udvozlom, Hovind ur.
         Jónak lenni nem mindig könnyű, de van úgy, hogy nem olyan nehéz, és akkor meg kell ragadni a lehetőséget. A Budapest Pride támogatása is afféle könnyű, nyári jóság, amely nem ment fel a több áldozatot kívánó jó cselekedetek alól, alig…..
Herbert_West 2013.07.07 15:36:28
@Mystes: Ellenben ennek a témának semmi köze a szaporodási rátához.

Ha valaminek van köze, akkor az a szülési szabadság és a nők munkahelyének biztonsága.
Az északi szakasz eddig is rendben volt - fotó: Urbanista  Újabb szakaszon bővül mától az M0-s, mégpedig az M6-os és az 51-es út között. Őszre még nagyobb dobás várható a fejlesztésben. Na persze az igazi nagyra - a kör bezárására, vagy akár egy Megyeri híd szintű…..
Herbert_West 2013.07.02 11:11:16
@felucca: "Hogy ez drágább? Minden bizonnyal. A legdrágább viszont az elcseszett úthálózat lesz, amit építünk. Az aranyárban van. "

Miert?
Herbert_West 2013.07.02 15:35:56
@felucca: Annyira nincs neki, hogy ketto is van. Az A100 belso gyuru, es az A10 kulso gyuru.

en.wikipedia.org/wiki/Bundesautobahn_100
en.wikipedia.org/wiki/Bundesautobahn_10
Néhány nap múlva lesz 160 éve, hogy megkezdődött a krími háborúként (1853-1856) ismert eseménysorozat, mely a 19. század egyik legfontosabb európai háborújaként bevonulva a történelembe átmenetileg megállította a hatalma csúcsán lévő Orosz Birodalom balkáni hatalmi törekvéseit és pontot tett az…..
Szentkorona Rádió, 2013. június 27...
Herbert_West 2013.07.01 10:29:11
@Dr. Gy. Dr. Fűegér:

Lenyegtelen. Az, hogy a mostani feherek osai miert kerultek oda, teljesen irrelevans kerdes olyan ugyekben, mint pl a feketek es a feherek egyuttelese ma.

+1 ghost reconnak
Herbert_West 2013.07.01 12:57:44
@jotunder: Mar bocs, de mit vartatok? Beposztoltok egy egyertelmuen provokativ, ferdito faszsagot (azzal az implicit sugalmazassal, hogy Nelson Mandela mindezek szoges ellentete volt) egy olyan temarol (Apartheid), ahol nem a szokasos narrativa szegeny elnyomottai es rohadt kizsakmanyoloi vannak jelen, hanem a nyakig sarosak verekednek a fejuk bubjaig sarosakkal.
Ez sem vicc. ByeAlex tette ki nemrég a Facebookra. ..
Herbert_West 2013.06.27 12:56:45
@Jenyei:

Ez ugye egy szatira. Egy vicc. Ugye? Ugye? Ez ugye nem komoly...

Ezeket az embereket 1890ben is kirogohtek (na jo, a helyi megfeleloiket).
5.g & CN & Rammjaeger83 A katonai hegemóniára alapozott intervencionista amerikai külpolitikát rendszerint a neokonzervatív érdekcsoportokhoz szokás kötni. Azonban egyre több higgadt szemlélőnek tűnik fel, hogy bizony a velük szembehelyezkedő számos - és nem kevésbé…..
Ha számít is a genetika, pszichológia, akkor is egy vágy, attól még, hogy van, nem jó önmagában. Az erény és a jellem arról szól, hogy valamiként kontrollálni tudjuk vágyainkat. Szilvay Gergely 2013. június 11...
Nem Tormay Cécile támogatta a numerus clausust, hanem az általa vezetett nőegylet. Tarlós István, 2013. június 15...
Herbert_West 2013.06.17 11:20:02
@jotunder:

"Nem kivanom vedeni az irono emleket". Szerintem se nevezzenek el rola utcat, csak gonodltam hogy adok egy kis korabeli kontextust a dolgokhoz. Tormay egy indikator figura, jol jellemzi a korabeli emberek jelentos reszet. Csupan ennyi.
Herbert_West 2013.06.17 15:30:18
@ámbátor:

Egyetertek. Inkabb a szokasos "oh, hat tudhattak volna elore, hogy ez lesz" attitud ellen akartam kikelni, amivel a multat kezelik egyesek. Lehet, nem a legmegfelelobb helyen.