Regisztráció Blogot indítok
Adatok
476

0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Végre. Már hetek óta vártunk erre a bejelentésre, de megérte. Végre a kormány tisztára mosta becsületünket, és igazolta a korábban igazolhatatlannak gondolt lépését. A döntés pedig mindannyiunk számára azonnal látható, pozitív hozadékok tömkelegét fogja kínálni.Tegnap…..
Egyszerűsödhet a munka világának szabályozása, így versenyképesekké válhatnak a vállalkozások. A munkaszerződés akár egy söralátéten is elférhet, és arra törekednek, hogy annyit is érjen. A kormány szerint túl bonyolult, munkáltató ellenes és kommunista a Munka …..
Sziasztok!   Nem tudom, kihez kellene fordulnom, de hátha ti tudtok mondani valami érdemlegeset. Ott kezdeném, hogy már közel egy éve dolgozok egy kisebb ingatlanos cégnél, diploma szerzés után ez volt az első állás amire visszahívtak interjúra, és mivel a pénz nagyon kellett,…..
Számos magyar híresség a kisnyugdíjasok táborát gazdagítja. A múlt és a közelmúlt sztárjai között akadnak olyanok, akiknek több évtizedes munkásságukat követően 30-50 ezer forintot hoz a pénzespostás. Sokuknak, ha csak ebből kellene megélni, akkor könnyen felkophatna az…..
2 éve folyamatosan keresek állást. Közgazdász vagyok +2,5 felső fokú OKJ-s képesítésem van. Ugymint: - regisztrált mérlegképes könyvelő - mint költségvetési belső ellenőr a regisztrációm folyamatban - jelenleg egy Munkügyi és TBJ továbbképzésen nyomulok (még két…..
Sorstársaim! Nem szeretek ilyen oldalakat olvasni, mert alapjában véve mindig bizakodó, optimista természetű vagyok és hiszem, hogy talán jobb lesz és itt nem csak magamra gondolok… De az elmúlt 2 hónapom álláskereséssel telt és elkeseredtem…4 ( mások által is ) igen…..
476 2010.05.14 10:27:47
@Bambano: én ezeket igyekszem kikerülni/ kikerültetni / és nem azonosulni , Az úgymond "ökörségeknek" gazdasági, anyagi vesztesége van amit egy cég nem tud sokáig lenyelni, hacsak nem pénzmosoda , de az meg ugye más kategória. A nyílt munkaerőpiac egy szakmai csődtömeg , de azért van még más is...
476 2010.05.14 10:39:30
@nemöszöd: Valóban a HR ma majdnem kizárólag jogot tanít , humán oktatást nem vagy alig és ami van az is feledhető . Namost tedd bele az embert de csak a jogszabályok közé . Megfullad . Hol a személyiség ? Hol a psziche? Mit tudhat egy tapasztalt 24 éves HR es az emberi személyiségről? Mindenki döntse el maga .
Ez sem lesz rövid olvasmány, de mindenkinek forrón ajánlom, ugyanis még a Homár is ritkán kap ilyen erős, mondhatni letaglózó levelet. A Magyarországon befogadott, állítólag rasszista görögöktől eljutunk a Homéroszt tanító szkíta mágusig, közben olvasónkat egyszerűen…..