Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Paci-ens

0 bejegyzést írt és 689 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Nem is esett, hanem zuhogott, mintha dézsából öntenék, amit ott és akkor lehet megtapasztalni, amikor a szauna után-  egy zsinórral megrántásával - dézsányi jéghideg víz ömlik a nyakunkba. A minapi helyzet ettől csúfabb volt, mert közben a szél is fújt és ha már a dézsa hasonlatnál maradok, akkor a…..
-Jó reggelt, jó reggelt ! -Hát fel tetszett ébredni? -Nem azért mondom, de amíg te alszol, én keményen dolgozok. Felügyelem a gazda dolgait, hiszen az összes életfunkcióját irányítom. Ha én szólok neki, akkor eszik, iszik, alszik, vadászik, stb.- mondhatni, teszem azt, ami egy bal féltekétől…..
Visszakanyarodok egy kicsit a hétfőhöz, amikor én, "csak"a rókát lőttem. A vadászbarát szerencsésebb volt és egy süldőcskét sikerült elejtenie, mégpedig fejlövéssel. Tehát a mája ép és szép maradt - vétek lett volna nem megenni. Vittük a májat a szálláshelyünkre, ami nem egy ötcsillagos hotel ugyan,…..
Lehet, hogy a zenekar éppen most, amikor ezeket a sorokat írom - este tízkor -  húzza a "nézését, meg a járást, csípőjének a ringását, stb " nevezetű örökbecsűt, amire a helybéli csárda lovasbálján ropják a táncot, még azok is, akik hét közben fizikoterápián kúráltatták a fájós ízületeiket.  A sokac…..
Istenem, milyen boldogan emelgettem a két libát, súlyukat saccolva, bár az egyiket egy kicsit soknak tartottam. Ahogy utólag belegondolok, esett is, mint egy kődarab. Pláne a "kisebbik" volt gyanús, hogy mitől húzza jobban a kezem, mint a nagyobbik. Azután a pucolásnál kiderült a turpisság. Kaptam…..
Az írásaimmal futok az események után, miután azok gyorsabban peregnek, mint ahogy azokat papírra tudnám vetni.. Ez így persze már nem igaz, mert a papírra írás - nagy bánatomra - kiment a divatból. Verem már a klaviatúrát én is, de hogy valami kis lázadás legyen a dologban, csak…..
Csak egy lefekvés előtti kis meditálás kerül most ide, ami egyébként utalás az előző bejegyzésre - emlékeztetőül -  amiben a hatodik érzékemmel kérkedek, hogy ha - és amennyiben nekem van hatodikom,( ha van) akkor mennyi lehet egy disznónak? Szinte hallani vélem a baráti…..
Majdnem minden hétre jut egy vadütközés, a vadászterületünk határát jelentő 56-os úton.  Az országút "túloldalán" a Duna Dráva nemzeti Park területe - az ártér - simul a Duna és az országút közé, ahol gyakorlatilag nincs vadászat.  Bérvadászat formájában lehet ugyan…..
Vörös riogatás az interneten, javaslatok hűs helyre húzódásra, strandokra, tengerpartokra - kinek-kinek pénztárcája, lehetősége  szerint.A strandok dugig, a Balaton  szintén, ami ebben a gazdag országban érthető is. A "maradék" csóró meg dolgozik, mert hőségben is kell…..
A majom emberré válását Tamási áron  - nem pontosan idézve - ekképpen rakta humorba. A fán csüngő majom egyszer erősen elgondolkodott és ettől elfelejtett kapaszkodni, így hát leesett. A tanulság, kapaszkodni és gondolkodni egyszerre nem lehet. Innentől már én…..
Paci-ens 2015.05.29 08:48:00
-Te, rókakomám!  De jó, hogy találkoztunk!  Kérdeznék én tőled valamit, ha megengeded. Öregebb is vagy, rühesebb is - szóval nagy tapasztalattal rendelkezhetsz. Szerinted komolyan gondolta az ordas farkas, hogy ha tyúkot lopunk, halállal bűnhődünk?  És ha kiderül, hogy nem is…..
Tavaszt hazudtoló didergős hideg reggel volt -  nem is reggel, még csak hajnal - amikor az első botot bedobtam, gyönyörű, gusztusos, csokorba tűzött gilisztával a horgon.  Az északi szél, ezüstös fodrokat sodort a tó vizén, úszózni nem lehetett, csak fenekezni. Már előző nap…..
Nem is tudom, miért volt a les sarkába támasztva a puskám,  mert használni nem akartam, illetve mégis, ha netán aranysakál tűnne fel, illetve puska nélkül olyan a vadász, mint a "szép emlékű" Torgyán doktor szerint, a vőlegény, "micsoda" nélkül. Erre jó esélyem volt - mármint…..
Az előző szösszenetemből remélem kiderült, hogy sem aktívan, sem TV-ben nézve, nem vagyok valami focipárti. Egy Barcelona-Reál meccset szívesen megnézek, de kérem szépen, ott egy másik dimenzióban ténykednek a résztvevők. Nekem az a labdarúgás. Amit a hazai pályákon művelnek…..
Na kérem!  Beköszöntött a böjt - a fácánvadászatok  terén is. A tegnapi napon még "kergettük" az alföldi fácánokat, de a szezon végére, jól kitanulták a vadászat csínját-bínját. Vagy már olyankor is menekültek, amikor - messze a búvóhelyüktől  - kiszálltunk az…..
Már a leshez vezető út sem volt minden izgalomtól mentes.  Az afrikaiak,"wait one minute"-nak nevezik az arasznyi szúrós tövises bokrot, mert ha beleakadsz, egyhamar nem szabadulsz. Erről, a rólam leszaggatott nadrágok tudnának mesélni.  De csak "lónyúlvány" volt az afrikai bokrok…..
Dermesztő hideget hozott a Dráváról fújó szél, amitől - a lakószobányi méretű stabil les is - mozgott alattam. De lehet, hogy csak a reszketésem vette át.  A metsző széltől, még a pipámat sem tudtam meggyújtani, ami nem sok jót ígért az elkövetkező két órára, amikorra -…..
Paci-ens 2015.01.09 10:36:39
Tesó!
A toportyán,már a 18-19.század felé is óvatos volt, amikor elkezdődött a mezőgazdaság fejlesztése,az árterek lecsapolása,az élőhelyeinek megkurtitása.
Aztán ez a 20.században végleg eldöntötte a sorsát,és kivándorolt a Balkánra.
De úgy látszik tisztában lehet a politikai helyzetekkel,mert amikor a privatizáció,és Torgyán szétverte a szövetkezetek maradékait is,családi gazdaságokká,ami nem igazán sikerült,mivel az átkosban,csak a jó pártkáderek(lakatosok,pékek,kohászok) értettek az agráriumhoz,az értő ügyes gazdák gyermekei már nem tudták átvenni apjuktól a ismereteket mert kulák listára kerültek.Utódaik már más megélhetési lehetőségen törték a fejüket.Így gondolkodott a nádi farkas is.Unom már ezt a száműzetést,Szerbiába,Horvátországba,Szlovéniába. Azon agyalt,hogy,talán meg lehetne próbálni visszaszerezni a territóriumot,Mert a magyar fácánnál,nyúlnál,vadkacsánál,gyenge őzborjú,és bárány húsánál,nincs is jobb.
Rögvest el is kezdte el is kezdte.Éveken keresztül sikerült rejteni,ittlétét,de egyre több jel bizonyította.Felvette a kapcsolatot Orosz barátaival,a szerbeken keresztül,és megkártyázták a tutit.
(És győzött a felcsúti Maradóna kétharmaddal.Szétosztatta a földeket hűbéresei között,mert számit a hálájukra,a földek után járó EU-s földalapú támogatásból,amihez nem is kell művelni azokat,elég ha tulajdonosa.)
Hát újra itt vagyok,sóhajtott fel az aranysakál.Az inyemen szétáradnak a régi magyar ízek.
De mit szimatolok? Ennek a birkaszagnak nem tudok ellenállni,de csak vigyázva.
Közelitsük csak meg takarásból.Jövök husikám,jövök.
Hoppá!Szent farkasürülék,mi ez a fény,csak nem egy vadász lámpája?
Na húzzunk innen a fenébe,mert ebből semmi jó nem sülhet ki.Inkább abból a két napos malacból fogom az éhemet elverni.Az a lesipuskás pedig dermedjen meg ahol van ettől a Dráváról fújó szellőben.
Ajánlom magamat.