Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Lindike1

0 bejegyzést írt és 321 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Salakblog - Minden, ami tenisz PRS 2009.05.21 14:18:00
A fiúk-lányok lassan kezdik ellepni a Roland Garros pályáit. Hogy mennyire szeretik Párizst a teniszezők, azt többféle módon is ki tudják fejezni, emlékezzünk csak Jelena tavalyi kötésére a karján, de Roger és Gael idei edzőpólói is annyira jók, hogy na. ..
Lindike1 2009.05.21 14:47:09
Végső soron fura ezt leírni egy olyan meccs után, amelyik jó példa lenne akár arra is, hogy nem az. Hiszen Nole csak eljutott három meccslabdáig, sőt megengedem, jobban is játszott, mint Rafa, mi több, talán még erővel is jobban bírta a végét. Ezt pedig talán soha nem gondoltam…..
Most, hogy JMDP megtette a második lépést és a papírformának megfelelően megverte Murray-t, azért nem olyan egyszerű jósolni. Az első és azt hiszem legfontosabb lépés ugye Rafa legyőzése volt Miamiban, az volt az első igazi skalp.  Az első olyan győzelem, amikor egy nála…..
Szeretném azért szépen csendben halkan megjegyezni, hogy Roger, leszámítva a monte carlói nászutat, minden tornán eljutott legalább az elődöntőig. Ami kétségtelen visszalépés a korábbiakhoz képest, de azért mégiscsak valami. Pláne ha figyelembe vesszük, hogy Madridban például…..
Azért csak van valami jó is abban, hogy a franciák alá tartozunk:) Pénteken 13 órától Szávay Ági-Amélie Mauresmo negyeddöntő élőben az Eurosporton!..
Lindike1 2009.05.15 12:33:35
Először a tenisz történetében Mr. Vavrinec - Mr. Decker. Finoman szólva is egyértelmű esélyekkel. Leánykori nevükön ugyanis már összefutottak párszor, nehéz lenne azt mondani, hogy váltakozó sikerrel. Illetve lehet éppen, csak a hangsúly van másutt. Ritkán váltakozó…..
Lindike1 2009.05.15 12:31:39
@sylar_88: Úgy legyen! :)
Köszönet Hunchbacknek az infóért, aki nagyon résen volt. A hír mindenesetre az, hogy Gasquet megbukott Miamiban a doppingellenőrzésen. Kokainnal. Most ha viccelődni szeretnék, a kánkános csajokkal jönnék elő, de inkább nem szeretnék viccelődni.  ..
Lindike1 2009.05.10 09:08:34
@.:Zoltán:.: Nekem is egyből Boonen jutott eszembe, mikor olvastam a hírt. :/
Lindike1 2009.05.10 11:18:57
@.:Zoltán:.: Állítólag most megígérte, hogy soha többet... csak hát, ahogy Jenő is mondta, ez nem ilyen egyszerűen működik...
Lindike1 2009.05.10 11:19:50
@fuzzy_dunlop: persze, csak egy élsportolótól azt várná az ember, hogy ő legyen a jó példakép a fiatalok előtt!
Dinara 11 tornadöntőt játszott az elmúlt egy évben, ami rettenetesen sok. És bár kétségtelen, hogy két Grand Slam és egy olimpiai döntőt elbukott, de a mai volt az ötödik tornagyőzelme Berlin, Los Angeles, Montreal és Tokió után. A neheze azonban most jön, hiszen a jövő…..
Őszintén szólva sikerült eljutnunk oda, hogy ne tudjam leírni ezt a szót röhögés nélkül, sőt mi több hallani is vélem Bunyós Pityut, Fásy Ádámot és még mit tudom én kit.A fejemben ez a szó már csak nyolc esssssssssel létezik. (Linkelni nem merem, mindenki keressen rá a…..
Mondjuk, sosem volt egy egyszerű eset, de ha azt meg tudná nekem valaki magyarázni, hogy azok után, hogy valaki tulajdonképpen simán veri Serenát, hogyan lehet kikapni 6/3 6/0-ra egy Kanepitől, azt megköszönném. Ps.: Tudom, hogy az észt is húszban van és kiemelt.  ..
Nehéz úgy teniszezni, hogy valaki tudja, hogy az év végén befejezi. Én azt mondtam neki, hogy vagy vonuljon vissza most, vagy pedig folytassa, de ez így nem jó. Őszintén szólva szerintem már tavaly év végén abba kellett volna hagynia, de hát Marat picikét kiszámíthatatlan.Dinara…..
Intelligens ember rövidít, mondta a biológia tanárom annak idején, de mivel nem vagyok benne teljesen biztos, hogy minden biológia tanár ezt mondta, megmagyarázom. V.ö. vagyis vesd össze. Mondjuk a tegnapi római eredményeket (különös tekintettel Serenáéra) a tegnapi…..
Lindike1 2009.05.06 17:34:01
@vikiszeged: Pedig szerintem is csak viccelt.
A 15. kiemelt Anabel Medina Garrigues meglepetésre kikapott Anna Chakvetadzétól. És tulajdonképpen még vitatkozni sem lehet vele. Csak olyan furcsa. Persze mihez képest. Vaidisovához képest, aki még a kvaliból sem jutott fel, nem is annyira.    ..
Lindike1 2009.05.05 19:06:09
@noriega77: Nem, csak esett az eső Rómában.
Lindike1 2009.05.05 20:17:07
@sylar_88: nem is arra volt ez a válasz, hanem a 2. kérdésre....:)
Lindike1 2009.05.06 10:30:19
@sylar_88: Oks. :)
Czink Melinda idei 19. győzelmét aratta tegnap Estorilban. A világranglistán egyébként már 62. (ez eddigi legjobbja), de ha csak az idei eredményeket nézzük, akkor 37. Melinda Czink - (Q) Eva Fernandez-Brugues (ESP) 75 75..
Salakblog - Minden, ami tenisz Off 2009.05.05 12:41:00
Sokszor írtuk már, hogy ez nem egy énblog, de akadnak néha dolgok. Gondolkodtatok már azon, hogy kinek vagy minek köszönhetitek azt, hogy elkezdtetek teniszezni? Hogy megszerettétek vagy megismertétek a teniszt? Gyerekkorom egyik legmeghatározóbb emléke, ahogy állok a balatonfüredi…..
Lindike1 2009.05.05 15:48:59
@csokicsaj77: Engem pedig már nem is tudom, ki ültetett le a tv elé. :) Az biztos, hogy (mint más sportágaknál is) nagy szerepük volt a kommentátoroknak abban, hogy megszerettem a teniszt. Szóval, köszi Petra, Mariann, Gábor! ;)
Lindike1 2009.05.05 20:25:57
@marti*: Neked is boldog szülinapot! :)
A helyzet az, hogy Woznackitól salakon ki lehet kapni. Kettőben is. Mondjuk az öt megnyert játék nem valami sok, de ez tök mindegy. A gond az az, hogy Ági pillanatnyilag csak 30. a világranglistán, tehát egy ilyen tornán, ahol majdnem mindenki elindul, ez kevés a kiemeléshez. És így…..
Lindike1 2009.05.05 09:24:55
@Emica: Hm.. sokat filóztam azon, megszólaljak-e..Ágit nem csak akkor szeretjük, ha nyer, de ha valaki nem jól játszik, azt be kell ismerni. Ha magyar az illető, ha nem. Azt pedig, egy sportkommentátortól se várd el, hogy ha valaki (általánosságban értem, nem láttam statisztikát Ági mérkőzéséről!) pl.: rosszul adogat, akkor az adott játékos honfitársa arról áradozzon, milyen jók a szervái, vagy ha még csak véletlenül sem találja el a pályát, azt dicsérje, mennyire pontos labdákat üt, stb.
És az sem igaz, hogy nem lehet Hajrá Ági-kat látni a blogon, olvasgasd csak vissza a korábbi hozzászólásokat!
Lindike1 2009.05.05 16:03:18
@.:Zoltán:.: jaj, ez a celeb szó :P :D
"Dinara megdolgozott a világelsőségért, ez nem csak úgy az ölébe hullott. Megérdemli, mert jól játszott és jó eredményeket ért el... Ez óriási teljesítmény. Szívből gratulálok, Grand Slam győzelemmel vagy anélkül, ez hatalmas dolog."Jelena Jankovic…..
Lindike1 2009.05.05 14:22:13
@LGfan: Valszeg azt gondolja, hogy ő annyival jobb a többieknél, hogy nem kell elindulnia bizonyos tornákon...
Lindike1 2009.05.05 14:28:20
@.:Zoltán:.: Én meg nagyon nem. :) Persze, egy jó adag önbizalom kell a sporthoz, de ez már nem az....
(Ennyire tudom betartani, amit az előbb mondtam :P a blog egy másik részében.)
Lindike1 2009.05.05 15:50:48
@szabi0713n: De mi van, ha Nadal tényleg azt érzi, amit mond? Neki Roger egy hatalmas példakép lehet, idő kell ahhoz, hogy megszokja, felnőtt (túllépett?) a nagy példaképen... Szerintem ő ezt őszintén mondta, Rafa sem az az ember, aki nagyon megjátszaná magát...
Salakblog - Minden, ami tenisz Kuzi 2009.05.04 13:44:00
A fonalat valamikor 2006. vége felé veszítette el, akkor még tornát tudott nyerni Pekingben, de azt szerintem senki nem sejtette, hogy 2009. májusában üti be legközelebb a meccspontot egy tornadöntőben. 15. kísérletére. Jó mondjuk egyet közülük megnyert még 2007-ben New Havenben,…..
Lindike1 2009.05.04 18:51:07
@noriega77: Nálam a feltörekvő fiatalok közül most Wozniacki a favorit.
Svetlana pedig tényleg szimpatikus játékos. ;)
Salakblog - Minden, ami tenisz Mail 2009.05.04 12:22:00
Kaptam egy levelet a Roland Garrosszal kapcsolatban, konkrétan, hogy ki mikor közvetít, nem különösebben érdekes. Van azonban benne egy mondat amit megosztanék veletek:Swiss national TV channel (SRG/SSR) in Switzerland, from the quarter-finals if Federer is qualified.Merthogy az utolsó…..
Lindike1 2009.05.04 12:49:01
@ettumifilii: Hát addig szerintem is eljut!
Lindike1 2009.05.04 13:01:33
@noriega77: Látod, ez egy érdekes kérdés!
Stan ennyire nem érdekli a svájciakat? Ezt azért nem gondoltam volna!
Lindike1 2009.05.04 18:48:40
@noriega77: Van? Én ebben most sajna nem lennék olyan biztos...
Monaco-t pedig én is sajnáltam, megérdemelte volna a győzelmet.
Így jár, aki ilyen sok tornát nyer. Statisztikailag nagyobb a valószínűsége, hogy belefut néhány bizarr díjátadóba. Egyszer egy 13 GS-győztes zokog a vállán, máskor meg Nole röhögteti a közönséget azzal, hogy kifigurázza őt. Amúgy meg ilyen egy igazi olaszos díjátadó,…..
Lindike1 2009.05.04 12:42:13
@LGfan: Hogy én mikről maradok le! :P :D
Lindike1 2009.05.04 12:50:02
@LGfan: Micsoda kép...
Lindike1 2009.05.04 13:02:14
@LGfan: Hehe :D
A vitának vége. Megtalátuk. Íme.  ..
Lindike1 2009.05.04 08:32:20
Lindike1 2009.05.04 12:34:58
@LGfan: Miből gondolod, hogy egy ilyen szerkezettel nem bánna el Rafa?! :P
Rövid leszek. (Rövid leszek.)Rafa tegnap Murray (Gonza) ellen zsinórban a 26. (28. salakos) meccsét nyerte Monte Carlóban (Rómában), és zsinórban ötödször (pályafutása során negyedszer) nyerhet, ami ugye még soha senkinek nem sikerült.Kikapni mindössze egyszer kapott ki itt,…..
Lindike1 2009.05.03 18:27:36
Lindike1 2009.05.03 18:34:02
@Sztrego: És a többi borításon is folyamatosan fejlődik. ;)
Lindike1 2009.05.03 18:54:31
@tamás567: Pedig egy ideig a 2. szett is nagyon TB-esnek nézett ki.
29. Még 13 meccset kellene nyernie június 7-ig, és akkor söpörne salakon. Azért az félemetes lenne.Az meg még félelemtesebb, hogy simán megcsinálhatja.  ..
Lindike1 2009.05.03 08:26:36
Lindike1 2009.05.03 11:28:36
@ettumifilii: Jah, én s pont most néztem, hogy nem adják élőben...
Roger, ezt jól elszúrtad. Valakit már csak meg kéne verni abból a trióból. Főleg, ha Roland Garrost akarsz nyerni. Mint azt mondottad a meccs után.  ..
Rafa-Gonza H2HRafa vezeti 5-3-ra az egymás elleni mérleget, viszont Gonza az egyik abból a 12 játékosból, akik Rafát megverték salakon pályafutása során. Igaz, az jó régen volt, még a 2003-as stuttgarti tornán, Rafa akkor még csak 17 éves volt. Azóta kétszer is verte őt a…..