Regisztráció Blogot indítok
Adatok
hundertwasser

0 bejegyzést írt és 13 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Az E-Kereskedelmi törvény pontosan meghatározza a szerzői jogot sértő  tartalmakért való felelősséget, és az eltávolítási kötelezettséget.  Az alábbi ügyben a jogsértő felhasználó nem éppen a törvény szerint jár el.Kedves Zugügyvéd! A téma banális:…..
Lázár komoly fejtörést okozhat a Fidesznek, hiszen a párt az elmúlt években nagyon tudatosan próbálta meg ezt a fajta, méltán közutálatnak örvendő viselkedést a baloldalhoz kötni. (Fotó: Egyenlítő blog) Úgy tűnik, Lázár János luxusautó-bérlésének ügyét egy hamar…..
„506/1903. Tekintetes kultúrmérnöki hivatal Pécsett. Tegnapi postával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos átiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagyberki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a…..
Hol volt még egyenlő a szabolcsi cigány, a külvárosi melós és a rózsadombi úrifiú? A katonaságban! Jól szervezett hadseregre elsősorban nem azért van szükség, hogy a katonák használják is fegyvereiket. (Fotó: honvedelem.hu) Hende Csaba honvédelmi miniszter szerint felelőtlen…..
Óriási volt a megdöbbenés Lisszabonban 1961. november 10-én, amikor egy menetrend szerinti utasszállító repülőgép néhány méterrel a házak felett lavírozva menekült az őt üldöző vadászgépek elől. Ennek a furcsa eseménynek a hátteréről olvashattok az alábbiakban.  …..
hundertwasser 2010.09.15 18:38:36
@tucano: teljesen off - de Angolába még az apartheides Dél-Afrika is küldött katonákat, asszem az MPLA oldalán lőttek. A főnököm dél-afrikai, ő is harcolt Angolában és Namíbiában, 18 évesen. Mondja is nekünk európaiknak, hogy ő legalább fegyverrel harcolt a kommerek ellen. Mondjuk vannak néha rémálmai egy-két patrol miatt. Durvákat mesélt.
 A fénykép illusztrációAz Amnesty International felszólította a bosnyák hatóságokat, hogy intézkedjenek a polgárháború alatt megerőszakolt nők ügyeinek hatékonyabb kivizsgálása érdekében.A szexuális erőszak áldozatai elégedetlenek a lassú és körülményes eljárások…..
hundertwasser 2010.09.08 17:05:08
@ddi: az útán, gondolom félreütés, ahogy a kommented is. Generál zsidó bosszú meg nagyon vicces felvetés.
Kegyeletsértő-e, ha egy elhunyt pornószínész képei fennmaradnak a neten? Az alábbi eset ezzel a nem mindennapi jogi problémával foglalkozik.Tisztelt Zugügyvéd! Egy újabb érdekes eset házunk tájáról…„Finoman” fenyegető levelet kapott szerkesztőségünk egy…..
hundertwasser 2010.08.04 14:46:15
@Démonmac1: ha eddig nem volt kegyeletsértő, akkor te már az vagy. Amúgy, ha tiszta minden, akkor nincs legal risk.
Tegnap az autópályán száguldva ért utol az iOS4 frissítés, arra ugyan még megvolt mindennapi GPRS-em, hogy ezt lássam, a posztot kiélesíteni csak a tatabányai 3G-mannnánál tudtam, hogy aztán a leszakadó viharban már az életemért imádkozzam. Mire hazaértem, az első, szerverek…..
hundertwasser 2010.06.22 14:00:20
@szucsadam: jaja, megvolt minden, legalabbis remelem.
From: Hegedűs DezsőDate: 2010/04/27Subject: Zárójelentés (szkennelt)To: trauma@ujlipotkorhaz.hu Tisztelt Baleseti Osztály! A mai napon hagytam el - saját felelősségemre - Osztályukat, ahová 2010. április 21-én kerültem be zúzódásos, horzsolásos sérülésekkel,…..
Csurtus (aka tiboru) rajongása a kiemelkedő hadtörténelmi személyiségek iránt (amit Csuri nem mindig oszt, de ez legyen az ő baja) nem ismer határokat. Ily módon semmi meglepő nincs abban, hogy mai posztunk az albánok nemzeti hőse (és a magyarok nagy barátja), Szkander bég halála…..
  Ilyen ország pedig... sóhajtunk fel a szívünknek kedves fordulattal, és próbáljuk megérteni, hogy a hős magyar anya dúlt lelkében mi zajlik már napok óta. Az ÁVH-s, munkásőr, BM-es, esetleg szigorúan fedett III/II-es lét a közízlés szerint férfiúi habitust követel.…..