Regisztráció Blogot indítok
Adatok
mcbrian

21 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Több éve teszteljük a balatoni és a Balaton környéki vendéglátóhelyeket, és szerencsére egyre hosszabb a szuper helyeket bemutató toplistánk. Egyre könnyebb jó helyeket találni, akár a kalóriavadászat, akár csúcsgasztronómiai élmény a cél. A szubjektív lista természetesen…..
Még év elején írtunk a Devs Play sorozatról, amiben fejlesztők játszanak régi játékaikkal (vagy néznik, ahogy mások játszanak vele), és kommentálják az egészet. A sorozatzáró már több mint egy hónapja felkerült a Youtube-ra, szóval nem friss videó, de csak most volt időm…..
A címmel mindent elárultam, illetve szinte mindent, mert még egy furulya és egy spéci szoftver is van a produkcióban. A szoftver neve Audio Pad, és lehetővé teszi, hogy a júzer egy SNES-kontroller gombjait megfeleltesse zenei hangoknak. Dó a fel, mi a le, ré a balra, fá a jobbra, szó a…..
Úgy tűnik, eldől a vita, hogy a videojáték művészetnek tekinthető-e. Pár éve még olyan nevek ostorozták a videojátékokat, mint a neves filmkritikus Roger Ebert, de később Ebert is kisebb arcvesztéssel jött ki szerencsétlen nyilatkozataiból (kijelentette, hogy a videojáték soha…..
mcbrian 2012.12.04 10:26:03
@Brushy: Az EVE Online-t beválogatták, és ahogy egy közösségi játékhoz méltó, a játokosokat kérik, hogy segítsenek az installáció megalkotásában:
community.eveonline.com/devblog.asp?a=blog&nbid=74037

Remélem, felteszik valahova a végleges változatot.

De a listád többi tagja is a szívemből szól.

Egyébként ha vizuális művésztről beszélünk, akkor Psychonauts. Nem is tudom, nyűgözött le ennél jobban más játék. Volt, amivel többet játszottam, volt amelyik szebb volt, de az állam mindig leesett, ha elővettem.
IDDQD Visszatérhet az Elite 2012.11.07 08:55:26
Amikor annak idején elindult a retrorovat, az Elite az elsők között szerepelt benne, és nem véletlenül: sokunkban mély nyomokat hagyott a 8-bites űrszimulátor. Az egyik alkotó, David Braben az általa alapított Frontier Developmentsszel 1993-ban fejezte be a játék folytatását, ami ma…..
mcbrian 2012.11.07 12:00:28
@Sidaries: Én úgy emlékszem, az eredeti Eliteben nem volt bolygóra leszállás, csak a harmadikban, Frontierben lehetett.
mcbrian 2012.11.07 12:54:35
@Sunsetjoy: Igazad lehet, akkor viszont lehet, hogy nem is játszottam a harmadikkal? De ezek szerint nem vesztettem sokat.

És akkor már: igen, automata nélkül is simán lehetett űrállomásra dokkolni(jó-jó kis gyakorlással), de sikerült valakinek ugyanez bolygóra? Egyszer-kétszer próbálkoztam, de teljesen reménytelennek tűnt.
Varánusz Hofiország összefogása 2012.08.07 05:42:02
Lassan olyan érzésem van, mintha a szép emlékű Hofi Géza által megálmodott falugyűlés lenne az egész ország. Tudod - ha nem, katt ide - benne vagyunk a slamasztikában, oszt akinek tipptye van az hordja szorgos halomba! - mondják a pártok, mikor a kormányváltásról esik szó. De az…..
Önök kérték: az volt a szándékom, hogy megvárom, amíg kiderülnek az előzetes regisztráció (=feliratkozás) pontos szabályai, de a hozzászólók nem is annyira finom nyomására (lásd írástudók felelőssége és társai) úgy döntöttem, már ezen a ponton is elmondom, amit…..
Vörös Bársony Szerep 2011.03.18 13:43:00
Eladó vagyok egy kis fehérnemű boltban, egy vevő sincs már bent, és éppen zárnék, amikor belibbensz. Kicsit morcos is vagyok, hogy nem mehetek a dolgomra, de hát a vevő mindenekelőtt! Azért biztos, ami biztos, elfordítom a kulcsot a zárban, és kiakasztom a "Zárva"…..
Együtt megyünk egy kedves ismerősöd házibulijába, ott ünnepeljük az új évet. Te a legszexibb ruhádat veszed fel, mélyen dekoltált blúz, combig sliccelt szoknya, vagy talán egy mini? Vörös körmök és vörösre rúzsozott száj, rögtön az jut róluk eszembe, milyen jól mutatna…..
Együtt megyünk egy kedves ismerősöd házibulijába, ott ünnepeljük az új évet. Te a legszexibb ruhádat veszed fel, mélyen dekoltált blúz, combig sliccelt szoknya, vagy talán egy mini? Vörös körmök és vörösre rúzsozott száj, rögtön az jut róluk eszembe, milyen jól mutatna…..
Vörös Bársony Társasjáték 2010.12.07 16:02:00
Ahogy a lakásodra igyekszem, át kell vágnom a panelház előtti kis téren. Itt a hétvége, gyönyörű idő van, rengetegen vannak kint, gyereket vagy kutyát sétáltatnak, vagy csak ülnek a padon, és napoznak. Ahogy felnézek a házra, majd a park túloldalán lévő másikra, szinte…..
Vörös Bársony Céges hétvége 2010.08.12 19:36:00
Ahhoz képest, hogy milyen kevés történt, még mindig nem tudok szabadulni a hétvége emlékétől. Olyan céges hétvégének indult, mint a többi, leutazunk valami szállodába, ünnepélyes vacsora borkóstolóval, ami persze a hőség miatt mindenkinek a fejébe száll, majd a…..
Vörös Bársony Kiszolgálás 2010.07.28 21:57:00
Nem tehetsz róla, akár mit is csinálsz, mindig őrülten kívánatos vagy. Most éppen csak a hatalmas fotelben terpeszkedsz kényelmesen, nézed valamelyik krimisorozat sokadik ismétlését. Látom, hogy téged sem köt le, de a napi munka után ennyire maradt erőd. A nagy meleg miatt…..
Vörös Bársony jégkrém 2010.06.28 13:33:00
...Az első menet után ismét megpróbálsz életet lehelni a farkamba, és nem is sikertelenül, egyre jobban nő szerszámom a szádban. Rendületlenül szopsz, amikor elfáradsz, akkor kicsit kézzel is vered, hogy minél előbb visszanyerje erejét. Aztán eszedbe jut valami, kiszaladsz a…..
Vörös Bársony Királylány 2010.06.17 16:02:00
Nem tudom eldönteni, szeresselek vagy gyűlöljelek. Itt sétálgatsz huszonhárom éveddel az irodában, nagyképűen, affektálva, kényeskedve, bárki mást durván elküldenék ha így beszélne hozzám. De ahogy vidáman csacsogsz, nevetgélsz, könnyű kis nyári ruhádban végiglibegsz a…..
Vörös Bársony Sorozat 2010.05.28 09:19:00
 Egy olyan fantázia jár tegnap óta az eszemben, amit nem hiszem, hogy kiélhettél, de szerintem tetszene.Egyedül vagy egy hotelszobában, csak a fekete body van rajtad, szemed bekötve egy fekete kendővel. A szőnyegen térdelsz, így vársz rám, ahogy egy készséges alkalmazotthoz…..
Vörös Bársony Tükör 2010.05.26 15:51:00
Meztelenül ülök az ágy szélén, rád várok. Lábam szétvetve, szerszámom már attól is meredezik, hogy tudom, mi vár rám. Az ággyal szemben egy hatalmas tükör.Belépsz, te is teljesen meztelen vagy. A fürdőszobából jössz ki, látom, hogy éppen frissen borotváltad teljesen…..
Vörös Bársony Meglepetés 2010.05.19 16:22:00
A hálószobámban vagyunk, és forrón csókolózunk, nyelvem vadul kutatja a szádat, csípőink szorosan összeérnek, kezem feneked két félgömbjét simogatja, te még nadrágon keresztül is érzed a kezdődő dudort. Szinte letéped rólam az inget, és mellkasomat csókolod, nyelved…..
Vörös Bársony Otthon 2010.05.18 15:33:00
Épp egyedül vagy otthon, és masztizol. Most jöttél ki a zuhany alól, bőröd még nedves, és teljesen meztelenül fekszel az ágyon. Lábad szélesre tárva, és az ággyal szemben lévő nagy tükörben figyeled magad: hegyes mellbimbóidat, nedves puncidat, és kezedet, ami egyre…..
Vörös Bársony Panzió 2010.05.14 14:21:00
Munka után megbeszéltük, hogy találkozunk, én egy kicsit  hamarabb érek a megbeszélt helyre. De ahogy kiszállsz a metróból mindjárt észre veszel, arcod színe kicsit pirosabb lesz, szinte látom, ahogy szived hevesen ver ahogy közeledsz. Itt nem csókolhatjuk egymást, pedig…..
Vörös Bársony Jeges 2010.05.10 12:17:00
Emlékszel, ahogy elkezdtük az autóban? Ahogy álltunk a dugóban, és édes száddal szereztél nekem örömet? Aztán hazaértünk, és én viszonoztam, ahogy az arcomon lovagoltál. Ha nem emlékszel, keresd elő, és olvasd el újra; én most tettem meg, érdemes!:)Szóval miután magadhoz…..
Szóval ott tartottunk, hogy a kellemes autós kiszolgálásért ellenszolgáltatást vársz... Meg is kapod!;) Ahogy haladunk tovább a felgyorsult forgalomban, te továbblapozgatod a pornóújságot, a képektől, és ízemtől a szádban, egyre jobban bizsereg, szinte ég a puncid, bugyid…..
Vörös Bársony Dugóban 2010.05.04 12:10:00
Az autómban ülünk és haladnánk a lakásom felé, de túl nagy a dugó, és megállunk. A sor elejét nem is látni, mögöttünk is már kígyóznak az autók. Bekapcsoljuk a rádiót és várunk. kinyitod a kesztyűtartót és nicsak, egy pornóújság kerül elő. Eddig is tudtam,…..
Vörös Bársony Iroda 2010.04.30 08:00:00
Sajna most én sem tudok írni, de már régóta egy gondolat bánt engemet: Hogy hogyan lehetnék a legkészségesebb beosztottad, szűk szoknáyban, combfixben, harisnyatartóban.... Talán úgy, hogy egész nap ott sürögsz-forogsz körülöttem, mint egy kis boszorkány, jössz, és minden…..