Regisztráció Blogot indítok
Adatok
persze

29 bejegyzést írt és 22 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
fecundus balbus 2013.03.29 13:31:47
69-ben születtem, Budapesten, józanodó szenvedélybeteg vagyok...
Szétvet a büszkeség! Ez Dani adventi S.K. naptára. A suliban gyártották :) . Mondtam már, hogy imádom? A csipeszek hátoldalán meglepi sorok vannak feliratozva. Nem néztük meg előre, az nem ér! ..
Persze Készülődünk adventre 2013.11.29 21:49:35
Úgy kezdődött, hogy nagyjából miden évben lóg a falon egy adventi naptár, amikor itt az ideje. Bolti. Tavaly Dani már hazahozott egy saját gyártmányt a suliból, és imádtam. Cuki volt. Na most, megen hazajött egy komolyabb sajátgyártmánnyal, és fel is hívta a figyelmünket, hogy…..
Remegő lábakal ugye :D ! Mondom ezt vicces jókedvemben, merthogy előkerítettem azt a bizonyos tornaprogramot, melyet már nyolc évvel ezelőtt is. Régi jó barátom. Végig tornáztam a második etapot, azt a bizonyos 30 percet, amitől még most is remeg a lábam, és bizony fogalmam sincs…..
Persze Dani 8! 2013.11.25 21:34:31
Dani gyermek 8 éves lett.  Közhely, de igaz: az idő repül, husss!!  A gyerekeink egy szempillantás alatt felnőnek. Isten éltessen gyönyörű nagyfiam sokáig, boldogságban, egészségben! A meglepetés felirat működött! Izgatottan készülődtünk, Bubuka is…..
Persze A felhők felett 2013.11.24 13:17:34
Már nem puffogok, de tartom magam. Önvédelem. Ha nem tapasztalom meg, hogy nem veszi fel a másik oldal, vagy nem hallom hogy nem örül, érdektelen, satöbbi, tehát ha ezt nem hallom, mert homokba dugom a telefont és társait, akkor az jó. És pont. Szóval, és képpel. Bárhogyan is…..
Persze Durci még mindig 2013.11.22 14:01:56
Elhatároztam, hogy határozatlan ideig nem fogom felemelni a telefont, sem a vibert, sem pedig a chatabakot nem nyitom ki. Van annak másik vége is, ha valaki szeretne, elér. Ha nem szeretne, akkor ne szeressen. Pufff.... Tulajdonképpen jólesett leírni, máris könnyebb. . .  Persze…..
Tulajdonképpen már meg sem tudom számolni hány hete küzdünk a betegséggel. Tulajdonképpen fogalmam sincs, hogy ez egy és ugyanaz, vagy hetente valami más, és Valaki más kapja el.. Mi egymástól. Illetve. Én speciel még nem. Imádkozom az Úrhoz, hogy legyen kegyelmes és irgalmas,…..
A kutatás témája A Care Work nemzetközi idősellátás-kutatás (2002-2003) lényegében az idősellátás területén dolgozó kiválasztott szakemberekre vonatkozik, valamint az érintett döntéshozók és oktatók véleményét tükrözik. A kutatás a kis minta ellenére számos…..
Akkor most pár kép, kis magyarázkodás. Ugyanis kezd a Facebook kaotikussá, multi-információs adatlappá válni, özönlenek az ismerősök, barátok, családtagok ajánlói, posztjai, vagy csak úgy: mit gondolsz minimáljai. Kezd frusztrálni. Információs sztráda, 0-tól 24-ig…..
Persze Bubu 1 éves lett 2013.11.11 00:38:07
Nyuszifüle Bubu baba 1 éves lett! Megünnepeltük, ahogy kell.  Isten éltessen édes kisfiam! ..
Álmodtam. Ebben semmi különleges nincsen, de ezt az álmot már sokszor álmodtam. A helyszín, a szituáció, az idő, mind-mind változó tényező, csak a szereplők ugyanazok. Talán annak tudom be, hogy van egy lezáratlan story az életemben (na jó, több is, de ez bír a legnagyobb…..
Persze tökfaragós buli képekben 2013.11.07 11:33:05
Nagyon jó, estébe hajló vidám, játszós, farigcsálós buli volt. Nem gondolom, hogy ezzel teret engednénk a fekete, rémes múltú kultusznak, de gondolom, hogy jó játék volt, jó helyen, jó időben, jó emberek között.  Nagyon jól éreztük magunkat! ..
S01- E18 - 2008.05.05. Hogy még véletlenül se értsük félre, nincs semmi gond a magánéletemben, ez a gondolat nem rólam, és a férjemről szól. Tehát. Van egy vagány csaj, hapsizik, szexel, lazán, megteheti, független. Jönnek a hapik, mennek a hapik. Ezzel sincs gond. Égbe emelt…..
Persze Rend 2013.11.06 16:25:57
S01 E17 - 2008.01.29.  szemezgetek még mindíg: Azt hiszem mostanában többet kéne a levegőn szaladgálni... Ez megy minden nap... (jaj de megzabálom milyen cuki volt, én meg falra másztam a kupitól... :D) elég durva nem? ... (költői kérdés)  Aktuál: a helyzet…..
Persze beszélgetünk 2013.11.05 10:05:00
S01 E16 - 2008.01.19 egymás közt: - Te, én azon gondolkodtam, hogy ők miért nem így csinálják a dolgokat, tiszta hülyeség. - Nem tudom. De azt tudom, hogy mi sem vagyunk tökéletesek. Mások is gondolnak ilyesmit rólunk biztosan. Nem egyformán látjuk a világot, és nem…..
Mindenek előtt szeretném leszögezni, hogy a blog a barátaimnak és az ismerőseimnek készül. Másodsorban örömmel fogadok minden leendő ismerőst és szívesen veszem az építő jellegű kritikát is. A blogot azért kezdem el, mert ez talán közelebb visz a megoldáshoz. Hogy minek…..
Persze egyedül nem megy .. 2013.03.26 16:12:48
S01 E15 - 2008.01.14 Ez a helyzet a kórházasbuli után kb. egy hónappal kezdődött. Dani egyszercsak kitalálta, hogy nem alszik el az ágyában. Sőt, hallani sem akar az ágyáról. Ilyen határozott kétségbeesett ellenkezést nem nagyon láttam tőle ezidáig. Tehát ezidáig…..
S01 E14 - 2007.12.03 Esetleg ha hozzáférek a géphez folytatom a vidám történeteimet. Tessék, bitorolja : (Dani két éves cukor falatka volt :))) )..
Persze Rosina 2013.03.26 14:39:06
S01 E13 - 2007.08.28 Rosinát egyszerűen imádni kell! Nem is lehet másképp. Imádom a munkáit, és nézzétek meg az oldalát az is gyönyörű!   Rosina Wachtmeister weboldala   ..
Persze Töredékek 2013.03.23 18:14:48
S01 E12 - 2007.04.18 Darabok, töredékek amikre alig alig emlékszem vissza. Egyik apai nagyanyám történetéből. Volt egy idős úr. Galambokat tartott, rengeteg csodaszép madara volt. Vitrines szekrénye is volt, rengeteg giccsel, csipkével, és porcelánnal. Nagyon kedves volt, és…..
Persze Vidám felfrissülés 2013.03.23 18:10:40
S01 E11 - 2007.04.12 Most, hogy már csiklandoz a tavasz, és a kosz hámlik az ablakról lefele, hát mit is tehetnék.... (meg persze közeledik a ciklusom vége...) szépen megkértem emberemet hogy kapja le függönyöket mert már attól fulladozok hogy rájuk nézek, szóval lekapta, én…..
Persze Potyoresz 2013.03.22 09:34:02
S01 E10 - 2007.03.26 Potyoresz azt jelenti, babapopsi :D Olga mama (édes anyai nagymamám) szava járása volt. Olyan szeretetteljesen birta ezt mondani, még most is itt cseng a fülemben. senki sem tudja olyan hangsúllyal, úgy. Édes istenem de hiányzik. Évekig nem hallottam ezt a szép…..
Persze Minta vétel 2013.03.22 09:09:21
S01 E09 - 2007.09.28 A megfelelő kivizsgálás, és előkészítés után helyi érzéstelenítésben végzett, UH vezérelt mintavétel megtörtént. Nna. az ember fogja magát, és némi ruhával, és piperével felszerelkezve jelentkezik a kórházban. Éhgyomorra: nem eszik, nem iszik. Kicsit…..
Persze Plussz ultra 2013.03.20 13:53:55
S01 E08 - 2007.01.09 hu ettől is bezsongok :D és ha már igy belejöttem a videobombingba, akkor nesztek: Siouxsie and the Banshees : Peek-a-boo Aktuál: abszolút :) !..