Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Bria

0 bejegyzést írt és 18 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szép történet, éppen hogy nem szerelmes, pedig van benne nő és férfi, előbbiből kettő is. A tanulság: ha Szentendrén parkolsz, nagyítsd ki a parkolójegyet, vagy kénytelen leszel fogatlan asszonyokat abúzálni. Részletek hajtás után: Egy tegnapi, kellemes délelőtt története.…..
Subba Országos gerillakapmány 2007.10.08 13:00:00
Mi mással indulhatna a hét, mint egy jó kis sajtóközleménnyel, és jééé, ismét a magyar popipar mélységeibe nyerhetünk betekintést, no meg abba, hogy miképp is kell egy jó kis gerillakapmányt levezényelni ebben a balkáni szutyokban, ami itt van. Szó szerint közöljük az új…..
Annak rossz lehet. Ennek a helyzetnek mulatságos lenyomata a fenti, kirakatban elhelyezett backdoor kommunikációs üzenet. Húgommal találtuk ezt a frontdoor tájékoztatót a Klauzál térnél.Semmi más nem volt kiírva az üzletre,csak ez,tehát ez az egy már biztos. Mi nagyon jót kacagtunk…..
Mihez kezd egy parkolni próbálkozó mozgássérült, ha 12 rendőr támadja le, hogy fogdába zárják, ha nem áll el a rendőrőrs elől, ahol egyébként szabályosan parkolhat? Tényleg lehet nem engedelmeskedni a rendőri utasításnak, ha az egyértelműen szabályellenes? Hol tehet az ember…..
Bria 2007.07.08 15:28:01
Akárhányszor rendőrt kellett hívnom, soha nem segítettek, úgyhogy most már eszembe se jutna, hogy hozzájuk forduljak bármivel.
Legutóbbi - egyben részemről utolsó eset mikor tőlük segítséget kértem: télen történt este, kutyát sétáltattunk, nézelődés közben látom ám, hogy szemközti ház többedik emeletéről egy puskával céloz két ember a mi irányunkba, ösztönösen elkezdtem neki ordítani mint állat, hogy takarodjon az ablakból, aztán mikor eltűntek onnan, kihívtam a rendőrőket. Nah, kapásból ügyeletes rendőrkém mondja, nem tudja mikor megy ki autó, de várjuk meg. Mondom kib***ott hideg van, nem gondolja hogy órákig itt fogunk állni, míg kifáradnak ide?! Na jó, 20 percen belül kijönn egy kocsi. Elvtársak végre megjönnek, kocsiból ki nem szállva kérdezik mi történt, elmondjuk újra, közben már sz**rá fagytunk, elvtársak, akkor mutassuk meg melyik ablakban látttuk a puskát, mondjuk a ház másik oldalán, ők erre szépen meleg kocsiban odacsordogálnak, mi rohadt hidegben gyalog utánuk.Na, lényeg megmutattuk honnan céloztak - igazából k***ra nem érdekelte őket az egész sztori, végül legnagyobb problémája egyiknek az volt, hogy nálam nem volt személyi (fel akarták venni a bejelentő adatait, bár már az ügyeletesnek megadtam, de mind1), így párom adatait vették fel, és végül jól lebasztak, hogy mi van ha megharap valakit a kutya, azt nincs nálam személyi! Értesítést, jegyzőkönyvet semmit nem kaptam azóta sem a feljelentésről, még egy "biztonyítékok hiányában a nyomozást lezárjuk"-ot sem.
Unkle történetéből kiderül, hogyan lehet az államilag finanszírozott közüzemi díjakból, azaz a "rászorulóknak" támogatásként járó díjkompenzációból készpénzt csinálni. Mielőtt vki végeláthatatlan lakótelepeket vizionálna, ami fossa a pénzt, elszomorítjuk.…..
Subba A pokolban vagyunk 2007.06.05 18:56:00
Bár a Commentcom már foglalkozott vele, Frei Tamás tegnap esti műsoráról itt is érdemes szót ejtenünk. Illetve nem is mi ejtenénk a szót, hanem az adás két sztárja, a piros sarokban maga a műsorvezető, az Egyetlen Ember A Világon, Aki Hisz az 1999-es Osztrák Divatban, a…..
A szívat a hivatalos közeg kategóriába tartozik az alábbi kis történet. Végül is van valami sátáni rendőri  logika abban, hogyha a büntetni kívánt személy él a jogi kiskapukkal, akkor csak azért is toljunk ki vele rendesen. Tisztelt Zugügyvéd! Egy időben arra…..
Subba Macskatakaró 2007.05.02 23:41:00
A francba, de lehűlt az idő. Ha valaki esetleg a macskás film nézése közben fázna, van egy jó kis takaró a wiwen.       ..
Egy megszívatott ügyfél küldte el a történetét a Zugügyvédhez. Félreértés ne essék, a Zugügyvéd nem az adócsalókat védi, de véleménye szerint a bizonyítás teher megfordítása a vagyonosodási vizsgálatoknál igencsak sérti a jogbiztonságot. Az is érdekes adalék az…..
Bria 2007.04.03 18:45:55
Én is megjártam már néhány magyar vállakozást mint alkalmazott, és sajnos én se tudok egyre se jó szívvel visszaemlékezni. Mindenhol arra mentek rá, hogy minél kevesebbet kelljen fizetni az alkalmazottnak persze minél több munkáért.Az étkezési utalvány, az üdülési csekk, a különböző egészségpénztárak szép-jó dolgok, de az én tapasztalataim szerint magyar vállalkozásoknál abszolút nem divat. A külföldi tulajdonú multiknál kaptam eddig bármilyen ilyen jellegű jutatást. A vagyonosodási vizsgálatnak azért "örül" a mindent befizető alkalmazotti réteg, mert ez az egyetlen módja ahol vissza tud vágni, az őt ért kihasználtság miatt. Én is voltam már olyan helyzetben hogy hosszabb ideig nem jelentettek be, ilyenkor persze táppénzről se álmodozhat az ember, sőt görcsölhet egész hónapban hogy a kedves vállalkozó rak-e félre elég pénzt hogy legyen fizetése az alkalmazottaknak. Sőt, mondok jobbat, párom szintén magyar vállalkozónál alkalmazott, papíron részmunkaidős, minimálbérért, ténylegesen nem ritkán 10 órát is dolgozik ugyanúgy minimálbérért,a fizetést a papíron szereplő 10-e helyett jó ha 23-án megkapják, túlórák szinte soha nincsenek elszámolva. Ha szólnak érte, hogy a munkaszerződésben nem ez van, a vállalkozó csak huzkodja a vállát őt nem érdekli a munkaszerződés, ha nem tetszik el lehet menni.
Ha húzamosabb ideig kénytelen így élni az ember, hogy a kedves vállalkozók mindenhol csak belerugnak, ne csodálkozzon senki ha nekiáll névtelen leveleket irni, ha van rá lehetőség.

A Zugügyvéd egy autóátírással kapcsolatos rémtörténetet kapott egy lelkes olvasótól.  Kicsit terjedelmes a levél, de mindenképp érdemes végigrágni magát az olvasónak, mert gyakorlatilag minden gyomorforgató jogi anomáliáról szó van benne, ami egy autóeladás során…..
Bria 2007.03.05 14:48:05
Nekünk is van hasonló történetünk. Autó 2 éve eladva autókereskedésnek, rá nem sokkal elkezdtek szállingózni a fizetési felszólítások szokásos szervektől, persze bőven arra az időszakra amikor már nem a mi tulajdonunk az autó. Szokásos utakon mi is végigmentünk, először adásvételi másolat küldése, ez sehol nem volt elég, utána beszereztük 2ezerért okmányirodától a hivatalos iratot, igen eladtuk az autót,igen bejelentettük okmányirodában, ez sem volt elég mindenhol, kellett a kötelező biztosítás megszűntetéséről a másolat is. Persze rengeteg pénzünk van már benne, meg rengeteg telefonálgatás, idegeskedés, jogi tanácsot is kértünk/kaptunk, ne foglalkozzunk a dologgal, viszont: közszolgálati tévé ügyvéd műsorában volt már ilyen szerencsétlen ember, akinek ugyanilyen szitunál, hiába volt meg minden papírja ráterhelték az ingatlanára a tartozásokat.
Szóval az se egy jó megoldás, ha nem foglalkozunk az egésszel, úgyis nekünk van igazunk alapon.
Nálunk az vált be - úgy ahogy - , hogy a BM-től kértünk tanácsot, és a megküldött levelüket - amiben persze leírják hogy nekünk van igazunk, helyesen jártunk el, stb. - az előbb említett iratmásolatokhoz hozzácsapjuk és az egész paksamétát elküldjük válaszként a felszólításokra.
Amúgy mi is láttuk már többször az autót amióta eladtuk, sőt, rendőrnek is szóltunk már, hát egyelőre nem sok foganatja lett a dolognak.
Ha valaki tudja hogy lehet kitörlödni a központi adatnyilvántartóból mint tulaj, mikor már rég nem a tied a kocsi, szóljon.