Regisztráció Blogot indítok
Adatok
anyós

0 bejegyzést írt és 230 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ha komolyan gondolta Kamu Miska azt, amit tegnap benyújtott, akkor ezek a narancslegények tényleg nem szarral gurigáznak. A nagy külföldi kiskerláncok régóta tartó molesztálása úgy tűnik, gyilkossági kísérletté fajul, többfrontos támadással most már azt üzenik a fiúk a mocsok…..
Azt hiszem, kijelenthetjük: a manyupoknak végük van. Lehet itt még baszakodni, beolvadással meg egyéb látszatintézkedésekkel, de a lényeg nem fog változni, ennek annyi, reszeltek, harangoztak undzovájter. A legnagyobb magánnyugdíjpénztár, az ING megvárta a választásokat, és mivel…..
Már századszorra keseregtem azon, hogy Heller Ágnes miért nyilatkozik olyan gonoszságokat Magyarországról, aztán gondoltam: legjobb lesz, ha írok neki és megkérdezem. Kaptam választ is, ami nem válasz, de legalább egy kommunikációkezdemény. Megkerestem a Facebookon a Heller Ágnes…..
Előre kell, hogy bocsássam, hogy (i) ez tényleg egy zárt levél, úgyhogy más el ne merje olvasni, senki mást nem érint!:) (ii) Én a priori nem vagyok sem "siessük el gyorsan ezt az összefogást!" párti, sem összefogás ellenes. (iii) Továbbá nem utálom sem az MSZP-t, sem az E14-et,…..
anyós 2013.10.28 13:26:05
@Tamas Tibor Kovacs: Gyurcsányt az MSZP árulta el.Az öszödi beszéd kiszivárogtatásával,és versenyben az ellenzéki Fidesszel, igyekeztek minden intézkedést megtorpedózni. Ne hagyjuk figyelmen kívük a megboldogult SZDSZ-t sem. Szóval a baloldal kártékonyja éppen nem Gyurcsány.
Ez lesz a vége: Orbán Viktor meghatottan hajt fejet Magyarország emléke előtt Magyarország igazi szociális állam már most, pedig hol vagyunk még a három-négy ciklus alatt kiteljesedő NER minden területet átfogó eredményességétől. Amíg pénz nincs, megtestesül legalább a…..
Martonyi János külügyminiszter a pozsonyi GLOBSEC kül- és biztonságpolitikai konferencián lapunknak és a Hír TV-nek adott közös interjújában elmondta: szerinte a V4-országok tevékenysége egyre inkább láthatóvá vált Európában, egyre pozitívabban értékelik a négy ország…..
Gréczyblog Levél Balog Zoltánnak 2013.04.19 09:21:27
Gondban vagyok a megszólítással, mert Ön sem nem kedves, sem nem tisztelt. Meg hát, olyanokkal sem szoktam szóba állni, akik nyilasokat tüntetnek ki és tesznek be az alaptantervbe. Ön azonban ötmillió forintot adott az adófizetők pénzéből egy "filmre", amely Orbán Viktor kínzó…..
A héten ismét felmerült a 13. havi nyugdíj ötlete. Néhány nappal ezelőtti posztunkban már értekeztünk ennek a társadalomromboló hatásáról, de mivel a téma egy jellegzetes magyar korszellemet és kórtünetet tükröz, úgy gondoljuk érdemes tovább elemezni. Ha az alapvető…..
anyós 2013.01.13 15:51:32
@garmr: Ön nem az én nyugdíjam miatt fizet járulékot, hanem a sajátjára. Az a mindenkori kormányzatok bűne és a jelenlegié is, hogy a szélbe szórják luxus beruházásokra, mint a stadionprogram, vagy ellopják, a közgépen keresztül, vagy más haveri cégeket pénzelnek. Hatékonyabb lenne ezek ellen ágálnia, hiszen ezek a nyugdíjaknak sokszorosa a költségvetésből.

Én pedig azt kérem ki magamnak, hogy az én nyugdíjamat Ön fizetné. Én az egész életemben fizetett járulékkal és az alacsony jövedelmemmel fizettem meg az árát annak, amit Ön most sokall, és szándéka szerint elvenné, vagy drasztikusan csökkentené.
anyós 2013.01.13 19:04:33
@vasgyuszi: @capacete: Közgazdászként dolgoztam le az aktív életkoromat, tehát nem csak értem, de értelmezni is tudom a körülöttem lévő gazdasági történéseket. A felosztó-kirovó nyugdíjrendszer lényegét nem kell nekem magyarázni. Arról van szó, hogy a társadalmi szerződés, ami az egyén és a társadalmat képviselő állam között a törvények által létrejön, kellene, hogy biztosítsa a hosszú távú kiszámíthatóságot. Az állam mégsem viselkedhetne úgy, mint egy útonálló: " Pénzt, vagy életet! " Bár amit a jelenlegi kormány művel, az a legrosszabb útonálló fajta, mert nem hagy választást sem, és ez korosztálytól független.
Az pedig a legnagyobb felelőtlenség, amit a poszt szerzője elkövet azt sugallva, hogy a nyugdíjasok rovására kell a jelenleg aktívakat támogatni.

Az osztrák példa azért került elő részemről, mert egy olyan társadalmi felelősségérzetet jelent ami az itt irogatók többségét messzeelkerüli. Nem ábrándozom osztrák nyugdíjról, félreértés ne essék. Csak éppen a nyugdíjas társaimmal együtt az élelmiszerek, a gyógyszerek, a rezsiköltségek áraiban az osztrák színvonalú, vagy annál magasabb árakat vagyok kénytelen kifizetni a fogyasztásomban.
Derék döntéshozónk a második nem megszorító csomagnál tett halvány megjegyzést arra nézve, hogy jövőre 140 milliárddal kell javítania a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak az adóbeszedésen, a hosszútávú cél pedig az adókikerülés teljes megszüntetése. Azt most hagynám, hogy ez…..
Az alábbi történet szépen bemutatja a szcientológusok által közkedvelt, kapcsolatmegszakításnak nevezett intézményt. Ehhez - állítólag - csak akkor folyamodnak, ha már semmilyen más megoldás nincs egy konfliktus kezelésére. Saját tapasztalatom viszont az, hogy elég könnyen…..
anyós 2010.09.02 18:32:40
@xenuka: @Plejádok: Az egyén jelleme nem független az általa választott ideológiai támogatástól. "Zsák a foltját megtalálja..." Ennyit a tisztánlátás elvakult szemléletéről.
anyós 2011.05.07 17:04:48
@fajanka: Mindíg elszomorodok, ha sorstársak írnak nekem, hiszen ez a legnehezebb, hogyan tovább, ha a szcientológia behálózta a szeretteinket. Nekem pszichológus ajánlotta anno', hogy minden kapcsolattartási lehetőséget ki kell használni, de az anyagi támogatást be kell szüntetni, mert a pénz az egyik mágneses vonzerő számukra. A gyerekek rendkívül megnehezítik ezt a helyzetet. Csak a saját példámat tudom ajánlani, hogy a gyerekeket nem lehet magukra hagyni ebben a helyzetben, ők a legfontosabbak. Hál' istennek, nálunk nem lett utód a kapcsolatból, aminek vége is lett, bár a szcientológiától még nem szabadult. A nagymama és a család az unokát segítse. Nem soká nyári szünet, ott a helye az unokának a mama mellett. Csak ilyen tanácsaim vannak, az érintett előbb-utóbb rájön, hogy üres hassal és netán eltartani egy parazitát nem igazán leányálom. Sok türelmet kívánok.
anyós 2011.05.07 17:06:54
@fajanka: Sajnos az üzenetemet nem sikerült elküldenem, próbálkozom.
Egészen elképesztő módját találta ki az egyház a tagság újabb lehúzásának.Karácsonyi ajándékként adományozz a célszemély nevében - kéri ezt a legújabb tájékoztató anyag, íme:Komolyan nem találom a szavakat. Nem is írok többet erről. +1 a védhetetlen húzásokhoz...
Az antiszcientologia.hu levelet kapott egy szcientológustól, sőt egyenesen J. Gábor nemzetközi kivizsgálótól.Vágatlanul következik a rendkívül elmés levél, csak az illető nevét rövidítettem benne. Egyébként ismerem azt, aki írta. A fickó tényleg ilyen.A levél: From:…..
anyós 2010.10.27 16:47:39
@Plejádok: Mit értesz azon, hogy nekem " ki kellene nyúlnom a transzcendencia felé" ? Az a helyzet, hogy alapvetően természettudományi képzettség után lettem közgazdász. Soha semmilyen vallás, vagy transzcendencia nem vonzott. A szakmámból eredően a kétszerkettő józanságában hiszek. Én is olvasgatok ezt-azt, de Hubbard nem érdekel, és más hasoló önjelölt kis pitiáner messiás sem. Az emberiség kultúrtörténete viszont lenyűgöz a nagy gondolkodóival együtt. Inkább a filozófia, mint a transzcendencia, ha érted, miről beszélek.
A gyerekemmel kapcsolatban csak annyit, hogy mindíg minden az ő kívánsága szerint történt, akkor igyekeztünk erőteljesebben ráhatni, amikor a tanulása és az egyéni boldogulási lehetősége forgott veszélyben. Nem hiszem, hogy az segítene rajta, ha a szci-be követném, bár a szcít az isten, bocs' Hubbard mentse meg attól.
anyós 2010.10.27 17:37:34
@HOLY: Ne reménykedj Nem értenek egyet veled. Az, hogy más véleményük van egynémely dologról, legyen. De veled ellentétben, nem döngölöm őket ezért a talajszint alá.

@Translator +X+: Már nem szeretném megérteni a gondolkodásmódját. Nem én változtam meg, és nem én tettem kiszolgáltatottá a gyerekeimet. Nekem elég ha még úszni tudok az árral, és a víz felett tartom az unokáimat. Ha egy szektában valaki kifordul a normális énjéből, az nagy gáz. Lehet bárki bármilyen vallás követője, ha a kötelezettségeit teljesíti. A személyisége változott meg olyan módon, hogy már legfeljebb biológiailag a leszármazottam. Ez a szcientológia. Változik valami, ha Hubbardot olvasok? Szerintem semmi.
anyós 2010.10.27 20:32:10
@HOLY: Csak nyomod, mint süket az ajtót. A mantráid a gondolkodás teljes hiányára utalnak. Tényleg szcientológus vagy? A szcientológusok csak a jogokat követelik, vagy kötelességeik is vannak? és ha mégis lennének kötelezettségek, azok a zagyházzal, a társadalommal, vagy az elátkozott és megútáltatott családjukkal is kapcsolatosak? Nem vagy vitaképes.

@Dr. A. Nordenholz: Az gondolom, hogy a stílus maga az ember. Miből gondolod, hogy tudatlan vagyok? ha nem tudnád pont az ilyen hímfetisiszták bosszantására szól a nicknevem. A célomat már ebben az esetben teljesítettem.

Ami viszont nem tetszik, mindenről beszéltek, csak a lényegről nem. A mellébeszélés és a mások csicskázása már megy. A szcientológiában fejlesztettétek ilyen fokra? Miért hiszitek hogy ez az agyament szekta a szubkultúra része?

Több olyan hozzászólásom volt / itt is/ amivel szerettem volna, ha kultúráltabb és magasabb tudásszintű lehetett volna az itt folyó vita. Tisztelet a kivételnek, zömében egymás ócsárolása és az anyázás a stílus. Azt hiszem, nincs miért már szót váltanom veletek, ez a módi nem az én korosztályomé. Az élet majd megoldja a gondjaimat, a kötelsségeimer pedig még tudom teljesíteni, ha a jogaimat vitatjátok is.
Rémálom blog Ébredés 2009.04.10 19:19:00
Kaptunk anyóstól egy jó hírt, kiteszem ide, hogy ne tűnjön el a kommentek tengerében. Ha figyelemmel kísértétek az eseményeket, tudjátok, miről van szó, ha nem, kérlek olvassátok el az előző bejegyzést. Zsuzsának kitartást, sok sikert és boldogságot kívánok! Már csak azt…..
anyós 2010.07.16 08:12:16
@béla 23: Nem fogsz választ kapni, ha erre rákérdezel. A család és barátairól szóló információk további sorsa az, hogy az adatvédelmi törvényt megkerülve vezetnek nyilvántartásokat olyan emberekről is, aki soha nem akart szcientológus lenni, és felhasználják akár toborzásra, akár zsarolásra aszerint, hogy a hozzájuk beszédült akárki az illetővel milyen kapcsolatban van, illetve milyen az anyagi helyzete, lehet-e pénzbevételre használni. Ennek végtelen az lehetősége a jedi-tanfolyamtól a Lenkei által arany áron eladott vitaminokon keresztül. Ha a saját gyerekedet kérdezed az általa illetéktelenül kiadott információkról, ugyanolyan hisztérikus reagálást fogsz tapasztalni, mint eddig bármikor. Felelősséggel azonban a felnőtt gyerekedért már nem tartozol.
anyós 2010.07.20 17:32:37
@PKD: Jó tanácsokkal tele a padlás. Az kérem, hogy tarts egy kis önvizsgálatot, és csak arra az egyszerű kérdésre válaszolj, hogy az önállóan felnőttkorban hozott döntéseid következményeit te viselted, vagy a szüleid?
anyós 2010.10.22 20:11:36
@hanna1984: Szerintem menekülj, ameddig még teheted. Előbb-utóbb azzal jön, hogy a kapcsolatotok feltétele a szcihez történő csatlakozásod. Ez az akárki nem ér annyit, hogy feladd az egyéniséged és az elveidet. Nekem elhiheted, mert nincs könnyű visszatérés. Mi még mindíg nem jöttünk ki a történésekből. Légy erős!
Cikk a CCHR kiállításról.Eddig 2 cikk volt róla, mindkettő negatív. Gondoltam, én is kiposztolom csütörtök reggel, hadd rontsam tovább az OSA statisztikáját. :) Ráadásul még engem is reklámoznak, amiért külön köszönet!Eredeti…..
anyós 2010.09.10 21:45:37
@Warlimont: Lehet,hogy nem hiteles, de egy ismerősömtől származik egy történet, hogy a mentősök egy dühöngő őrültet adtak át a szciseknek, hogy ha annyira okosak, talán kezdhetnének vele valamit. Rendőrt hívtak.
anyós 2010.09.11 15:48:03
@Plejádok: Önreklámozó süket blabla...
Kasza Tamás maszter dzsedáj ismét nagyot alkotott.  Elsajátotta a fénykard után a Photoshop kezelését is, és a következő reklámanyagot készítette:..
anyós 2010.07.28 13:48:49
@Kix: Jól összeszedted. Erre az agyalágyult balfékre bízta a gyerekem magát, és az unokáimat, Nem tudsz egy hatékony patkányirtót? Még mindíg aktuális, mert a gyerekem a szcientológiába beleszédülve maradt. A kártékony patkányokat irtani kell. Nem tudom, az unokáim lelkéből valaha is elmúlik az a sok rossz, amit ez az elmeháborodott okozott. És az még a kisebbik kár, hogy el akarta tartatni magát. Úgy láttam, más balekra akadt, szintén gyerekes anyuka az illető.
anyós 2010.07.28 19:19:39
@Dr. A. Nordenholz: Tévedsz. Nem elmenekült, hanem a lányom felébredt, hogy egy herét nem kellene eltartania. Ennyit nem ért a kis micsodája, hogy a gyerekeit feláldozza.
anyós 2010.07.28 21:42:10
@glezmen: Sajnos. De a történet ennél biztosan szörnyűbb. Nézd meg, az adathalász módszer nyilvánvaló, akár a társkereső vállalkozást, akár a nyílászáró cserénél igényelt adatlistát nézed. Utólag találtam annak igazolását, hogy abban az évben, amikor a lányomat behálózta egy társkereső oldalon, a szcientológia egyház jó pénzt fizetett a behálózott tagokért. Biztosan ennek volt része a tőlem, tanfolyamokra kért 2,5 millió is, amiről engem hülyének nézett balekot egy tuti biztos üzletről akartak meggyőzni. Az én konok ellenállásom miatt lettem utált anyós és utált anya, mint azt a Rémálom blogon olvashattátok. Az, hogy valakit még a patkány minősítéssel is túlbecsülök, mindent elárul. Az ilyeneket ki kell közösíteni, mert a társadalom legalja.
Itt a legújabb körlevél egy most hétvégi rendezvényről (az egyház luxus óceánjárója, a Freewinds vízrebocsátásának évfordulóját ünneplik 4 db különálló rövid rendezvény keretében).Az első mondat már komolytalanná teszi, az eredeti tervek szerint már 1972-re Clear…..
Ez az email landolt egyik barátomnál:   CSAK KEDD ÉJFÉLIG! Valami, amin tudsz gondolkodni kedd estig. Arról szól, hogy ha jövő héten okosan döntesz, és érdekel a változás, akkor nagyon-nagyon jól járhatsz. Az ajánlatom a következő: Két programom indul hamarosan: 1. JEDI…..
anyós 2010.07.14 17:29:14
@Translator +X+: @Plejádok: A szellemi színvonalatok már igazolja Hubbard bácsi hatását! Hajrá! Előre a mélypont felé!
Plejádok: Nem én akarom clear-ré tenni azokat, akiknek tele a hócipőjük a hozzád hasonló agymosottakkal. A másik oldalon te osztottad az észt, bár senki nem kérte. Érd be a Hubbard agymosással, másokat ne zaklass.
anyós 2010.07.14 20:26:09
@Atika2: Felháborító ez az öntelt fenyegetőzés.
anyós 2010.07.16 11:04:14
@Plejádok: Anonimus nem az EMBERT utálja, mint te. Minden fórumon igyekszel engem másokkal hülyének nézetni csak azért, mert az eszement Xenus ideológiádat nem csípem a saját családomban. Azon kívül azt csináltok, amit akartok.
Ezt írta a blogjában:Hosszas huzavonát követően ítéletet hirdetett a Pest Megyei Bíróság. Az ÁNTSZ (Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat) volt az alperes. A Dr. Lenkei Vitamin - mint felperes - kezdeményezte a bírósági eljárást....2008. decemberében, majd ezt…..
anyós 2010.06.13 15:33:15
@Plejádok: De, droid. Az meg több, mint ijesztő, hogy a szcientológiával egyet nem értő embereket a börtönviselt gazemberekkel azonosítja. Az agymenés a korlátlan hülyeség jele.
Médiamegjelenése volt az CCHR-nak! A Napi Ász Online-on.A CCHR (Állampolgári Bizottság az Emberi Jogokért) egy érdekes képződmény.Nem állampolgári, mert a Szcientológia Egyház és dr. Thomas Szász alapította 1969-ben.Nem bizottság, mert 1) semmiféle hivatalos felhatalmazással nem…..
anyós 2010.06.03 20:08:07
@Warlimont: Catlakozom a fogorvos maffia elleni harcodhoz. Sőt! a Maffia - maffia elleni minden harcot szellemileg és anyagilag is támogatok! A szcientológia ellen is felléphetnénk!!!!
Előzmény: Független szcientológusok Eszkalálódik a helyzet a Szcientológia Egyház és a magukat „független szcientológusoknak” nevező mozgalom között. Az egyház vezetője, David Miscavige, továbbra is az egyháztól megszokott, mondhatni (legalábbis láblövésnek…..
anyós 2010.05.13 15:05:08
@anonViktor: Én is elnyomó személy vagyok. A legújabb rossz cselekedetem, hogy erősen kifogásoltam a Drogmentes Marathon rendezvényen az unokáim bevonását, akaratuk ellenére. Miért nem lehet az erre illetékes szervezeteknek - önkormányzatok, iskolák, rendvédelem - figyelmét arra felhívni, hogy egy jószándékú cél mögött egy aljas, haszonleső társaság van? A lakóhelyemen meglévő sajtó az előzetes beharangozáson túl nem adott teret a rendezvénynek. De pl. Dunaújvárosban a rendezvényről a helyi sajtó által kiadott fotósorozaton látszik, hogy a gyerekeket kivezényelték az iskolákból. Itt mindenki megbolondult?
anyós 2010.05.16 13:40:38
@Plejádok: Gratula az épületes véleményeidhez. Melyik oldalon állsz? Vagy feladatul kaptad, hogy ellenem kell kommentelni bárhol és bármikor? Az én életemben csak epizód a szcientológia a gyerekem miatt. Sajnos nincs ráhatásom, de a gyerekeiről nekem kell gondoskodni a szcientológia legnagyobb dicsőségére. Remélem a parazitákat a társadalmi ellenállás ki fogja útálni. Én ebben csak segíteni tudok.
Link:A tudás (ál)tudománya - A szcientológia ..
anyós 2010.02.19 07:55:00
@PassageInTime: Translator+X+ ezen az oldalon a szcientológusok által ide delegált provokátor. Láttam az oldaladat, sok sikert. Az ékezetek meg ne izgassanak, anélkül is csak a jószándék a fontos. Drukkolok Neked.
Úgy látszik, rányomult az egyház erre a Clear Magyarország - 2010 témára, mert erősen kezdték az évet.Az EZO magazinos cikket ez a két akció követte, mindkettő a belső levelezőlistáról származik.Az első elkövetője Kopiás "Lobbista" Gábor Feladó: Kopiás…..