Regisztráció Blogot indítok
Adatok
HumanitaRian

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Erős a mezőny, van még 2 egész hónapunk a remek 2009-ből, így nem állítom, hogy ez a levél lesz az idei nyertes, de az tuti, hogy nagy esélyes. Katalin elképedve látta, hogy a Szob-Budapest vonat elfelejt megállni a Nagymaros-Visegrád állomáson, ahol reggel 7:40 lévén egy rakás…..
HumanitaRian 2009.10.31 23:29:53
Sziasztok,

Alapvetően megértem a felháborodott kommentezőket, akik védelmezik a MÁV-ot. Akár azt is el tudom fogadni, hogy van érthető szakmai indok, ami ezt a helyzetet okozta.
DE ez egy szolgáltatás ugyebár... ha már úgy esett, hogy megesett a csiszi-csuszi, akkor szolgáltatóként:
a.) tájékoztatom a tisztelt utazóközönséget. Akár a hangosbemondón, akár a pénztáros nénin keresztül, megkockáztatom akár azon az áron, hogy a kalauz saját lábán visszasétál.
(És most kérlek, hogy ne gyertek azzal, hogy elromlottak a hangszórók, mert madarak fészkeltek rájuk vagy be volt rekedve a pénztáros néni.)
b.) tájékoztatom a kedves várakozókat, hogy számíthatnak-e pótló járatra, merre találják a vonatot, etc.
c.) tekintettel arra, hogy szolgáltatóként nem biztosítottam a vállaltakat, nem háborodom fel és vállalom a felelősséget.
Mindezen nem változtat sem az, hogy a történtek oka benne van-e a harmadikos fizika tankönyvben vagy a másodikos matek példatárban, sem az, hogy kinek a papája, nénikéje, keresztmamája dolgozik a mávnál.

A legmókásabb az ebben a helyzetben, hogy Ti, kedves felháborodott védelmezők, lennétek a leghangosabban panaszkodók, ha ugyanezt a helyzetet
más díszletben megkapnátok:
pl: egy laza vasárnap délutáni családi mozizás alkalmával a film egy órával később kezdődne és a mese helyett egy jó kis horrort vetítenétek,
de mindezt értesítés nélkül, így a dolog csak akkor derülne ki, amikor az 5éves a harmadik percben, az élveboncolós jelenetnél elájul.
Szakmai magyarázat lenne és különben is a Nagyi a jegyszedő, szóval igazán csak Ti, a laikus nézők nem értenétek, hogy történhet ilyen. Igaz?

Akkor, ott senki nem segített az utazóközönségnek. És ezen az utólagos hivatalos magyarázat semmit sem segít. Akkor sem, ha igaz…
Mi, laikus utasok nem értünk a technikai háttérhez. És ez így van jól. A szolgáltatást azért vásároljuk meg, nagyon drágán, mert szükségünk van rá.
Nem akarunk érteni a sínekhez, váltókhoz vagy falevelekhez. Megfelelő szolgáltatást várunk és ez nem az. Ez egy vicc.
Valamelyik este a Nyugatiból kiengedtek egy menetrendszerinti vonatot az utolsó vágányok egyikéről üresen. A gond csak az volt, hogy ez a vonat az első
vágányok egyikéről szokott indulni. A kijelzőn a járat sorában a vágány száma helyett egy csinos kis gondolatjel volt. Kb. 80 ember állt és nézte a táblát,
kérdezgette a többieket, az unottan flangáló kalauzokat, akik semmit sem tudtak. Telt az idő. Már csak 4 perc az indulásig, a sor egyre feljebb kerül a táblán.
Egyszer megjelenik a vágány száma. Tömeg megindul… a megadott vágánynál egy másik város van megjelölve célként. Nem gond, légvonalban közel, csak a Duna másik oldalán.
A tömeg fele hiszékenyen felnyomul… a másik trappol előre és faggatja a vonat vezetőjét, aki semmit sem tud. A felszállók elbizonytalanodnak… leszállnak.
A vonat nem a miénk… Vissza a táblához. Már csak 2 perc.. 1… paff, a járat lekerül.
Kiment a legutolsó vágányok egyikéről. A laikus bagázs ezt onnan tudja meg, hogy a következő vonatra passzírozódva meghallgathatja amint a kalauz röhögve elmeséli valakinek mobilon…

Összességében azt hiszem, hogy aki napi szinten igénybe veszi ezt a remek szolgáltatást és nem elfogult saját vagy különböző fokú rokonságának MÁV-os munkaviszonya kapcsán, az tisztán látja, hogy ez a minőség vállalhatatlan.

2009-et írunk, Föld bolygó és ez egy szolgáltatás... Nem egy pénznyelő automata. Vegyük tudomásul.

H
A tegnapi post-hoz kapcsolódva, álljon itt egy szokatlan megoldás külföldről, hogyan tudod elérni a pályázók tengerében, hogy téged hívjanak be interjúra: http://www.buyaninterview.com/Ennek nyilván szimbolikus értelme van itt nálunk, ahol nincs igazán egy Wall Street-hez hasonló…..
HumanitaRian 2009.03.22 01:36:22
Szerintem nincs olyan ember, aki ne futott volna már bele pár ilyen kérdésbe állásinterjún. ("Nem tartottam emberinek az ott feltett kérdéseket és nem tudtam mit kezdeni velük. Megkérdezték például, hogy mi volt a három legnagyobb kudarc az életemben, milyen autónak…..