Regisztráció Blogot indítok
Adatok
P.E.

0 bejegyzést írt és 290 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Alább a magyar jezsuita Jálics Ferenc egyik írását adjuk közre. A világ egyik ma élő legjelentősebb lelki tanítója, több mint húszezer embernek adott személyesen kísért lelkigyakorlatot. Írása az imaélet fejlődéséről szól, ezt a jelenséget az egyház szemlélődő imahagyományának folyamába állítja..
P.E. 2018.11.20 06:25:55
@türkiz: Kedves Türkiz! Frenetikusan jól összefoglaltad a kusza gondolataimat. Annyira jó, hogy így jelen vagytok ezen a blogon jabbokkal egyetemben. Én csak úgy belekapaszkodom a hullámaitokba, és repítetek. Köszönöm!
Mind ez cseng a lelkemben:"...talán őrzője vagyok testvéremnek?”(Ter.4,9)...
P.E. 2018.11.30 21:41:43
@türkiz: "1. masszív biblikus és világos, hűséges teológiai-dogmatikai ALAP
2. HŰSÉGES imaélet
3. legfőképpen HŰSÉGES - MÁSOKÉRT/MÁSOKRA irányuló életvitel (!!!)
4. és a normális családokban természetesen meglévő, a hagyományos szerzetesi életben pedig mindenütt jól és nagyon tudatosan felépített KONTROLL"

Hát hogy ez mennyire megragadott, így hogy nekem címezted! (Pedig már átfutottam Jabboknál).
Köszönöm!
Augusztus elején Esztergomban Szent Ignác-napi búcsún prédikáltam a vízivárosi templomban rendalapítónk és az Eucharisztia kapcsolatáról. Ebből nőtt ki ez a bejegyzés, amiben a jezsuiták és az Eucharisztia kapcsolatát szeretném körbejárni. Miképp van jelen az eucharisztikus lelkiség a rendalapító…..
P.E. 2018.09.24 06:23:15
@türkiz:" A megtörténtet valamiért nem akarja meg nem történné tenni, engedi, hogy a bűn következményeit elhordozza a világ... sokszor nem is a bűnösök, hanem az áldozatok... miért? "

"Érettünk vállalt sebhelyek, már dicsőségben fénylenek, Alleluja”
P.E. 2018.09.24 06:28:30
@türkiz:" A megtörténtet valamiért nem akarja meg nem történné tenni, engedi, hogy a bűn következményeit elhordozza a világ... sokszor nem is a bűnösök, hanem az áldozatok... miért? "

"A kereszten oldalából vér és víz áradott, E forrásból a világnak új élet támadott. Érettünk vállalt sebhelyek, már dicsőségben fénylenek, Alleluja”
P.E. 2018.09.24 06:32:36
@sollertia:
"A bűnnek azonban hatása van szinte az egész világra, ennek a bűnös örök halálán kívül más következményei is vannak." - Hiszen a bűnösnek nincs "örök halála" abban az esetben, ha ő a bűneit őszintén megbánta és megtért, nem? ami elgondolkodtató, hogy ennek mintha semmi kihatása sem lenne mindarra, amit a bűn szült, mert mintha a bűn valamilyen formában "tovább élne" annak következményeiben... Ez olyan hátborzongató!"
www.youtube.com/watch?v=0M-D1n7Kkao
Protestáns testvéreink elvitathatatlanul nagy érdeme, hogy a Szentírás keresztény életünk alapvető eleme lett. Mégis, mint az Eucharisztiában hívő keresztények, jó, ha tudjuk, hogy a szentségek nélkül az Istennel, Jézussal való találkozásunk elképzelhetetlen lenne. Jézus Krisztus személye az…..
P.E. 2018.05.12 07:18:41
@altavista: " Ezért szerintem nem igaz, hogy TÉNYLEG találkoztál Jézussal olyan módon, mint ahogy pl. Tamás apostol,..."
Jó, akkor szerinted én nem. És, mit szólsz, Teréz anya találkozott Vele?
P.E. 2018.05.13 20:39:45
@jabbok: Még nem. De el fogom olvasni.
P.E. 2018.05.13 21:10:01
@Déli pályaudvar: Megcáfolhatatlan, érthető, logikus.
A „La Civiltà Cattolica” című folyóirat aktuális száma részleteket közöl olyan beszélgetésekből, amelyeket Ferenc pápa legutóbbi Dél-Amerikában tett lelkipásztori látogatása során Chilében (január 16-án) és Peruban (január 19-én) rögzítettek. A pápa jezsuita…..
P.E. 2018.03.07 11:22:24
@Satori: Jaj, hogy kellett ez az "atyai" határozottság. Eddig, és nem tovább, anélkül, hogy valakinek a személyes szabadsága sérülne. Tényleg vannak más blogok, ahol mindenki megtalálhatja a hozzá lélekben közelálló vitapartnereket.
Ma van Miki Szent Pál japán jezsuita vértanú és társainak ünnepe. http://www.katolikus.hu/szentek/0206.html A jezsuita kalendáriumban hozzájuk kapcsolódóan ünnepelünk még számos további japán jezsuita vértanút, akiket a közelmúltban avattak boldoggá. Egyikük Péter Kasui Kibe. Nemrégiben láthattuk…..
Az ismeretlen világokkal való találkozás mindig rejtelmes dolog – és veszedelmes is, hiszen kulturális sokkal fenyeget. Még világosan emlékszem az esetre, amikor egyszer egy afrikai rendtárssal ismerkedve, az első kérdéseim egyikére, „Hány testvéred van?”, a fiatal jezsuita…..
P.E. 2018.02.02 05:44:20
@Déli pályaudvar:
Igen, egy darabig én is azon gondolkodtam, hogy téged, ha jól emlékszem, milyen hamar kitiltottak legtöbbünk bánatára, egy ilyen figurát, pedig, aki a párbeszéd legelemibb követelményeinek sem felel meg, itt szagoljuk ürülékestől a szoba közepén.
Mikor bejöttem olvasgatni, mind gondokodtam, honnan ismerős ez a név, aztán eszembe jutott, amikor még naiv koromban írtam 1x-2x az ateista blogon, mindaddig, amíg magas térdemeléssel távoztam, ugyanolyan lelkiállapottal, vagyis szégyennel, mint a zaklatottak a metoo- ban. Most látom, hogy tényleg nem én voltam a hibás!
P.E. 2018.02.04 20:19:11
@Kajla: Szerinted ez jött le, abból amit írtam? !
„Ha a szíved kószál és szenved, / vidd vissza óvatosan a helyére, / és helyezd gyengéden a te Istened jelenlétébe. / És ha soha semmi mást nem csináltál egész életedben, / csak a szívedet hoztad vissza / s helyezted ismét Isten jelenlétébe, / – bár az újra meg újra elszaladt, miután visszahoztad –,…..
Mármint házasságkötés előtt vagy után? Persze, hisz mi másra is gondolhattunk volna… ;) Szexualitás, egy örökké visszatérő kérdés és szerintem nincs olyan ember az Egyház környezetében, aki valamilyen módon ne találkozott volna ezzel a sokat vitatott témával. Nem csoda, hiszen ez egyszerűen hozzá…..
P.E. 2017.09.30 08:48:30
@Bagradjan_01: A bűnnel, mint entitással, igazi megtérésem után találkoztam. Előjött aztán a bűntudat, következett, hogy átestem a ló túlsó oldalára, volt pap, aki azt mondta, nem kell már annyit gyónnom. Mondtam neki, nem jut eszembe már semmi, tudtam, hogy ez a kisértő, na szóval üdvözülni szeretnék... Aztán megértettem, hogy ehhez úgyis Istenre van szükségem, nem magamra, hanem az alázatomra.
A Humanae Vitae az egy dolog, hogy nekem nagyon bejön, egyetértek, prófétai és tisztánlátó, de hogy közlöm? Ez számomra fej- és szívtörő.
Jó volt a 2016-os év, az irgalmasság rendkívüli éve, sok minden átértékelődött bennem, azóta nagyon óvatosan közelítem (közelítjük) a jegyesoktatáson a tcst-t. Figyelünk arra, hogy megértsük őket, szeretjük, ha meg tudnak nyílni. Nem merek kategorikusan kijelenteni ( a férjem néha igen), nem akarom a bűntudatukat fokozni, szeretném, ha rátalálnának az irgalmas Istenre, ha saját műalkotásukban tudnának gyönyörködni, ha mindig tudnák, hol a menedék, a vigasz, a terhek letevése, az újrakezdés lehetősége, ha az öröm bensőleg és tartósan jelen lenne az életükben. Ezt kérem a Jóistentől, ebben segítsen bennünket. Talán ennyi.
P.E. 2017.09.30 09:37:43
@jabbok: Kedves Jabbok, én most úgy érezlek, mintha a keresztút negyedik állomásán lennénk. Kívánom, hogy jól értsd.
Dzsingiz Ajtmatov gyönyörű novelláiban figyeltem fel először és többször is, hogy benne lenni az ellentétes érzések feszültségében, és nincs más mód, benne maradni.
Itt is azt látom, meg itt tanultam valahol, hogy a fenomenológiai (te) és hermeneutikai (matthaios) két, alapvetően teljes létjogosultsággal rendelkező megközelítés feszültségét kell megélnünk mindannyian.
http://lexikon.katolikus.hu/F/fenomenológia.html
lexikon.katolikus.hu/H/hermeneutika.html
És jó nekünk itt lenni!
A mondanivaló szemléletéséhez egy kicsit távolabbról kell kezdenem. Nemrégiben történt, hogy egy fontos liturgikus eseményre voltam hivatalos, amit az egyik nagyobb templomban tartottak. A mise előtt vagy huszadmagammal – mi, a koncelebráló papok – a sekrestyében öltözködtünk. Én már fel is vettem a…..
Gondolkoztál már azon, hogy amire érdemes rátenned az életedet? Ha a halálos ágyadon visszanéznél az egészre, vajon mitől látnád értelmesnek? Nekem úgy tűnik, az emberek nagy része egyáltalán nem teszi fel ezeket a kérdéseket. Sokak „érdeklődési területén” egyszerűen „kívül esik”, hogy ilyesmin…..
P.E. 2017.06.08 06:46:25
@pacsy: Al Pacino?! ...
Én nem beszéltem róla. Az egy dolog, hogy ő alakítja azt a vak férfit, aki a nőket az illatuk alapján érzékeli (de Marlon Brando-t is el tudnám képzelni, és még sok jó színészt, aki amúgy eszköz csak egy karakter megalkotására). Belelát a lelkükbe, rárezonál a vágyaikra, és úgy válaszol ezekre, hogy többet nyújt, mint amit ők el tudnának képzelni. Hány nő vágyik arra, hogy ne csak a testét lássa a férfi, hanem jusson el a lekéhez is. Na itt sikerült. Ezért fantasztikus!
Nem lehet ez isteni küldetés? Mi Istent az életünkben nem így érzékeljük? Ez a belső szemeivel látó férfi nem kicsit Istent mutatta meg ebben a táncban a nőnek? Mindenesetre ez a szaglására, tapintására támaszkodó, belsőleg látó férfi, annyira jól csinálja, hogy hiteles. Igen, én úgy látom, lehet ez életcél, ha Isten ezt helyezte a lelkére... (Amúgy el tudom képzelni, hogy a vak Bartimeus is egy ilyen látóvá vált Jézus gyógyító kezei által.)
Nemrég megszóltam valakit. Nem vagyok büszke rá, ráadásul a dolog tönkre is tette a kapcsolatunkat – egyelőre úgy tűnik, jóvátehetetlenül. Elmesélem az esetet, még akkor is, ha a megértéséhez egy kissé elzárt, egzotikus és sokak által idealizált világba kell is kalauzolnom a kedves Olvasót.…..
P.E. 2017.04.10 16:30:00
@marlar:
Én letettem volna szentgyónásban a bánatomat, és kivártam volna egy Isten adta alkalmat, amikor mindkettőnk ideje a közös hullámhosszunkra ad lehetőséget, és akkor nem katonaságízű a bocsánatkérés kipipálása. Persze így utólag könnyű ezt mondani.
Lehet, hogy érthetetlen vagyok, de ez személyes tapasztalat. Ha megbántam valamit tiszta szívemből, akkor már elindul a kegyelem az én és a megbántott lelkében, és érdekes megoldásokat hoz... De ez a kivárásom lehet azért van, mert nem vagyok olyan gyors a bocsánatkérésben, mint Pacsy, hanem többet rágódom rajta. Ennek a késedelmeskedésnek lehet nyugodtan hátulütője, hogy elmarad a bocsánatkérés, és a tisztítótűzben derül majd ki.
P.E. 2017.04.11 06:14:42
@marlar:
Az hogy "apróság" vagy nem apróság azt onnan tudom, hogy terheltté válik a lelkem: reggel felkelek, rágondolok, megrendülök, délben eszembe jut, "miért járt el a szám!" dühöt érzek, este megkeseredik a vacsora a számban, mert megint előbuggyan bennem (jó, ha a családban megoszthatom), na ez t e h e r. Elveszi az Élettől az energiámat. Félgőzzel tudok csak életállapotbeli kötelességeimre hangsúlyt fektetni. Ahelyett hogy felhőtlenül, borúsan tudok csak szeretni. Ez nemcsak engem, hanem a környezetemet is elkezdi megterhelni. Ha őszintén felelősséget érzek, akkor be kell vallanom, hogy nem "apróság", amit elkövettem...Mindez szubjektíven.
Objektíven: Ha tehát ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és ott eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza van ellened,
hagyd ott ajándékodat az oltár előtt, s menj, előbb békülj ki embertársaddal, aztán térj vissza és ajánld fel ajándékodat. (Mt5.23,24) Tehát Pacsy ezt nagyon jól tette... A másik emberhez, hogy mikor jut el a bocsánatkérés, az már az Isten dolga és az én megváltozott magatartásom irányába.
Én hiszem, hogy a gyónás ezt a folyamatot felgyorsítja. Azt is hiszem, hogy a gyóntatószék a nem "apróságok" letevésének a legjobb helye, ahol a "harmadik személyt" nyugodtan terhelhetem, mert Ő hív, hogy menjek Hozzá ha terheket hordozok, mert Ő felüdít engem.
A "késedelmeskedésről" pedig annyit, hogy jó ha a következő alkalommal találkozunk. De ha nem?...
P.E. 2017.04.11 17:59:59
@marlar: "Csak úgy vettem észre, hogy a jezsuita blogon nem nagyon illik a Bibliából idézni,"
Igen, ezen én is elgondolkodtam... Sőt még meg is torpantam, hogy nem ciki a jezsuita blogon Szentírást idézni?... Aztán megkülönböztettem, és vettem a bátorságot. Amúgy értem ezt a fajta félelmet, hogy honnan származik. :)
Előfordul, hogy érzelmi viharba kerülünk – esetleg úgy is, hogy nem kívántuk magunknak. (Nota bene: nem csak szerzetesekkel történik ilyesmi! :) Meglehet hogy, nem szeretnénk, hogy a helyzet így maradjon – legalábbis tudatosan nem –, például azért, mert erkölcsileg nem értünk egyet azzal, ami…..
P.E. 2017.02.06 15:54:53
@marlar:
"Írnál erről, hogy mire jöttél rá?"
Hát arra, hogy gyanús személynek, aki iránt a legapróbb kétely is felmerül benned, hogy "úgy" tetszik, ahogy nem illik, mert van már stabil elkötelezett kapcsolatod, még ha meg is beszélnél vele valamit úgy este hét után, hagyd reggelre, amikor a napi teendők tornyosulnak előtted. "Én viszont azt mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt, már házasságot tört vele a szívében."(Mt5,28)
Az alábbiakban szeretnék megosztani Veletek néhány dolgot a lelkivezetői tapasztalataimból, és abból, ezen a téren hogy hogyan jutottam oda, ahol most tartok. Talán már nem rátartiság, ha azt mondhatom: vannak tapasztalataim. Az elmúlt 20 évből 11 és fél évet hivatalosan voltam spirituálisi vagy…..
P.E. 2017.01.27 10:20:47
@Ildikó Erika: Kedves Erika, ez mentáhigiénés vagy/és keresztényi magatartás?
P.E. 2017.01.28 13:27:44
@türkiz: Nyitott kérdéseink kapcsán elmélkedem. A lelkivezetőnek ("szvsz" :)) nagyon meg kellene találnia az embert (az Isten képmását) a vezetettjében, és ez vonatkozik orvosra, pedagógusra egyaránt, ahhoz pedig keresnie kell, ahogy az Úr Isten Ádámot: "Hol vagy?" (Ter3,9) Ha megtalálta, akkor a hozzáállása az ajtón kívül is pozitív marad. Sőt ez egy közös munka kellene, hogy legyen, kísérő- vezetett közös kalandja. Ha nem ez a lelkülete a lekivezetésnek, akkor kinek-kinek miről szól az az idő?
P.E. 2017.01.28 17:27:06
@Ildikó Erika: Megtalálni az embert mindenkiben. gyakorlatban.
Most pl. Fb-on lelkivezetek, gondozok, kísérek, bár csak családorvosa vagyok, egy olyan náci szellemiségű fiatalembert, aki be akar állni az ISIS -be. Az utcán soha nem köszön. Meg sem ismer, semmi kapcsolat. De privát üzenetekben megkérdez, akarja tudni a véleményem. Én nem vagyok fasiszta, ő az. Látom benne az embert, és szeretném, ha ő is rátalálna önmagára, el kezdene köszöngetni, és nem állna be az Isisbe. Jó ez példának?
Mindenekelőtt egy ténymegállapítást szeretném tenni: a teológiában manapság gondolkodás-hiány uralkodik. Persze nem azt akarom ezzel mondani, mintha a teológiában ma nem gondolkodnának – ez nyílván túlzó (sőt felfuvalkodottságra és beképzeltségre valló) kijelentés volna. Annyi azonban talán…..
P.E. 2016.11.30 11:36:37
@matthaios: Nagyon köszönöm a válaszod, nem gondolnám, hogy Ferenc pápa nem szorgalmazná az őszinte bűnbánatot...a Dávid-fajtát (azért könnyítő körülmény volt Uriás halála a Dávid és Betsabe további törvényes együttlétének). De érdekes, a Péteri bűnbánathoz elég volt a könnyek, és a szeretet megvallása, amire Jézus következetesen rákérdezett. Ezzel csak azt akarom mondani, hogy a bűnbánat a lélekben zajlódik, Isten és ember között, így a kívülálló nem biztos, hogy mindent tud(hat).
P.E. 2016.11.30 17:37:57
Ó, ez a fekete-fehér gondolkodás, milyen egyszerűen ment nekem! Mindig mindent (szerintem!) megvizsgáltam, betartottam a törvényeket, elvártam, hogyha én be tudom tartani, más is ezt tegye, soroltam a példákat magamban is, fennhangon is, ahol csak alátámasztást nyertem, pl. szavatok legyen igen-igen, nem-nem (ez újszövetség, tehát fedve is vagyok), sehol semmi szín, még a szürkének sem semmi árnyalata! És csak nehezedtek az élethelyzetek körülöttem, egyre több hibát követett el mindenki környezetemben, kövek súlyosodtak legszentebb kapcsolataimon, adtam, és kaptam a sebeket becsületesen, mint egy keresztes hadjáró, és a rutinom -annak ellenére, hogy vágytam az örömre- csak a törvényben kutakodás maradt, a megoldásaim is onnan törtek elő, és toporogtam, mint borjú az újkapu előtt. Még az óbort is szeretem, jobban, mint az újat. Rohr-ra mindig felmérgelődtem pl.
De Ferenc pápa! Egyszerűen beviharzott az életembe, és átállította a váltóimat. Általa kezdtem érteni igazából Jézust (pedig addig is az agyam felfogta), többször gondoltam rá, amikor döntenem kellett, mint Jézusra. Korrupciót, ítélkezést, irgalmat, őszinteséget, egészséges realizmust, és sorolhatnám, másképp értettem meg, a szívemmel is, mint Emmausz fele menet. Én így jártam. És remélem maradandóan sikerült váltanom. A környezetem lassú enyhülése, és apró, itt-ott felbukkanó vigaszaim erősítenek meg, hogy talán kezdem értegetni. Igaz ez nem egy damaszkuszi út, de reményteli! ( és vásároltam magamnak öt évvel ezelőtt egy nagyon színes, stílusomat meghazudtoló szoknyát, amelyet sikerült magamévá tennem :))
Ezekben a napokban sokat foglalkoztatott az advent értelme. Nemcsak azért, mert mostanában tartottam lelkinapot róla, hanem mert látom, ahogyan évről-évre pátyolgatjuk magunkban a reményteli, boldog várakozást, ami majd a jövőben ugyan, de hamarosan bekövetkezik. Mi kell ehhez: kis…..
A közösségi médiában a párizsi terrortámadások után egy-kettőre népszerűvé váltak a #PrayforParis, #PrièrePourParis és egyéb hasonló hashtag-ek. Lehet elemezgetni, mennyire a trend áll e jelenség mögött, mennyire valódi ima. Mindenesetre megindította szinte az egész világot…..
P.E. 2015.11.23 17:06:58
@Aisha Alaenun:
Mi a különbség az európai keresztény és a szíriai keresztény között azonkívül, hogy ő ott kissebségben van?

A barátságos focimérkőzés miért irritálja az ISIS-t?

Szerinted Isten az ISIS-szel kommunikál, amikor "osztja az igazságait"?
Egykor egy amerikai elnök a szabadság jelszavává tette szállóigévé vált hitvallását: „Ich bin ein Berliner”. Mindenki tudta, hogy ez sem származási- vagy lakhelyet, sem illetőséget nem jelölt meg, hanem egyértelmű ideológiai álláspontot. Valójában Kennedy vallomást tett,…..
A közmondások persze sokszor féligazságokat mondanak, sőt, van olyan is, amelyik éppen csak az egyik lehetséges szemléletet, életmódot, gondolkodásmódot fejezi ki a sok közül. Sok közmondás igazsága éppen attól is függ, mire alkalmazzák. Így az "addig nyújtózkodj, amíg a…..
P.E. 2015.01.02 18:53:20
@Koós István: "Pont, mint Szent Pál, a kereszténység atyja, aki a történelem legnagyobb gyűlölködője volt, egy kirekesztő, aljas, primitív alak."

Lám ez a gyűlölködő alak Istennel találkozva olyan pálforduláson esett át, hogy megírta a szeretethimnuszt. Ez mindenkivel megtörténhet, ha megnyílik a szépre. jóra, a másik emberre. Pál élete csak így teljes, ha ismerjük élete másik felét is. Szerintem nem fair cask a keresztényüldöző peródusáról tudni. Ajánlom elolvasásra a korintusiaknak írt levelét.

Szóljak bár emberek vagy angyalok nyelvén,
Ha szeretet nincs bennem,
Csak zengõ érc vagyok vagy pengõ cimbalom.

2.Legyen bár prófétáló tehetségem,
Ismerjem bár az összes titkokat és minden tudományt,
Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem érek.

3.Osszam el bár egész vagyonom a szegényeknek
S vessem oda testem, hogy elégessenek,
Ha szeretet nincs bennem,
Mit sem használ nekem.

4.A szeretet türelmes, a szeretet jóságos,
A szeretet nem féltékeny,
Nem kérkedik, nem gõgösködik,

5. Nem tapintatlan, nem keresi a magáét,
Haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója,

6.Nem örül a gonoszságnak,
De együtt örül az igazsággal.

7.Mindent eltûr, mindent elhisz,
Mindent remél, mindent elvisel.

8.A szeretet soha el nem múlik.
A prófétálás megszûnik,
A nyelvek elhallgatnak,
A tudomány elenyészik.

9.Tudásunk csak töredékes,
Töredékes a prófétálásunk is.

10.Mikor azonban eljön a beteljesedés,
Ami töredékes, véget ér.

11.Amikor még gyermek voltam, úgy beszéltem, mint a gyermek,
Úgy gondolkodtam, mint a gyermek, úgy itéltem, mint a gyermek.
De mikor férfivá nõttem, elhagytam a gyermek szokásait.

12.Ma még csak tükörben, homályosan látunk,
Akkor majd színrõl-színre.
Most csak töredékes a tudásom,
Akkor majd úgy ismerek,
Ahogy én is ismert vagyok.

13.Most megmarad a hit, remény, szeretet,
Ez a három,
De köztük a legnagyobb a szeretet.
„Ha nem lesztek olyanok, mint a gyermekek, nem mentek be az Isten országába” (Mt 18,3) – minden keresztény ismeri a jézusi mondást az evangéliumból. Őszintén szólva nekem mindig gondot okozott ez a szakasz. Vajon milyen értelemben kellene a gyerekekhez hasonlítanunk? Mert azt…..
Egy nemzet, két nép és három nem. Ez lehetne a posztmodern Magyarország legrövidebb leírása. Egy nemzet? Az Alaptörvény egységes nemzetből indul ki. Íme, a sokat vitatott nemzeti hitvallás:  „MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért,…..
Ferenc pápa szerint a papi hivatásra készülő fiatalokat nem lehet pusztán a tiltásnak és a szabályok merev betartásának a szellemében oktatni, mert akkor a hívek helyett saját karrierjükkel foglalkozó "kis szörnyetegeket" nevelünk. A pápa erről egy zárt körű találkozón…..
P.E. 2014.03.18 18:49:33
@vaccinium: Szerintem a Teremtőnk úgy képzelte el, mint a gyerekek. A gyerekek egyház, tiltás, sablon nélkül egy szerető apát és anyát akarnak maguknak olyan biztos háttérként, ahol felnövekedhetnek, kiteljesedhetnek, megtalálhatják saját útjukat, és azt a szeretetet, amiben növekedtek, tovább akarják adni a következő nemzedéknek.
Kicsit visszagondolni a gyerekkorunkra, hogy is gondolkodtam, mit is éreztem akkor, nagyon jó iránytű lehet.
P.E. 2014.04.04 11:13:14
@matthaios, @jabbok:
Köszönöm a kitartó, állhatatos, Isten- és emberközpontú, hiteles, türelemből példamutató hozzászólásaitokat. Nagyon sokat épülök, és tanulok belőlük.
P.E. 2014.04.11 20:47:49
@kaleidoscope:" az Egyház szexuáletikai tanításai kétezer év óta változatlanok, és ezért a továbbiakban is megváltoztathatatlanok. Dolgozom még a témán, ezért nem akarok ezzel kapcsolatban sem elhamarkodott, átgondolatlan véleményt mondani, de annyit előrebocsátok, hogy az alap állítás sajnos tényszerűen nem igaz."

Pedig a katolikus egyházban igaz.

Ferenc pápa: "A gyermekeknek joguk van családban felnőni, olyan apa és anya mellett, akik képesek megteremteni a megfelelő környezetet fejlődésükhöz és érzelmi érésükhöz"
Nemrégiben történt, hogy bejött hozzám a tanszékre egy fiatal teológushallgató, egy nagyhírű hagyományos női szerzetesrend tagja. Elmesélte, hogy nagyon fél, mert az ő rendjében a noviciátus alatt kötelező részt venniük egyénileg vezetett szentignáci lelkigyakorlaton.…..
P.E. 2014.03.31 10:33:27
@studiorum: "Aki teheti, súlyos beteghez vagy haldoklóhoz hívasson papot ! "

Tolsztoj Ivan Iljicse a gyónása után vált őszintévé önmagához. Szerintem ez is a megtérés. Elengedhetetlen az üdvösséghez. Bár ez embernek lehetetlen.
P.E. 2014.03.31 22:54:24
@studiorum: Ennek hallatára a tanítványok igen megdöbbentek és azt kérdezték: „Hát akkor ki üdvözülhet?” Jézus rájuk nézett, és így szólt: „Embernek ez lehetetlen, Istennek azonban minden lehetséges.” Mt19,25-26
P.E. 2014.04.01 18:30:38
@studiorum: Ezt kérdezted: Mi lehetetlen az embernek?
A Szentírás alapján válaszoltam: az üdvözülés.
Immár több mint egy éve foglalkozom hivatásgondozással. Micsodával?? Amikor az egyik kollégista diákunknak megpróbáltam elmagyarázni munkám lényegét, akkor egy ideig elég bambán hallgatott, majd hirtelen felcsillant a tekintete és a felfedezés örömével közölte: „akkor te vagy a jezsuiták HR-je.” Na,…..
P.E. 2014.03.17 20:55:55
@Izrael misztériuma: Én elfogadom, hogy valószínű, sok mindent tehetnék jobban, és van baj velem elég. Pl. sokkal jobb szülő és feleség szeretnék lenni, stb. De azt vajon szégyellnem kell, ha elvárom, hogy hiteles ember álljon az oltárnál? Pl. olyan, aki, ha már felesége van, őt választja, és annyira szereti, hogy képes lemondani a római katolikus papságról. Én például, szörnyen érezném magam, ha egy férfinek cask bújkálós felesége lehetnék, akivel nem mer megjelenni, akit nem mer megölelni más előtt.
Lassan tízedik éve dolgozom a papnevelésben – utóbb talán nem számít elbizakodottságnak, ha azt gondolom: van némi tapasztalatom. Nekem úgy tűnik, a mai papok legnagyobb kísértése abban áll, hogy abbahagyják az imádságot. A fiatalok közül sokan teljes lelkesedéssel vetik bele…..
P.E. 2014.02.23 14:59:03
@vigyüktúlzásbaadolgokat: "Ezen nem segít az ima. A kiégést okozhatja frusztráció is, a gyűlölködő hívek és kiüresedő templomok miatt.
Minden jót! "
Ezt komolyan gondolod, vagy csak provokálni szeretnél a kommentlavina elindítása végett?
P.E. 2014.03.16 14:46:45
@türkiz: www.segitonoverek.info/htm/ign_exerzitien.htm
www.segitonoverek.info/htm/aktuelles.htm
Én a segítőnővérekhez járok lelkigyakorlatra. Föltétlenül ajánlom.