Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Heatley

0 bejegyzést írt és 4 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mivel 6 csapatot éppen 665280-szor kevesebb féleképpen lehet sorba rakni mint 12-t, így elemzéseink terén való tévedésünk lehetősége is radikálisan csökken. A teljesen véletlenszerű sorba állítást pedig már 3 forduló alapján is elvetjük, ugyanis – híven a cikk címéhez…..
Heatley 2009.10.28 17:13:07
Az ob1/b harmadik fordulójához érkeztünk, de csak az biztos, hogy semmi sem biztos. Első benyomásunk, hogy a megerősödött Veszprém a csoport esélyesének tűnik (eddig), a többiek nagyjából egyenlő erőket képviselnek. Hogy mit hoz ez a forduló? Lássuk!  Paksi Floorball Klub -…..
Nagy örömmel konstatáljuk, hogy sok segítség érkezik, illetve a csapatok oldalán sok információt találunk, ami segíthet a cikkek elkészítésében, szóval egy képzeletbeli kalapemelés jár a honlapok szerkesztőinek.  Még csak a 2. fordulón vagyunk túl, de az egyenlő erők…..
Második forduló következik az egykoron szebb napokat is megélt másodosztály küzdelmeiben. A tavalyihoz képest annyi előrelépés mindenképpen jegyzőkönyvbe vehető, hogy kiegyenlített erőviszonyok mellett zajlik a küzdelem, és nem borítékolható előre az osztályozós helyek…..