Regisztráció Blogot indítok
Adatok
sisszi

0 bejegyzést írt és 847 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
        "A Nürnbergben és másutt kivégzettek többsége az akkor érvényes törvények alapján cselekedett, így – jogilag – nem követtek el bűncselekményt. " (aristo)        Ez jelent meg ma Prostisrácoknál. Unalmas náci szöveg az egész, amire a magyar jobboldal rejszolni szokott.        Azt…..
        Lesz, aki nem olvas bele. És csak mondja és mondja...        Orbán emberi életeket fog feláldozni a GDP-ért. És nem tehet mást. Ha én lennék a helyében én is ezt tenném, és talán éppen ezért nem szeretnék a helyében lenni. Ez nem teljesen igaz, pl. amikor a japán követség fogadást ad, és…..
   Magyarország a nemzetközi rangsorok szerint ma még jelentősen elmarad az innovációs teljesítményben a vezető európai országoktól. Az akadémiai kutatóintézetek elmúlt években beadott szabadalmainak száma elenyésző, miközben évente 17 milliárd forintos támogatást kapnak az államtól. A bővülő…..
        A Mandiner interjút készített Anisits Ferenc tervezőmérnökkel. A cikk külön kiemeli Anisits tudományos értekezéseit, amelyek ugyan léteznek, de nem különböznek szignifikánsan egy német főiskola átlagos docensének tudományos teljesítményétől. Ennek esetleg van jelentősége. Nem szeretném…..
        Sárosdi Lilla színésznő a Facebook-on vallott arról, hogy mit művelt vele egy "nagyrendező". Az illető színházi próba után egy fehér BMW-ben mutogatta neki a péniszét. Nem sokkal az autó elindulása után a Margit-híd pesti hídfőjénél voltak, melynek vonzáskörzetében, mondjuk úgy, korlátozott…..
sisszi 2017.10.20 10:59:49
@stefan75:
köszi a kommentet.
majdnem az összes hozzászólás áldozathibáztatásról szól :((((
a helyzet kiindulópontját nem sokan kérdőjelezik meg. az betonból van öntve.
        Megadja doktorandusz a közpénzből fenntartott revolverlapban értékelte a gendertudomány helyzetét. Ezen történetünk szempontjából ugyan ennek különösebb jelentősége nincsen, miután történetünk  nem Skócia keleti partjain játszódik, hanem Írország nyugati partjain.  De azért ott is elég…..
sisszi 2017.03.10 09:47:54
@Bolygó Hollandi: nem.
szerintem "előléptetés" lesz belőle

Viktornak mindegy mit csinál azon kívül amit valóban csinál: a pénz ömöljön a piramis felső megfelelő csücskébe, a 1,5-2 milliós szavazótábor legen ellátva a napi szappanopera résszel (hogy ez életekbe, sorsokba kerül az halál mindegy)
      Orbán Viktor  interjút adott az általa fenntartott 888.hu-nak, amelynek főszerkesztője nagyjából egy fejjel kisebb nála, nehéz volt kihagyni.  Azok a rezsimhobbitok,akik valamilyen metaforikus értelemben (köszönöm kedves jogi képviselőnk, hogy intő figyelemmel kíséri írásom) órákkal sem…..
      ( A posztban nem lesz szó a 888.hu-ról és G.Fodor Gábor mai különös bocsánatkéréséről. Egy árva szó nem lesz az egész ügyről, és nem fogom semmiféle közepesnél valamivel kisebb termetű, nem túl gusztusos lényhez hasonlítani. Ez most egy ilyen szöveg lesz.) "... értetlenül állok azelőtt, hogy…..
sisszi 2016.01.29 13:36:09
@Geo_: ideológia nincs a történetben (szerintem).
gfg a "politique pour politique" zsenije. gondolhatja magáról. A maffia udvari írnoka. gondolom én.
A hatalompolitika legyőzhetetlen stratégája. gondolhatja ő. A cinizmus agent provocateur-e. gondolom én.
           Az Orbán-rezsim névadója ma elutasította Angela Merkel "morális imperializmusát" ( A morális imperializmus azt jelenti, hogy bizonyos országok, tipikusan a gyarmatosítók, megpróbálták erkölcsi előírásaikat rákényszeríteni más országok lakóira).        …..
sisszi 2015.09.24 10:07:38
Nem fogom most nektek megoldani a migránskérdést, csak összeírok néhány megfontolandó szempontot. 1. A migránsáradatot Magyarország nem fogja megállítani. Átengedheti kontrolláltan, megszűrheti, eloszthatja, kimazsolázhatja - vagy csinálja amit most, hogy eljátssza Európa…..
sisszi 2015.09.12 11:39:50
@Baldrick68: aki szaúd-arábiával példálózik, az oda is való. Viktor aktívan építi a magyar szaudot (házmesteri egyszobakonyha verziót) a kasztrrendszerre épülő rabszolgatartó középkori szarságot. Ki akarna oda menni?
            A Kettős Mérce blog elindított egy vitát a baloldaliságról "WTF baloldal" címmel. Ezt a posztsorozatot hozzászólásnak szánom.   1.   1989. augusztus 11.-én érkeztem meg az Indiana állam-béli West Lafayette-be, és azt az őszt a Purdue Egyetem kollégiumában…..
       " Külön „szépsége” az ügynek, hogy egy olyan történelmi eseménysor lesz kötelező anyag minden karon a Pázmányon, amellyel kapcsolatban még a teljesen nyílt tudományos vita lehetősége sem biztosított, mivel a Btk. bünteti a holokauszttagadást, amiben benne…..
sisszi 2015.05.28 15:34:58
@TG69: ezt írhatta le, de hát karakterszámra kapja a lóvét.
         Ezt a posztot Bunford Gerda a Corvinus egyetem hallgatója publikálta a Mértéktér blogon. A szerző a Corvinus egyetem politológus hallgatója, aki havi koszos kis hetvenezer forintot kap a Quaestor-ügy kétségbe esett mentegetéséért.          Bunford Gerda konzulense…..
sisszi 2015.03.26 15:26:07
@aronsatie: ide egy működő ügyészség kell.
sisszi 2015.03.26 16:20:47
@aronsatie: ha működne az ügyészség, lehet nem utalná már senki a Gerda 70ezrét...
törökgáborelemez 515. Nekrológ 2015.03.15 23:08:48
A politikai elemzés halott. Megölték. Megöltük. S még az sem biztos, hogy sajnálni kell ezért.  Az első érdem a pártoké. Ahogy egy nagyon fontos politikus nem is olyan régen egy háttérbeszélgetésen mondta: „igen, mi csináltuk, beküldtük az embereinket, akiknek a nevét sem…..
sisszi 2015.03.16 12:37:12
@dr Smittpálelnökúr: én is így gondolom valahogy.

van egy határ, amin túl nincs politika. Magyarosrszágon rég így van.
minden erőforrást kontrolálatlanul kontrolálunk, nem politika.

ezért nagyon nem bírom pl gfg-t, mert valóban technikai értelemben véve végül is igaza is lehet, de mégsem kapcsolhatja ki teljesen a tartalmi elemeket.
ennyi erővel a KZ építészei is építész munkát végeztek. csupán. bocs nagyon förtelmes hasonlat, de hirtelen nem tudok másikat
         G.Fodor Gábor a Magyar Narancsban jellemezte a magyar jobboldali értelmiséget. Amennyiben elfogadjuk a jeles politikai gondolkodó megközelítését, egy magyar jobboldali értelmiségi vagy fasiszta vagy teljesen hülye. Persze valójában vannak teljesen hülye fasiszták is,…..
Azon gondolkodom mostanában, mennyire nem értik az emberek a sajtószabadságot. Ami különösen megdöbbent, hogy még azok sem, akik a sajtóban dolgoznak. Először a Heti Válaszos Szőnyi Szilárd írta azt, amit, most meg Sebestyén Balázs fejti ki véleményét a rádióban: „miért…..
 íme a Heti Válasz reakciója a borzalmas mészárlásra.   És íme a bizonyiték arra, hogy Szőnyi Szilárd hamisít. Egy Noel Gerard (Joe le Corbeau) nevű antiszemita karikaturista rajzát tette az eredetik közé.  JE SUIS CHARLIE.  ..
sisszi 2015.01.07 23:28:57
        Elég messziről fogom kezdeni.        December 18-án hirdetik ki a Research Excellence Framework (korábbi nevén Research Assessment Exercise) eredményét. Ez a teljes brit felsőoktatásra kiterjedő vizsgálat, amely elvileg minden egyes brit egyetemi oktató tudományos…..
"A Magyarország elleni amerikai támadásokról azt mondja, ezek hátterében „gazdasági érdekek állnak – nem csak szerintünk, számos republikánus amerikai barátunk szerint is.  "  (Lanczi Andras )  UNDERSTAND HOW THE GAME IS PLAYED, BUT HERE WE ARE, A NATION THAT'S ON THE VERGE OF…..
          „Kikérek magamnak minden gyanúsítgatást. Annak a 80 embernek a nevében is, aki az alapítványban és a zrt.-ben főállásban dolgozik. Állítom, a Századvég ugyanolyan sikeres a saját területén, mint a Prezi az informatikában. Csak míg utóbbinál elvileg…..
sisszi 2014.11.20 20:52:08
          A BBC híre:   " The European Parliament has rejected Hungary's EU commissioner-designate as unsuitable for the education and culture post."        A Reuters híre:  " EU lawmakers reject Hungarian culture nominee, disrupt Juncker plan"        A Wall Street Journal…..
A sok zúzós, gitárhúrszaggatós nóta után most csendesebb vizekre eveznék, de továbbra is a rock csónakjában ringatózva. A rovat nyájas olvasói nyilván nem lepődnek meg azon, hogy egy Deep Purple dallal indítok, hiszen gyönyörű, időtálló, klasszikus darab: Nem olyan régen…..
sisszi 2014.09.20 19:34:44
Ma már természetes, ha Budapestről azt mondják: a nemzet fővárosa. Pedig ünnepeinken négy éve még román színekre emlékeztető zászlók lobogtak a hidakon. Itt húsz éven át tabuként kezelték a magyarság ügyét, de ön leszámolt a liberális dogmákkal, s ezzel feltehetően…..
Ugyan minek a TASZ-nak a név? Ugyan minek az egész felhajtás, a tiltakozás, az erőfitogtatás? Az egész cirkuszról pontosan tudható, hogy arra való, amire a többi nagy, kormányellenes hűhó: megfélemlíteni a rendőrséget, elbizonytalanítani a választópolgárt, sőt rád ijeszteni,…..