Regisztráció Blogot indítok
Adatok
szalergy

0 bejegyzést írt és 20 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Ma lenne hetven éves Cseh Tamás, aki legendás albérletlakó volt egész életében, s nem is tudom hány ilyen témájú dalt írtak Bereményivel (nekem talán a fenti a kedvencem - kiváltképp a videóval együtt). Úgyhogy ma vegyünk elő mi is egy "jó kis" albérletes…..
szalergy 2013.02.01 11:34:24
Házinéni 1
Egyik reggel nyílt levél fogad a konyhában: gyalázat, ármánykodás, nem aludt egész éjjel, fel fogja mondani a szobát, stb. mert egy vadidegennel alszom és még nem is szóltam. Kiderült, az új cipőmet látta és azt hitte a vendég lábbelijének. Megállapodás szerint elvileg fogadhattam vendéget is.

Feltűnt, hogy a gondosan becsukott alaplapos doboz (pc alkatrész) nem rendeltetésszerűen van visszacsukva. Hetekig játszottuk, hogy visszacsuktam rendesen, de mire hazaértem, újra rosszul lett becsukva. A drága mama minden nap minden cuccomat átkutatta, de persze tagadta. A kutatgatások azzal fejeződtek be, hogy üzeneteket hagytam elrejtve a cuccaim között, amin kiakadt és nem tudta már szó nélkül hagyni.

Házibácsi
Haverommal beköltöztünk a házibácsihoz, majd másnap az általa sosem használt konyhában vacsoráztunk (semmi extrára nem kell gondolni). Harmadnap érkezett a tiszteletteljes, de határozott felszólítás, hogy költözzünk ki azonnal, mert nem bírja az idegeneket a házában. Kiderült, hogy most először fogadott bérlőket, és mivel kényszeresen tisztaságmániás volt (ezért nem használta a konyhát sem), nem bírta elviselni annak tudatát sem, hogy használják a konyhát.
Innen a sürgős költözés miatt egy nénihez kerültünk, aki egy olyan szobát adott ki, amiben csak egy kanapé volt, de más nem is fért volna el (érdekesen aludtunk). A szerződés aláírásakor nem volt meg valami reklámtolla. Egyből bennünket gyanúsított, pedig akkor találkoztunk másodszor. Jól kezdődött.

Házinéni 2 - pozitív példa
Házának felső szintjét adta ki, 4 szoba, fürdő, konyha. Minden héten kitakarította az egész szintet mire visszaértünk a szüleinktől. Hatalmas adag jobbnál jobb kajákat főzött hetente kétszer - ajándékba. A befizetett albi díj talán arra volt elég, hogy nullára kijöjjön.
napszemüveg 714 2011.12.07 09:56:00
  Ha azt kérdezed, miről lehet felismerni a minőségi napszemüveget, első körben azt javasolnám, nézz meg egy Persol 714-est.     A 714-es egyike a Persol ikon-modelljeinek. A Persol a legrégibb napszemüveg-márka, így az ikonos sem mai gyerekek. A 649-es még az…..
szalergy 2011.12.08 17:24:55
@Winkler Róbert: Természetesen rólad, ha nem gond. Jó minta a fejméreted és formád.
szalergy 2011.12.09 10:01:43
@Espose Rose: Köszi! Tökéletes. (Láthatóan el vagyok maradva az adásokkal.)
Tegnap voltam a nevezett optikában. Pillanatnyilag 20% kedvezményt adnak. Hogy ez csak a 714-re, a Persolokra, vagy a teljes kínálatra, arra nem tétünk ki.
szalergy 2011.12.19 10:32:47
@lpprtgbr: Espose írta, hogy Debrecenben próbált. Az akció az Aréna plázában van/volt.
Futóblog Hol futtok szmogban? 2011.11.20 18:18:03
Futóbolond kérdezte még a rákászkabát-poszt végén, de mostanában engem is sokat foglalkoztat a téma: mások hol futnak, ha 400% a szállópor? Nem is önmagában másokra volnék kíváncsi, mert a legsúlyosabb szmogriadóban is látok futókat Újpesten, vagy az Árpás-hídon át a…..
szalergy 2011.11.21 09:12:28
@rodriguez: Római kibírható. A part mindig szelesebb, így talán frissebb a levegő, mint máshol.
Megvolt a 2011-es WWDC is, az Apple egy rakás infót a nyakunkba zúdított, most megpróbálok ösvényt vágni nektek a dzsungelbe, hogy tisztábban láthassatok. Kezdjük először a Mac operációs rendszerével, a 10.7-essel, aminek a nevéből már kiesett a Mac: mostantól csak OS X Lionnak…..
Azt hiszem, itt a blogon a 2500 posztra érkezett kábé 100 ezer komment, sokszor vérre menő csatározások után nem kell senkinek különösebben magyarázni azt, hogy a Maces srác vagy az Apple-fan szavak hallatán erős indulatok gerjednek a legtöbb emberben. Ezt az ember elfogadja vagy…..
szalergy 2011.02.07 14:30:40
@szucsadam: És ha szabad kérdezni, milyen hangfalakat (dobozokat) vásároltál? Épp' aktuális lenne.
Tegnap olyan durva gasztronómiai abúzusban volt részem, hogy a pacal adta a másikat. Az estét a Lucullus Baráti Társaság, és azon belül is leginkább az alapító, Turóczi Gábor rendezte, a szervezet célja, hogy szélesebb körben is megismertesse a színvonalas étkezés előnyeit, meg…..
Futóblog Halottak napi 9-es 2010.11.02 14:40:44
Már két hete azt jövendöltem, hogy az volt az utolsó őszi hétvége, de az október 31-i is remekül tartotta magát, felhőtlen égbolt, kellemes, vihartól és zivatartól mentes esték. Mi a szüleimnél töltöttük a hétvégét és édesapámmal beneveztünk egy "Vastanya"…..
Appleblog Nem szeret az iPhone-om 2010.10.25 17:20:00
Miután megvásároltam az iPhone 4-esemet a premier napján, a jó öreg iPhone 3G-t eltettem a dobozába, aludni. Másfél-két hét múlva valami miatt elővettem, ekkor fedeztem fel ezt:Egy tökéletesen működő telefont tettem el, és egy halott wifivel szomorkodót vettem elő. Mi más…..
Kedves emberek! A Futóblog pólók elkészültek, átvételi határidejük innentől számítva még bő két hét, október 18, hétfő. Kérünk mindenkit, hogy addig a pontig fáradjon el a plázába és vegye át a pólóit. Részletek és összefoglaló itt.Nagyon fontos, hogy vegyétek át,…..
szalergy 2010.10.01 13:08:38
szalergy 2010.10.01 13:12:31
@pantomimes: a premier outlet szenterben ötszázért lehetett piros Nike futósapit kapni. Olyan, mintha egy nagy piros óvszert vagy egy úszósapkát húznál a fejedre, de az anyaga kiváló, szellőzik, nem izzadok bele, könnyű, melegen tart és a fülemet is lefedi.
szalergy 2010.10.01 13:23:20
@pantomimes: Textilfilc? :)
Na majd meglátjuk, mi lesz belőle. Lehet, hogy pont sapira gondolt Józsi és a Nike márketing team.
Eljött a nagy pillanat, itt a Futóblog 2010-es modell, ami a Nike guidelineoknak megfelelően az őszi kollekció fekete-békazöld dizájnjának egy speciális változata. Reméljük elégedettek vagytok vele (mi sajnos azok vagyunk!). A pólókat jövő héten csütörtökön adjuk le a…..
A NIKE félmaratoni felkészülés közben, azt gondolom, szükség van egy-egy teszt jellegű futásra. A nagy hagyományokkal rendelkező augusztus 7-én Tatán megrendezett Minimaraton pont kapóra jött, hogy állapotomat felmérjem, milyen esélyem van az 1:30-on belüli félmaratonhoz. A…..
Néhány napja sejtelmes infomorzsákat csepegtet a Google Magyarország a magyar újságírók inboxába. Az első hivatalos email tartalma az volt, hogy:A Google szeretettel meghívja önt sajtótájékoztatójára.További információkért találkozzunk holnap ugyanitt, ugyanebben az időben!A…..
szalergy 2009.09.24 20:54:07
Nike blog Pegasus 25: 1983-2008 2008.11.30 17:40:00
A Nike egyik legklasszikusabb márkája a Pegasus futócipő idén volt 25 éves. Ennek tiszteletére készült el a Pegasus 25, ami a klasszikus cipőtalpat és újratervezett felsőt (vagy fordítva, sose tudom megjegyezni) tartalmaz. FBI akta szerűen egy igen színvonalas és igényes marketing…..