Regisztráció Blogot indítok
Adatok
tapirka1014

0 bejegyzést írt és 40 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Túl sok és túl nagy futóteljesítményről nem olvashattatok tőlem az utóbbi időben. Nem véletlenül, én akartam így, hogy az idei év ne szóljon semmi nagyról, semmi durváról, semmi őrültségről. Legyek csak én meg a futás, meg a futás öröme, meg az egészségmegőrzés, meg minden, amiért az emberek…..
Nem hétköznapi történet következik ma, hiszen Tímea és szép nagy családja komoly hányattatások után jutott el oda, hogy ma már mindannyian Németországban élnek. Ami nekem nagyon szimpatikus a történetükben az az állandó tanulásvágy és előretekintés, ami a legnehezebb…..
Messzire jutok a végén a kezdőponttól, de szimbolikus ügyek sok elkalandozást igényelnek. A futás és a kerékpár ilyen ügyek a Nem azé-blogon. Szó lesz az akaratgyengeség egy sajátos formájáról, a szabadságfok kiterjesztéséről és annak megakadályozásáról, komplexusos és…..
Nehéz volt ezt a szöveget összehozni. Újból átélni mindent. Egyfajta terápiaként ki kellett írnom magamból. A Spartathlon magnetikus hatással van minden résztvevőre. Már-már megrázó élmény. Mi következik? Gondolatok a kiborító versenyről és a mentális kalandomról. Pársoros szakmai appendix.…..
tapirka1014 2013.10.11 08:41:29
Először is új grafikát készítettünk: A képen Szász Norbert ft. Jenni Kiss, amit tegnap fotóztak a szigeten. Remek kép, Szasza, látod, minden fotósulira elköltött forint visszahozta már az árát! A mai naptól a szigeten MCM Sanyinál is lehet regisztrálni a versenyre a mai…..
És ezt még a Google is megünnepli! Aki rámegy a keresőoldal kezdőlapjára, az egy videóval találja szembe magát, amin az animált Freddie Mercury keveredik különböző kalandokba a klip alatt szóló Don't Stop Me Now szövegét eljátszva (a videót a hajtás után meg lehet nézni itt a…..
tapirka1014 2011.09.05 13:40:26
Futóblog Segíts Janinak 2011.09.02 16:58:00
Se szeri, se száma azoknak a hozzászólásoknak, akik szeretnének segíteni Janinak. Knipl Pistáék már felállítottak egy dobozt a piros Nike cipőteszt kamionnál, ahol gyűjtik az adományokat a részére. Akinek állásajánlata, egyéb ötlete van, keresse Markocsán "MCM"…..
  Első körben valami kis gúnyos szösszenetet terveztünk írni a Velencei-tó átúszásáról, mondjuk az „átugrás” szó gyakori elsütésével, mely mögött a félig-meddig ősi balatoni gőg lapul meg, amivel néhányan (beteg emberek – mi is) az amúgy senkinek sem…..
tapirka1014 2011.08.10 13:23:07
Nem értem miért kell minden mögött ellenségeskedést keresni. Nincs semmi konkurenciaharc, érdekellentét, a rossz idő miatti szerencsétlen egybeesések miatt alakult így.

A szervező honlapján (
www.futanet.hu) a Velencei Tóúszás (figyelem, nem átúszás, rajt-cél egy helyen!) április eleje óta augusztus 13-i dátummal szerepel, pontosan azért, hogy az esetleges halasztások miatt se ütközzön a Balaton-átúszással.
Az Öbölúszás (www.oboluszas.hu) eredeti időpontja július 30. lett volna, ami a Balaton-átúszás folyamatos elhalasztása miatt tettek augusztus 13-ra.
Az időpontok egybeesése miatt tehát nem a velencei-tavi eseményt kellene savazni.
Az idén sajnos ilyen az időjárás, az Öböl, Velencei-tó mellett lesz még 13-án Szanazugi evickélés és Fertő-tó átúszás is.
A Facebook oldalon a meghívást én úgy értelmezem, hogy a BSI (a velencei szervező, nem ugyanaz, mint a Balaton-átúszás szervezője) hívta meg az átúszókat az eseményére.
Még egyszer hangsúlyozom, a Balaton-átúszás és a Velencei Tóúszás szervezője nem ugyanaz.
A Velencei Tóúszás FB oldalának 180 rajongója van, a szervező BSI oldalának közel 4000.

Lehet, hogy elérte a nyílt vízi úszások piacát az, ami a futóversenyeknél már évek óta megszokott: Minden hétvégén több esemény közül lehet választani, mindenki eldönti, hol indul.
Persze szerencsésebb lenne, ha az események nem csúsznának egymásra, de ez a nyár sajnos nem erről szólt...
tapirka1014 2011.08.10 14:04:36
@castellum: "....a Velencei-tó-átúszást szervező mainstream-átúszás-szervezőknek 7777 van..."

Itt viszont csúnyán egybe van mosva a két szervező. Ezért hangsúlyoztam külön, hogy két társaságról van szó.
tapirka1014 2011.08.10 14:53:44
@castellum: Örülök, hogy tisztáztuk :-)

A lényeg: mindegy az ország melyik pontján, menjen mindenki úszni szombaton!
Azt hiszem, ez volt életem legnagyobb futósikere. Versenyt nyertem már egy párszor (nem sokszor, talán a két legjobb félmaratoni időm ért egyben aranyat is, meg 1-2 kisebb crossfutás), de hogy egy olyan versenyen, ami abszolút debütálás a számomra, ennyire hideg fejjel, maximálisat…..
tapirka1014 2011.05.25 12:47:43
BSI figyel, bár ezt a témát már átbeszéltük :-)
- 5 női indulónál elég egyszerű akár egyesével is felhívni őket, hogy mekkora pólót kérnek. Viszont amikor mondjuk 1200-ból 500-an nem adják meg a méretet a nevezésnél, akkor mi van? Építsük be a nevezési díjba a biztonsági tartalékot külön a férfi és külön a női pólókból? Lenne nagy öröm :-)
- Ha megfigyelted, nagyjából igaz a következő: kis verseny kis rajtszám, nagy verseny nagy rajtszám. A nagyoknál meg kell felelni a szponzori szerződéseknek, médiamegjelenéseket biztosítani.... A rajtszám erre tökéletes felület, hiszen a tévében ott a futón. Az amatőrök folyton sírnak a rajtszám mérete miatt, lehajtogatják, bezzeg a profik szó nélkül viselik, őket nem zavarja (nézd csak meg a nagy versenyek rajtszámait). Ez vajon miért van?
- A rézbilik kora nem járt le, mindenhol adnak ilyeneket. Nálunk is nyerhetsz üveg, fa, fém, kerámia díjakat, igaz nagyrészt rézbili van. Teljesen egyetértek, hogy szebb-jobb, nagyobb becsben tartott egy dizájnos díjazás, de kinek van ideje heti 1-2 versenynél mindig kitalálni valami újat (a győztesek szűk köre nagyjából állandó)?
- A családiasság sajnos sosem lesz BSI standard :-( Amíg csanyáék eseményeit 10-20 barát/lelkes futó csinálja szívességből, szeretetből a BSI eseményein 300-1500 ember dolgozik fizetésért.

Teljesen más jellegű eseményekről van szó, nem lehet egy Futóbolondságot összehasonlítani egy Budapest Maratonnal. Vagyis lehet, de nincs értelme. Mint ahogy az almát sincs értelme összehasonlítani a naranccsal. Mindkettő gyümölcs, aztán itt ki is fújt...
Örömfutás örömfrissítésekkel és örömsíeléssel 7 felvonásbanElőkészületekMár hetek óta nagyon vártam a nagy napot, a felfedezők kíváncsiságával gondoltam rá, nem túllenni akartam rajta, hanem ott állni végre a célban. A verseny előtti napokban magamhoz képest sokat,…..
tapirka1014 2011.05.24 13:26:26
tapirka1014 2011.05.24 13:56:29
@Hiver: Na jó, akkor granulálok! :-)
Futóblog Lépcsőztünk 2011.05.16 10:20:16
Múlt héten megtartottuk a lépcsőfutás tavaszi fordulóját. Spontán jellegéből adódóan nagyon jó hangulatú versengés alakult ki belőle. A kis film visszanézése közben azon gondolkodtam, vajon az ilyen "hülyeségeken" (de nevezhetjük "eszement kihívásnak") a…..
42195 Futótárskereső hirdetés 2010.10.22 16:22:00
Ahogy Szasza is megénekelte, együtt könnyebb. Sőt, az én esetemben ezt sajnos úgy kell megfogalmazni, hogy egyedül nem megy. A NIKE óta eltelt heteket megnézve nem kell profi statisztikusnak lenni ahhoz, hogy megállapíthassuk: ha van társ, van érdemi futás, ha nincs, max. 10-20…..
Posztunk az Index azonos című Index anyag utánlövése kommentár nélkül. Kiemelt szemelvények: Sokan el sem hiszik, egyik héten futóverseny, a másikon triatlonkupa, a harmadikon jótékonysági gyaloglás. Bárki lezárathatja már a várost, ha kedve tartja?! A szakértő elismeri, hogy…..
tapirka1014 2010.10.11 12:24:48
@csiripiszli12: Küldj egy emilt a tapirka1014 kukac freemail pont hu címemre és küldöm neked a képet jobb minőségben :-)
Az Ezeröcsi múlt pénteki adásában beszéltünk egy sportpszichológussal, aki a sportpszichológiai munkásságon szinte már túlmutatóan evangelizált. A tézis: zenére sportolni hülyeség, és egy-két kivételtől eltekintve csak feleslegesen stresszeli vele magát az ember. Hogy…..
tapirka1014 2010.08.18 17:09:57
@svrider AKA stig: nem távolságtól függ, több tényezős a dolog, általában kell 40-50 perc mire kitisztulnak a hétköznapi rohanás gondolatai a fejemből, utána tudok zavartalanul magamra és a környezetre figyelni. 10-12 km után jön el az a pont, amikor minden elkezd összeállni egy egésszé, mintha kívülről látnám magam, de közben érzem a lépéseimet, légzésemet, pulzust, az erdőt, leírhatatlan érzés. Meg nem tudnám mondani, hogy mekkora távokon tart, ha valami megzavar, kizökkenek, de utána már könnyebb újra elérni ezt az állapotot. Minél hosszabb a táv (30-40 terepen), annál nagyobb az esélyem a "flow"-ra. Imádom :-)
42195 izé... 2010.08.16 05:38:29
A héten mindennap beállítottam az órát, f6 és f7 között mindenféle időpontot próbáltam. Igazán nem akarom a gyerekekre fogni, de az óra csörgése előtt hajszálpontosan 2 perccel ébrednek és jönnek át mellém. Na most onnan kikelni ezek után olyan izé... Magyarul szombaton…..
Mert a hosszútávfutók élete nem csak játék és mese edzés, evés és alvás.Kispál, búcsú. Keresztedzésnek nem volt rossz. Giorgoval mentünk ki, és taktikusan elkezdtük a roséfröccsös "frissítést". A koncert előtt még összeverődtünk a fél Sötét Oldallal,…..
42195 40. Sun-Herald City2Surf 2010.08.13 05:14:00
Vigyázat giccses!!!A legutóbbi 12 kilis bejegyzésem óta nemcsak, hogy nem írtam, nem is nagyon futottam. Egyszerűen valahogy kimaradtak napok, ha meg elindultam, pár kili után visszafordultam, nem ment, nem is erőltettem. A világ legnagyobb versenyeként elhíresült City2Surf-öt viszont…..
Kedves emberek, lecseréltük a fejlécünket. Egyrészt az őszi kollekció egy darabja került be (kampányszínünk a szürke és zöld), másrészt pedig a jubileumi 25. Nike Félmaraton promóciója. Külön futóblogos kedvezményt nem csináltunk, viszont ha csináltunk volna, az is…..
tapirka1014 2010.08.04 19:06:19
@WITCH: Ha egy kicsit értenél a profi atlétikához, akkor tudhatnád, hogy ez még tucatidőnek is gyenge volt. Hiába szint, hiába meleg, egy EB-t ennél sokkal komolyabb idővel kellene nyerni.
Sajnos pénz nincs egy EB győzelemben, ezért aztán a nagyok sem hajtják magukat halálra, épp csak a szükséges minimumot adják ki magukból, hiszen évente 2, max. 3 maratont tudnak jól megfutni, abból kell a legtöbbet (anyagilag) kihozniuk.
Azt meg különösen szeretem, hogy a legjobban felkészült magyar atlétika kommentátort (Szabó Gábor, Eurosport) bármilyen dilettáns leidiótázhatja
42195 6. heti terv 2010.07.05 20:46:40
...közkívánatra! [köz = Tapír, hát hova süllyedtünk?! ;o)]H: 6 km KFK: kora reggel HHH (L), 12 km, benne 5 km váltogatásSze: kora reggel HHH (L), 13 km (gyalog fel + Panoráma-kör + le KF (Tapír, Ganki?)Cs: este: 6x1000 RT (kb. 13 km)P: 6 km KFSzo+Vas: egy kutyás terepes KF és egy…..
42195 2/2 terv 2010.06.30 14:37:00
Jókor árulom el a tervet! Szerdán:-)Mondhatnám ugye, hogy teljesen rendben mennek a dolgok, de nem. A mai futást már elblicceltem, szóval borult az eredeti elképzelés, de csak a miheztartás végett álljon itt:H pihiK 10,6 KFSz 8,8 TCs 10,6 KFP pihiSz 8,8 FV 25 LSD (hűűűű, de merész!)..
42195 Jön! Jön!! Jön!!! 2010.07.01 18:54:00
Avagy amivel még lógok magamnak és az utókornak:Velence2530Adrenalin-túraDömDöDöm túraJúniusi szumma és értékelésUpdate: 4. heti szumma!..
Babocsay Ádám (üzleti életben: BMB) heroikus küzdelmet hajtott végre a legutóbbi Bécs maratonon, mert egy arcüreg-gyula lecsengése végén indult neki a távnak. Megcsinálta, de ILYEN ZORÁL FEJJEL!! A Futóblog tényfeltáró szerkesztője azonnal rávetette magát a témára. Most…..
Este Sipi hívott, hogy vége. Olyan fájdalmak költöztek a lábába, amelyek egyértelművé tették, hogy nincs tovább. Nagyon el volt kenődve, mert nem az a feladós fajta, azonban ha nem hagyja abba, nagyon komolyan megsérülhet. Okos döntést hozott. Ha valakinek, akkor neki nem kell…..
Jó reggelt! Helyi idő szerint 7:30-kor keltünk (+1 óra otthonhoz képest) Jól aludtunk mindketten. Ma délelőtt kell a hiányzó dolgokat beszerezni, mert vasárnap nincsenek nyitva a nagy bevásárló központok. 9-re van megbeszélve egy talákozó a London Hotel (3,5 km re van) előtt…..
Március 15-31 között Athénban 1.000 mérföldes (1.609,344 km) Világ Kupa futóversenyen veszek részt. 2009 szeptemberében döntöttem az indulás mellett.A felkészülés gyakorlatilag befejeződött. Vasárnap hajnalban jöttünk haza a családdal a franciaországi síelésből. Igazi…..