Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Názáreti Brájen

0 bejegyzést írt és 65 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Mindenki tanulta történelemből, hogy a hatalmi ágak szétválasztása arra jó, hogy önkényuralmat akadályozzon meg. (Még én is elsajátítottam, pedig nagyon nem volt kedvenc tárgyam, szegény Máthé Pali bácsi - híresen jó történelem tanár volt - sokat kínlódott velem).Ezt az…..
Büntethetőség már 12 éves kortól, tankötelesség mindössze 15 éves korig, és persze a szavazati jog kiterjesztése: a fiatalok jogi helyzetét valamiért újra akarják szabni. (Fotó: Blikk) A Fidesz az elmúlt hetekben három olyan javaslattal is előállt, melyekből az olvasható ki,…..
Heló Tibi,A Balatonon találkoztam egy ismerősömmel és megkérdezte, hogy mit csinálok. Mondtam neki, hogy doktorandusz vagyok. Erre ő, na akkor egész éves szabadság...Egy kicsit felháborodtam :) és a feszített munkatempóm mellé sikerült egy kis időt szorítanom, hogy feltárjam a…..
Názáreti Brájen 2010.09.12 12:44:19
@bigél: Legyél drága pár kutatási eredményt említeni Mo-ról, ami társadalmi szintű gyakorlati haszonnal járt?
Mondjuk a közgáz területéről, pls!

Megjegyzem, kellő PhD tanulmányi tapasztalattal vs. verseny szféra gyakorlattal rendelkezem.
Így kéretik:
1. A közféra/felső oktatás "olyan sokat dolgozom" rinya befejezését. pl. Nem nagyon szoktam július-augusztusbban phd hallgatókkal találkozni az egyetem épületében!
2. tessék szépen kiszámolni az egyetemi okatatók valós óra teljesítményre jutó óradíját kiszámolni. Na az versenyképes bármivel is!

Oszt'jónapot!
Názáreti Brájen 2010.09.12 13:31:47
@funfun: Igazad van, és a Nr.1. modoros változat amikor bírók használájk a nagy Ds DR-t.

@bigél: bocs! A jogi és közgáz PhD-re gondoltam.
Bár! Van egy gyógyszerész phds barátom, aki 8-16 között rengeteg internetes hülységgel szór meg minden nap.

Valószínűleg itt is az általánosítás hibáját nem volna szabad elkövetnünk!
Hatásvadász a cím, de mentségemre szóljon, hogy csak a Médiaunió új esélyegyenlőségi kampányának gondolatát vittem tovább. Az előző, 2008 végén indult, hatalmas sikerű kampány után nem volt egyszerű dolga a készítőknek (ami jelen esetben a Carbon Groupot jelenti), az itthon…..
Názáreti Brájen 2010.09.10 10:06:44
@HarrisonBergeron:
Igazad van! Bár Mo. még nem tart ezen a szinten, de fontosnak érzem én is ezen fogalmak pontosítását.
Így nem "rokkant" és nem is "fogyatékos"! Sokkal inkább fogyatékkal élő.

És akkor a fogalmaknál maradva! Szerintem a "celeb" ma már sokkal inkább egy negatív jelző. Pákó, HajdúP, Zámbó család, stb tartozik ebbe a "műfaji" kategóriába.

A kampányban szereplő, és itt hivatkozott 3 közszereplő nem celeb kategória, azon felül emelkedő személyek.
Részvételük a kampányban mindenképpen tiszteletre méltó!
w Az új elkúrás 2010.08.17 07:00:00
Szeretnék néha szirénát szerelni a fejemre. Valami nagy-nagy-tüzet kéne nyitni. Mert amit Schmitt Pál és a hozzá hasonló majomságok elfedenek, az valójában borzasztó. Az Új Elkúrás tanúi vagyunk. Mert mi az elkúrás? Mi volt Gyurcsány felejthetetlen bűne, amit 2004 és 2006…..
Gondolom teljesen sematikus és mindennapi a történetem, máshol más formában ezer emberrel megtörtént már. Ami viszont mindig felbosszant, hogy ez egy 16 hónapos babával nem vicces, felháborító, hogy sematikus, és végtelenül irritáló, hogy mindennapi.   A Heim Pál Kórház…..
Názáreti Brájen 2010.05.14 10:31:30
@Az igazi Vaszilíj Zajcev: Azt hiszem a hozzálszólásodat csak egy szóban lehet jellemezni: csodálatos! Hm. Olyan igazi magyaros.
Köszönjük! Nagy taps! Sokat segítettél!

2010-ben, gyermekekkel 3-4 órákat várakozni az orvosi ellátásra talán felvethet némi kérdést. És biztos bennem a hiba, de nekem nem tűnik rinyálásnak.

Talán nem túlzott elvárás az orvosoktól, hogy a betegeket ne "darabnak", "TB egységnek", stb. tekintsék. Csak szimplán: EMBERnek. Még akkor sem ha alulfinanszírozott a rendszer, angliában többet lehet keresni, stb.
Mert ettől hivatás és nem szakma!
Piroslap Egy újabb jófej jobbikos 2010.03.22 05:58:00
Múlt héten még úgy gondoltuk, hogy Király András (volt) Jobbik-szóvivő érdekes fotósorozata egyedülálló a maga nemében. Király füvezett, és nagyon jól érezte magát egy kanadai meleg felvonuláson - bizonyára kizárólag tanulmányi célból. A képek mellett volt…..
A protestáns lelkészek nagy része házas, mégis jóval gyakoribb náluk a pedofília, mint a katolikusoknál. Nem a cölibátus eltörlése vagy a még „toleránsabb” politika a megfelelő válasz: éppen ellenkezőleg! (Fotó: Gary Rivett/ABC News) A Vatikán botrányoktól…..
Názáreti Brájen 2010.03.22 11:17:30
@pavor nocturnus: Tájékoztatásul, a görög kataloikus egyházban (nem görög keleti!), a papoknak felesége és családja van! Sőt! A görög katolikusok a római pápát tekintik az egyház fejének.
Ha igazán szakrális, lelki élményre van szüksége, ajánlom egy görög katolikus templom felkeresését, ahol a keleti egyházakra jellemző ikonok önmagukban ezt az élményt megadják.

Összefoglalva, a cölibátusnak:
1. semmi köze a bibliai tanításokhoz
2. a katolikus egyházban már lézetik
3. nem csökkenti vagy növeli a lelki örömöt

Oszt'jónagyot!
  Nem lehet minden hülye mellé paragrafust állítani.   Ha Sólyom László asztalára kerül egy törvény, a köztársasági elnök három dolgot tehet: visszaküldi az Országgyűlésnek, bocsássák újbóli megtárgyalásra. Ha alkotmányellenesnek találja, elküldheti a taláros…..
Csütörtökön jó későn, 23:20-kor debütál az m1 új tehetségkutató műsora, a Mondom a magamét!. A sorozatban a 300 jelentkező közül válogatja ki a legnagyobb nevettetőket a Galla Miklós, Nagy Bandó András és Csapó Gábor alkotta zsűri. A műsor házigazdája Magyar…..
Názáreti Brájen 2009.11.25 14:18:02
Charlie from Panama 18 2009.11.22 04:21:00
 A szunet elso hetvegejenek penteken es szombatan is osszegyultunk a cserediakokkal. Penteken csak dumalgattunk, iszogattunk viszont szombaton buliztunk is egyet. Eirik – a Norveg srac – , ill. Zsuzsa is atjott a szomszed varosbol. Jol szorakoztunk.Novemberben sok unnep van. Egyes…..
Miután a pártok semmi érdekeset nem mutatnak, s a kampány egyelőre meglehetősen unalmas, a sajtó – saját jól felfogott érdekében - próbálkozik izgalmasabbá tenni. Már itt is az újabb nagy szenzáció: a szocialisták arra készülnek, hogy az alkotmányos kiskaput kihasználva…..
Názáreti Brájen 2009.11.19 11:10:05
@hegyilany: Nálatok a hegyen tényleg egy sólyom a hiteles politikus?
Itt lent a völgyben (Ne'ander) azért vagyunk páran akinek van kételye a sólyom szárnyalását illetően.

Ha másban nem is, de talán abban megegyezhetünk, hogy Sólyom úr nem egy Humor Herold, és elég szürke az európai színek palettáján.

Egy dolgot pedig biztosan köszönhetünk neki, "a nem fogok veled kezet" mélységet elérő politikai szintet.

Oszt'jónagyot!
BUKSZ Az egész H1N1 csak kamu 2009.11.17 15:05:00
Ha a magyarok túlnyomó többsége hallani sem akar a H1N1 vakcináról, akkor hogyan merülhet fel, hogy esetleg túl kevés oltóanyag jut a patikákba? Vajon a minket a történelem viharaiban oly sokszor remekül a mindenkori ellenkező irányba kormányzó szilaj szittya magyar virtus, esetleg…..
Az előző részben megismerkedtünk a Benkő Dániel göcsörtös térdére és (egyelőre) be nem mutatott nemiszervére ácsingózó nőhaddal, amiben van ilyen is meg olyan is, szerelmes meg nem szerelmes, kis butuska, kicsit kurvás, nagyon kurvás, ahogy azt a műfaj szabályai megkövetelik.…..
 Az elozo het, vizsgahet volt a suliban. Minden evfolyam, minden nap, vizsgazott a harmadik negyedeves anyag valamelyik tantargyabol. Ebbol csak itt csinalnak ekkora fesztivalt, otthon ez egy sima TZ-nek tudhato be.Hetfon meg en is bementem megirni a matekot, am a tobbi napot ugy gondoltam…..
Charlie from Panama Running 2009.10.15 01:40:00
 Ket hete hetfon meghalt az egyik volt minidzterelnok ( Guillermo Endara Gallimani ), ezert szerdan nemzeti gyasz volt az egesz orszagban. Aznap nem is mentunk iskolaba. A nep szerette a volt a kormanyfot aki sokat is tett az orszagert. Csutortokon delutan “hugom” iskolajaban…..
Nem is tudom, miért nem került elő eddig több félrefordítás a Rém rendes családból (Married with children) - négyet találtam csak eddig a blogon. Amikor néztem a sorozatot, nekem úgy tűnt, van benne bőven.Arlene (update: RJB!) beküldése:Marcy a bíróságon, tanúként kihallgatva.…..
A Zugügyvéd felkérésére született ez a cikk az Ügyvédvilág magazinba, okulásul itt is közzéteszi. Kevés publicitást kapott eddig,  ügyészi szemmel hol kezdődik az ügyvéd büntetőjogi felelőssége. Néhány személyes ügyészi gondolat az okiratot szerkesztő ügyvéd…..
Charlie from Panama Fiesta - Party 2009.09.12 13:50:00
 A 29.-ei hétvégén volt egy kisebb fajta fesztivál a városban, szóval szombat este Emilio bátyámmal  és néhány már megismert barátommal elmentem bulizni. A számok nagy része reggae stílusú volt, amit nem hallgatok orrba-szájba, de szerencsére azért beraktak…..
Húúú de repül az idő! Tök hamar element ez a 3 és fél hét. Ilyen sokáig, ilyen távol kedves hazámtól még nem voltam. És ez még csak a bemelegítés...Sok dolog történt velem az elmúlt két és fél hét alatt. Kezdetként megvettem azt a cipőt amivel példálóztam előző…..
Az elmúlt egy hétben, olyan érzésem van, hogy nem is történt semmi izgalmas velem, ám ez nem igaz mert történt, csak max. az élet itt egy kicsit lassabb és nyugodtabb mint otthon. Nincs kapkodás, stresszelés. Mindent csak szépen lassan a maga idejében csinálnak az emberek. Sokszor…..
Kóczián Péter Somogyi lemondása 2009.07.23 17:56:21
Csak egy szellő lebbentett meg a politika-csinálás gondosan elzárt világának függönyeit Somogyi Zoltán levelével. Ő sem tud túllépni azon, hogy csak utalgat valamire, amiről továbbra sem tudjuk, hogy micsoda. Én sem fogom tudni megvilágítani.Somogyi cikke – majdnem azt…..