Regisztráció Blogot indítok
Adatok
dreamoon

0 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Én katolikus középiskolába jártam, így már azt is eredménynek könyvelem el, ha egy katolikus intézményben nem kötelező Cliff Richardot hallgatni, akire ismeretlen okból végtelenül gerjednek a katkók. A Névtelen Felháborodott Szülő nem ennyire megengedő, ő kiborult a Pázmány…..
dreamoon 2008.12.03 18:16:37
Kedves Mindenki!

Csak pontosítanék egy kicsit.
Én is a szóban forgó órára járok, és tudom, hogy mi a követelmény.
Először is: a szemeszter első óráján a tanár közölte az elvárásait, köztük azt is, hogy az év végén a prezentációkat kinyomtatva, lefűzve be kell mutatnunk. Hogy ennek mi értelme? A szeminárium, illetve a diákok prezentációinak anyaga olyan témákat érint, amikre az előadások során nem jut idő, viszont ahhoz, hogy valaki tanár legyen, tudnia kell róla.
Hogy haszontalan-e? Nem hinném. Egyrészt hasznos a vizsgára, szigorlatra készülésnél, másrészt egyes tanároknak oda lehetne adományozni tanulmányozás céljából, és akkor nem ott tartana az oktatás, ahol tart.
Vagy ha más nem, akkor a kedves anyuka a papírgyűjtéskor pár plusz forintra is szert tehet.
Másodszor: a kedves anyuka tévhitben van, ami a számokat illeti. Nem tudom, hogy az ő gyereke hány oldalas prezentációt készített, az enyém 27 diából állt ami - oldalanként 6-osával nyomtatva - 5 lapot jelent. Ha kétoldalasan nyomtattam volna, csak 2 és fél. Ha ez is soknak tűnik, megjegyzem, hogy a csoport prezentációit tekintve a 27 dia jóval átlagon felülinek mondható. Én ma adtam le a portfóliót, összesen 34 oldal volt. Amit ha oldalanként 10 forinttal számolunk, 340 forintért le lehet fénymásolni (ha volt valaki, aki kinyomtatta előtte - az egyetemen 15 ft/oldal, tehát 510 forint). Nem gondolom, hogy ez olyan nagy összeg lenne, ha mondjuk azt vesszük, hogy az egyetemisták többsége naponta ennyit költ cigire, amivel nemcsak a környezetét szennyezi, hanem magát is.
Amúgy a színes-nem színes dologról meg annyit, hogy nem első osztályban vagyunk, nem jár a színes nyomtatásért pirospont. Nem is mondott ilyet a tanár.

A kommentekhez:
Bár katolikus egyetemre járok, nem vagyok vallásos, és ennek még nem tapasztaltam hátrányát.
A kupoláról meg annyit, hogy nem bölcsészek tervezték..gondolom a hozzászóló sosem járt modern művészeti kurzusra.

dreamoon