Regisztráció Blogot indítok
Adatok
gulasoft

0 bejegyzést írt és 19 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
A mai napon egy olyan újságról szeretnék megemlékezni, amely közvetlenül kötődik a játékokhoz, ez pedig a szép emlékű Amiga Guru. A Guru, mint újság még ma is létezik, persze már rég nem Amigával foglalkozik. Az ős-Guru még valamikor 1992-ben indult útjára, eredetileg…..
Pénteken este feszült egymásnak a két piacvezető kertévé idei nagy durranásnak szánt reality-je, az Összeesküvők és a Való Világ 5. Az RTL Klub ráadásul helyzeti előnnyel indult, hiszen az Alekosz fémjelezte előző évad sikerét meglovagolva már múlt hétfő óta ment a…..
gulasoft 2011.09.20 09:10:58
@KKKKKKKKK: Igen mert tudod az a való világ, és nem az amit a retekklub által összeválogatott söpredék csinál egy művillában. Mert azt nagyon kevesen veszik észre, hogy a 3 akiből választhatnak ugyan az legalja ingyenélő senkiházi, akinek nincs kedve dolgozni, inkább bemegy hónapokra bohóckodni egy villába. Egy jó dolguk azért van, nem kell nézni a valóvilágot.
Már két hete boltokban a PlayStation 3 mozgásérzékelős kontrollere, a Move – gondoltuk, ideje kipróbálni, mi az, amivel a Sony kedveskedik a kazuároknak. Egy esős vasárnap délután Hancuval ownoltuk Nándi barátunk lakását (a macskája őszinte sajnálatára), és megnéztünk…..
Bár még csak kedd van, máris kijelenthető, hogy a hét legkínosabb beszélgetése hangzott el a mai reggeli Mokkában, amiben Tvrtko vendége Mogács Dániel, a Kétfarkú Kutyapárt Erzsébetvárosi polgármester-jelöltje volt. Az, hogy a viccpártnak nagyon rosszat tesz Magocs Dániel, már…..
A Fővárosi közgyűlés még június elején kimondta, hogy tilos lesz a dohányzás a fővárosi aluljárókban. A rendelet július 18-án, azaz múlt vasárnap lépett életbe. A dohányzási tilalom a fővárosi önkormányzat, illetve a BKV tulajdonában lévő 72 aluljárót érinti. A…..
gulasoft 2010.07.23 13:03:14
@kokavec: És ez persze azt is jelenti, hogy a bagósok a mi zsebünkből veszik ki a pénzt miközben büdösítenek az orrunk alá, hogy azután gyógykezeljék magukat a mi pénzünkből. Ezért mondtam a két verziót az egészségügyi ellátásra. Benyújtanának neki egy 4-800.000Ft-os gyógykezelési számlát, az életben nem nézre többé cigarettára.
gulasoft 2010.07.23 13:11:24
@Periwinkle (aka A 40-es fantomja): A hajléktalannal nem tudsz mit kezdeni. Vagy megint csak közpénzből építesz élhető hajléktalan szállót, és kötelezed rá hogy ott lakjon (ez viszont azt hiszem a szabad mozgás korlátozása lenne) vagy igen is meg kell őket büntetni rendesen, és mivel úgysem tudja kifizetni, bírósági úton berakni egy ilyeneknek fent tartott közintézménybe, ekkor már elzárható, rögtön meglenne az alkoholelvonó is, és legközelebb 2* meggondolná hogyan kell viselkedni közterületen. Jelzem pár közvécével az aluljárókban esetleg orvosolható lenne ez a probléma. Normális ember úgysem megy ilyen helyre, a hajléktalannak meg megoldást jelentene folyó ügyei elintézésére, és persze kötelezném őket arra, hogy tisztán tartsák, vagy mehetnek kötelező jelleggel az alkoholelvonós zártintézménybe.
Szóval kicsit kéne csak keményebbnek lenni, és igen a pöcegödör Budapestből lehetne élhető Budapestet csinálni.
gulasoft 2010.07.23 13:29:30
@Silent Bob: A 3 gyereket reggel széthordjuk az iskolákba óvodába, esete meg a kicsit összeszedjük, a nagyok délután buszoznak.
w Dolgozz, hélóta! 2010.05.07 06:27:00
Megbűnhődte már e nép a múúltat s jövehendőőőt! Most szopjanak egy kicsit a görögök. Nekünk arra kell figyelnünk, hogy csendben és fürgén elpakoljuk a nagyszobából a buli maradványait, mielőtt a szülők hazaérnek.    A görögök ugyanis tényleg orbitális…..
w Multiplayer 2010.03.26 06:00:00
Eddig a két új erő mutatkozott be az MTV interjúsorozatában. A köztévé kezdeményezése egyébként megérdemli a biccentést, annál többet csak azért nem, mert ez volna a default elvileg. Kockázatos riporteri feladat, és ahhoz képest eddig egészen ügyesen teljesítették. A…..
gulasoft 2010.03.26 13:36:34
"Igen, a magyarok jelentős része semmivel sem ér többet, mint a kici sárga emberkék. Tessék tudomásul venni."

Kikérem magamnak! Írt már bunkóságot, de ez azért mindenen túltesz!
Vegye már észre, hogy kici sárga emberek 80 százaléka a földeken kapál és jó ha villany van a házába!
Az más kérdés hogy 20%-uk több embert jelent mint egész európa lakossága, és bizony a multik árulják azt a kínai szart amit ha otthon próbálnának eladni, gazdasági bűncselekményként börtönt vagy kivégzést kapnának.
Azt is mesélje már el tisztelt Tóta úr, miért is szereti a magyar ember azt a szemetet amit pl. a Tesco árul! Ha esetleg a zsebébe tömködött pénzkötegektől nem látná elmondom.
Mert erre van pénze!
Olvassa el a Tesco-ról szóló könyveket, és az csak a jéghegy csúcsa.
Ha tehetnék nem jelentenék be az embereket, csak nem tehetik, mert bármikor kaphatnak egy ellenőrzést és nehezen tudnák megmagyarázni, hogy szállítókocsit húzó ember nem dolgozó, hanem vásárló, és ez az önkiszolgálás magasabb formája.
Van olyan része is a társadalmunknak amelyik sem iskolába nem óhajt járni, sem dolgozni nem akar, de ha leírnám kire gondolok, akkor rám fognák hogy rasszista vagyok. Ismerek pedig onnan is dolgos normális magyarokat, de azért nem ők a többség.
A magyarok egyenlőre jelentős része igenis képzettebb mint a kici sárga emberkék jelentős része, csak pont a multik azok, akik elveszik a munkát a magyar termelőtől, magyar beszállítótól és helyette árulják a kínai szemetet.
Nagyon örülök hogy 22.000 embernek adnak munkát, csak söpörje le a szemére ragadt bankókat, és nézze meg mennyitől vesznek el munkát!