Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Faith Black

0 bejegyzést írt és 8 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Tulajdonképpen amikor Rózamami a Magyarország és én pályázatra érkezett írását olvastam, akkor döbbentem rá igazán, hogy milyen sok idő eltelt a blog indulása óta (lassan 4 év), és ami ennél jóval fontosabb, milyen sok minden változott ennyi idő alatt. Megváltoztak például…..
Faith Black 2015.06.04 20:45:02
@qkuc: A megoldás erre - túró rudi torta! :) Nálunk se lehet kapni, én szeretem, de nem veszek meg a hiányától, viszont a barátom kimondottan lelkes híve (és ebben az a vicces, hogy ő nem magyar), szóval ha rátör a hiány, elmegyek az észt boltba, veszek túrót és megcsinálom a tortát, ízre ugyanolyan.
Az első napok ijesztő idegensége, és az átmeneti állapot után mára sikerült beilleszkedni Finnországban Franciskának, aki blogot is vezet ottani élményeiről. Az írás a Magyarország és én pályázatra érkezett, szóval ma is lehet szavazni a poszt végén és a Facebookon. (A…..
Még augusztus elején jelent meg mai szerzőnk, Kisvárosi írása, akkor még Magyarországról (ide kattintva olvashatjátok el), most pedig immár a folytatás következik, ami sajnos nem túl hosszú, de még csak a legelső benyomásokról szól – mégpedig Olaszországból,…..
Faith Black 2014.11.12 15:16:50
@stef55: amiről te írsz, az inkább az icye önkéntesekre jellemző, nekik kell állniuk anyagilag szinte minden költséget, így tényleg gyakori, hogy pénzes szülők fizetik be a gyerkőcöt egy kis világlátásra. De általánosítani itt sem lehet. (EVS) Önkéntesnek nem olyan nehéz bekerülni, nem kell, hogy legyen hozzá egy raklap pénzed, nekem is sikerült minden hátszél nélkül, csak kell hozzá egy jó, motivált pályázat.
Gabesz egyik reggel arra ébredt, hogy a DigiTV előfizetője. Amióta a TvNetworktől átvették a szolgáltatást, az egész házban akadozik a net:Szegedi vagyok, a Tvnetworktől mostanában veszi/vette át a Digi a "szolgáltatást". Azóta, hogy betette Szegedre a lábát a Digi,…..