Regisztráció Blogot indítok
Adatok
Liberalissimus

2 bejegyzést írt és 5 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

Admin Szerkesztő Tag Vendég
Szabadelvű A kimoderált komment 2018.04.19 07:51:42
  Hát nem úgy alakult, ahogy korábban a témáimat terveztem... Egy barátom mesélte: (valószínűleg) elsőként kommentelt az "Azonnali" portálon közölt Schiffer András interjúhoz - http://azonnali.hu/cikk/20180418_schiffer-andras-most-mindent-elmond-amit-eddig-nem-akart -. A portál a nevéhez méltóan -…..
Közeledik 2018. április 8-a, a magyarországi országgyűlési választások időpontja. A voksoló állampolgárok két csoportja is speciális helyzetben van. Mindkettőt jellemzi, hogy – életvitelszerűen – az ország határain kívül élnek. Úgy gondolom, a két csoport jogainak különbözősége kimeríti a…..
Ami lesz: Göncz Árpádot november 6-án, az Óbudai temetőben temetik el. A sírnál Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát és Mécs Imre volt rabtárs, korábbi szabaddemokrata politikus mond gyászbeszédet. Ami nem lesz: Nem lesz állami protokoll nem a Fiumei úton, a Nemzeti…..
Arra való a netes anomitiás, hogy az ember többet engedhessen meg meg magának. Akár az állat is kitörhessen belőle. Erre igen szép példákat találhatunk a tetszőleges posztunk alatt kommentelő Fidesz-trolloktól. Bár persze az anonimitásnak nem kell föltétlenül azt jelentenie,…..
Aki a közszolgálati rádió ideológiai mantráival kezdi pénteki napjait legalábbis, az biztosan kívülről tudja már, hogy Magyarország tündérország (kis és nagy tével egyaránt), amelyet egész Európa irigyel, következésképpen utál és gyűlöl azokért a nagyszerű tettekért,…..
Liberalissimus 2013.04.08 12:23:41
Véleményem szerint korrekt.

Az orbáni viselkedés okairól szólni csak úgy lehet, ha az időben visszamegyünk. Tovább is lehetne, de 2002-es választások okozták neki a legnagyobb traumát, hogy vége a hatalomnak, pedig biztos volt benne, hogy megvan. Sokat veszített: elsősorban is nem ő írta alá az EU csatlakozási okmányát, nem az ő neve lett megörökítve. Ezért - labilis lelkű emberként (ez itt EUfemizmus - gyűlöli (nem mást, természetesen): az Európai Uniót. Gyűlöli a választókat, akik ennyire megbízhatatlanok, hogy egy jogállamban, élve lehetőségeikkel leváltják az ország egyetlen alkalmas politikusát. A TV vita óta gyűlöli Gyurcsányt, aki tényleg hibát követett el, nem volt elég neki, hogy legyőzte Orbánt, még fel is mosta vele a padlót. Azóta nincs is vita. Tanácsadói megcsinálták a gyűlöletkampányt, kinyírták Gyurcsány karakterét, és bevetették a populizmus fegyverét, ami sokszor bejön, de egy frissen demokratikus útra lépett országban, ahol sok a vesztes, mindig. Így lett meg a kétharmad. Most jöhetett a jogállam lebontása, a választási törvény buherálása, hogy még egyszer ne a megbízhatatlan választók vegyék el a hatalmát.

És ez ebben az esetben tényleges hatalom, mert azon a térfélen nincs más, senki, aki szavazatokat tudna szerezni. És ennyire minden fideszes okos! Inkább az ország kivéreztetése árán is szolgálunk, és így gazdagodunk, mint szembe menjünk vele és éhkoppra jussunk. Ezért nem létezhet belső ellenzék a FIDESZ-ben. Kár erre számítani.

Az EU pénz azért kell, mert nincs más forrás ebben az országban. Ezért probléma a túlzott deficit eljárás. És itt már jön a skizo, utáljuk, "harcolunk" ellene, hogy lökje már a pénzt, aminek híján még meg tudunk borulni. Persze sok minden más is van még, de szerintem ennyiből is látni, milyen reménytelen az ország polgárainak helyzete. (Már akkor is könnyebb lenne valamivel, ha köztársaságot írhatnék.)
...Lánczi András semmi mást nem állított, mint azt, hogy a mögöttes, klasszikus antiszemita szándékok is kibuknak a politikailag korrekt módon zsidózókból, ha úgy vélik, értő (német, azaz előítéleteik szerint szintén antiszemita) fülekre találnak. Lánczi ezt döbbenetes és…..
Liberalissimus 2008.11.11 09:53:54
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Meglehet, kissé későn találtam meg ezt a cikket és ezt az oldalt. Nem tudom, hogy fel kéne-e melegíteni a témát, de a cikkben foglalt megközelítést és a rá adott reakciókat nagyon jellemzőnek és igencsak hibásnak, mondhatni károsnak gondolom. Tisztelem a Lánczi úr mellet kiállók véleményét (mint személyes véleményt és nem, mint adekvát tények sorolását), épp ezért nem hagyhatom kritika nélkül.
Nézzük csak a „Tallián cikk” egyetlen – a Lánczi úr által mondotthoz kapcsolódó – kijelentését: „Lánczi András arra a jelenségre utalt, hogy…”. Ez annak a belemagyarázós anekdotnak egyik változata, ami úgy kezdődik, hogy „Az író úr művével azt akarta mondani, hogy…”. Az anekdota vége, mint tudjuk: „Az író szólt: Akarta a fene!”
A Lánczi úr által mondottakból („én most jártam Bostonban egy konferencián, ahol megismerkedtem egy német professzorral, nagyon erős lesz, amit mondani fogok, de nagyon is idetartozik. Elmondta nekem, hogy milyen nehéz volt németnek Amerikában ösztöndíjasnak lenni. Mindenki, gyakorlatilag ki nem mondva, kiközösítették, merthogy ő német, tehát fasiszta. De azt mondja, hogy ennél sokkal nehezebb volt az, amikor a különböző professzorok elsugdosták neki, hogy mit gondolnak a zsidókról. És azt mondta ez a német ember, hogy ez volt a legnehezebb. A tanulság levonását mindenkinek a gondolkodására bízom." – Idézi az És-ben Halmai úr, cáfolja: sehol, senki!), persze Lánczi András úrtól is ezt az anekdotabeli választ várná el az ember – ó, emberi gyarlóság –, ha Tallián úr nem mellette szólalna meg. A mondandó vége – „elsugdosták neki, hogy mit gondolnak a zsidókról.” szerintem a zsidózáson kívül, merthogy kimondva, olvashatóan benne van a szó, még SUNYI is, mert nem mondja el, hogy mit mondtak neki, de a kihagyással próbálja érzékeltetni a sugdosás negatív voltát – gondoljon mindenki arra, amire akar, ő nem mondja! (Nem térek ki stiláris zavarosságára, mert, mint tudjuk élő szóban hangzott el eredetiben.)
Nem kívánok szemantikai elemzésbe bocsátkozni, de senki ezt a mondatot a formális logika szabályai alapján még nem tudta úgy értelmezni, hogy ebből arra a következtetésre jusson, mint amire Tallián úr jut. Hozzá teszem, ő meg sem próbálta. A még mostanában igencsak zaklatottan érvelő (bocs az eufemizmusért!) Tamás Gáspár Miklós úrnak az És-ben Lánczi úr mellett szóló írása sem a kijelentést elemzi!
Egy szó, mint száz, úgy hiszem, hogy a mai magyar értelmiség jelentős része a rendszerváltás veszteseként éli meg mindennapjait (néha joggal gondolja ezt!), és mivel lényegesen nehezebb a problémák elemzése, mint egy – a szomorú – hagyományokból könnyen elővehető „idegenszerűség” közreműködését okolni helyzetünkért, ezért hangzanak el ilyen és ehhez hasonló kijelentések. Sajnos, ezek azon túl, hogy csak kétes megnyugvást adnak, az egész társadalmat vesztessé fogják tenni! Többek között ezért sem engedhetőek meg ilyen tartalmú mondatok az igényes emberek között!
Elnézést az esetleges terjengősségért, de hál’ Istennek, nem kötelező elolvasni, bár vitatni javallott.
Üdvözlettel.